Dr. Suba János őrnagy: Az 1939-1940-ben visszatért hegyvidéki területeink térképezése
40Dr. Suba János őrnagy: Az 1939-1940-ben visszatért hegyvidéki területeink térképezése
Tisztelt Konferencia! Hölgyeim és Uraim!
A konferencia témájához kapcsolódva a Honvéd Térképészeti Intézet munkái közül azt emelem ki, amely szoros kapcsolatban volt az ország hegyvidéki területeivel. Ez pedig a visszatért területek térképeinek helyszíni helyesbítése. A rendelkezésemre álló idő alatt először ismertetem a honvédség által akkor használt (rendszeresített) térképműveket, majd a visszatért területek térképezési munkálatait, végül az elkészült ötvenezres méretarányú térképművet jellemzem.
Magyarország térképművei (A Honvéd Térképészeti Intézet és térképei)
Az 1919-ben önállóvá vált magyar katonai térképészet öröksége a Monarchiából származott. A Habsburg birodalomban az 1839-ben alakult Bécsi Katonai Földrajzi Intézet végezte el a Monarchia III. katonai felvételét 1:25 000 méretarányban. A Monarchia csapatai az e felvétel alapján levezetett térképeket használták. A III. katonai felvétel képezte az alapját különböző eljárások útján történő helyesbítésekkel, méretarány transzformálásokkal a több évtizeden át kiadásra kerülő térképeknek. A III. katonai felvétel célja az 1:75 000 méretarányú úgynevezett részletes térkép gyors előállítása volt, ezért a felmérés pontosságát is ez a követelmény szabta meg. A felvételkor előforduló hibák, torzulások, eltérések a 75 000-es méretarányba redukálva eltűntek. A III. felvétel befejezése után az 1:75 000 méretarányú térképek helyesbítése végett szükségessé vált az eredeti felvételek (felmérési szelvények) helyszíni felülvizsgálata. A helyszíni megújítás (a reambulálás) 1895-ig tartott, azonban a várakozásoknak nem felelt meg.
A III. katonai felvétel eredeti – színes, kéziratos – szelvényeit nem tervezték nyomdailag sokszorosítani. Azonban a háborús követelmények – az állásharcok kialakulása – miatt rákényszerültek. Így születtek meg a fekete fotolitográfiai másolatok. Ezek az egyszínű szelvények – éppen a sokszorosítás technikája miatt – elmosódottak, szinte olvashatatlanok voltak, ráadásul tartalmilag is elavultak, mivel 30-40 évesek voltak, helyesbítés nélkül.
41Az 1919-ben önállóvá vált magyar katonai térképezés elsősorban a kataszteri térképek sűrű háromszögelési ponthálózatára támaszkodott, mivel Magyarország teljesen külön kateszteri felméréssel rendelkezett. Ezért a Monarchia térképeit, illetve a már helyesbített és az ezekből levezetett térképeket – poliédervetületi rendszerből – sztereografikus rendszerbe rajzolták át. Az új felmérésű térképszelvényeket már sztereografikus rendszerben készítették. Az adott időben és körülmények között nem is gondolhattak nagyobb szabású geodéziai munkákra.
Mivel a Magyarország területére eső térképalapanyag igencsak elavult volt, a meglévő térképek használhatóságát kellett biztosítani. Ezért a legfontosabb feladat a térképek helyesbítése volt, a terep változásainak figyelembevételével. 1920-tól kezdődően az 1:25 000 méretarányú szelvényeket reambulálták, illetve új felmérést végeztek. Erre alapozva új, hetvenötezres térképszelvények készültek. Az ország többi területeit l:75 000 méretarányban revideálták (helyszíni helyesbítés), vagy azok „részben helyesbítve” (szobai helyesbítés) lettek kiadva. A kétszázezres és a hétszázötvenezres térképszelvények – nyilvántartás alapján – „részben helyesbítésre” kerültek. Ezeket a térképszelvényeket sztereografikus kilométer-hálózattal látták el. Ez a kilométer-hálózat inkább tájékoztatásra szolgált, mert utólag – grafikus módon – szerkesztették. A huszonötezres, a hetvenötezres, és a kettőszázezres térképeknél megtartották a Monarchia III. katonai felvételének szelvényezését. A katonai és a polgári vezetés számára nagyon fontos volt a visszatért területeket ábrázoló térképek aktualizálása.
