A MESE ÉS HIEDELEMVILÁG KAPCSOLATA | Magyar néprajz

79A MESE ÉS HIEDELEMVILÁG KAPCSOLATA

A népi próza kutatói már a múlt század elején hangoztatták, hogy a népmesék és hiedelmek közös tőről fakadnak, s hogy összefüggésük oka a mágikus-mitikus elemek szívós továbbélésében keresendő. Jakob Grimm Deutsche Mythologie (1835) c. munkájában, majd nyomában Ipolyi Arnold Magyar Mythologia (1854) c. művében a meséket, mondákat, legendákat, hiedelmeket egyaránt azonos értékű, de már polarizálódott adathalmaznak tekintették, amelyekben még megtalálhatók azok a mítoszelemek, vallásos képzetek, amelyek rendszerezésével rekonstruálható az ősi, egységes vallásrendszer. Nem kétséges, hogy a széteső vallási elemek a mesékben, hiedelmekben, szokásokban élhetnek tovább. Viszont ma már világosan látjuk, hogy ezekből az elemekből, különösen az előre kialakított romantikus elképzelések bűvkörében, nem állítható össze az ősi, egységes mitologikus rendszer egy népnél sem.

A primitív társadalmakban még összeforrt a kultusz a mítosszal, a vallás a mese világával. A mese és a hiedelem összeforrottsága a kultusz és a mítosz régi kapcsolatára emlékeztet (Ortutay 1935: 32). A mesei motívumok, elemek jórészt ősi vallásos képzetekig vezethetők vissza. A tibeti mesék például a buddhizmus illusztrációinak látszanak. Az afrikai természeti népek meséiben is megfigyelhetők a mítoszok és az ősi vallásos képzetek nyomai; a mesék olykor mítosznak, mitologikus történetnek tűnnek (Nagy O.–Vöő 1974: 35).

Az ősi mítoszok, hősmondák, amelyek részletesen tárgyalják az istenek és héroszok mitikus kalandjait, a demiurgoszok és kultúrhéroszok hőstetteit (gondoljunk itt a tűz és a gabonafélék megszerzésére, az embert szolgáló természeti anyagok és a kultúra tárgyainak felkutatására vagy feltalálására), lényegében már magukba foglalták azokat a motívumokat, amelyek a népmesékben és a hiedelemmondákban is mind a mai napig megtalálhatók. Az archaikus folklórban a mítoszt a mesétől még nehezen lehetett megkülönböztetni. Viszont a mítosz elvilágiasodásától sokszor vezetett az út a mese kialakulásához. Ebben a folyamatban nyomon követhető a rituális és szakrális jelleg megszűnése, a hős demitologizálása, a fantasztikus elemek térhódítása, a hitelesség gyengülése és a költői fantázia egyre fokozottabb, tudatos alkalmazása. A mesék kialakulásának indítékait egyoldalú lenne csupán a hősmondákban keresnünk. A mese elődje lehet hiedelemmonda, amely az emberek szellemekkel való találkozásairól szól. Lényeges még, hogy a folklórműfajok közötti kölcsönhatás kezdettől fogva erőteljes volt (Meletyinszkij 1982).

A mesék és hiedelmek közötti összefüggések abból is adódnak, hogy a mese- és hitvilág, különösen a magyar folklórban, állandó és kölcsönös hatással van egymásra. 80Érthető tehát, hogy például a túlvilágról, a többrétegű világokról szóló elképzelések, továbbá a halál, ördög, kísértet, táltos, a természetfeletti erővel rendelkező hősök, a mágikus eljárások, az állattá változások, a halálból való életre kelés stb. mind a mesékben, mind a hiedelmekben azonos szemléletet, felfogást tükröz. „A mesei segítők és ártó ellenfelek küzdelmeiben nem nehéz a segítő és rontó mágia praktikáinak szellemében való gondolkodásjegyeit felfedezni: ez a hiedelmek szférájába tartozó felfogás és gyakorlat pedig a népmese bonyodalmainak, egész szerkezetének egyik legfőbb eleme” (Ortutay 1940: 70).

