Dr. Szabó Péter őrnagy: A magyar hegyicsapatok az 1941. évi Szovjetunió elleni hadjáratban
48Dr. Szabó Péter őrnagy: A magyar hegyicsapatok az 1941. évi Szovjetunió elleni hadjáratban
Sommásan áttekintve és értékelve a magyar hegyicsapatok részvételét az 1941. évi Szovjetunió elleni hadműveletben a későbbi háborús években betöltött szerepükhöz mérten akár jelképesnek is minősíthetjük. 1941. június 28. és október 30. között az 1939/40-ben szerveződött 1. hegyidandár, illetve a hegyi felszerelésű határvadász-zászlóaljak csak kis mértékben láttak el harci feladatokat, javarészt a német hadsereg által birtokba vett, s idővel utánpótlási körzetté vált galíciai és ukrajnai területek megszállása hárult rájuk. Ez nem jelentheti azonban azt, hogy 1941. évi tevékenységük elhanyagolandó és csekély hadtörténeti jelentősége van, hiszen a rövid működésük alatt másodízben, 1941. április 10-én hadiállományra emelt, s már nem kimondottan gyalogos csapatok részére rendszeresített felszereléssel rendelkező hegyi alakulatok első ízben kerültek harcérintkezésbe ellenséges reguláris csapatokkal, s első ízben voltak személyi veszteségeik is. Ahhoz, hogy rövidre sikeredett galíciai és ukrajnai alkalmazásuk okait, s kereteit megértsük, szükséges röviden ismertetni a tevékenységüket meghatározó történelmi helyzetet, a szovjet-magyar hadiállapot beálltát, s annak előzményeit és következményeit.
Amikor Hitler 1940. december 18-án kiadta 21. számú utasítását a Szovjetunió elleni hadműveletet jelentő Barbarossa-terv kidolgozására, a szovjet határ teljes szélességében támadó seregtestek közül ugyan nagy jelentőséget tulajdonított a részben román területről kiinduló déli csoportosításnak, de ebben a térségben szövetségesei közül csak a területi igényekkel is fellépő Románia katonai részvételét igényelte. Tervezett hadműveletének a keleti hadszíntér déli részére vonatkozó elképzeléseit a német hadsereg illusztris tábornokai közül többen kezdettől fogva éles kritikával illették. Von Rundstedt vezértábornagy, a német Heeresgruppe Süd parancsnoka már 1941. március 27-én indítványozta az OKH-nál (a német szárazföldi erők főparancsnokságán) leendő 17. hadserege jobb szárnyának megerősítését. Magyar területről kiinduló erősebb harccsoport bekapcsolódását kérte hadserege támogatására. Kérését azzal indokolta, hogy ezáltal elkerülhető lenne az a túlságosan is frontális támadás, amely 49a Pripjat mocsarak és a Déli-Kárpátok között csoportosuló három hadseregére vár. Ezenkívül azt is hangsúlyozta, hogy a magyar területről is indítandó támadás elmaradása esetén a német erők déli szárnya és a Prut folyó mögül meginduló román csapatok között egy kb. 200 km-es kitöltetlen hézag marad, melyet a hadműveletek előrehaladása során veszélyes lenne fedezetlenül hagyni. A magyar honvédség bekapcsolódását igénylő német katonai vezetők remélhették, hogy a Lemberg irányába felvonuló csapataik, valamint a Prutnál a románok könnyebben előrejuthatnának, ha ugyanakkor a magyar alakulatok a Kárpátok övének gyors áttörése során az előttük álló szovjet erők oldalába és hátába kerülnének, s visszavonulásukat veszélyeztetnék.
Az 1941. június 22-én meginduló német offenzívát követően a szovjet hadvezetés számolt a Kárpátokból kiinduló támadással is. A határsávban létesített tábori erődítési vonalaira, valamint a főbb pontokon és a közlekedési útvonalak mentén emelt kiserődjeire támaszkodva ellenállást tervezett. A távolfelderítés kezdetben azt is jelezte, hogy e mögött, a határtól beljebb Skole, Dolina, Nadworna, Delatyn területén az újabb ellenállás kiépítése céljából friss szovjet csapatok csoportosulnak. Emellett június 5022-től megélénkült a szovjet légi tevékenység is, román és szlovák városokat bombáztak, több berepülés történt magyar területre is.
