A szovjet csapatok előretörése északon a Balti-tengerig (1944. június 23. – 1944. november 24.)
A szovjet csapatok előretörése északon a Balti-tengerig (1944. június 23. – 1944. november 24.)
A szovjetek a keleti hadszíntér északi részén már a Bagratyion hadművelet idején is aktív tevékenységbe kezdtek. A Közép Hadseregcsoport ellen folyó támadás miatt az Észak Hadseregcsoport jobbszárnyán harcoló 16. hadsereg I. hadtestének 290., 24. és 205. gyaloghadosztályain egyre erősödött a szovjet nyomás. Az Észak Hadseregcsoport főparancsnoksága június 25-én ezért úgy döntött, hogy a 16. hadsereg (Christian Hansen tüzérségi tábornok) erőivel a Nyugati-Dvina mögött rendezkedik be védelemre. A folyótól délre csak a 81. gyaloghadosztály maradt Polock körzetében. A hadseregcsoport 12. páncéloshadosztályát, 212. gyaloghadosztályát, valamint 277. és 909. rohamlövegdandárát a széthulló Közép Hadseregcsoport 80megerősítésére csoportosították át.
Az OKH hamarosan Polockot is “erőddé” nyilvánította. A város védelmével az I. hadtest parancsnokát, Carl Hilpert gyalogsági tábornokot bízták meg. A városban nem volt számottevő erő, mert az ekkor már 100 km-es arcvonalszakaszt védő hadtest három gyaloghadosztálya Polocktól keletre és délkeletre harcolt. A német erőket a szovjet 43. összfegyvernemi és 6. gárdahadsereg bekerítése fenyegette.
A Közép Hadseregcsoport IX. hadteste és az I. hadtest között tátongó rés június 27-én már csaknem 130 km széles volt. Az OKH ezért utasította az Észak Hadseregcsoportot, hogy dél felé támadva zárja le azt. A hadseregcsoport a 81. gyaloghadosztálynak a 181. páncélvadászosztály és a 909. rohamlövegdandár részeivel megerősített 161. gránátos-ezredét vetette be, de ennek támadása június 28-án délután kudarcba fulladt.
A németek ekkor a 132. gyaloghadosztályt is útba indították Polock felé, a 18. hadsereg (Herbert Loch tüzérségi tábornok) pedig a 44. utászzászlóaljból, a 18. hadsereg-rohamzászlóaljból és egy vegyes páncélvadászosztályból záró köteléket alakított, majd azt a Drisszához vezényelte a 16. hadsereg jobbszárnyának fedezésére. Az OKH egyik különleges műszaki törzse rendőr-, határőr- és biztosító alakulatokkal állások kiépítésébe kezdett a Nyugati-Dvina mentén. A terepszakaszt június végéig a II. hadtest 290. és 132. gyaloghadosztálya, valamint a 226. rohamlövegdandár és egyéb kisebb kötelékek szállták meg.
A szovjetek időközben délről 27 km-re megközelítették Polockot. A várost és környékét a német 81. gyaloghadosztály részei és a 656. hadsereg-közvetlen utászzászlóalj védte.
Június 29-én este a szovjetek átkarolták a német 16. hadsereg jobbszárnyát. Polock és Daugavpils (Dünaburg) között csak gyenge harcértékű német biztosító zászlóaljak, ellátó alakulatok és rendőri erők állomásoztak. Ezek képtelenek voltak jelentősebb ellenállásra. A polgári lakosság tömegesen menekült nyugat felé.
Ebben a helyzetben az Észak Hadseregcsoport Model tábornagyon keresztül kérte az OKH engedélyét, hogy fedezetlen jobbszárnyát visszavonhassa. A kérést az OKH-nál megtagadták, Hitler pedig az előretört szovjet harckocsi-ékek elvágására Polock körzetéből újabb déli irányú oldaltámadást követelt. A meggyengült 16. hadseregnek ehhez azonban nem volt elég ereje. A város körül Hilpert tábornok csupán a 24. és 87. gyaloghadosztályt gyülekeztethette e célból.
A német ellencsapás most sem járt sikerrel. Georg Lindemann vezérezredes, az Észak Hadseregcsoport főparancsnoka július 2-án kora délután leállította a támadást, mivel az a szovjet 4. csapásmérő és 6. gárdahadsereg Polock elleni rohamába ütközött bele. A vezérezredes egyúttal a város kiürítését is elrendelte. A napok óta égő Polockot július 4-én birtokba vették a szovjetek. Daugavpils védelmére a német II. hadtest erőit jelölték ki. Ezen utóbbi város előtt a szovjet 6. gárdahadsereg hamarosan elhúzódó harcokra kényszerült.
A német 16. hadsereg jobbszárnyát a 215. gyaloghadosztály fedezte. A 43. gránátos-ezredből, a 393. rohamlövegdandárból és a 10/I. aknavetőosztályból német harccsoport azt a feladatot kapta, hogy amint lehet, vegye fel a kapcsolatot a Közép Hadseregcsoport 3. páncéloshadseregével. E köteléket azonban a szovjetek két nappal később Daugavpilstől délre, Vydziai körzetében bekerítették, a két német hadseregcsoport közötti rés pedig már 35 km széles volt. A rés lezárására ezt követően – átmenetileg sikerrel – a keleti területek (Ostland) felsőbb SS- és rendőrparancsnoka, Friedrich Jeckeln SS-Obergruppenführer alárendeltségében rendőr- és határőr-egységeket vetettek be. Ezen kontingenst még egy három zászlóaljból, egy rohamlöveg-ütegből és egy páncéltörőágyús-századból álló záró kötelékkel is megerősítették, s Daugavpilsbe irányították.
Július 4-én a 965 ezer 543 főnyi létszámmal rendelkező Észak Hadseregcsoport 19 hadosztálya 350 km hosszú arcvonalat védett. A hadseregcsoport főparancsnokát, Lindemann vezérezredest Hitler aznap leváltotta, s utóda a Narva-seregcsoport addigi parancsnoka, Johannes Friessner vezérezredes lett. A seregcsoportot Anton Grasser gyalogsági tábornok vette át. Hitler Paul Laux gyalogsági tábornokkal a német 16. hadsereg parancsnokát, Hansen tábornokot is leváltotta. Friessner Hitler támadási parancsát déli irányban kezdetben végre akarta hajtatni, de a hadműveleti helyzet megismerése és a Model tábornaggyal folytatott megbeszélés után letett szándékáról. Július 8-án ennek ellenére a II. hadtest a 205., 225. és 263. gyaloghadosztály átcsoportosítása után a Dysna-tótól nyugatra újabb támadást indított déli irányban a 3. páncéloshadsereg felé. A németek a szovjet 6. gárdahadsereg ellenlökéseivel szemben ezúttal sem értek el eredményt, és nyomukban a szovjetekkel megindulási állásaikba vonultak vissza. Friessner vezérezredes emiatt úgy döntött, hogy a 16. hadsereg déli szárnyát a hevenyészve kiépített úgynevezett “Lett-állásba” vonja vissza. Hitler ezt azonban elutasította, és ezenfelül még további két gyaloghadosztályt csoportosíttatott át a Közép Hadseregcsoport arcvonalára.
A szovjetek július 5-én az 1. Balti Front 43., 51. és 2. gárdahadseregével megindították támadásukat Šiauliai irányában, hogy kiszélesítsék a német Észak és Közép Hadseregcsoport között ütött rést. A front 3. gárda-gépesítetthadtestének 8. gárda-gépesítettdandára július 30-ig elfoglalta Tukums városát, és Klapkalns halászfalunál kijutott a Rigai-öbölig. A 6. gárdahadsereg a front jobbszárnyát fedezve közeledett a litván főváros felé. Az Észak és Közép Hadseregcsoportok közötti szárazföldi kapcsolat ezzel megszakadt.
