kísértet
kísértet: 1. a magyar → népi hitvilágban a meghaltak lelke; megkülönböztetendő azonban a családjához, lakásába visszajáró közönséges halottól (→ lélek, → visszajáró halott). Azzal ellentétben személyes kapcsolatait elvesztett, nem individuális lény. Valamilyen különleges ok miatt nem pihenhet sírjában. A hit szerint közterületeken jelenik meg vagy állandóan ott bolyong: bárki találkozhat vele az utcán, a határban, temetőben stb. Bűne, amelyért vezekelnie kell, általában az egész közösséget érintő vétség (pl. ellopta a templom zászlóját, mint mérnök rosszul mérte a határt, mint pap vagy jegyző gonosz életet élt stb.). Kísértet lesz ezenkívül az öngyilkosból és az → akasztott emberből is: abból, aki gyilkosság áldozata volt, valamint annak a lelkéből, akit elátkoztak, vagy akit valamilyen ok miatt nem temettek el (elkárhozott lélek). – Személytelensége ellenére néha egy meghatározott, múltban élt közéleti személyhez kapcsolják (pl. „mátészalkai pap”). A vezeklés gyakran meghatározott időre szól: pl. az öngyilkosé, amíg újabb öngyilkos fel nem váltja; a bűnösöké, amíg az összes bűnüket le nem vezeklik; az elátkozottaké, amíg a bizonyos időre (pl. 7 évre) szóló átok fel nem oldódik. A kísértetek megjelenhetnek csoportosan is, továbbá az emberalakon kívül állat (ló, kutya, tyúk, disznó stb.) vagy tűz (pl. sírokon megjelenő lángnyelvek, tüzes kerék, tüzes szekér stb.) alakjában. Lehet emberalakját félig-meddig elvesztett homályos lény (pl. imbolygó fehér lepedős alak). Sokszor nem látható, csak hallható (pl. a padláson zajt keltő hajingáló kísértet; dübörgő lópaták, szekérzörgés stb.). Kiemelkedik a kísértetek közül a valamilyen sajátos vonással rendelkező ember- vagy állatalak: ilyen az országszerte ismert fejetlen barát és állatlan ló. A kísértet fogalomkörébe tartozó, de abból kiágazó, sajátos hiedelemkörrel rendelkező lények a tüzes ember, valamint a → lidércfény; a → kisasszony, az éjjel processziót járó, miséző halottak (→ halottak miséje), a → kereszteletlen gyerek lelke; valamint az → elvetélt gyereknek vagy anyjának lelke. Rokon a kincsőrző szellemek néhány fajtája is: az ősz ember, fehér ember (→ kincs, → szellem). Hiedelemmondák alakjaként is általánosan elterjedt. – Az elűző gesztusok és szövegek nemcsak mondai formulák, hanem a tényleges gyakorlatban is alkalmazták őket (ha azt képzelték, hogy kísértetet látnak vagy hallanak). Legáltalánosabb a „Minden lélek dicséri az Urat” formula használata, amitől a hit szerint a kísértet eltűnik, ill. a mondai megfogalmazásokban általában így felel: „Én is dicsérném, ha lehetne”, majd elmondja vezeklése okát, vagy maga a megszólítás a rá kiszabott átok leteltét jelenti. Az ördög említésével is el lehetett küldeni: pl.: „Ördög vigyen vissza, ahonnan jöttél”. Előfordultak általános rontáselhárító (→ rontás elhárítása) gesztusok is (pl. bal kézzel megütni, csizmáról kapart sarat tenni a puska töltésébe és úgy lelőni stb.). – A fogalom keletkezésében két tényező játszott közre, egymással összefonódva: részint az a hit, hogy a közösség ellen vétkezőnek vagy a rendkívül módon elhunytnak (aki általában szintén bűnös valamilyen módon) le kell vezekelnie bűnét halála után; részint bizonyos természeti jelenségek (pl. mocsárgáz) vagy éjszaka látott homályos foltok, fények, szokatlan zajok, vagy akár éjjel az utcán váratlanul megjelenő állat stb. megmagyarázására irányuló törekvés. Mivel mindkét tényező Európa-szerte igen régóta adott a lélek halál utáni továbbélésének hitével együtt, a kísértet alakja általánosan elterjedt földrészünkön, méghozzá nagymértékben egyező vonásokkal. – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Tokarjev, Sz. A.: Religioznie verovanyija vosztocsnoszlovjanszkih narodov XIX. i nacsala XX. vek a (Moszkva–Leningrad, 1957). Klintberg: Bengt av, „Gast” in Swedish Folk Tradition (Temenos, 1968). – 2. A kísértetről szóló → hiedelemmondák, általában → memoratok; kísértettel való találkozást mondanak el első személyben vagy ismerősök élményeiként. A kísértetek alakja, viselkedése, megjelenési helye és ideje a hiedelmek által meghatározott sémához igazodik, a költészetté válás kezdeti stádiumát csak néhány többé-kevésbé állandósult szövegtípus mutatja. Valamennyi kísértetmondában nagy hangsúlyt kap a kísértettel találkozó egyén rémületének, menekülésének, esetleges megbetegedésének leírása. Kialakult típusok: a kísértettel találkozó egyén passzívan viselkedik. A kísértet távozik (tapsol, kacag) és így szól: „Szerencséd, hogy nem szólítottál meg!” (nem ültél rám, nem néztél hátra stb.). Ritkábban: „Amit kerestem, megtaláltam, a többi az én dolgom!” Kocsira ülő kísértet: a kocsi elnehezedik. Imádságra még nehezebb lesz, csak káromkodásra tűnik el. Kísértet megnövekedése: mezőn, fánál szótlan kísértetet látnak. Nőni kezd, óriássá válik. A kutyák félnek tőle. Gyilkos kísértet: vízbe csalja az éjjeli utast (kacagással, kellemes suttogással stb.), az belefúl stb. A több motívumos, bonyolult szerkezetű kísértettörténetek, amelyek rendszerint várakban, elhagyott kastélyokban játszódnak, részben mesék, részben ponyvahistóriák mondai sajátságokat öltött leszármazottjai: a hitvilághoz nem sok közük van. – Irod. Balassa Iván: Karcsai mondák (UMNGy, XI., Bp., 1963).
Pócs Éva–Nagy Ilona
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
