Szabó Zoltán m. kir. főhadnagy: Az 1. és 2. hegyidandár harcai 1944/45-ben
57Szabó Zoltán m. kir. főhadnagy: Az 1. és 2. hegyidandár harcai 1944/45-ben
Az volt a feladatom, hogy a hegyidandárok 1944-ben a Kárpátok előterében végrehajtott hadműveleteiről, majd a felvidéki, később a dunántúli harcokban való részvételéről összefoglalót írjak.
A beszámolót nem saját élményeimre alapoztam, bár részese voltam az eseményeknek, az összefüggéseket nem láthattam és a megtörténtek többségéről csak sok év elteltével, itt a Hadtörténelmi Levéltár anyagainak vizsgálata során szereztem tudomást. Kiválogattam és egy szálra fűztem azokat az általam lényegesnek vélt eseményeket, melyek a VKF/I.a. osztály naponta megjelent hadijelentéseiben és a seregtestek hadműveleti naplóiban voltak feltalálhatók. Ezeken kívül két, a háború után napvilágot látott munkát is használtam. Az egyik, vitéz Lóskay Ferenc vezérőrnagynak, az 1. hegyidandár parancsnokának 1954-ben írt visszaemlékezése, melyet a dandár hadműveleti naplója alapján állított össze és küldött el a Hadtörténelmi Levéltárnak. A másik autentikus forrás a „Tatárhágó visszanéz” című összeállítás, melyet vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy, a VI. hadtestparancsnoka, dandárunk közvetlen elöljárója írt és jelentetett meg 1952-ben Buenos Airesben. 1944 áprilisától – fél éven keresztül – a hegyidandárok is a parancsnoksága alá tartoztak.
Figyelemre méltó e közismerten kiváló, igen jó képességű katona és magasabb parancsnok, tágabb szemszöggel, az eseményeket jobban látó, a nagy összefüggéseket is jobban ismerő szemléletmódja és a lezajlott események dokumentált leírása. Kiemelni és szót ejteni csak azokról a részekről kívánok, melyek a hegyidandárok hadműveleti alkalmazására vonatkoznak.
Az 1. és 2. hegyidandár 1944. március 1-jén kapta meg a mozgósításukra szóló parancsot. Nyomban megkezdődött a mozgósítási körletek elfoglalása. Először helyőrségeken belül, majd március 15-ig a készenléti állásokat szállták meg. A felvonulási helyeken való gyülekezést március 26-án fejezték be.
Ezt követően – rövid ideig – a hegyidandárok hadseregközvetlen seregtestek voltak, az 1. hegyidandár Tiszabogdány–Rahó körzetében, a 2. dandár Talaborfalva–Tiszaveresmart környékén. Erre az időre esik a német 58egységek pánikszerű visszaözönlése a Kárpátokon át. Az ezzel kapcsolatos felderítési és biztosítási feladatokat az 1. hegyidandár egységei oldották meg. Április 1-jén a dandár két megerősített zászlóalja átlépte a határt és Ujlaky ezredes parancsnoksága alatt, a Pruth völgyében megindult Mikuliczyn irányába. Április 9-én, egynapos tűzharc után elfoglalta Delatyn-t.
Április 15-én a magyar 1. hadsereg parancsnoka, Lakatos Géza vezérezredes, az 1. és 2. hegyidandárt a VI. hadtest parancsnoka alá rendelte. A két hegyidandárnak Farkas altábornagy feladatul adta, hogy biztosítsák a magyar 25. gyalog- és 27. székely könnyű hadosztályok felvonulását.
Az április 17-én megindult összevont magyar támadás során a 2. hegyidandár ismét elfoglalta a közben elveszett Delatyn-t. Az előnyomulásban és támadásban torlódó seregtestek összekeveredését megelőzendő, a két hegyidandárt és a magyar 2. páncéloshadosztályt átmenetileg a német XI. hadtest parancsnoksága alá helyezték. Ugyanekkor a tervezett támadás irama lelessult, majd Kolomea előtt el is akadt. Csupán a hegyi alakulatoknak sikerült Kolomeát délről megkerülve a Pruthig előretörni.
Április 25-én a 2. hegyidandárral szemben a szovjetek nagy erővel előretörtek és Jablonow-ot is megközelítették. Az arcvonal kettészakadt és a 2. dandárral minden összeköttetés megszűnt.