Július 10-én a 2. Balti Front 391 ezer 200 katonával támadást indított a német Észak Hadseregcsoport 16. hadseregének Velikaja folyó menti állásai ellen. A front jobbszárny-csapatai, nevezetesen a 10. gárda- és 3. csapásmérő hadsereg Rçzekne felé, a balsz?rnyon harcoló 22. összfegyvernemi és 4. csapásmérő hadsereg pedig a Nyugati-Dvina mentén Daugavpils irányában támadott.
A szovjetek támadása a német X. tábori és VI. SS-hadtest négy gyalog-, két lett SS-gránátos- és egy biztosító hadosztályának, valamint 912. rohamlövegdandárának ellenállásával szemben meglehetősen lassan bontakozott ki. Sztálin emiatt július 14-én meg is rótta Vaszilevszkij marsallt, aki a balti frontok tevékenységének összehangolásáért 81volt felelős. A szovjetek július 16-ig mégis mintegy 90 km-t nyomultak előre, visszafoglalták Opocskát, Idricát és Drisszát, majd behatoltak észt területre.
Az erdős-mocsaras terepen harcoló 2. Balti Front csapatai július 27-én elfoglalták Rezeknét, és az 1. Balti Front erőivel közösen Daugavpilst is. A 4. csapásmérő hadsereg öt lövészhadosztálya, valamint egy harckocsi- és egy gépesített-dandára július 19-én az 1. Balti Front 6. gárdahadseregének erőivel közösen, heves tüzérségi és légi előkészítés után összpontosított támadást indított Daugavpils ellen. A várost a német 81. és 132. gyaloghadosztály, valamint a 393. rohamlövegdandár és az 502. nehézpáncélos-osztály védte. A Tiger nehézharckocsik csak július 22-én 28 szovjet páncélost, ebből 17 ISZ–2 nehézharckocsit lőttek ki. Miután a szovjetek Daugavpilsben július 25-ig a 81. és 215. gyaloghadosztály roncsait csaknem bekerítették, július 26-án a hadseregcsoport elrendelte a város kiürítését. A 393. rohamlövegdandár addigra páncélosai java részét már elveszítette.
Miután a 2. Balti Front magasabbegységei öt német védelmi terepszakaszt törtek át, és kijutottak a Lubâni-alföldre, Riga előterében a szovjet előretörés üteme jelentősen csökkent. A 2. Balti Front élőerő-vesztesége július 27-ig 57 ezer 995 fő volt. Ezen körzettől északabbra, a 258 ezer 400 katonát számláló 3. Balti Front balszárny-csapatai a Velikaja folyó keleti partjának megtisztítása céljából a 18. hadsereg jobbszárnya ellen július 11-én indították meg támadásukat, amelyet hat nap alatt végre is hajtottak. Miután a szovjet csapatok július 17-én jelentős légi támogatással áttörték a német védelmet, két nap alatt csaknem 40 km-t nyomultak előre, és július 20-án átvágták az osztrov–rezeknei utat is.
Friessner július 12-én javasolta az OKH-nak, hogy az Észak Hadseregcsoport 16. és 18. hadseregének erőit vonják vissza Riga irányába, a Narva-seregcsoport csapatait pedig tengeri úton szállítsák Memelbe (Klaipedába). Hitler azonban most sem értett ezzel egyet. A Führer magához kérette a Közép és az Észak Hadseregcsoport főparancsnokait, és utasította őket, hogy a balti államokat minden körülmények között tartsák. Mivel a lett és litván lakosság zúgolódását is le kellett csendesíteni, a mögöttes seregterületen a német polgári közigazgatást a katonai szerveknek rendelték alá. Riga előterében a Wehrmacht keleti parancsnoksága védőállások kiépítésébe kezdett.
Az Észak Hadseregcsoport 16. hadserege Philipp Kleffel lovassági tábornok parancsnoksága alatt a 61. és 225. gyaloghadosztállyal, valamint a 11. SS-páncélos-felderítőosztállyal újabb kísérletet tett a 3. páncéloshadsereggel való kapcsolat felvételére. Július 14-én e csoportosítás rohamjárőrei átmenetileg elérték a hadsereget, de hamarosan visszavetették őket.
Az Észak Hadseregcsoport 16. hadseregének július 18-ra csupán 61. és 225. gyaloghadosztálya volt teljesen harcképes. Hét másik hadosztálya jelentősen meggyengült, négy seregtest csak korlátozott harcértékkel bírt, a 23. gyaloghadosztály pedig romokban hevert. A 18. hadsereg 30., 32. 121. és 126. gyalog-, valamint a Luftwaffe 12. tábori hadosztálya teljes volt, a 218. gyalog- és a Luftwaffe 21. tábori hadosztálya jelentős hiányokkal küszködött, a 93. gyaloghadosztály csak korlátozottan, a 83. gyaloghadosztály pedig egyáltalán nem volt harcképes. Az 1. légiflotta földi kiszolgáló személyzetéből gyalogsági utánpótlásként július közepétől szeptember végéig 5000 főt adtak át a szárazföldi csapatoknak, jóllehet a kiképzetlen és tapasztalatlan katonáknak nem sok hasznát vették.
A 3. Balti Front középső csoportosítása július 21-én kezdte meg támadását Osztrov felé, és a német 18. hadsereg bekerítés elől visszavonuló XXXVIII. hadtestével szemben még aznap birtokba vette a várost. A jobbszárny-csapatok Pszkov és a Pszkovi-tó irányában csak július 22-én indultak meg. Július 23-án Pszkov szovjet kézbe került. A szovjet front a harcok közben július 31-ig 33 ezer 584 katonát veszített.
Georg Lindemann vezérezredes július 4-i leváltása után Johannes Friessner vezérezredes csak rövid ideig vezette az Észak Hadseregcsoportot, mert július 21-én Ferdinand Schörner vezérezredest nevezték ki az új főparancsnoknak. Schörner hamarosan belátta, hogy a németek észtországi és lettországi állásai tarthatatlanok, ezért július végén a 18. hadseregnek és a 16. hadsereg jobbszárnyának általános visszavonulást rendelt el Riga térségébe. A várost Schörner utasítása értelmében polgári szempontból ki kellett üríteni, és a rendelkezésre álló erőkkel védeni kellett.
A németek július végén a Gulbene és a Pszkovi-tó között kiépített Marienburg-állásba vonultak vissza, ahol az elmúlt hetekben 99 km lövészárkot és 3061 tüzelőállást alakítottak ki.
Miután az 1. Balti Front 3. gárda-gépesítetthadteste július 30-án elfoglalta Tukumsot, az Észak Hadseregcsoportot elvágták a Középső Hadseregcsoporttól. Hamarosan utánpótlási gondok keletkeztek. A 16. hadsereg katonái ugyanis már július 28-tól napi 200 gramm kenyeret kaptak, a mögöttes terület raktáraiban pedig alig volt 40 tonna lőszer. A Rigába befutó német szállító hajók ezért jelentős segítséget jelentettek, hiszen két nap alatt 500 tonna tüzérségi és géppuska-lőszert, 390 páncélöklöt, 50 páncélrémet és 13 menetzászlóaljat hoztak a csapatoknak.
A német 16. hadsereg július végén Bauska körzetében és Jelgavától keletre támadást indított, de azt a szovjet tüzérség tüze visszaverte. Augusztus elején a 93. gyaloghadosztály visszafoglalta Jelgavát, és kisebb hídfőt foglalt a várostól északnyugatra. A 81., 215. és 290. gyaloghadosztály Birzai-t támadta, de miután a 390. gránátos-ezred augusztus 5-én elérte a helység szélét, a szovjet ellencsapás azokat megindulási állásaikba vetette vissza. Hitler és az OKH ekkor már belátta: az Észak Hadseregcsoport önerőből nem tudja felvenni a kapcsolatot a 3. páncéloshadsereggel.