A magyar-román-szovjet hármas határponttól az Uzsoki-hágóig húzódó történelmi határszakaszon a korábban hadiállományra emelt, s június 18-án mozgósított 1. hegyi- és a 8. határvadászdandár alakulatai teljesítettek határvédelmi szolgálatot. A kassai VIII. hadtestparancsnokság (pk. Szombathelyi Ferenc altábornagy) alárendeltségében levő, kárpátaljai helyőrségekkel rendelkező két seregtest hadrendjébe négy hegyi- és hat határvadász-zászlóalj tartozott, melyeket megosztottak közöttük. (Előadásomban többek között ezért tárgyalom mindkét dandár l941. évi keleti hadszíntéri tevékenységét.)
A magyar honvédség bekapcsolódására a Szovjetunió ellen megindított hadműveletbe részleteiben máig nem tisztázott eseményeket követően került sor. A Kőrösmező és Budapest között közlekedő gyorsvonat három szovjet vadászgép általi, 1941. június 26-án 12 óra 10 perckor bekövetkezett megtámadása, valamint azt követően Kassa 13 óra 6 és 8 perc közötti bombázása után az aznap sebtében összehívott minisztertanácson megtörtént Magyarország és a Szovjetunió közötti hadiállapot bejelentése, s Bartha Károly honvédelmi miniszter ezek után a honvédség részleges, nevezetesen a gyorshadtest mozgósítását kérte.
Bár a visszacsapásra kijelölt ún. Kárpát-csoport (pk. Szombathelyi Ferenc altábornagy) a VIII. hadtestparancsnokság, az 1. hegyi- és a 8. határvadászdandár, s a hadtestközvetlen csapat és vonatalakulatok részvételével csak június 30-án alakult meg, s a szintén bevetésre szánt gyorshadtest (pk. Miklós Béla altábornagy) pedig június 27-én mozgósította 1. és 2. gépkocsizó és 1. lovasdandárát, a harccselekmények a határ körzetében, illetve azon túl már június 28-án megkezdődtek.
A határvédelem irányítására hivatott VIII. hadtestparancsnokság, mely 21-től Munkácson működött, június 27-én adta ki a hadiállapot elrendelésével kapcsolatos intézkedéseit. Ennek értelmében a keleti szárnyon a Felső-Tisza völgyében egy erősebb csoportot (pk. Felkl Jenő tábornok) létesít, mely a nyugati szárnyról átvont két határvadász-zászlóaljból, az 1. hegyidandár Kőrösmező környékén csoportosuló csapataiból és a gyorshadtest felvonulóban levő részeiből alakul meg. A csoport megalakulásáig a rendelkezésére álló erővel a szovjet határőrség által elhagyott területeket felderíti, 51s ott, ahol az ellenséges utóvédek is feladták állásaikat, azokat követni fogja. Ez utóbbi feladat a két-két hegyi- és határvadász- és egy kerékpáros zászlóaljból álló 8. határvadászdandárra (pk. Rakovszky György tábornok) hárult. Az általános helyzet ugyanis azt követelte meg, hogy a német csapatok gyorsabb előrejutása miatt előbb a határon levő, illetve oda felvonuló magyar erők balszárnya induljon meg, s hatalmas körívvel északkeleti irányban nyomuljon előre. A 8. határvadászdandár parancsnokságának június 27-i naplófeljegyzéseiben ezzel kapcsolatban az alábbiakat olvashatjuk: „Várható, hogy az ellenség a német nyomás erősségéhez képest erőit a magyar határtól nyugatról keletre lépcsőzetesen fogja visszavonni. A dandár feladat ezt a visszavonulást lehetőleg azonnal követni és az orosz utóvédeken ragadni. Arról, hogy az utóvédeket meg lehessen semmisíteni, nem nagyon lehet szó, mert a dandár szélessége Toronyától Uzsokig légvonalban 70 km. Ezen a területen 5 zászlóalj áll (ezekből az egyik csak két kerékpáros századból van összetéve közvetlenek nélkül). Velük szemben az eddigi hírek szerint 6-8 hadosztály van mélységben tagozva, s gyorsanmozgókkal és páncélosokkal ellátva. Ezek utóvédei a dandárral szemben előreláthatólag többszörös túlerőt képviselnek. … A dandárparancsnok … elhatározta, hogy a négy zászlóalj mindegyikét határvédelmi területükön, a Kárpátok átjáróinál azonnal összevonja és az ellenség visszavonulásakor azon rajta tapadva a négy fővölgyben (Swica, Mizunka, Opor és Orawa) nyomul elő. Gyengébb ellenséges részeket megtámadja, védelemre berendezkedett nagyobb ellenséget pedig felderíti és csak akkor támadja meg, ha átkarolásra lehetőség nyílik.”