Április 26-án és 27-én az ellenség tovább folytatta összpontosított támadását. A váratlan és többszörös túlerővel végrehajtott támadásuk nemcsak a 2. hegyidandárt vetette vissza, de az 1. hegyidandár hátába kerülve, azt bekerítéssel fenyegette.
Közben, április 26-án az 1. hegyidandár két zászlóalja (4. és 12. hegyivadász-zászlóalj) átkelt a Pruthon, Pererow-nál hídfőt létesített és nyugat felé védelemre rendezkedett be. Még aznap visszarendelték a folyóátkelés résztvevőit. Erről és a következő napok eseményeiről Farkas Ferenc hadtestparancsnok így ír:
„Az 1. hegyivadász dandár teljesítménye április 26. és 29. között egészen kimagasló volt. Április 26-án kétszer átkelt a Pruth-on. Annak mindkét partján védelemre rendezkedett be. Április 27-én éjjel visszavonul és a Pruth-tól D-re, fordított arcvonallal, Ny. felé támad. Április 28. és 29-én ismét É. felé fordulva állítja meg és veri vissza a szovjet támadást. Az 1. hegyidandár rendkívül nehéz helyzetben, harc közben, arcvonalat változtatva, 59kétszer hajtott végre átcsoportosítást és sikeres támadásával megmentette a helyzetet.”
A szovjetek Kolomea-i ellentámadásával kétségtelen összefüggésben volt, hogy ezekben az időkben az arcvonal és az országhatár között erősen felélénkült a partizántevékenység.
Május 1-jét követően új „hadműveleti időszak” következett be. Megszilárdultak az arcvonalak. A még folyamatban levő részletharcok kedvezőbb védőállásokért folytak. Szinte minden hadijelentés változó erősségű, de állandó felderítő- és tüzérségi tevékenységről emlékezik meg.
Az 1. hegyidandár védőkörletének legfrekventáltabb frontszakasza a Jablonow-i útvilla, az ettől északra lévő Dubowy 688-as magassági pont (mgp.), valamint a Jablonow-dél–Ivanowka 443-as mgp. területén húzódó védővonal volt. Ez a közel 20 km-es sáv jelentette az 1. hegyidandár védőkörletét, mely a jobb szárnyával a Kosow felé vezető műútra, bal szárnyával a Dubowy 688 mgp.-ra támaszkodott.
Néhány szót még az április végén visszaszorított 2. hegyidandár eseményeiről. Súlyos veszteségeket szenvedve, megszilárdították ugyan a Kluczow–Rungury–Markowka–Mlodiatyn vonalában húzódó állásaikat, de a két seregtest közötti hézagba számottevő szovjet erők szivárogtak be. 60Május 7-én megkezdődött a nagyon leharcolt seregtest zászlóaljainak tervszerű és fokozatos kivonása. Május 14-én két zászlóalj ismét német parancsnokság alá került és csak a hónap végére lett ismét egységes, Zabie körzetében gyülekezve.
A hónap elején leváltott 2. hegyidandár-parancsnok beosztását ideiglenesen Ujlaky ezredes töltötte be. Május 15-ével Makray Sándor vezérkari ezredest nevezték ki a dandár új parancsnokává.
Az ugyanezen a napon kiadott tájékoztató szerint a hegyi alakulatok az alábbi táblázat szerinti veszteségeket szenvedték:
Seregtest
|
Hősi halott
|
Sebesült
|
Eltűnt
| |||
|---|---|---|---|---|---|---|
Tiszt
|
Legénység
|
Tiszt
|
Legénység
|
Tiszt
|
Legénység
| |
1. hegyidandár
|
10
|
187
|
20
|
619
|
13
|
450
|
2. hegyidandár
|
14
|
182
|
45
|
912
|
2
|
656
|
Összesen
|
24
|
369
|
65
|
1531
|
15
|
1106
|
A május, június és júliusban kiadott jelentések nagyobb harcászati eseményekről nem tesznek említést, ám ezt az időszakot állandó felderítő- és járőr tevékenység, kölcsönös nehézfegyver- és tüzérségi zavarótűz, a védőkörletek vonalvezetésének előnyösebbé tételére irányuló kisebb-nagyobb vállalkozások sorozata jellemezte.
1944. július 26-án az 1. hegyidandár alakulatait a védelemből kivonták. Új védelmi körletéül, a „Prinz Eugen” vonalat jelölték ki: Sokolowka-kelet–Prokurawa-kelet–Akressory-nyugat–Berezow Wz.-nyugat vonalában.