A 3. Balti Front augusztus 3. és 6. között 272 ezer 800 fővel a hadművelet folytatása érdekében korlátozott célú támadást indított, és birtokba vette Laura körzetét, amely hídfőként szolgált az augusztus 10-én Vőru irányában a német 18. hadsereg balszárnya ellen felújított újabb offenzívához. Miután a szovjet 116., 123. lövész- és 14. gárda-lövészhadtest harckocsikkal támogatott erői a Modohn-állást Pszkovtól 45 km-re nyugatra áttörték, augusztus 13-án este elfoglalták a várost, s folytatták előrenyomulásukat Tartu és Valga felé.
82Az Észak Hadseregcsoport a Pszkovi-tó és Virts-tó közötti terepszakaszt a Narva-seregcsoport erőivel akarta lezárni. A német 18. hadsereg jobbszárnyát az L., X. tábori és a VI. SS-hadtesttel Wilhelm Wegener gyalogsági tábornok fedezte. A II. hadtestet átcsoportosították a 16. hadseregtől, majd a XXVIII. és XXXVIII. hadtestek között alkalmazták. Ezen német hadmozdulatokat követően a 3. Balti Front középső és balszárnyának 30 hadosztálynyi erői elakadtak a német 18. hadsereg csapatai által védett “Valga” állás előtt a Virts-tó és a Gauja folyó között. Erősítésként a német 31. gyaloghadosztályt 86 Ju 52 szállító repülőgépen átcsoportosították Valgához, és hamarosan a 87. gyaloghadosztály is beérkezett ide. A szovjet csapatok élőerő-vesztesége ezen harcok során augusztus 10. és szeptember 6. között 71 ezer 806 fő volt.
Július 24-én a német Narva-seregcsoport III. SS-páncéloshadtestének arcvonalán a Leningrádi Front 2. csapásmérő és 8. összfegyvernemi hadseregének csapatai is támadásba mentek át. A 11. gyaloghadosztály, a 11. Nordland SS-páncélgránátos- és a 20. SS-gránátoshadosztály megtartotta állásait, s a német hadtest arcvonalán az első nap 18 szovjet harckocsit lőttek ki.
Két nappal később, 26-án a szovjetek 14 páncélos elveszítése után visszafoglalták Narva városát, és körülbelül 20 km-nyire mélyítették hídfőjüket az azonos nevű folyó nyugati partján. A 11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztály és a Nederland SS-páncélgránátos-dandár zöme kiürítette saját hídfőjét, és a Narva folyótól nyugatra visszahúzódott a Tannenberg-állásba. A Nederland SS-dandár 48. SS-páncélgránátos-ezredét a szovjetek a visszavonulás közben lerohanták és szétszórták. Július 25-től a III. SS-páncéloshadtest alárendeltségében harcolt a Langemarck SS-rohamdandár harccsoportja is, amely három nap alatt súlyos veszteségeket szenvedett. A szovjetek a Narvától nyugatra július 28-án 41, másnap 58 páncélost veszítettek. A Leningrádi Front újabb támadási kísérletei augusztus folyamán kudarcba fulladtak, de a német Narva-seregcsoport erőit továbbra is lekötötték.
Miután a 207. biztosító hadosztályt a szovjetek augusztus 15-én Tartu körzetében visszaszorították, a Narva-seregcsoport jobbszárnyának védelmére Jürgen Wagner SS-Brigadeführer vezetése alatt a 11. gyaloghadosztály 23. gránátos-ezredéből, a Wallonie SS-rohamdandár egy megerősített páncélgránátos-zászlóaljából, a 11. SS-páncélos-felderítőosztályból, a 3/III. aknavetőosztályból és az 58/II. tüzérosztályból harccsoportot alakítottak. A németek a 3. Balti Front jobbszárnyának első támadásait dél felől Tartu ellen még visszaverték. A szovjet 25. folyami dandár erői azonban augusztus 16-án a Csúd-tó nyugati partján, Mehikoorma körzetében partra szálltak, hídfőt foglaltak, és az ott biztosító észt határvédelmi erőket visszaszorították. A Wagner harccsoport ellenlökése eredménytelen maradt.
Hitler makacsul ragaszkodott Észtország védelméhez, elsősorban az ország északi részén működő kőolaj-finomítók miatt. Azok munkásait a németek viszont állások építésére kötelezték, ennélfogva ezen fontos üzemek termelése lecsökkent. A Vörös Hadsereg közeledtének hírére a német alárendeltségben szolgáló észt rendőr- és határőr-alakulatok soraiban is megszaporodtak a szökések. Július végéig az észt 4. és 6. határőr-ezred hat tisztje és 923 katonája állt át a szovjetekhez.
A 390 ezer fős 2. Balti Front erői augusztus 1-jén ismét megindultak nyugati irányban. A szovjet csapatok süppedős nehéz terepen tíz nap alatt mintegy 60 km-t tettek meg, majd augusztus 13-án elfoglalták Madonát. A németek a város visszafoglalására ellencsapást indítottak, de kudarcot vallottak. A német 16. hadsereg balszárnyán áttörve a szovjetek augusztus 19-én elfoglalták Erglit, majd egy nappal később Gostinit is. A németek újabb ellencsapása a 2. Balti Front erőit ezúttal Ergli körzetébe szorította vissza. A szovjetek augusztus 28-ig 65 ezer 406 főt veszítettek.
Augusztus 29-én a német 16. hadsereg parancsnoka, Laux gyalogsági tábornok súlyosan megégett, amikor felderítés közben repülőgépét a szovjet légvédelem lelőtte. A tábornok egy rigai kórházban hamarosan belehalt sérüléseibe. A 16. hadsereg új parancsnoka Hilpert gyalogsági tábornok, az I. hadtest addigi parancsnoka lett.
A szovjetek Riga irányában a német 16. hadsereg jobbszárnyán, Bauskánál is tovább nyomultak előre. Az 1. Balti Front 6. gárdahadserege 50 nehézharckocsi támogatásával augusztus 15-én megrohamozta a német I. hadtest 290. és 81. gyaloghadosztályának a Memel folyótól délre húzódó állásait. A szovjet 51., 166. lövész-, 46., 67., 71. és 90. gárda-lövészhadosztály, valamint a 202. harckocsi- és a 26. gépesített-dandár helyenként még a német tüzérségi állásokat is áttörte. A 912. rohamlövegdandár (Karstens százados) segítségével a németek végül háromnapos ütközetben megállították a támadást, és összesen 108 szovjet páncélos kilövését jelentették.
Német adatok szerint az Észak Hadseregcsoport erői június 23. és augusztus 6. között összesen 1325 szovjet harckocsit és önjáró löveget lőttek ki. Június 22-től július végéig a német 16. hadsereg 33 ezer 20, a 18. hadsereg 12 ezer 158, a Narva-seregcsoport pedig 4320 katonát veszített. Szovjet források szerint az Észak Hadseregcsoport vesztesége augusztusban súlyosabb lehetett: ekkor 70 ezer 566 halottat, sebesültet és eltűntet jelentett.
A német szárazföldi haderő új megbízott vezérkari főnöke, Guderian vezérezredes, akit a Hitler elleni 1944. július 20-án kudarcot vallott merényletkísérlet után neveztek ki, az Észak és Közép Hadseregcsoport közötti összeköttetést minél előbb helyre kívánta állítani. Először az SS-kiképzőalakulatokból felállított riadó-alakulat, a Gross SS-páncélosdandár próbálta meg augusztus 8-án egy helyben rögtönzött páncélvonat támogatásával visszafoglalni Tukumsot, de vállalkozása kudarcot vallott. Eközben délebbre, a 3. páncéloshadsereg litvániai arcvonalán is létrehozott egy – két páncéloshadtestből álló – csoportosítást, hogy azokkal létesítsen kapcsolatot a 16. hadsereg jobbszárnyával. A német támadás a “Doppelkopf” hadművelet fedőnevet kapta.
