Erődítés a háború gépi korszakában
Erődítés a háború gépi korszakában
A hadviselés anyagi-technikai bázisának kiszélesedése, a hatalmas termelékenységű fegyvergyártás, a modern tömeghadseregek megjelenése, valamint a szállítás és a híradás új lehetőségeinek a hadművészet elveire és módszereire gyakorolt hatása megnyitotta a háborúk új, gépi korszakát. A fegyverzet, a haditechnika – legfőképpen a tüzérség – korszerűsödése, az új harceszközök és a nagy romboló erejű lövedékek megjelenése közvetlenül hatott az erődítési rendszerek fejlődésére. A háború gépi korszakának jellegzetes 56vonásai az első világháború alatt mutatkoztak meg először, az erődítéselmélet és az erődítési gyakorlat azonban nem követte kellő gyorsasággal a változásokat. Már a háború előtt általános volt a nézet, hogy a nagy mozgékonyságú, nagy tűzerővel rendelkező tábori hadseregek támadásának a hézagos, csak irányokat lezáró övvár-rendszerek 57nem képesek tartósan ellenállni. Ennek ellenére a háború kezdetére – a korlátozott gazdasági lehetőségek és az idő szűkössége miatt – mégis az maradt a legelterjedtebb állandó erődítés. Úgy gondolták, hogy a határon elhelyezkedő övvár-rendszer képes lehet a támadó ellenség időleges feltartóztatására, amíg a saját csapatok mozgósítása és felvonulása befejeződik.
VAUBAN ELSŐ RENDSZERE SZERINT MEGERŐSÍTETT HATSZÖG HÁROM OLDALA FELÜLNÉZETBEN
(XVII. SZÁZADI FRANCIA ISKOLA)
a. Beleső tér; b. Kötőfal [courtine]; c. Ötszögű bástya; d. Mellvéd; e. Feljáró a mellvédre; f. Várárok az erősítő építményekkel; g. Álláserőd [tenaille]; h. Ároksánc [ravelin]; i. Fedett út; j. A vártér belső lejtője; k. Az ollós erődöt az ároksánccal összekötő fedett folyosó [caponniére].
Övvár-rendszerű megerődített helység
(XIX. század elején)
1. Sokszögű erődítési rendszerrel megerődített helység a vármaggal; 2. Överődök vonala [előművek és a tüzérség fő ellenállási vonala]; 3 övút [manőverút]; 4. Második vonal [futólagos művek, árkok, megerősített épületek]; 5. Harmadik vonal [második szelvényvonal az ide visszavont ágyúkkal]; 6. [Negyedik vonal utolsó ellenállási terepszakasz].
Kiküszöbölendő probléma volt a megnövekedett tűzhatás ellensúlyozása. A tüzérség lőtávolságának és rombolóerejének növekedése lehetővé tette a védendő hely pusztítását, amit a terep fontos pontjain berendezett, korszerűsített överődökkel reméltek ellensúlyozni. Ebből kiindulva az európai nagyhatalmak a XIX. század második felétől a háborúra való felkészülésük során a hadászati fontosságú irányokba eső határkörzetekben, de az országok mélységében is, nagyarányú erődítési munkálatokat folytattak.36 A felújítás és korszerűsítés abból állt, hogy az överődöket nagyobb méretűre építették és építőanyagként vasbetont használtak, jobban tagolták a rendszert és új, korszerű fegyverzetet telepítettek a létesítményekbe. Az egyes vármagok körül 10–15 km sugarú körben elhelyezkedő överődöket tábori erődítési elemekkel kötötték össze, fontosabb pontjaihoz föld alatti folyosókat építettek. Az erődítési munkálatok méreteire jellemző, hogy például Franciaország az első világháború előtti évben 17 nagy övvárral, 56 megerődített hellyel, 5 megerődített hadikikötővel és 23 tengerparti erődítéssel rendelkezett.
36 Így került sor a franciák részéről Lille, Maubeuge, Verdun, Toul, Epinal, Belfort, Párizs, a belgáknál Ličge, Namur, Brüsszel, Antwerpen, németek részéről Metz, Stasbourg, Posen, Danzig, Königsberg, az oroszoknál Varsó, Ivangorod, Breszt, Luck, Rovno, Dubno, a Monarchia részéről Przemysl, illetve Krakkó korszerűsítésére.
A háború során azonban bebizonyosodott, hogy a korszerűsített övvárakra alapozott védelem nem felel meg a modern eszközökkel vívott gépi háború követelményeinek. Ezen nem változtatott az a tény sem, hogy a nyugati arcvonalon már 1914 végére állásháború alakult ki. Az állásháború ugyanis a haditechnikában rejlő lehetőségek és a hagyományos harceljárások közötti ellentmondásnak 58volt következménye, nem pedig a nagy költséggel kiépült erődvonalaknak: a hadműveletek irányába eső övvárakat rendszerint megkerülték, azok pedig, a tábori csapatoktól elszigetelődve, szinte ellenállás nélkül estek el. Amennyiben a támadó mégis egy megerődített hely elfoglalására törekedett, céljának elérését megkönnyítette, hogy az överődök a tömegesen alkalmazott, nagy hatóerejű nehézlövegek tüzének és a tömegrohamoknak – Verdun és Przemysl példájától eltekintve – nem tudtak ellenállni.
Egy-egy överőd kikapcsolása az egyébként is meglehetősen nagy térközök kiszélesedéséhez és az erődövek gyors leküzdéséhez vezetett. Az erődövek korszerűsített változatai sem állták ki a próbát, mert vasbeton födémjeiket a 21–24 cm-es lövegek hatásához méretezték, ezzel szemben a háború során leküzdésükhöz 30,5 cm-es és 42 cm-es lövegeket alkalmaztak.