Ugyanebben az időben a 2. hegyidandár, a kikülönített zászlóaljainak egyesítése után, német alakulatok közreműködésével, a Czeremos völgyét és környékét fésülték át, az egyre gyakoribb partizán tevékenység megszüntetése céljából.
A július közepén beindított nagy szovjet támadás, mely a magyar 1. hadsereg vonalát is 8-10 km mélységben benyomta Ottinya térségében, azt eredményezte, hogy a 2. hegyidandárt Nadworna és Delatyn körzetébe rendelték. Az ellenség lassú, de fokozatos előnyomulása miatt a dandár zászlóaljait tovább irányították a Tatárhágó irányába, a hágó védelmének erősítése céljából.
61Augusztus 3-tól az általános helyzet újból megszilárdult és a 2. hegyidandár elkezdte a magyar 18. könnyű hadosztály leváltását. Az arcvonal ebben az időben a Jamna–Mikulyczyn-észak–Rokieta 1103 mgp. vonalában húzódott.
A románok 1944. augusztus 23-i háborúból való kilépése súlyos helyzetbe hozta mind a magyar, mind a német politikai és katonai vezetést. Részben ezeknek az eseményeknek a következményeként, részben a kedvezőbb védelmi feltételek biztosítása céljából – szinte már a téli előgondoskodás jegyében – szeptember 9-én az 1. hegyidandár zömét hátravonták.
A dandár elhagyott védőállásait, előzetes megbeszélések alapján az ukrán U.P.A. (Ukrainszka Povsztancsa Armija = Ukrán Felszabadító Hadsereg) egységei vették át. Ez a megtévesztő manőver annyira sikeres volt, hogy a szovjetek csak egy hét múlva indítottak támadást az Ardzeluza– Zabie közötti műút, valamint az Ilesia patak völgyében védelemre berendezkedett 3. és 12. hegyivadász-zászlóaljak ellen (szeptember 16.).
Így indult meg az Ardzeluza–Worochta-i csata, mely hét napon keresztül zajlott az 1. hegyidandár 35 km-re széthúzott, fátyolszerű állásai ellen. A dandár öt zászlóalja állandó harcban volt a támadó, két hadosztálynyi szovjet erővel szemben. Rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy a dandár, hősies ellenállás mellett sem tud – négyszeres túlerő ellenében – tartósan és eredményesen védekezni. Szeptember 22-én az 1. és 3. hegyivadász-zászlóaljak rendkívüli terepnehézségek leküzdése után, újból elérték az Ardzeluza-i utat és ott több egymást követő rajtaütést hajtottak végre. Az egykori dandárparancsnok visszaemlékezésében az elmúlt időszak vesztesége 290 hősi halott és megközelítően 900 fő sebesült volt. A dandár az Ardzeluza-i harcokban 315 foglyot ejtett, 12 aknavetőt, három géppuskát, 30 golyószórót és 125 géppisztolyt zsákmányolt. Ezeknek a napoknak súlyos harcairól a 33. sz. hadijelentés a következőképen számol be:
„1944. szeptember 22-én jelentékeny erőkkel támadott az ellenség a Tatárhágó ellen is. A támadásokat sikeresen visszavertük.
E harcokban törhetetlen ellenállásukkal és rámenős támadó szellemükkel különösen kitűnt a Lóskay vezérőrnagy vezette 1. hegyivadász dandár.”
1944. szeptember 23-án rendelték el az 1. hegyidandár kivonását és elszállítását a magyar 1. hadsereg balszárnyára. Tehát hat hónapi elsővonalbeli alkalmazását követően a dandár a Fehér-Tisza medencéjében gyülekezett, 62majd Máramarossziget–Bustyaháza körzetébe menetelt. Innen vasúti szállítással az Ungvártól délre fekvő falvakba szállították, majd néhány napos pihenés és az egységek feltöltése után, a tokaji és csapi hídfők megszállására és a közbenső Tisza-vonal ellenőrzésére kapott parancsot.
Az események nyomonkövethetősége érdekében, a román átállást követően külön szeretném a két dandár harccselekményekben történt alkalmazását idősorrendbe foglalni.