A XXXX. páncéloshadtest erői – szovjet adatok szerint 250 páncélossal támadva – vissza akarták foglalni Šiaulai-t is. A jelentős közlekedési csomópont visszavételére augusztus 16-án a 14. és 7. páncéloshadosztály, az 1. gyaloghadosztály, a Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztály valamint a Panther harckocsikkal felszerelt önálló 26/I. páncélososztály indított támadást Kelme déli 83körzetéből északkelet felé. Bagramjan hadseregtábornok 1. Balti Frontjának 2. gárdahadserege 10 lövészhadosztállyal, három tüzérhadosztállyal, egy gépesített- és négy páncéltörő tüzérdandárral mélyen lépcsőzött védelmet épített ki a német támadás sávjában. A legtöbb lövész-alegységet gépvontatású páncéltörő ágyúkkal vagy önjáró lövegekkel erősítették meg. A hadsereg mögött egy második védőövet is berendeztek, amelyet két lövészhadosztály és néhány páncéltörő tüzérdandár szállt meg. Bagramjan hadseregtábornok ellenlökések végrehajtására készenlétbe helyezte az 1. harckocsihadtestet, a 3. gárda-gépesítetthadtestet, valamint a Kaunas körzetéből átcsoportosított, de erősen megfogyatkozott, mindössze 17 üzemképes harckocsival rendelkező 5. gárda-harckocsihadsereget is. A németek támadása két nap alatt kifulladt.
A német XXXIX. páncéloshadtest erői – nevezetesen a 4., 5. és 12. páncéloshadosztály, valamint a Strachwitz páncélos-kötelék – a szovjet 51. hadsereg jobbszárnyának 1. gárda-lövészhadteste ellen valamivel több szerencsével jártak. A németek a Gross SS-páncélosdandár és az önálló 101. páncélosdandár (állományában 36 Panther harckocsi, négy Flakpanzer IV légvédelmi páncélos, 11 Panzer IV L/70 vadászpáncélos és 76 lövészpáncélos) már beérkezett részeit gróf von Strachwitz vezérőrnagy parancsnoksága alatt egy páncélos-kötelékbe vonták össze.
A kezdetben mindössze 10 harckocsival és 15 lövészpáncélossal rendelkező német páncéloscsoport augusztus 19-én reggel Dobelétől 12 km-re északnyugatra korlátozott célú támadást indított Dźukste vasútállomása felé, amelyet augusztus 20-án reggel el is foglalt. Innen a német páncélosok Tukums kikötőváros irányában nyomultak tovább. A német haditengerészet Prinz Eugen nehézcirkálója 25 km-re a partoktól 284, a Z–25 és Z–28 rombolók pedig 168 kilőtt gránáttal támogatták a német páncélosokat, amelyek augusztus 20-án 17 óráig rajtaütésszerűen visszafoglalták Tukumsot. A város piacterén megindulási állásba összevont szovjet harckocsidandár 48 T–34 harckocsiját a Prinz Eugen nehézcirkáló 20,3 cm-es ágyúinak pontosan vezetett tüze nagyrészt megsemmisítette. Strachwitz vezérőrnagy néhány páncélossal már korábban kelet felé fordult, és délben Kemerinél felvette a kapcsolatot az Észak Hadseregcsoport nyugat felé támadó 281. biztosító hadosztályával. A két német hadseregcsoport között ismét létrejött a szárazföldi kapcsolat, jóllehet a szovjetek Dőbele fel?l északi irányban támadva még aznap este átmenetileg elvágták a Strachwitz páncélos-kötelék utánpótlási útvonalát. Kleffel lovassági tábornok hadtestcsoportja viszont hamarosan elérte a Tukums–Jelgava utat, ahol ismét felvette a kapcsolatot a Strachwitz páncélos-kötelékkel. A páncéloscsoportot, megerősítve egy tüzérosztállyal és egy utászzászlóaljjal, nem sokkal később észt területre vezényelték.
Augusztus 21-én a 93. gyaloghadosztály 272/I. gránátos-zászlóalja kelet felől támadást indított Kemeri felé. A szovjetek ezután kénytelenek voltak 346. és 417. lövészhadosztályukat a Balti-tenger partjáról a Jelgava–Dobele terepszakaszra visszavonni. A német 3. páncéloshadsereg balszárnya és a 16. hadsereg jobbszárnya ezáltal augusztus 21-ig visszaszorította a szovjeteket a Balti-tenger partjáról. A két német hadseregcsoport között ismét sikerült létrehozni egy 30-50 km széles kelet-nyugati folyosót. A Közép Hadseregcsoport balszárnyán harcoló Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztály később Dobelétől nyugatra csatlakozott az Észak hadseregcsoport 81. gyaloghadosztályának jobbszárnyához.
A Šiaulai környéki ellencsapásokban a németek – szovjet adatok szerint – összesen 500 páncélost vetettek be. Ezekkel szemben a szovjet csapatok saját forrásaik szerint mintegy 400 harckocsit és önjáró löveget alkalmaztak. A szovjet védelem gyors és alapos megszervezésével, valamint a támogató légierő beavatkozásával augusztus 25-ig a szovjet csapatoknak sikerült megállítani a német páncéloscsapatok támadását. Szovjet adatok szerint a németek augusztus 16. és 25. között 15 ezer 500 főt, 354 harckocsit, 26 rohamlöveget és 268 tüzérségi löveget veszítettek.
Augusztus 21-én a 3. Balti Front 54. és 67. összfegyvernemi, valamint 1. csapásmérő hadserege Tartu és Valga között északi irányban támadást indított, hogy kapcsolatot létesítsen a Leningrádi Front csapataival. A Strachwitz páncélos-kötelék a Narva-seregcsoport részeivel közösen augusztus 24-én megpróbálta felszámolni a szovjetek betörését, de kudarcot vallott. A 101. páncélosdandárból és a Gross SS-páncélosdandárból álló páncélos-köteléknek augusztus 24-én este már csak három bevethető páncélosa és mintegy 100 harcképes katonája maradt. Strachwitz vezérőrnagy egy felderítés során súlyosan megsebesült, a páncéloscsoport irányítását ezt követően Meinrad von Lauchert ezredes vette át.
Augusztus 25-én a szovjetek megrohamozták Tartut, amelyet egyebek mellett a német 11. gyaloghadosztály és a 393. rohamlövegdandár 1. ütege védett. Este 18 óráig a 3. Balti Front 67. hadserege birtokba vette a várost, majd átkelt az Emajőgi folyón, és hídfőt foglalt annak északi partján.
Augusztus utolsó napján Schörner vezérezredes elrendelte Riga mintegy 100 ezer lakosának evakuálását és a város megerődítését. A 14. páncéloshadosztályt tartalékként átcsoportosították a 16. és 18. hadsereg csatlakozása mögé, a 16. hadsereg pedig megkapta a 731. hadsereg-közvetlen páncélvadászosztályt. A rigai hadikikötőt az 563. gyaloghadosztály három zászlóalja és egy Luftwaffe-zászlóalj biztosította.
Augusztus végén az Észak Hadseregcsoport 700 km hosszú arcvonalát 32 gyalog-, három biztosító hadosztály, egy páncéloshadosztály, egy páncélos- és egy SS-páncélosdandár védte. A 23. gyaloghadosztály a Balti-tenger két nagyobb észt szigetén állomásozott. A hadseregcsoport létszáma 1944. szeptember 1-jén 571 ezer 579 katona és 42 ezer 833 önkéntes volt.
Szeptember 14-én a Leningrádi Front (L. A. Govorov, június 16-tól a tüzércsapatok marsallja), a 2. Balti Front (A. I. Jeremenko hadseregtábornok), a 3. Balti Front (I. I. Maszlenyikov hadseregtábornok) és az 1. Balti Front (Bagramjan hadseregtábornok) csapatai felújították támadásukat az Észak és Közép Hadseregcsoport csatlakozásán, valamint Riga és a Finn-öböl között a Balti-tenger irányában. A négy front összesen 1 millió 546 ezer 400 katonát, 135 hadosztályt, hét harckocsi- vagy gépesített 84hadtestet, 11 önálló harckocsidandárt és hat megerődített körletet vetett be. A szovjetek 3081 harckocsival és önjáró löveggel, 17 ezer 483 löveggel és aknavetővel, valamint a 13., 14., 15. és 3. légi hadsereg 2643 harci repülőgépével rendelkeztek. A támadásba légierejével együtt bevonták a Balti-flottát és a távolbombázó légierőt is.
