A német Blau- (majd Braunschweig-) hadművelet (1942. június 28 – 1942. július 16.)
A német Blau- (majd Braunschweig-) hadművelet (1942. június 28 – 1942. július 16.)
1942 tavaszán Hitler úgy vélte, a téli harcok alatt a Szovjetunió felhasználta tartalékai zömét, így az időjárás kedvezőbbre fordulásával a németek visszaszerezhetik a hadászati kezdeményezést. A Führer által 1942. április 5-én aláírt 41. hadműveleti utasításában továbbra is a „Barbarossa” hadművelet számára kijelölt feladatokat tűzte ki csapatai elé. Az új nyári hadjárat célja a Szovjetunió még meglévő élőerejének felmorzsolása, és hadigazdasági erőforrásaitól való megfosztása volt. A tervezett támadásban minden rendelkezésre álló német erőt igénybe kellett venni, de a kialakult létszámhiány miatt fokozottan kellett támaszkodni a szövetséges csapatokra is. A német hadvezetés saját csapatainak tehermentesítését, az arcvonalhosszak rövidülését azáltal akarta elérni, hogy a tervezett 1942. évi kora nyári támadó hadműveletekben az eddiginél is nagyobb számú román, olasz és magyar seregtestek részvételét határozta el. Bár ezek a szövetséges csapatok a fegyverzetet, a felszerelést, a kiképzést és a haditapasztalatot illetően messze a német alakulatok mögött álltak, bevetésüket a mellékarcvonalakon lehetségesnek ítélték. Ezzel együtt a Wehrmachtnak és szövetségeseinek nem volt már elegendő ereje mindhárom hadászati irányban egyszerre támadni. A rendelkezésre álló erőket és eszközöket ezért csupán súlyponttal a déli arcvonalszakaszon tervezték bevetni. Az eredetileg Siegfried, majd Blau („Kék”) fedőnévre átkeresztelt hadművelet célja az Észak-Kaukázusban található kőolajmezők birtokbavétele és megtartása volt oly módon, hogy a Don-folyó mentén előretörő erők a déli irányú támadás fedezésére Kurszk és Sztálingrád között védővonalat létesítenek. A csapatoknak Sztálingrádot, a jelentős szovjet hadianyag-gyártási központot és fontos közlekedési csomópontot, csak megközelíteniük kellett („Stalingrad selbst zu erreichen”), esetleg légierő és tüzérség bevetésével semlegesíteniük.
A támadás végrehajtásával von Bock tábornagy Dél Hadseregcsoportját bízták meg, amelynek erőit június második feléig jelentősen megerősítették. A hadműveletek kezdetéig 17, részben újonnan felállított, részben a nyugati hadszíntérről átdobott német seregtest érkezett ki a hadseregcsoporthoz. A hadseregcsoport állományában június 24-én von Weichs tábornagy 2., Paulus páncélos tábornok 6., Manstein gyalogsági tábornok 11., Richard Ruoff vezérezredes német 17. tábori hadserege, von Kleist vezérezredes 1. és Hoth vezérezredes 4. páncéloshadserege, egy német-román hadtestcsoport, valamint a magyar 2. (vitéz Jány Gusztáv vezérezredes) és az olasz 8. hadsereg (Gariboldi vezérezredes) beérkező erői tartoztak. A német 2. tábori és 4. páncéloshadsereg, valamint a magyar 2. hadsereg erői a Weichs-seregcsoportot képezték. A szárazföldi csapatok támogatására kijelölt 4. légiflotta június 20-án 1155 bevethető repülőgéppel rendelkezett.
A hadseregcsoportba június 24-én 69 német, 13 román, hét magyar, hat olasz és egy szlovák hadosztály, valamint egy horvát ezred és egy vallon zászlóalj tartozott. Ezen seregtestek egy része még csak útban volt a keleti hadszíntér felé. A 96 hadosztályból 27-et a szövetséges országok adták. Ezen utóbbiak száma, részaránya a későbbiekben jelentősen megnövekedett, mivel 1942 őszén már 54 szövetséges hadosztály tevékenykedett a keleti hadszíntér déli részén.