A 8. határvadászdandár június 28-án kezdte meg előrenyomulását a határon át, s részeivel csakhamar heves harcokba bonyolódott az erősebb szovjet utóvéd egységekkel. 1. hegyizászlóalja előbb meglepetésszerűen birtokba vette a Beszkid vasútállomás környéki, robbantáshoz már felszerelt alagutat, majd járőrei délután 5 órakor átkelve a Beszkid-hágón Oporzec községnél egy megerősített védőállásban berendezkedett kb. másfél század erejű ellenség ellenállásába ütköztek. A seregtest 25. határvadász-zászlóalja ezalatt délután 4 órakor a Vereckei-hágónál lépte át a határt, s egyik felderítő járőre – miközben két halottat és három sebesültet vesztett – Klimiecnél megfutamított egy kisebb szovjet alakulatot. Ezen utóbbi összetűzésnél elesett honvédek – Tóvizi Sándor őrvezető és 52Torzsás József honvéd – voltak a Szovjetunió elleni hadművelet első magyar szárazföldi alakulatokba tartozó hősi halottai.
A legnagyobb ellenállásba a 10. határvadász-zászlóalj ütközött, melyet Wyszkownál egy a Swica patak völgyét lezáró erős szovjet utóvéd tartóztatott fel. Miután a községbe június 29-én a délelőtti órákban behatoló járőrét, s az előosztagot képező századát csak szórványos tűz érte, a zászlóaljparancsnok, Gönczy Aladár őrnagy úgy vélte, gyenge erők állnak alakulatával szemben. A környékbeli magaslatokról azonban rövidesen heves tüzérségi tűz érte csapatait, melyről a dandár naplójában az alábbiakat olvashatjuk: „… a zászlóalj igen erős tüzérségi és aknavető tüzet kapott. Kb. 3-4 üteg lépett működésbe, a községtől északra pedig sok géppuska és golyószóró vette tűz alá a jól rejtett védőállás közelébe engedett, s részben az állásba is betört járőröket. Az ellenség tüzérségi és aknavető tüze igen jól feküdt és főleg az előosztag századot sújtotta, mely a nyílt terepre kijutott.” A zászlóaljnak csak július 2-án reggel sikerült teljes mértékben birtokba venni Wyszkowot. A területén vívott harcokban, főleg június 29-én és 30-án 267 fő véres veszteséget szenvedett, ebből 17 volt a halottak, 245 a sebesültek és öt az eltűntek száma. Sebesültjei ellátását nagymértékben nehezítette, hogy a 8. határvadászdandár sebesültszállító gépkocsioszlopa nyolc igen rossz állapotban levő személygépkocsiból állt.
Hasonló, ezrederejű szovjet utóvéd ellenállásába ütközött június 29-én Slobodától délre a Mizunka patak völgyében előrenyomuló 2. hegyizászlóalj is, azonban a veszélyes helyzetből, az ellenség oldalozó tüzéből hamarabb és kisebb veszteséggel tudta kivonni erőit. Az Opor és Orawa patakok torkolatához előretörő 25. határvadász-zászlóalj elővédszázadát június 30-án azonban – a Wyszkow-ihoz hasonló – váratlan rajtaütés érte, mely eseményt a dandár naplójába az alábbiakban jegyezték be: „A sötétség, s majd a köd leple alatt az elővéd Korostow község déli szegélyéig tört előre, de ott minden oldalról és hátulról heves tűz érte, s a zűrzavar közben az ellenség támadására hátrálni kényszerült. A visszaözönlőket a főcsapat felfogta és az ellentámadókat visszavetette. Az oroszok között igen sok polgári ruhás, géppisztollyal felszerelt egyén volt, akik elrejtőzve meglepetésszerűen tüzeltek kisebb osztagokra, s 13 h körül és utána is még ismételten a zászlóalj vonatban is zavart keltettek, amit 15 h körül sikerült leküzdeni… E napon a 25. határvadász zászlóalj 20 halottat és 30 sebesültet vesztett.”
