erdőgazdálkodás
erdőgazdálkodás: termelési ágazat, amelynek feladata az → erdők telepítése, felújítása, fenntartása, sokoldalú hasznosításának biztosítása. A honfoglalás idején Mo. területét olyan sűrűn borították az erdők, hogy nem volt szükség erdőgazdálkodásra. A legkorábbi erdőbirtoklási forma az ókori germán Markhoz hasonlított: az első foglalók, több település lakói együttesen használtak hatalmas erdőterületeket. Ilyen volt pl. Aranyosszék „székely erdeje”, amely 1778-ban az egyes községek birtokába ment át, valamint a hét csíki falu havasai és a szász Selykszék közös erdeje. Kezdetben bárki vághatta a települések közös erdeit, később jött szokásba a tulajdonosok közötti nyílhúzásos ideiglenes földosztás. Az Árpád-korban az erdő fő haszonvételi formája a vadászat volt. A 13. sz. végéig, a mo.-i településrendszer megszilárdulásáig az erdők akadályozták a mezőgazdasági művelést és a letelepülést, ezért nagy arányokban irtották őket. A közös erdőkből először a királyi erdőbirtokok váltak ki, amelyek a 12. sz.-ban még az ország területének kétharmadát jelentették. Kormányzásukra külön közigazgatási egységeket, → erdőispánságokat szerveztek (pl. Bakonyi ispánság, Bányai ispánság stb.), melyeknek szolgáltató népei az → erdőóvók voltak. A királyi erdőbirtokok a későbbi évszázadokban adományozások révén nagyrészt magánföldesúri kézre kerültek. A mo.-i erdőgazdálkodás első okleveles nyoma – mely európai viszonylatban is igen korai – 1262-ből a Csallóközből származik, vetett magról nőtt erdőről tesz említést. A középkori oklevelekben előforduló erdőmegnevezésekből már bizonyos erdőgazdálkodás képe bontakozik ki. A bárdos erdő leggyakrabban az erdőbirtokos közösség tagjainak járandóságaként szerepelt, eredetileg valószínűleg az egy nap alatt egy ember által kivágott erdőrészt jelentette. Az eresztevény a sarjadzó, tilalmazott erdő neve volt, később felserdült erdőt értettek rajta. Az avas (= óvott) is nem irtható erdőt jelentett, akár a tilalmas vagy a tilos. – A földművelés kiterjedése, a bányászat és a kohászat föllendülése következtében a középkor vége felé az erdők nagyarányú pusztulásnak indultak. Az első erdőgazdálkodási rendeletet a Zólyom környéki ólombányák erdőinek használatát szabályozandó Zsigmond király adta ki 1426-ban. Az 1565. évi erdőpátens a felvidéki bányavárosok számára kötelezően előírta a hallstatti erdőrendtartást, amely már rendszeres erdőgazdálkodási ismereteket tartalmazott. Ezt követően számos közbirtokosság készített erdőrendtartási egyezségeket és falutörvényeket. Az üzemi hamuzsírfőzés, szénégetés és a nagyszámú üveghuta ebben az időben tovább fogyasztotta a mo.-i erdőket. A 18. sz.-tól sűrűn bocsátottak ki királyi rendeleteket, amelyek a pusztító erdei legeltetést és tervszerűtlen irtást igyekeztek korlátozni. A század derekától szorgalmazták az → Alföld-fásítást, az erdő ügye országos közérdek lett, megszervezték az erdészeti oktatást is. Az 1769-ben kibocsátott erdőrendtartás erősen megszorította a szabad erdőgazdálkodást (Erdélyben 1781-ben vezették be). Az 1791. évi LVII. tc., az első igazi erdőtörvény az erdők kötelező védelmét, az 1807. évi XX. tc. a futóhomok fásítását írta elő. A 19. sz. második felében a városépítés fellendülése és a modern közlekedési hálózat kialakulása következtében ugrásszerűen megnövekedett az erdők gazdasági jelentősége. Az erdészeti rablógazdálkodástól ekkor szenvedtek hatalmas károkat Erdély és Máramaros addig érintetlen erdőségei. Az 1879. évi erdőtörvény hibás, a magánbirtokot nem eléggé korlátozó rendelkezései elégtelennek bizonyultak az erdők védelmében. Az 1935. évi erdőtörvény helyes elveit a háború miatt már nem volt mód érvényesíteni. A valóban közérdekű erdőgazdálkodás lehetőségét az erdőket államosító 1945. évi VI. tc. hozta meg. – A paraszti erdőgazdálkodás elsősorban fakitermelésből (→ favágás) és az irtások többé-kevésbé rendszeres fásításából állt. Debrecen város a 18. sz. második felétől rendszeresen bérbe adta erdőbirtokát és irtásait művelésre és erdősítésre. Az erdőföldek bérlői, a vákáncsosok, akik sajátos társadalmi réteget alkottak, gondozták a magról vetett facsemetéket és ezért néhány esztendeig kapásnövényeket (kukorica, burgonya, dohány, dinnye) termelhettek az irtásokban köztes veteményként. A különféle kisebb erdei haszonvételek (gyümölcsök, gombák, gyógynövények, fakéreg, gubacs, vessző, fanedvek stb. gyűjtögetése) a gyűjtögető gazdálkodás és a vadászat körébe tartoznak. – Irod. Tagányi Károly: Magyar erdészeti oklevéltár (I–III., Bp., 1896); Lesenyi Ferenc: A magyar erdőgazdálkodás története és mai helyzete (Bp., 1936); Balogh István: Adatok a debreceni erdőgazdálkodás történetéhez. A vákáncsosok (Debrecen, 1936); Tálasi István: Adatok a Bakony erdei életéhez (Népr. Ért., 1942); Erdélyi Zoltán: Az erdő néprajza (Bp., 1961); Az erdőgazdálkodás története Magyarországon (szerk. Kolossváry Szabolcsné, Bp., 1975).
Kósa László
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