Az OKW terve szerint az Operation Blau hadművelet első szakaszát a Kurszk térségéből kiinduló Weichs-seregcsoport és a tőle közvetlenül délre csoportosuló, öt hadtestből álló német 6. hadseregnek kellett megvívnia. A tervezett támadás meglepetését mérsékelte, hogy a hadművelet első szakaszának tervei június 19-én a Vörös Hadsereg kezébe kerültek, amikor a 23. páncéloshadosztály 1. (hadműveleti) vezérkari tisztje, 61Reichel vezérkari őrnagy repülőgépe kényszerleszállást hajtott végre a szovjet vonalak mögött. Sztálin nem tulajdonított jelentőséget a dokumentumnak, mert úgy vélte, a hadművelet csak elterelés egy újabb, Moszkva elleni német támadás érdekében.
A Weichs-seregcsoport június 28-án, hajnali 2 óra 15 perckor indított támadást Kurszk térségéből Voronyezs irányában. A csoportosítás 11 német gyaloghadosztályból, három páncéloshadosztályból, három – már egy-egy páncélososztállyal is rendelkező – gépkocsizó gyaloghadosztályból, és a magyar 2. hadsereg erőiből állt. A 4. páncéloshadsereg hadosztályai összesen 633 harckocsit vonultattak fel. A csapatokat a VIII. repülőhadtest támogatta. A német támadás már az első nap délutánján mély betöréseket ért el a szovjet Brjanszki Front (F. I. Golikov altábornagy) 13. és 40. hadseregének arcvonalán.
A német-magyar csapatokkal június 28-án a Brjanszki, a Délnyugati és a Déli Front összesen 1 millió 310 ezer 800 katonája állt szemben. A szovjet frontok a SZTAVKA tartalékával együtt 74 hadosztállyal, 22 harckocsihadtesttel, 37 dandárral (ebből 20 önálló harckocsidandárral), hat megerődített körlettel, és legalább 4400 harckocsival rendelkeztek. A páncélosok ötven százaléka T–34 és KV harckocsi volt.
Két nappal később, június 30-án Belgorod délkeleti körzetéből 360 harckocsi támogatásával a német 6. hadsereg 16 gyaloghadosztálya, két páncéloshadosztálya és egy gépkocsizó gyaloghadosztálya a Délnyugati Front (Sz. K. Tyimosenko marsall) déli szárnya ellen ugyancsak támadást indított. A német csapatok a IV. repülőhadtest közreműködésével a szovjet 21. és 28. hadsereget visszavetették, majd július 2-án Sztarij Oszkolnál elérték az Oszkol folyót. Június 30-án a német hadműveletet Braunschweig fedőnévre keresztelték át.
A 4. páncéloshadsereg július 2-án elérte a Sztarij Oszkol – Kasztornoje vasútvonalat, s ezzel átkarolta a szovjet 40. hadsereg bal szárnyát. Voronyezs környékén július 4-től július 26-ig heves páncélosütközet alakult ki, miután Brjanszki Front a várostól nyugatra, a német 2. hadsereg bal szárnyán páncélos-ellencsapást indított el. A szovjet front a tartalékokkal együtt 1640 páncélossal (191 KV, 650 T–34, 42 BT-változat és T–26, valamint 757 egyéb könnyűharckocsival) rendelkezett. A szovjet harckocsikat szétaprózva, tüzérségi és légi támogatás nélkül vetették be. Az ütközet során a német 2. hadsereg alárendeltségében harcoló 24. páncéloshadosztály július 6-án betört Voronyezsbe, és a németek másnap már jelentős területeket foglalták el a városból. A voronyezsi páncélosütközetben a szovjetek ugyan jelentős német erőket kötöttek le, de végül vereségek szenvedtek.