Az 1:50 000 méretarányú térképek jellemzői
A kérdés az volt, hogy milyen méretarányban végezzék el a visszacsatolt területek térképeinek helyesbítési munkálatait. Sok érv szólt az ötvenezres méretarány mellett. Csapattérképnek és a lövésszaki követelményeknek egyaránt megfelelt. A polgári életben tervezésre, közigazgatási, közgazdasági és turista célra szintén megfelelt. A térképen való számítások is egyszerűbbek lettek. A térképbiztosítás szempontjából előnyt jelentett, hogy a térképszelvények száma – egy kétszázezres szelvény fedőterületével számolva – lecsökkent, mert nyolc db hetvenötezres és 32 db huszonötezres szelvényt 16 db ötvenezres váltott ki. Így csökkent a térképcsomagok súlya és előállítási költsége is.
421940-ben rendszeresítették az ötvenezres méretarányt. Az új térképek alapján tervezték a kétszázezresek szintvonalassá történő átdolgozását, de erre nem került sor. A háború azonban térképeket követelt. Így készült el a háborús években, 1941-1944 között az 1:50 000 méretarányú térképmű.
Az ötvenezres szelvény fedőterülete az 1:75 000 méretarányú térkép fedőterületének két részre osztásával alakult ki. Egy ötvenezres szelvény fedőterülete két db huszonötezres szelvény fedőterületével esik egybe. Jelölése is a hetvenötezres négyjegyű számból álló jelöléséből indul ki, annak nyugati és keleti felére történő utalással. A szelvények mérete 38x56 cm, és 528 km2-nyi területet fednek le.
A térképek vetülete sztereografikus volt, ennek az volt a hibája, hogy a vetületi kezdőponttól távolodva torzulnak a hosszak és a területek. A vetületi torzulások elkerülése végett három vetületi rendszert alkalmaztak Magyarországon. Bennünket most két rendszer érdekel:
– a „Budapesti rendszer” feliratú szelvényeken a kilométer-hálózat kezdőpontja már nem a Gellérthegy volt, hanem attól 500 kilométerrel nyugatra és 500 kilométerrel délre, hogy a kordináták pozitív értékűek legyenek, s innen növekedtek a kilométerszámok a négy égtáj felé.
43– a „Marosvásárhelyi rendszer” Erdély területén Kesztely kezdőponttól 600 km-rel nyugatra és délre való áthelyezéssel.
A vetületi rendszerek találkozási sávjába eső térképszelvények kétféle rendszerben készültek: például egyik oldalon a „Budapesti rendszer” a másikon a „Marosvásárhelyi rendszer”, így biztosították a szelvények használhatóságát az egyik vagy a másik vetületi rendszerhez kapcsolódva.
Észak-Erdély és a Székelyföld térképezése
A térképezés végrehajtása annyira igénybe vette a m. kir. Honvéd Térképészeti Intézet munkaerejét, hogy a trianoni Magyarország területén minimális munkálatokat folytatott. A visszatért területek térképezése 1941-ben kezdődött el, mert a Térképészeti Intézet 1940-ben – az ismert politikai okok miatt – térképhelyesbítési munkálatokat végzett a déli (jugoszláv) határon.
A visszatért területek térképezéséhez először a térképészeti alapanyagot kellett biztosítani. A Felvidék és Kárpátalja visszatérése után a prágai volt Csehszlovák Katonai Földrajzi Intézet kiadta – a német-magyar iratcsere egyezmény alapján – a területek geodéziai és térképészeti alapanyagát. Ez azonban csak a Felvidék egy kis részén – az egykori trianoni határ mentén – volt új, vagy helyesbített anyag. Túlnyomó része (Kárpátalján) mind a geodéziai anyagok, mind a térképek tekintetében elavult volt. Erdély északi részének visszatérése után a térképalapanyag-ellátás még rosszabb lett, mert e területekről sem geodéziai, sem térképalapanyagot nem tudtunk szerezni. A román térképészeti intézet a bécsi eredetű hetvenötezres térképek átrajzolásával 1:100 000 méretarányú térképművet készített. Így a hetvenötezreseket hagyták elavulni.
