KANÁSZTÁNC | Magyar néprajz

KANÁSZTÁNC

A népi elnevezés a táji típusok szerint változik. A szóhasználat részben a pásztorfoglalkozásra, részben e tánctípus egyes formai sajátosságaira, jellegzetes eszközhasználatára, a táncalkalmakra, a táncok dallamára stb. vezethető vissza. A nyugati táncdialektus területén, így elsősorban a Dunántúlon kanásztánc, kanászos tánc a legáltalánosabb népi jelölése.

A magyar nyelvterület középső részén, főleg a Felső-Tisza vidékén, Biharban, Békésben kondástánc néven él. Még számos kisebb-nagyobb területen használatos elnevezését ismerjük. Például gyertyás tánc, dussolás, üveges tánc, üveges csárdás, csipketánc, nyúltánc stb. A gyertyás tánc vagy verbunk gyertyával a Kisalföldön ismeretes. A dussolást a Bakony vidékiek alakították ki egy lakodalmi szokásból. Az üveges tánc elnevezés országosan elterjedt. Az üvegcsárdás a Dunántúlon él. A csipketánc a Szabolcs-Szatmár megyei Tyukod községben használatos elnevezése e tánctípusnak. A nyíregyházi bokortanyák vidékén gyakori a nyúltánc elnevezés stb.

A tánctípus térbeli mozgását formáló eszközöket (bot, üveg, tojás stb.) kereszt alakban, négyszögben, egy vagy több sorban helyezik el a földön, de az egy-két tárgy (üveg, pohár stb.) körüli tánc is gyakori. Legáltalánosabb forma a két bot keresztbe rakása. Többféle eszköz együttes használata is előfordul. A virtuskodás fokozására a keresztbe tett botok szögleteibe tojást, vagy a botok négy végéhez üveget is tesznek. Uralkodó motívuma a néptáncaink más régi fajtáiban gyakori, a hazai szakterminológiában „cifrá”-nak, „háromlépés”-nek nevezett motívum, amelynek különböző változatai (pas de basque) egész Európában ismeretesek.

A kanásztánc másik jellegzetes motívuma az eszközök közötti terpeszugrás, melyet eddig főként a magyar nyelvterület nyugati részéről ismerünk. Ez a két fő motívum határozza meg a tánc karakterét. Hol az egyik, hol a másik a tánc uralkodó motívuma. Ha a kettő együtt fordul elő, akkor az egyiknek csak kiegészítő szerepe van. A terpeszugrásos 322motívum

ritmusú változatai ismertek a dunántúli Mezőföldről, a Felföldről és Szlavóniából (Pesovár F. 1960b, 1983; Berkes 1969; Martin 1968e).

Változatainál, mint például a rábaközi-szigetközi gyertyás táncoknál, szintén a cifra és a terpeszugrásos motívumok uralkodnak. Jellemző ezekre még egy nyolcadoló ritmusú lépegető motívum, amellyel a földre helyezett gyertyákat szinte kígyózva körüljárják, ügyesen eltáncolnak közöttük, mellettük (Pesovár F. 1969c).

Ugyanezek a motívumok az üveggel járt táncokra is jellemzőek (Lugossy 1956: Molnár 1947; Berkes 1969; Morvay–Pesovár E. 1954). A Dunántúlon általánosan ismert az ún. üvegcsárdás, amelyet szintén

-os alapritmusú motívumokkal táncolnak a földre helyezett üvegek körül (Pesovár F. 1960b).

A motívumok alapritmusai a következők:

Ezeknek összetett változatai különösen a Dunántúl északi részére és a Duna mellékére jellemzőek:

A háromlépéses motívum ritmikai módosulásai Somogyban például

A mozgásmódra, amelyre a történeti adatok is utalnak, a dobogó, kopogó, ritkábban a hegyezés mozdulata jellemző. A népi emlékezet még a legutóbbi gyűjtések idején is számon tartotta a térdelő és guggoló mozdulatokat. A táncot időnként ritmikus taps kíséri, a csizmaütögető mozdulatok azonban ritkábban fordulnak elő. A viszonylag laza szerkezetű, monoton táncot az eszközök közötti és körüli gazdag térformálás, a dinamikai árnyalás, a mozdulatoknak megfelelő front-irányváltozások és a motívumok sorát időnként megszakító záróformulák teszik változatossá.

A motívumoknak a botok által kialakított térközökben járt módja alapján a kanásztáncnak szabályosabb és szabálytalanabb változatait különböztetjük meg.

A szabálytalan formákban az egyes motívumokat egy vagy két térközben járja a táncos, és a táncban a térközöket rögtönzött sorrendben használja fel. A szabályosabb formák egyik változatát az jellemzi, hogy a táncos egyszerre egy térközbe ugrik a háromlépés motívummal, és meghatározott sorrendben térközről térközre halad vele. Esetleg egy mozgássort irányváltással szakít meg. Fejlettebb változata az a forma, amikor a táncos állandóan két térközben alakítja motívumait, és ezt szimmetrikusan megismétli a másik két térközben, majd negyedfordulattal balra elfordulva járja motívumait ugyancsak szimmetrikusan, e térközök újabb variációs lehetőségeit kihasználva. Ismeretesek a Felső-Tisza vidékén (Szabolcs-Szatmár megye területén) olyan változatai, amelyekben az egyszerű bevezető mozdulatok után a táncos a háromlépés motívumot járja szimmetrikusan irányváltoztatás nélkül, ugyanazokban a térközökben. Idetartoznak a nyíregyházi bokortanyák nyúltáncai és például a tyukodi csipketánc is. A felsorolt változatokra általában jellemző a két szakaszra való tagolódás. Az első részben az eszközök körül vagy azok előtt táncolnak; chassé lépés, háromlépés. Északkelet-magyarországi változatainál gyakori, hogy az újabb típusú férfiszóló (csárdás, verbunk) motívumaival táncolnak az eszközök előtt, második szakaszában pedig az eszközök közötti tánc következik. A két táncszakasz többször ismétlődhet.

323A kanásztánc keresztbe helyezett eszközök között járt változataiban a férfinak nővel járt páros típusai is gyakoriak. Ebben hol az egyik, hol a másik táncol az eszközök között, illetve mindketten az eszközök által határolt térközben táncolnak szabályos vagy szabálytalan rendben.

A kanásztánctípus bemutató jellegénél fogva a legalkalmasabbnak bizonyult a kötött formájú változatok kialakulására. Nem véletlen, hogy az 1930-as évek Gyöngyösbokréta mozgalmában éppen a kanásztáncok kerültek leggyakrabban az együttesek műsorába (pl. a hosszúhetényi és a koppányszántói gyöngyösbokréta kanásztáncai). Ezeknek a táncoknak a leggazdagabb változata a karádi kanásztánc, amelyben a függőlegesen tartott eszköz lengető mozgásától kezdve a térközben szabályosan ismétlődő táncmotívumokig sokféle táncmozzanatot megtalálunk.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me