Ugyanis augusztus 23-án került a 2. hegyidandár élére Rumy Lajos ezredes. A dandár kb. egy év előtti hadrendbe állítása óta ő volt a negyedik, aki a dandárt vezette. Akkor még ő sem tudhatta, hogy alig hat hétig állhat e kiváló seregtest élén és hogy ő a 2. hegyidandár utolsó parancsnoka. Szeptember első harmadában az Uzsoki-hágó és Turka területére csoportosították át őket és ott foglaltak készenléti állást.
Szeptember 15-én a III. hadtest alárendeltségében, Turka-nyugat területén került bevetésre a dandár. Szeptember 16-25. között ismét a Hunyadi-állásban van védelemben a seregtest, ahonnan október elején vonul új védőkörletébe, melyet már a Szent László-állásban jelöltek ki. Innen hajtották végre a Tarnicza 1348 mgp.-on át vezetett sikeres vállalkozásukat.
63Az október 16-24. közötti időben már négy szovjet hadosztály támadását kellett felfogni és elhárítani. A legválságosabb, de eredményes harcok Nagyberezna-észak körzetében alakultak ki, a magyar 6. és 13. gyaloghadosztályokkal szoros együttműködésben. Október végén a magyar 1. hadsereg visszavonása során a 2. hegyidandár a Vihorláton keresztül húzódott vissza.
Október 27-én Ungvár elesett; a III. hadtestparancsnok felmentését követően, a dandár parancsnokát, Rumy ezredest először a hadtest, majd a 6. gyaloghadosztály vezetésével bízták meg. Ekkor már a dandár egységeinek egy része a Nagykapos–Pálóc–Szobránc–Remetevasgyár vonalában kialakított védőkörletben harcolt. A dandár másik része nemcsak Csap visszafoglalásában, hanem november 26-ig tartó védelmében is részt vett.
November 10-ét követően megkezdődött a 2. hegyidandár-parancsnokság, valamint alakulatai többségének arcvonalból történő kivonása és Abaújszántó körzetébe való szállítása. Ezután a hadseregparancsnokság a 2. hegyidandárt, mint seregtestet megszüntette és intézkedett, hogy nagy veszteségeket szenvedett egységeit az 1. hegyidandárba olvasszák bele.
Miután a 2. hegyidandár vázlatos története lezárult, visszakanyarodunk a megmaradt és továbbharcoló 1. hegyidandárhoz, mely október 11-én már megszállta Tokaj és Csap hídfőit és a két helység közötti Tisza-vonalat. Egy zászlóalja, a 4. hegyivadász-zászlóalj – kikülönítve – ugyanekkor Volóctól délkeletre a Stoj 1398 mgp. és a Latorca völgye közötti terület lezárására és védelmére kapott parancsot. Néhány napon belül a többi zászlóaljat is a Szolyva-északkelet területén lévő magaslatok megszállására irányították.
Október 15-e, a Horthy-proklamáció eseményei és az azt követő időszak bizonytalanságai megbénították a dandár egységeit is. Ismert, hogy október 17-én a magyar 1. hadsereg parancsnoka, majd őt követően a hadsereg vezérkari főnöke, ezeken a vonalakon mentek át, az előzetes fegyverszüneti tárgyalások megkezdésére. Október 19-én egy magyar főhadnagy, majd október 25-én egy magyar zászlós vezette egység, mint Miklós Béla vezérezredes megbízottjai hozták az egykori hadseregparancsnok szó- és írásbeli felszólítását, mely a dandárunk részére is konkrét feladatokat tartalmazott (Csap–Királyhelmec területének birtokbavétele és a németek lefegyverzése). Bár ezekben a napokban – felderítő és járőrtevékenységen 64kívül – jelentősebb harccselekményekre nem került sor vonalainkon, a Latorca völgyében már szinte összefüggő szovjet páncélos oszlopok haladtak Munkács és Beregszász irányába.
Szükségessé vált az alakulatok védelmi vonalának visszavétele, melyre az előljáró V. hadtestparancsnok ki is adta az utasítást. Meg is indult a csapatok visszavétele, de amint Lóskay vezérőrnagy visszaemlékezésében írja:
„A dandár balszomszédja, – egy teljes gyalogezred – és a Stojon küzdő 4. hegyivadász zászlóalj,– a hozzájuk beosztott támogató egységekkel, – 24 órás késéssel kapták a parancsot és mire a nagykiterjedésű, tagolt terepen egységeit összevonta és elkezdte a visszavonulást, a szovjet gyűrű bezárult körülöttük.”