Az erdélyi területek térképezését 1941-1945 között tervezték. A déli határtól kiindulva kelet felé – a román határ mentén –, majd északra jelölték ki a munkaterületeket. Eszerint 1941-ben az országhatártól keletre az 5068 (Szalasz és Bihardiószeg), 5069 (Tasnád), 5168 (Nagyvárad), 5169 (Szilágysomlyó), 5267 (Nagyszalonta), 5269 (Királyhágó) és 5270 (Bánffyhunyad) számú szelvények fedőterületén terveztek térképező munkálatokat. 1942-ben tervezték az 5070 (Szilágycseh), 5071 (Nagyilonda), 5170 (Zilah), 5171 (Páncélcseh), 5271 (Kolozsvár), 5272 (Szék), 5273 (Szászrégen), 5373 (Marosvásárhely), 5473 (Nyárádtő) szelvények 44fedőterületén. 1943-ban 5374 (Szováta), 5375 (Gyergyószentmiklós), 5376 (Gyimesbükk), 5474 (Székelyudvarhely), 5475 (Csíkszereda), 5476 (Szépvíz), 5575 (Barót), 5576 (Kézdivásárhely), 5675 (Sepsiszentgyörgy) és az 5676-os (Kovászna) szelvények fedőterületén következett volna a térképezés. 1944-ben a keleti határ mentén haladtak volna északra az 5276 (Gyergyóbékás), 5275 (Maroshévíz), 5274 (Görgényszentimre), 5175 (Bélbor), 5174 (Marosborgó), 5173 (Beszterce), 5172 (Dés), 5074 (Újradna), 5073 (Óradna), 5072 (Magyarlápos) szelvények fedőterületén. 1945-ben a maradék észak-erdélyi területek kerültek volna sorra, a 4974 (Borsai-hágó), 4973 (Felsővisó), 4972 (Kapnikbánya), 4971 (Nagybánya), 4970 (Szinérváralja), 4873 (Havasmező), 4872 (Máramarossziget), 4871 (Szaplonca), 4870 (Szatmárnémeti), 4773 (Tiszabogdány), 4772 (Rahó), 4673 (Kőrösmező), 4672 (Brusztura) fedőterülete. Ez volt a terv.
Most nézzük meg a térképezési munkálatok tényleges lefolyását. A térképezési munkálatok ebben az esetben helyszíni helyesbítést jelentettek, amelyet addig a topográfusok csak 1:25 000 méretarányban, 1941-től pedig 1: 40 000 méretarányban végeztek. Az erdélyi részeken a felmérő számára 1:40 000 méretarányban kéknyomatot készítettek, amellyel a topográfus bejárta a terepet, és ahol arra szükség volt, helyesbített. Az 1:40 000 méretarányban külön elkészült a síkrajz és külön a domborzati rajz, amelyet kicsinyítés után 1:50 000 méretarányban sokszorosítottak.
A munka előkészítéséhez csak néhány hónap állott rendelkezésre és így a meglévő légifényképeket kézi térlátóval, később – ezzel párhuzamosan – a nehezebb, hegyvidéki területeken „térfényképmérő” műszerekkel értékelték ki. Ahol túl kevés volt az alappont és a magassági adat, ott a terepfelméréssel párhuzamosan háromszögelést és szintezést hajtottak végre. A felmérés előkészítéséhez 1941-ben 7 000 km2, 1942-ben 9 500 km2, 1943-ban 15 500 km2 területen végeztek háromszögelést (ez 100 km2-ként 6-7 háromszögelési pontot jelentett), ezenkívül szintezést, a fényképillesztőpontok bemérését, állandósítását végezték el. Az elvégzett munka nagyságának érzékeltetésére íme néhány adat: a háromszögelők fél év alatt gyalog 18 000 km, járművön 37 000 km távolságot és közel 1 millió m magasságkülönbséget jártak be. Ebből egy-egy főre átlag 1100 km gyalog, 1400 km járművön és mintegy 37 000 m magasságkülönbség (hegymászás) 45esik. Az egyik háromszögelő pl. a Horthy-csúcsot 15-ször mászta meg. Más alkalommal három nap alatt 91 km-t gyalogolt, 2700 m hegymászással.
A geodéták létszámának felemelésével 1942-ben már sikerült a háromszögelő munkálatokat annyira növelni, hogy a terepfelmérőkkel szemben egy évi előnyt szereztek. Erre azért volt szükség, hogy a tél folyamán a terepmunkát kellően előkészítsék geodéziailag. Sokszor a légifényképek kiértékelése a nyár közepéig tartott, vagyis közvetlenül a terepmunka második részének megkezdéséig. 1943-ban elérték, hogy a háromszögelő munkálatok két évvel, a számítások kb. másfél évvel a tervezett terepfelmérés előtt befejezhetők legyenek. Így a szerkesztési és fényképmérő munkálatokat a terepfelmérés előtt egy évvel meg lehetett kezdeni. A kataszteri térkép – ha volt a területről – megkönnyítette az előkészítést. Például az 1943. évi terepmunka területének mintegy 40%-áról sikerült beilleszthető kataszteri térképeket szerezni.
1941-ben 23 topográfus hat hónap terepmunka alatt feldolgozott 5,5 db hetvenötezres térképszelvény nagyságú területet. 1942-ben 27 topográfus ugyancsak hat hónap terepmunka alatt 7500 km2 nagyságú (nyolc db hetvenötezres 46térképszelvény), 1943-ban pedig 37 topográfus 9200 km2 nagyságú (9,5 db hetvenötezres térképszelvény) területet dolgozott fel. 1943-ban már közel 10 000 km2 terepmunkát tudtak végrehajtani az intézet topográfusai. Abban az évben az intézet terepfelmérői fél év alatt összesen 46 560 km-t gyalogoltak (egyenlítő 40 000 km), tehát egy terepfelmérő naponta átlag 20 km-t gyalogolt.