53A 8. határvadászdandár előtt a későbbiek során is főképpen a Swica és a Mizunka patakok völgyét tartották a környékbeli magaslatokon hátrahagyott és berendezkedett szovjet csapatok, másutt csak kisebb összetűzésekre került sor. A Skole városába július 1-jén bevonult 25. határvadász- és 1. hegyizászlóaljakat a dandár korabeli naplóbejegyzései szerint a „lakosság ujjongva és virággal fogadta”.
A keleti szárnyon ez idő alatt az 1. hegyidandár határvédő alakulatai előtt a járőrvállalkozásokon kívül lényegesebb események nem történtek. Megerősített főtámadó harccsoportja, súllyal Kőrösmező területéről július 1-jén reggel indította meg támadását azzal a szándékkal, hogy Kolomea és Stanislau területét mielőbb elérje. Kötelékébe a Kögler Jenő ezredes vezette 3. és 26. határvadász-zászlóaljakból, a VI. kerékpáros zászlóaljból, a megerősítésre rendelt páncéltörőágyús-, utász- és árkászszázadokból, s a beosztott támogató tüzérségből álló csoport, valamint a Bárdossy Aladár alezredes irányította 3. hegyizászlóalj egy századából, a hegyihuszárszázadból, s egy-egy páncéltörőágyús- és utászszakaszból álló csoport tartozott. Mögöttük az 1. hegyidandár és a VIII. hadtest többi, illetve közvetlen alakulatai, s a gyorshadtest három seregteste helyezkedett el. Rajtuk kívül az 1. hegyidandár két kisebb csoportja kapott kezdetben felderítő és biztosító 54feladatokat, nevezetesen a Magda Elek alezredes vezette, a Nagy-Kőhavas (Nagy-Pietros) 2020 méteres magaslatán csoportosuló 2. és 11. határvadász-zászlóaljakból álló, valamint a Bartal Béla főhadnagy parancsnoksága alatti 3. hegyizászlóalj 3. századából álló, a Tisza völgyét lezáró csoportok.
A feltételezett áttörést követően az összes előrenyomuló seregtest menetvonalaként a Tatárhágón átvezető és Delatyn felé tartó, hidakkal tarkított hegyi útvonalat jelölték ki. Előre lehetett látni, hogy a folyamatos előrehaladás – a várható ellenséges rombolások, útakadályok miatt is – rendkívüli nehézségekbe fog ütközni. A VIII. hadtestparancsnokságon tartott előzetes, június 30-i magasabb parancsnoki megbeszélésen ez ellen egyedül a 8. határvadászdandár parancsnoka emelt szót, s a 2. gépkocsizó dandár bevetését külön, a Wyszkowi-hágón keresztül javasolta. A Kárpát-csoport parancsnoka bár kezdetben hasonló véleményen volt, vezérkari főnöke, Álgya-Pap Zoltán vezérkari ezredes és a hozzá beosztott német összekötő tiszt, Himer vezérőrnagy hatására nem járult ehhez hozzá.
A július 1-jén reggel meginduló hadművelet során a szovjet csapatok nem fejtettek ki komolyabb ellenállást, védelmi állásaikat már az előző napokban feladták, de a visszavonulásuk közben végzett rombolásuk, s különféle akadályképzéseik következményeiről az alábbiak olvashatók a korabeli jelentésekben: „… a visszavonuló oroszok igen kiterjedt rombolásokat hajtottak végre. A párhuzamos utak hiánya, a rombolások tömege, a csapatok szükségszerűen gyors előretörekvése igen nagy zsúfoltságot okozott. A határ és Tatarow között 1-2 kis hidat kivéve minden híd fel volt robbantva. … a hadihídanyag hiány, valamint a kevés műszaki munkaerő miatt az újonnan épített hidak teljesítőképessége csekély volt, azokon gépjárművekkel legfeljebb csak egyenként és lassan lehetett közlekedni, sőt több gépkocsi is elakadt. … a hőséget követő kiadós záporok a Kárpátokból lefutó folyókat és patakokat annyira megduzzasztották, hogy az ár a gyengébb hidakat elsodorta. … Az 1. hegyi dandár már 4.-én repülőszállítással igényelt élelmet. A Kárpát csoport parancsnoksága ejtőernyős gépeket rendelt Debrecenbe, hogy az ottani élelmezési raktárakból az élelmet megfelelően csomagolva sürgősen a kért ledobási helyekre szállítsa…” Természetesen a Lemberg elestét követően keleti, délkeleti irányban visszavonuló ellenséges csapatok pánikszerű menekülésére is akadt példa. A Skole elfoglalása után keleti irányban előretörő 8. 55határvadászdandár csapatai július 4-i Stanislauba történt bevonulásukkor igen sok hadianyagot, két „Rata” vadászgépet, hat db 52 tonnás, nyolc db közepes és 16-18 db könnyű és kis harckocsit zsákmányoltak.