Az 1. Balti Front 43. hadserege már az első napon elfoglalta Bauskát, és a várostól északra behatolt a 16. hadsereg második védőövébe, lehetőséget teremtve ezzel a 3. gárda-gépesítetthadtest bevetésére. A tartalékból bevetett német 101. páncélosdandár ellenlökése nem járt eredménnyel. A Riga déli elővárosai felé nyomuló szovjet gépesített előrevetett osztagok másnap este megközelítették Baldonét, melyet a 145. lövészhadosztály szeptember 16-án birtokba vett, és ezzel délkeletről 25 km-re megközelítette Rigát.
Schörner vezérezredes fokozta a rigai erődítések kiépítési ütemét, minden őr- és biztosító zászlóaljat a város körüli állásokba rendelt, az ellátó csapatok állományát pedig páncélelhárításra képeztette ki.
Szeptember 16-án reggel Schörner vezérezredes Hitler kelet-poroszországi főhadiszállására repült, ahol felvázolta hadseregcsoportja kritikus helyzetét. Hitler tizenöt percnyi vita után – a jelenlévők meglepetésére – engedélyt adott Észtország kiürítésére. A németek szeptember 18-án meg is kezdték a Narva-seregcsoport csapatainak rendezett visszavonását és elszállítását. A szovjet Leningrádi Front 8. hadseregének csapatait készületlenül érte a német alakulatok elszakadása, ezért kezdetben nem is üldözték azokat. A III. SS-páncéloshadtest egy részét a német haditengerészet 69 vízi járműve szállította Tallinnba, onnan pedig Rigába. A hadtest többi része a szárazföldön menetelt délnyugat felé.
Eközben a 3. Balti Front 67. összfegyvernemi és 1. csapásmérő hadserege szeptember 15-től Valga körül felszámolta a német 18. hadsereg védelmét. A szovjetek 35 lövészhadosztálya, egy harckocsihadteste és két önálló harckocsidandára a német tábori hadsereg 18 hadosztályából tízet napokon belül annyira szétvert, hogy azok csak harccsoportokként harcolhattak tovább. A németek ezen idő alatt 622 szovjet páncélos kilövését jelentették.
A Leningrádi Front átcsoportosított 2. csapásmérő hadserege szeptember 3. és 16. között átkelt a Csúd-tó nyugati partjára, és szeptember 17-től Tartu körzetében visszaszorította a Narva-seregcsoport jobbszárnyának erőit. Ezen harcok során a szovjet 8. lövészhadtest észt katonái honfitársaikkal, a német csapatokkal harcoló észt biztosító kötelékekkel kerültek harcérintkezésbe.
Az észt területen mért csapások, kiegészülve a 2. Balti Front Rigától keletre indított, és kezdetben sikertelen támadásaival, szétzúzták az Észak Hadseregcsoport védelmét. Az 1. Balti Front 43. összfegyvernemi és 4. csapásmérő hadseregének 18 lövészhadosztálya és két harckocsidandára Baldone körzetében szeptember 19-től felzárkózott Riga külső védelmi vonalára. A német 16. hadsereg Baldone körzetében védő I. hadteste szeptember 14. és 18. között 511 halottat, 21 ezer 818 sebesültet és 432 eltűntet veszített. A 14. páncéloshadosztály szeptember 18-án reggel ellenlökést indított Baldonén keresztül, de két nap múlva a szovjetek megállították. A páncéloshadosztálynak emiatt vissza kellett vonulnia a Daugava folyó mögé, hogy elkerülje a bekerítést. A szovjet 43. hadsereg szeptember 22-én elfoglalta Baldonét, felzárkózott Kekava megközelítési útvonalaira, ahol felvette az összeköttetést a 3. gárda-gépesítetthadtesttel. A német 14. páncéloshadosztály szeptember 18. és 25. között egyebek mellett 110 szovjet páncélost, négy páncélgépkocsit, 62 páncéltörő ágyút és 85 tehergépkocsit lőtt ki. Saját vesztesége ezen idő alatt 23 megsemmisült harckocsi és rohamlöveg volt.
Az OKH 1944. szeptember 15-i intézkedése alapján a 3. páncéloshadsereg szeptember 21-én az Észak Hadseregcsoport alárendeltségébe került. A hadseregcsoport az erősen szorongatott 16. hadsereg tehermentesítésére Dobele irányában az 1. Balti Front erői ellen egy ellencsapást rendelt el. A XXXIX. páncéloshadtest szeptember 16-i, kelet felé megindított támadása azonban néhány kilométernyi területnyereség után szeptember 22-ig kifulladt. A hadtest 62 szovjet harckocsi, 29 önjáró löveg, 147 páncéltörő ágyú és 37 tüzérségi löveg megsemmisítését jelentette. A támadás kudarca után a XXXIX. páncéloshadtest a 7. és 12. páncéloshadosztály részeiből, valamint a 252. gyaloghadosztály egy gránátos-zászlóaljából és az 510. nehézpáncélos-osztályból szervezett harccsoportját Dźukste nyugati előterében tartotta készenlétben. Időközben a III. SS-páncéloshadtest is beérkezett Rigába, majd a 16. hadsereg jobbszárnyán bevetve felvette a kapcsolatot a XXXIX. páncéloshadtesttel.
Tallinn védelmével, valamint a katonai és polgári menekülők behajózásának biztosításával a haditengerész-alakulatokat, több észt zászlóaljat, egy német tüzérosztályt, a III. SS-páncéloshadtest páncélvadász-különítményeit, valamint a 20. SS-gránátos- és a 11. gyaloghadosztály gépkocsizó részeit bízták meg, amelyek szeptember 19-én állásokat létesítettek az észt főváros körül. A szovjetek első felderítő páncélgépkocsi-osztagát szeptember 21-én még visszaverték a németek, de másnap, 22-én reggel a szovjet 8. hadsereg megerősített harckocsidandárai elérték Tallinnt. A német T–23 és T–28 torpedónaszádok – a kikötői kiürítést utóvédként fedezve – a városba behatoló első páncélosokat ugyan kilőtték, a szovjet harckocsik a 14. és a 72. lövészhadosztály támogatásával azonban 14 óráig elfoglalták az észt fővárost.
Szeptember végéig a Leningrádi Front a Balti-tengerben fekvő szigetek – Hiiumaa és Saaremaa – kivételével Észtországot megtisztította a német csapatoktól. A 2. és 3. Balti Front csapatai megközelítették Riga külvárosait. Az Észak Hadseregcsoport Riga térségében, megerődített terepszakaszokra visszavonulva, megszilárdította védelmét.
Szeptember 24-én Schörner vezérezredes, az Észak Hadseregcsoport parancsnokságának harcálláspontját Siguldából a kurföldi Kuldigába (Goldingenbe) helyeztette át. Aznap a SZTAVKA utasította a Leningrádi Frontot és a Balti Flottát, hogy partraszállással foglalják el a két még német kézben maradt észt szigetet. A 2. és 3. Balti Frontoknak meg kellett rohamozniuk a megerődített Rigát, és fel kellett számolni a német ellenállást a Balti-tenger partján. Az 1. Balti Frontnak és Csernyahovszkij vezérezredes 3. Belorusz Frontjának a Šiauliai–Memel 85(Klaipeda) irányban előrenyomulva el kellett vágnia az Észak Hadseregcsoport visszavonulási útvonalát Kelet-Poroszország felé, hogy ezzel megteremtsék a lehetőséget a németek balti csoportosításának végső megsemmisítéséhez. A 3. Belorusz Front zömének ezzel párhuzamosan támadást kellett intéznie Königsberg irányába, a Kelet-Poroszországot védő német Közép Hadseregcsoport 4. hadserege ellen is.