Július 7-én a SZTAVKA a Brjanszki Frontot két részre osztotta. Erői egy részéből, valamint tartalékcsapatokból létrehozta a Voronyezsi Frontot, amelynek parancsnoka Golikov altábornagy lett. A Brjanszki Front vezetését július 13-án K. K. Rokosszovszkij altábornagy vette át. A Brjanszki Front a 3., 48. és 13. összfegyvernemi hadseregből, az 5. harckocsihadseregből, az 1. és 16. harckocsihadtestből, a 8. lovashadtestből és egy repülőcsoportból állt. A Voronyezsi Front állományába a 40., 3. és 6. tartalékhadsereg, a 4., 17., 18. és 24. harckocsihadtest és néhány repülő-magasabbegység tartozott.
A német 6. hadsereg XXXX. páncéloshadteste és VIII. hadteste július 11-én Bokovszkaja – Novo-Alekszandrovszkij vonalában elérte a nagy Don-kanyart. A németek ezzel a Délnyugati Front főerőit északkelet és kelet felől mélyen átkarolták. Mivel a szovjetek nem tudtak kelet felé visszavonulni, Kantyemirovka délkeleti körzetében súlyos helyzetbe kerültek.
Július 8-án a német támadás első szakasza lezárult, de csak részsikereket hozott. A németek ugyan a Donyec és Don folyók között visszavetették a szovjet csapatokat, de a Vörös Hadsereg erőinek zöme elkerülte a bekerítést, és rendezetten – egyelőre Sztálin beleegyezésével – visszavonult. A német jelentések jóval szerényebb eredményeket közöltek, mint egy évvel korábban, a nagy „katlancsaták” idején. A Wehrmacht a Dontól nyugatra saját adatai szerint július 11-ig csupán 88 ezer 689 hadifoglyot ejtett, s 1007 harckocsit és 1688 löveget lőtt ki, illetve zsákmányolt.
A német hadvezetés a két széttartó hadászati iránynak megfelelően a Dél Hadseregcsoportot július 11-én, hadművelet során két új hadseregcsoportra bontotta. Délen az A Hadseregcsoport (Wilhelm List tábornagy) alárendeltségébe az 1. páncéloshadsereg és 17. hadsereg, valamint augusztus elejétől a román 3. hadsereg (Petre Dumitrescu tábornok) három lovas- és két hegyihadosztálya tartozott. Az arcvonalától északra alkalmazott B Hadseregcsoport (kezdetben von Bock tábornagy, majd július 15-től Maximilian von Weichs vezérezredes) pedig a 6. hadseregből, a 2. hadseregből, a 4. páncéloshadseregből és a magyar 2. hadseregből állt. Az utóbbi hadseregcsoport kötelékébe került a július 29-től a Donhoz felvonuló olasz 8. hadsereg, valamint augusztus közepétől a feltöltött román 4. hadsereg is.
Július 12-én a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása feloszlatta a Délnyugati Frontot, helyette a Sztálingrádi Frontot állította fel, amelynek parancsnokául július 22-től V. Ny. Gordov altábornagyot nevezték ki. A front a hadászati tartalékból átcsoportosított 62., 63. és 64., valamint a 21. hadseregből állt. A haditanács tagja Ny. Sz. Hruscsov lett.
A 4. páncéloshadsereg – 6. hadseregtől kapott – XXXX. páncéloshadteste július 13-án gyors előretörés után megközelítette Millerovot. Az A hadseregcsoport 1. páncéloshadserege ugyanakkor Kamenszk felé nyomult előre. Hitler aznap jelentős döntéseket hozott: mindkét német páncéloshadsereget a sztálingrádi irány helyett Rosztov felé irányította, hogy ott a Déli Front (Malinovszkij altábornagy) főerőit újabb „katlancsatában” semmisítsék meg.