Az 1. hegyidandár július 1-jét követően a gyorshadtest-parancsnokság alárendeltségébe került. A Dnyeszter, majd július 4-től a Szeret folyók átjáróinak, hídfőinek mielőbbi birtokbavételére utasított két gépkocsizó dandár oldalát és hátát biztosította. Csapatai ellenséges földi és légi behatás nélkül, gyakran az utánpótlás teljes nélkülözése mellett hajtották végre feladataikat. A gyorshadtest éldandára, a 2. gépkocsizó dandár július 5-én már a Dnyeszternél, Zaleszczyki és Sniatyn vonalában harcolt, a 8. határvadászdandárba tartozott 15. kerékpáros zászlóalj pedig 6-án a Dnyeszteren átkelve Jagielnicánál ütközött meg az utóvédekkel, a Kárpát-csoport zöme, s a többi gyorshadtestbeli alakulat viszont csak 8-án ért ki a folyóhoz. A Kárpátokon történő átkelés nehézségei és elhúzódása miatt már kezdetben illuzórikusnak tűnt a Kárpát-csoport vezérkari főnökének azon július 3-i elképzelése, miszerint „a Kárpát csoportnak a Dnyeszter eléréséig már csak utóvédek ellenállásával kell számolni. Gyors előretöréssel a Stryj, illetve Rohatyn felől keleti irányban visszavonuló erők Stanislau, illetve Buczacz környékén még bekeríthetők lennének.”
A július 1. és július 8. között lezajlott hadművelet, s az azt megelőző harccselekmények során a két – hegyi-, illetve hegyi felszerelésű zászlóaljakat magába foglaló – seregtest közül kétségkívül a 8. határvadászdandár került komolyabb harcérintkezésbe a szovjet utóvéd csapatokkal, veszteségét 48 hősi halottban, 77 eltűntben és 250 sebesültben állapították meg.
Július 9-ével jelentős változások történtek a Szovjetunió elleni hadműveletben részt vett magyar seregtestek alárendeltségében és kitűzött feladataiban. A gyorshadtest – 1717 tiszt, 41 790 fő legénység, 7529 ló, 1037 országos jármű (szekér) és 4372 gépjármű – közvetlenül a Heeresgruppe Süd parancsnoksága alá lépett és korlátlan alkalmazásra a német haderőnek engedték át. A Kárpát-csoport-parancsnokság, mint területi és katonai közigazgatási parancsnokság az országhatár és a gyorshadtest hátsó körzeteinek határa közötti megszállott területen maradt. Alárendeltségébe az 1. hegyi- és 8. határvadászdandár, a közvetlen csapat- és vonatalakulatok, s a Kolomea-i és a Stanislau-i katonai közigazgatási parancsnokságok kerültek, létszámát és felszerelését július 9-én 1516 tiszt, 5644 482 legénység, 12 861 ló, 2032 országos jármű (szekér) és 1334 gépjármű képezte. Alakulatainak, melyek galíciai és ukrajnai területen az első magyar megszálló erőket képezték, a gyorshadtest mögötti területen nagyobb helységek, utánszállító vonalak és vasútvonalak biztosítása, a szétszóródott kisebb szovjet csapatok, felkelő bandák megsemmisítése, hadifoglyok őrzése, a katonai közigazgatás rendszeres bevezetése, s elsősorban a közbiztonság teljes helyreállítása lett a feladatuk. A hátországi mezőgazdasági betakarítási idény közeledtével az 1. hegyidandártól 6306, a 8. határvadászdandártól 3855 főt szállítottak haza, s szereltek le. Az első magyar megszálló alakulatok 1941. október 30-ig tevékenykedtek a gyorshadtest előrenyomulása folytán egyre megnagyobbodott galíciai és ukrajnai területen, majd a német és magyar politikai és katonai vezetés szeptember 7. és 10. közötti tárgyalásainak következményeképpen öt újonnan felállított magyar megszálló dandár vette át feladataikat. Ezzel azonban egy újabb szakasza kezdődött el a m. kir. Honvédség második világháborús részvételének, küzdelmeinek, egy sokkal viszontagságosabb, egyenlőtlenebb és veszteségesebb.