A hiedelemmondában a mágikus gyakorlat és a hiedelem anyaga epikus megfogalmazást nyer. Az elbeszélő azt főleg első személyben mondja el, a népi hitvilágban fogant, színes történetté kerekített tapasztalatként (Maácz 1956: 280). Jellemző még, hogy az elbeszélő – elsősorban a történet hihetőségének alátámasztása céljából – megemlíti a cselekmény színhelyét, szereplőit, sőt néha az idejét is. A hiedelemmonda még szorosan kapcsolódik a reális világhoz; a cselekmény hősei nem királyok és hercegek, hanem egyszerű, hétköznapi emberek, olyan „tudósok”, gyógyítók, akiket több községben is ismernek (Balassa 1963: 17). Idővel azonban a hős köznapi neve elhomályosul. A hiedelemmonda mesévé formálódását, csiszolódását segítheti elő, ha az elbeszélő a hitelesség jelölését mellőzi, nem saját élményeit mondja el, az elbeszélést mesei elemekkel és fordulatokkal bővíti.

A hiedelemmondák és mesék nem választhatók szét a tekintetben, hogy az adott prózai alkotást a nép elhiszi-e vagy sem. Ugyanis éppen a kiemelkedő mesemondók hisznek a mesék valóságában is, az elmondott csodás történeteket valaha megtörténteknek tartják. Fedics Mihály szerint „Mind igaz vót a mese az ezelőtti néppel” (Ortutay 1940: 63). Más mesemondók éppen a hiedelmeket hozzák fel meséik igazolására (Balassa 1963: 29; Nagy O.–Vöő 1974: 39). Közismert szólás, hogy „48 óta nem fog az átok!” Vagyis azóta a kimondott szó bűvös ereje, a természetfeletti hatalom érvényét vesztette. Ámi Lajos mesemondó szerint „Ma már ilyenek nem léteznek. Isten visszavonta a hatalmat az ördögöktül, az emberektül pedig az átkot, mert ha Isten ezt engedélyezte vóna, akkor már egyetlen egészséges ember sem lenne a fődön. Ilyen csodás dógok negyvennyóc óta nem történnek…” (Erdész 1968: I. 44).

A paraszti kultúra változásával fokozatosan ritkul az a légkör, amiben a csodáknak korlátlan lehetőségei vannak. Ortutay Gyula figyelt fel arra, hogy ahol a mesemondás gyakorlata él, ott gazdag anyagot találhat a hiedelmek kutatója is. Ahol a hiedelemvilág érvénye csökken vagy eltűnik, ott a mese is a kitalált történetek, trufák közé süllyed, a hagyományozódás is elsorvad (Ortutay 1940: 72).

A folkloristák gyakran utalnak arra, hogy egyes „mesetípusok” mind a népmesék, mind a hiedelemmondák közé besorolhatók, hogy a „hiedelmekben már mintegy benne rejlik, csírázik a mese lehetősége”, hogy gyakoriak „a mese- és hiedelemvilágba egyenlő erővel kapaszkodó történetek” (Ortutay 1935: 32). Például az AaTh 570 (Jó barátok) mesetípus alapmotívuma az a – AaTh 766 és 471 mesetípusokban is fellelhető – hiedelem, hogy a túlvilágon az élő ember számára pillanatoknak tűnő idő a mi világunkban több száz esztendőnek felel meg. Az AaTh 332 (A halálkoma) mesetípus ugyancsak egy hiedelemre épül, mely szerint a túlvilágon minden élő embernek van egy égő gyertyája, s magától értetődőnek vesszük, hogy A megpatkolt boszorkány és Az elcserélt gyermek hiedelemmondákat Berze Nagy János mesekatalógusába is felvette (BN 335**; BN 367*). Mesének tartjuk a Halott vőlegény (AaTh 365), az Ördögszerető (AaTh 407B), az Ibykos darvai (AaTh 960A) mesetípusokat is, holott több változatuk inkább hiedelemmonda.

FELSŐ ÉS ALSÓ VILÁGOK MITIKUS LÉNYEK HALÁL HALOTT PROFÁN ISTENEK ALLEGORIKUS ALAKOK ÁLLATTÁ VÁLTOZÁS

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me