Szeptember 26-án a német 18. hadsereg Rigától északra, Siguldáig vonult vissza, majd onnan a Jaunjelgava (Friedrichstadt) körül létesített félkörív alakú állásokba tért ki. A 11., 21., 30., 31. és 218. gyaloghadosztályokat, a 11. Nordland SS-páncélgrántos-hadosztályt, valamint a Nederlande SS-rohamdandárt már korábban Kurföldre szállították. A 18. hadsereg október elején a II., XXXVIII., VI. SS- és X. hadtest 12 gyaloghadosztályával, 19. SS-gránátoshadosztályával, valamint a Luftwaffe 12. és 21. tábori hadosztályával rendelkezett.
Az Észak Hadseregcsoport jobbszárnyán, Jelgava északnyugati előterétől délnyugat felé a Mažeikiai-tól keletre húzódó magaslatokig a 16. hadsereg Kleffel-hadtestcsoportjának 93. és 81. gyaloghadosztálya, a III. SS-páncéloshadtest 11. Nordland SS-páncélgránátos-hadosztálya és Nederlande SS-rohamdandára, illetve a XXXIX. páncéloshadtest Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztálya, valamint 4. és 12. páncéloshadosztálya foglalt el védelmi állást, tartalékban pedig Auce körzetében az 5. páncéloshadosztály állomásozott.
A 3. páncéloshadsereg 175 km hosszú arcvonalszakaszának balszárnyát a XXVIII. hadtest 7. páncélos-, 201. biztosító és 551. gránátoshadosztálya védte. Középen a XXXX. páncéloshadtest állásai húzódtak, a jobbszárnyat pedig az 548. gránátos-, valamint a 96. és 69. gyaloghadosztályokkal a IX. hadtest fedezte. Miután a német felderítő repülőgépek és járőrök észlelték, hogy a szovjetek harckocsi- és lövészcsapataik nagy részét Riga előteréből a 3. páncéloshadsereggel szemben összpontosítják, Schörner vezérezredes szeptember 29-én a Lauchert páncélos-köteléket, a 303. rohamlövegdandárt, a Gross SS-páncélosdandárt, valamint a 7. páncéloshadosztály 25. páncélosezredét és 6/I. páncélgránátos-zászlóalját a XXXX. páncéloshadtest sávjába csoportosította át.
Október elején az Észak Hadseregcsoporttal való együttműködésre kijelölt 1. légiflottának 63 vadászrepülő-, 80 csata-, 73 éjszakai csata-, 19 távolfelderítő és 32 közelfelderítő repülőgépe volt. Német bombázó-repülőgépek nem álltak rendelkezésre. A német légiflotta kötelékében észt és lett pilóták is harcoltak, de 1944. szeptember vége után ők már nem akartak tovább harcolni. Néhányan közülük repülőgépeikkel együtt Svédországba távoztak. Az észt és lett repülőkötelékeket ezek után már nem engedték felszállni, és október elején fel is oszlatták ezeket.
Az újabb támadásra készülő 1. Balti Frontot a többi front különböző egységeivel erősítették meg. Október 4-ig Bagramjan vezérezredes 9300 löveggel és aknavetővel, valamint 1340 harckocsival és önjáró löveggel öt hadseregének 50 lövészhadosztályát, 15 harckocsidandárát és 93 tüzérezredét rendelte új megindulási állásokba. A németek későn fedezték fel az átcsoportosításokat, ezért ellenintézkedésekre már nem kerülhetett sor. Az 1. Balti Front csapásmérő csoportosítása a 6. gárda-, 4. csapásmérő, 43. összfegyvernemi, a 2. gárdahadseregből, a front gyorscsoportjának kijelölt, s immár feltöltött 5. gárda-harckocsihadseregből, valamint a második lépcsőben elhelyezkedő 51. hadseregből állt.
Október 5-én Bagramjan vezérezredes csapatai egyórás tüzérségi előkészítés után támadást indítottak. A 43. hadsereg legázolta a tapasztalatlan német 551. gránátoshadosztályt. A német arcvonalba ütött résen keresztül egy harckocsihadtest, nyolc önálló harckocsidandár és 29 lövészhadosztály nyomult előre. A szovjetek már az első napon 76 km szélességben és 17 km mélyen behatoltak a német 3. páncéloshadsereg védelmébe.
A 381 páncélossal rendelkező 5. gárda-harckocsihadsereget, valamint az önálló 1. és 9. harckocsihadtestet október 6-án vetették be a siker hadműveleti kifejlesztésére. Az 5. gárda-harckocsihadsereg a 6. gárda- és 43. összfegyvernemi hadsereg csatlakozásán keresztül, az 1. harckocsihadtest a 2. gárdahadsereg sávjában, a 19. harckocsihadtest pedig a 6. gárdahadsereg harcrendjén keresztül nyomult előre.
Schörner vezérezredes a Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztályt a XXVIII., az 5. páncéloshadosztályt a XXXX., a 21. gyaloghadosztályt pedig a IX. hadtest megtámogatására vetette be. A németek további erőket, nevezetesen a 14. páncéloshadosztályt, az 502. nehézpáncélos-osztályt, a 752. és 753. hadsereg-közvetlen páncélvadászosztályt, a 3. aknavetőezredet, a 768. nehéz-tüzérosztályt és a 818/I. tüzérosztályt is átcsoportosította, de mindhiába. A 3. páncéloshadsereg arcvonala összeomlott.
A szovjet 29. harckocsihadtest, miután előretörése nem ütközött ellenállásba, október 7-én Krottingen körzetében elérte Kelet-Poroszország északi határát. Aznap az 1. Balti Front jobbszárnyán a 4. csapásmérő hadsereg is támadásba lendült. Az 51. hadsereget a 6. gárda- és 43. összfegyvernemi hadsereg csatlakozásán vetették harcba.
Október 9-ig a szovjet 5. gárda-harckocsihadsereg lerohanta a német 3. páncéloshadsereg főhadiszállását, és Memeltől északra és délre elérte a Balti-tenger partját. A német XXVIII. hadtest ennélfogva a bekerített városban rekedt.
Október 7-én Ehrenfried Boege gyalogsági tábornok, a 18. hadsereg szeptember 5-től kinevezett parancsnoka a Daugava folyótól északkeletre harcoló csapatainak vezetését a 16. hadsereg parancsnokára bízta, mivel Schörner vezérezredestől más, fontosabb feladatot kapott. Boege tábornok a X. hadtest 11., 30. és 61. gyaloghadosztályával, valamint a XXXIX. páncéloshadtest 4., 12. és 14. páncéloshadosztályával Mažeikiai és Skuoda körzetében megpróbált reteszállásokat létesíteni, hogy feltartóztassa az 1. Balti Front 4. csapásmérő hadseregének nyugat-északnyugat irányú támadását.
Október 10-én a szovjet 51. hadsereg Klaipedától (Memeltől) északra elérte a Balti-tengert. A szovjet csapatok támadása a német 3. páncéloshadsereg egy hadtestét, valamint az Észak Hadseregcsoport megmaradt erőit Riga körül és a Kurföldön leválasztotta a Közép Hadseregcsoportról. Schörner vezérezredes emiatt kénytelen volt elrendelni, hogy csapatai a Kurföldi-hátságra vonuljanak vissza. Az Észak Hadseregcsoportnak utánpótlása szempontjából 86Ventspils (Windau) és Liepâja (Libau) kikötöjét feltétlenül tartania kellett. Mindkét kiköt?várost “erődnek” nyilvánították.