A terepmunka feldolgozása után 1942-ben 16, 1943-ban 20, 1944-ben pedig 26 új ötvenezres térkép jelent meg, vagy volt nyomtatás alatt. Ezek a nagy számok maguk után vonták a felmérés költségeinek csökkenését. (1941-ben 19 pengő volt egy km2 felmérési költsége, míg 1935-38 között ez átlagosan 34 pengőbe került. 1942-ben 17 pengő, 1943-ban pedig 23 pengő – átlag 19,6 pengő – volt egy km2 felmérési költsége.) A számoknál maradva említést érdemel még, hogy az intézet nyomdájában 1941-ben kb. kétmillió, 1942-ben egy és háromnegyed millió, 1943-ban két és félmillió térkép készült.
Az Észak-Erdély és Székelyföld területére eső 64 db szelvény a régi bécsi huszonötezres felhasználásával készült. A nyomtatásnál öt színt használtak: a síkrajz fekete, a szintvonalak barnák, az erdővel borított részek zöld, a vízrajz kék, illetve kiadástól függően fekete színnel lett nyomva, a domborzatárnyékolás helyenként szürkésbarna és szintvonalas domborzatábrázolással történt. Ezeket a térképeket rögtön meg lehet különböztetni a többi – más alapanyagból készült – szintvonalas térképtől. A magyarázat a domborzatábrázolásban keresendő. Ezeknél a térképeknél a megvilágítás iránya ferde, és szükség szerint elforgatták, általában északnyugati irányban. Így a plasztikus domborzatábrázolás következtében jobban érzékelhetők voltak a domborzat összefüggései.
A térképek egy része a régi bécsi hetvenötezres térképszelvények felnagyításával készült. Ezeknél a domborzatábrázolás csíkozásos maradt, az erdőket zöld felülnyomással jelölték. Magyarország ÉK-i részén, a Felvidék, Kárpátalja, és Északkelet-Erdély területéről – alapanyag hiányában – a „javított bécsi 75 000-es” térkép felnagyításával készültek térképek, fotográfiai úton. Az alaptérképek lehettek „revideált”, vagy „nyilvántartás alapján részben helyesbített” térképek. Ezek egyszínű fekete színben, csíkozásos domborzatábrázolással maradtak, rajtuk az erdők hozzávetőleges helyzetét zöld felülnyomás jelöli. A csíkozásos domborzatábrázolásnál 47maradva, a térkép olvasását tekintve az a helyzet állt elő, hogy a régi, csíkozott – még nagyrészt használatban lévő – hetvenötezresek olvasásához megkönnyítették az átmenetet.
A térképek használhatóságát nagymértékben növelték az 1941-ben bevezetett új jelkulcsi elemek. A legfontosabb elemeket kiemelték, a kevésbé fontosakat elhagyták. A szintvonalas térképeknél, illetve a csíkozásos domborzatábrázolásúak egy részénél a térképkereten kívül tüntették fel a legfontosabb térképi jeleket, így növelve a térkép használhatóságát. A többi ötvenezres térképen csak a jelkulcs évszáma van feltüntetve.
1943. november 1-jén rendelték el, hogy 1944. április 1-jéig az ország egész területéről új, vagy ideiglenes ötvenezres térképeket kell sokszorosításra előkészíteni. Az előkészületek után a terepmunka november 10-e körül megindult és karácsonyig – óriási nehézségek árán – befejezték a tereplejárást. A gyors munka érdekében, akiket az intézetnél be lehetett fogni, azokat kiképezték térképrajzolásra. A térképészeti munkákkal egyidőben a szerkesztő osztály megkezdte a háromszögelési pontok átszámítását és a pontjegyzékek összeállítását, ami több hónapos, óriási tömegmunkát jelentett. Így 1944. április 1-jéig az ország egész területére elkészült az ötvenezres térképmű, amely Magyarország akkori területét 403 db ötvenezres térképszelvénnyel fedi le. Szelvényei – a rendelkezésre álló alapanyagtól függően – erősen eltérőek, így háborús szükségtérképnek tekinthetők. Ez a térképmű magán viseli az ideiglenesség minden jegyét, ugyanakkor a negyvenes évek magyar katonai térképészetének legnagyobb műve. Ezen ötvenezres térképmű utóéletét tekintve, 1948-ban elrendelték utánnyomását, illetve újabb kiadását az akkori ország területére, amely 1948-1950 között meg is történt. Az ötvenezres méretarány bevezetése jelezte a háború alatt rendszerben lévő térképművek méretarány-sorozat megváltoztatásának igényét, amely 1950-ben – a Gauss-Krüger vetület bevezetésével – valósult meg.
