méznyerés
méznyerés: A hagyományos kasos → méhészetnél ősszel csak a méhcsalád megölésével juthattak mézhez. A → méhkasokba és a → köpűkbe beépített lépek ugyanis nem emelhetők ki. Ezért a népi méhészetekben télre állományuknak csak az egyharmadát hagyták meg, a többit lefojtották. Egy kis gödröt vájtak a földbe, ebben ként gyújtottak és ráállították a köpűt vagy a kast. Miután a méhek elpusztultak és a lépek közül lehullottak, a kasból egy edénybe kiütötték a lépesmézet. – A méznyerés másik módja volt a méhlakás alsó lépjeinek a kivágása (herélés). A lépesmézet értékesítették, vándor kereskedőknek, sonkolyosoknak adták el, ill. saját használatukra a mézet kiválasztották belőle. Ennek legegyszerűbb módja a kézzel való kinyomkodás. Vászonzacskóba, szűrőtálba, ritkább szövésű szitába, vagy akinek sok méhe volt, alól lyukas hordóba törte bele. A → méhsert készítő → mézeskalácsosok is hordóba törték bele a sonkolyt. Amikor a színméz kifolyt, vizet öntöttek rá, ebből készült ez az erjesztett ital. Fogyasztották a sonkolyos mézet is, sőt tésztát is sütöttek vele. – A kaptáros méhészkedésnél kiemelik a lépeket és → mézpergetővel kiválasztják a mézet. – Irod. ifj. Kós Károly: Méhészkedés a Mezőségen (Ethn., 1949); Szabadfalvi József: Méhészkedés a szatmári Erdőháton (Ethn., 1956); Szabadfalvi József: A magyar mézsörkészítés (Műveltség és Hagyomány, 1961); Szabadfalvi József: Népi méhészkedés a Zempléni hegyvidék középső részén (Ethn., 1967); H. Kerecsényi Edit: A népi méhészkedés története, formái és gyakorlata Nagykanizsa környékén (Népr. Közl., 1969).
Szabadfalvi József
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