Október 10-én a 2. Balti Front megkezdte Riga elleni támadását. Hitler ragaszkodott Riga védelméhez, és megtiltotta Schörner vezérezredesnek a visszavonulást. Az Észak Hadseregcsoport főparancsnoka azonban ezt figyelmen kívül hagyta, és haladék nélkül elrendelte a litván főváros kiürítését. A visszavonulást egyebek mellett a német 6. légvédelmi tüzérhadosztály erői fedezték. Riga körül 16 nehéz, 14 könnyű, három honi, két nehéz vasúti és két könnyű vasúti légvédelmi tüzérüteg, a Daugava torkolatánál nyolc nehéz és 12 könnyű, Slokánál kilenc nehéz és 11 könnyű, Tukumsnál pedig 12 nehéz és kilenc könnyű légvédelmi tüzérüteg volt állásban.
Az OKH a 16. hadsereg Kurföld felé történő visszavonulására nem adott engedélyt, ezért Schörner vezérezredes október 11-én Hitlerhez repült, és megszerezte azt.
Október 12-én a 227. gyaloghadosztály utolsó német alakulatként még átvonult Rigán, miközben feladta az általa tartott hídfőt a Daugava folyó keleti partján. A német utászok a rigai vasúti hidat október 13-án hajnali 1 óra 44 perckor robbantották fel, miután a 393. rohamlövegdandár utolsó páncélosa is áthaladt rajta. A szovjet 245. és 212. lövészhadosztályok hamarosan behatoltak Rigába, és elfoglalták a litván fővárost. A német 87. gyaloghadosztály azonban még a Daugava keleti partján harcolva fedezte a Rigán keresztül való visszavonulást. 5000 katonáját és nehézfegyverzetét utászok és haditengerészeti kompok szállították át a túlsó partra október 13-án hajnalig. A 16. hadsereg október 16-ig a Tukums körüli állásokba vonult vissza.
Az Észak Hadseregcsoport csapatai október 23-ig szervezetten és harcolva hátráltak Kurföldre, megmentve ezzel megmaradt erőik és készleteik nagy részét. A németek összesen 20 hadosztályt, egy dandárt, 58 hadsereg-közetlen utász- vagy biztosító zászlóaljat, 120 légvédelmi tüzérüteget, 13 önálló páncélososztályt és rohamlövegdandárt, 28 hadsereg-közvetlen tüzérosztályt és 111 ezer különféle járművet vontak vissza.
A 3. páncéloshadsereg délnyugat felé visszaszorított maradványait október 10-én ismét a Közép Hadseregcsoport alárendeltségébe utalták. A hadsereg a Hermann Göring páncéloshadosztály és a 6. páncéloshadosztály erőinek egy Memel irányú páncélos-ellencsapás végrehajtására adott parancsot abból a célból, hogy azok a Kelet-Poroszország északkeleti előterében lévő állásokat foglalják vissza és tartsák Memelt.
Magát Memel kikötőjét október 7-től ürítette ki fokozatosan a német haditengerészet. Távozott a 14. biztosító flottilla, három aknaszedő hajó, majd a 24. tengeralattjáró-flottilla is. Az október 12-én utolsóként elvonuló német hajó a Hans Albrecht Wedel nevű légvédelmi hajó volt. A szovjetek a város elleni légitámadásokat október 10-én kezdték meg, és nehéztüzérségükkel is lőtték Memelt. Harckocsi-támadásukat az 502. nehézpáncélos-osztály 1. századának Tiger E nehézharckocsijai visszaverték, és öt szovjet páncélost kilőttek. A bekerített memeli “erődben” az 58. gyaloghadosztály, a 7. páncéloshadosztály, a Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztály, az 551. gránátoshadosztály maradványai, a 6. légvédelmi tüzérezred, a 217. és 227. haditengerészeti légvédelmi tüzérosztály, négy biztosító zászlóalj, két Volkssturm-század, a 21. haditengerészeti pótzászlóalj és az 502. nehézpáncélos-osztály két százada harcolt. A városban 30 ezer polgári személy rekedt.
A jelentősen megerődített városért vívott harcok igen elkeseredettek voltak. Az OKH a védők számára megtiltotta a kitörést. Október 12-én a Lützov és Prinz Eugen nehézcirkálók, valamint a Z–16, Z–25 és Z–36 rombolók is bekapcsolódtak a szárazföldi harcok tüzérségi támogatásába. Október 13-án a két nehézcirkáló összesen 1318 gránátot lőtt ki a szovjet állásokra.
Október 14-én a szovjet 43. hadsereg különösen heves tüzérségi, aknavető- és sorozatvető-tűzelőkészítés után, csatarepülő- és harckocsi-támogatással megpróbálta menetből elfoglalni Memelt, de támadását a németek visszaverték, és 68 szovjet harckocsit kilőttek. Másnap a szovjetek újra támadtak, de most sem jártak sikerrel. Ezután már belátták, hogy alaposabb előkészületek nélkül nem tudják birtokba venni a kikötővárost.
Október 17-én az OKH minden alapot nélkülözve Memel védőinek támadásra adott utasítást, hogy ezáltal állítsák helyre az Észak Hadseregcsoporttal való szárazföldi kapcsolatot. Schörner vezérezredes azonban ellenezte ezt a tervet. Végrehajtását azzal kerülte el, hogy az OKH figyelmét a kelet-poroszországi Gumbinnen körzetére hívta fel, ahol a szovjetek újabb támadásra készültek. A német szárazföldi haderő főparancsnoksága ekkor elrendelte, hogy a 7. páncéloshadosztályt és a Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztályt Memelből tengeri úton szállítsák kelet-poroszországi kikötőkbe. A hajók 68 harckocsit, 23 rohamlöveget, 35 lövészpáncélost, 104 tehergépkocsit és egyéb felszerelést vittek magukkal. Ellentételként csupán az Észak Hadseregcsoport 95. gyaloghadosztálya érkezett a városba. A lecsökkentett létszámú védőknek ennélfogva nem kellett az eleve kudarcra ítélt támadást megindítaniuk.
A szovjetek balti hadászati támadó hadművelete október végén gyakorlatilag befejeződött, noha a német 23. és 218. gyaloghadosztály által védett két észt sziget, a Moonsund-szigetek elfoglalása csak november 24-én ért véget. A 72 napos frontcsoport-hadművelet során a szovjetek 1000 km szélességben mintegy 300 km-t szorították vissza a német csapatokat. A Vörös Hadsereg erői eközben saját adataik szerint 280 ezer 90 katonát, 522 harckocsit és önjáró löveget, 2593 löveget és aknavetőt, valamint 779 repülőgépet veszítettek.
A szovjetek figyelme október közepén a 3. páncéloshadsereg maradványai és a 4. hadsereg felé fordult, amelyek Kelet-Poroszország határán ásták be magukat. Az 1. Balti Front észak felől közeledett a Nyeman folyóhoz. A 3. Belorusz Frontnak Gumbinnen–Königsberg irányában kellett csapást mérnie. Csernyahovszkij vezérezredes azt tervezte, hogy az 5. összfegyvernemi és 11. gárdahadsereg erőivel áttöri a német védelmet, majd a siker kifejlesztésére beveti a 2. gárda-harckocsihadtestet és a pihent 28. összfegyvernemi hadsereget is. A 31. hadsereg a front bal-, a 39. hadsereg pedig a jobbszárnyát fedezte. A 3. Belorusz Front a támadás előtt 377 ezer 300 87katonát számlált, és mintegy 300 harckocsival és önjáró löveggel rendelkezett.
