Pericles
Pericles [periklész] – Tyrus fejedelme az azonos című színműben. Élete kockáztatásával kérőnek jelentkezett Antiochus király lányáért, de mivel nyomára jött a szörnyű titoknak, hogy a király vérfertőző viszonyban él lányával, elmenekült, megsejtve a leleplezéstől rettegő Antiochus gyilkos szándékait. Még hazájában sem érezte magát biztonságban, s Tyrus gondját a hű Helicanusra bízva, tengerre szállt. Tarsusban nagy hálára kötelezte Cleon kormányzót és nejét, Dionyzát, s kedveltséget élvezett a város lakói közt. Ám idő múltán itt is félnie kellett az Antiochus által megbízott orgyilkosoktól, ezért újra hajóra szállt, majd hajótörés folytán Pentapolisba vetődött. Itt megnyert egy lovagi viadalt, vele Simonides király lányának, Thaisának szerelmét, s hamarosan feleségül is vette a gyönyörű lányt. Egy év múlva várandós feleségével hajóra szállt, hogy hazatérjen Tyrusba. Újabb nagy viharba került; felesége a válságos percekben egy kislánynak adott életet, de ő maga meghalt. ~ szomorúan bocsátotta Thaisa testét a tengerre egy szurokkal kikent ládában; a vihar múltán a közeli Tarsusban kötött ki. Itt kislányát, aki a tengeren születvén a Marina nevet kapta, Cleonra és nejére bízta, hogy neveljék fel számára. Tizennégy évvel később ~ újra Tarsusba ment, hogy gyermekét végleg magához vegye, ám a nevelőszülők csak a leány sírját mutatták meg neki. A csapástól összetört és megnémult ~t Mitylenére vitte a hajó, ahol a herceg szerencsés véletlen folytán előbb halottnak hitt lányával találkozott, majd Diana2 jósálma sugallatára Ephesusba ment s ott megtalálta Thaisát is, akit egy nagy tudású helyi orvos, Cerimon „támasztott fel” annak idején tetszhalálából, amikor a tenger partra sodorta vízhatlan koporsójában. – Feltűnő hasonlatosságot mutat ~ sorsa Leontesével, aki ugyancsak egy fél emberöltő után leli fel holtnak hitt lányát, majd feleségét. Csakhogy amíg Leontesnél szeretteinek időleges elvesztése súlyos vétkének büntetése, s fellelésük a kellő töredelmet jutalmazza, addig ~nél mindez merő vakeset. A nagylelkű, lovagias és becsületes fejedelem alakja igazában állókép, drámailag érdektelenül egysíkú jellem, a konfliktus nyoma nélkül, sem az őt sújtó, sem a vigasztaló fordulatok nincsenek kapcsolatban tetteivel. Ez a művészi erőtlenség igazolja a ma már általános nézetet, hogy Shakespeare nem szerzője e darabnak, csak egy meglévő művet simított át nem túl alaposan, s azt is inkább csak a három utolsó felvonásban. E véleményt támogatja a kortársi megítélés is, az első két fólió kiadásban ugyanis nem szerepel a Pericles, csak 1664 óta tartozik a Shakespeare-kánonhoz. Valószínű szerzője egy bizonyos George Wilkins, a történet forrása pedig Gower2 Confessio amantis című verses elbeszélés-gyűjteménye; itt a tyrusi fejedelmet Apolloniusnak hívják.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