Október 1-jén a német Közép Hadseregcsoport 4. hadserege, melynek parancsnoki harcálláspontja Loetzenben volt, a XXVI., XXVII. és VI. tábori, valamint a XXXXI. páncéloshadtest alárendeltségében harcoló 56. és 1. gyaloghadosztállyal, a 16. ejtőernyős-ezreddel, az 561., 547., 558. gránátos-, 131., 170., 299. gyaloghadosztállyal, a Hannibal SS-rendőrharccsoporttal, valamint az 50., 286. és 203. gyaloghadosztállyal Łomżától északkeletre helyezkedett el. Ehhez csatlakozott a parancsnoki harcálláspontját Zichenauba áttevő 2. hadsereg LV. hadtestének, Lovashadtestének, valamint a XXIII. és XX. hadtestének 367., 562. gyalog-, 28. vadász-, 102., 129., 14. gyaloghadosztálya, a 3. és 4. lovasdandára, a 292., 541. gyalog-, a 6. páncélos-, a 211., 7. gyalog-, az 5. vadász- és az 542. gyaloghadosztálya. A parancsnoki harcálláspontját Varsóba telepítő 9. hadsereg a lengyel fővárostól északra egészen az A hadseregcsoport csatlakozásáig védte az arcvonalat. Állományába az 5. Wiking SS-páncéloshadosztállyal, a 3. Totenkopf SS-páncéloshadosztállyal, a Hermann Göring páncéloshadosztállyal, a 19. páncéloshadosztállyal, a magyar 5. tartalékhadosztállyal, valamint a német 251. gyalog-, 6., 45. gránátos- és 17. gyaloghadosztállyal a IV. SS-páncélos-, a XXXXVI. páncélos- és a VIII. tábori hadtest tartozott. A 4. hadseregnek, amely némi megerősítést kapott, október elején egy 350 km hosszú arcvonalat öt hadtestének 13 gyalog- és két biztosító hadosztályával, valamint két lovasdandárral és a Hannibal SS-rendőrezred harccsoportjával kellett tartania. A német légi felderítés észlelte a szovjet csapatösszevonásokat.
Október 16-án a 3. Belorusz Front 5. összfegyvernemi és 11. gárdahadserege kétórás tüzérségi előkészítés után, önálló harckocsidandárok támogatásával Suwalki térségében megrohamozta a német állásokat, és 11 km mélyen betört a védelembe. Másnap a szárnyakon a 31. és 39. hadsereg is csatlakozott a 140 km szélességben megindított támadáshoz.
A hadműveleti helyzet miatt október 17-étől a német határ menti körzetek polgári lakossága számára elrendelték a kiürítést. Az előkészület nélküli intézkedések szervezetlen, pánikszerű menekülést idéztek elő nyugat felé.
A német csapatok jól előkészített állásokban, megerődített terepszakaszokon védekeztek, ezért a szovjeteknek négy nap kellett, hogy a védelem harcászati mélységét teljes mélységében leküzdjék. A németek második védőövével a lövészcsapatok már nem boldogultak, ezért annak áttörésére Csernyahovszkij vezérezredes bevetette a 2. gárda-harckocsihadtest páncélosait is.
A szovjet 11. gárdahadsereg (K. Ny. Galickij vezérezredes) és a 2. gárda-harckocsihadtest erői október 20-án átlépték a német határt. A szovjet csapatok október 22-ig mély betörést értek el az Angerapp folyó menti Nemmersdorfig. Délnyugat felől október 21-én megközelítették Gumbinnen külvárosait, Goldapot pedig október 22-én birtokba is vették. Az előrevetett szovjet osztagok több helyen legázolták a menekülő német polgári lakosság oszlopait. Október 21-én a szovjetek bevetették a 28. hadsereget is, de annak kezdeti előrenyomulása Stallupinen körzetében elakadt.
Gumbinnent csupán a 16. ejtőernyős-ezred harccsoportjának részei és a 802. légvédelmi tüzérosztály védte. A németek így is visszaverték a szovjetek támadását, miután légvédelmi lövegeik aznap 28 harckocsit lőttek ki. A város védelmében a goldapi és treuburgi Volkssturm-zászlóaljak is hatékonyan harcoltak.
A német 4. hadsereg parancsnoksága a 3. páncéloshadseregtől átcsoportosított 5. páncéloshadosztályból, a Hermann Göring páncéloshadtestből, az 1. Hermann Göring páncéloshadosztályból, a 2. Hermann Göring páncélgránátos-hadosztályból, valamint a Németországból érkezett, frissen felállított Führer gránátosdandár-harccsoportból páncélos-tartalékot képezett. A németek ezen erőkkel október 21-én ellencsapást indítottak. A Führer gránátos-dandár, állományában 36 Panther harckocsival, 11 Panzer IV L/70 vadászpáncélossal és négy Flakpanzer IV légvédelmi páncélossal Goldap irányából észak felé, Grosswaltersdorf irányában támadott, de a szovjet védelemmel szemben csak lassan nyert teret. Az 5. páncéloshadosztály és a Hermann Göring páncéloshadtest hadosztályai északi irányból nyomultak előre. A heves harcokban a német XXVII. hadtest parancsnoka, Hellmuth Priess gyalogsági tábornok is elesett.
A német 5. páncéloshadosztály és a Führer gránátosdandár-harccsoport él-osztagai október 22-én Grosswaltersdorfnál találkoztak. A szovjet erőket ezáltal Gumbinnen körzetében gyűrűbe zárták, majd október 25-ig fel is számolták a bekerítést. A németek a négynapos ütközetben 295 kilőtt szovjet harckocsit, 83 löveget és aknavetőt, 23 páncéltörő ágyút, 17 géppuskát, 19 lelőtt repülőgépet és 365 hadifoglyot jelentettek.
A szovjet front szárnyain harcoló hadseregek október 27-ig a 11. gárdahadsereg elakadt csapatai mellé ugyan felzárkóztak, de támadásuk október 30-án végleg kifulladt. A 3. Belorusz Front 50-100 km mélyen hatolt be Kelet-Poroszországba, de ennek ára 79 ezer 527 főnyi élőerő-vesztesége volt. A 4. hadsereg csapatai német adatok szerint – a helyi Volkssturm-zászlóaljak támogatásával – a kelet-poroszországi határvidéken zajló ütközetben október 16. és 28. között 1066 szovjet harckocsit és önjáró löveget, 330 löveget, valamint 48 repülőgépet semmisítettek meg. A német 6. légiflotta ugyanezen idő alatt 264 szovjet repülőgép lelövését és 189 páncélos kilövését jelentette.
A német 4. hadsereg a 3. páncéloshadseregtől beérkezett XXXIX. páncéloshadtest törzsének irányításával november 3-án Goldaptól északra az 5. páncéloshadosztály és a Führer gránátosdandár-harccsoport erőivel tüzérségi előkészítés nélkül, meglepetésszerű támadást indított a város visszafoglalására. Miután a német páncélozott harccsoportok Goldaptól keletre felvették a kapcsolatot az 50. gyaloghadosztállyal, mind keleti, mind pedig nyugati irányban átmentek védelembe, hogy a szovjetek kitörési kísérleteit és tehermentesítő támadásait visszaverjék. November 5-én a németek visszafoglalták Goldapot. Adataik szerint a szovjetek a város körzetében 59 harckocsit és 139 löveget veszítettek.
Noha a németek a 3. Belorusz Front Königsberg irányában indított támadását megállították, és több fontosabb települést is visszafoglaltak, egy 150 km széles és 40 km 88mély beszögellés Kelet-Poroszország területéből mégis szovjet kézben maradt.
November elején a szovjetek felhagytak a további nyugati irányú támadások erőltetésével, német részről pedig erőátcsoportosítások történtek. A 9. hadsereg a Közép Hadseregcsoporttól átkerült az A hadseregcsoport alárendeltségébe, a Közép Hadseregcsoport 2. és 4. tábori, valamint 3. páncéloshadseregének mintegy 600 km hosszú arcvonalán pedig Varsó térségét a német 2. hadsereg vette át. December 1-jén a Varsó–Berlin hadászati irányban védő német hadseregcsoport tartalékába öt páncéloshadosztály, két páncélgránátos-hadosztály és a Führer gránátos-dandár tartozott. Ezen felállás azonban rövidesen megváltozott, mert egyes alakulatokat más hadszíntérre irányítottak.