Mindkét alakulat október 26-án fogságba esett!
A hegyidandár többi zászlóaljai (2., 3., 12. és 33. hegyivadász-zászlóaljak) Munkácson át Csap–Téglás–Szürte körzetébe vonultak vissza és a Tiszára támaszkova, védelemre rendezkedtek be. Október 30-án Csap-kelet területe ugyan szovjet kézre került, de másnap a 12. hegyivadász-zászlóalj, német páncélos támogatással újra birtokba vette.
November 4-én a 3. és 12. hegyivadász-zászlóaljak együttes támadást indítottak Téglás–Latorcaremete irányába, de a túlerejű ellenségséges ellentámadás, mindkét zászlóaljat eredeti állásába szorította vissza.
November 10-én Lóskay vezérőrnagyot magasabb parancsnoki tanfolyamra vezényelték és a dandár parancsnokságát még ugyanazon a napon Barátosy Lajos ezredes vette át. Ezt követően at 1. hegyidandár egységeit is kivonták az első vonalból és Abaújszántó területére irányították pihenő és feltöltés céljából. Még folyt a hegyi alakulatok feltöltése és átszervezése, amikor a Miskolc–Sátoraljaújhely közötti vasútvonalat az ellenség áttörte. Feltartóztatásukra megalakították az ún. „Schulze-csoportot”. Ez a november 11-én létrehozott harccsoport három magyar és két német hegyivadász zászlóaljból állt. Szerencs–Bekecs–Monok–Megyaszó és a Hernád vonalában kiépített állásaikban nemcsak megállásra kényszerítették a szovjeteket, de ezt a vonalat december 13-ig tartani is tudták.
Az 1. hegyidandár megmaradt egységeit – ugyancsak német alárendeltségben – a Hernád völgyébe irányították, Szikszó megerősítésére. Itt a német 4. hegyihadosztály egységeivel együttműködve, Alsókázsmárk–Szentistvánbakta–Homrogd 65térségében feltartóztatták az észak felé előnyomuló román 3. hadsereget. Az itt zajló harcokban, különösen a magyar 2. hegyivadász-zászlóalj harci szelleme és hősies helytállása emelkedett ki. A térségben átmenetileg megszilárdult arcvonalat december 11-ig tartották. Az 1. hegyidandár esetenként még rendelkezésre álló egységeit, a Bódva és Hernád közötti területeken vetették be.
December 13-án a német felettes parancsnokság utasítására megkezdték a visszavonulást és december 15-től, a már említett „Schulze-csoport” alárendeltségében folytatták az egységek visszavonását a Trianon-i határon megjelölt és már részben kiépített Róza-állásba.
Az ismét nagy veszteségeket szenvedett 1. hegyidandárt, ez alkalommal a magyar hadseregparancsnokság vonta ki az első vonalból és Rozsnyó területére irányította, újbóli feltöltés és pihentetés céljából. Kisebb egységek és a dandár tüzérosztályainak egy része, továbbra is a német 1. sívadász hadosztály kötelékében harcoltak, egészen december 24-ig. A többséget jelentő zöm a rozsnyói feltöltés után december 20-án került újból tűzvonalba. Most már ismét az Ibrányi Mihály altábornagy vezette magyar V. hadtestparancsnoksága alatt. A két gyaloghadosztály és az 1. hegyidandár Pelsőc–Torna–Hárskút vonalában 1945. január 12-ig fogta fel és verte vissza a sokszoros román túlerő rohamait. Többek véleménye szerint ez a fegyvertény volt – ebben az időben – kiemelkedően említésre méltó és egyben utolsó elhárító sikere az 1. hegyidandárnak.
A Visztula-i szovjet áttörés és a Szilézia irányában bekövetkezett váratlanul gyors előnyomulás, a kelet-szlovákiai vonalak hátravételét tette szükségessé. Az itt harcoló magyar és német alakulatokat a Vág folyó védelmére vonták vissza. A dandár egységei 1945. február 8-a és 10-e között az Árva folyó forrásvidékén kerültek alkalmazásra.
1945. február 25-én az emberben, anyagban és szellemben erején felül igénybevett hegyieket kivonták a harcokból és a Cseh-Morva Protektorátus területére irányították át.
Alig két hét után, 1945. március 9-én a dandár megmaradt egységeit és a magyar 1. hadsereg nemrégiben alakított kiképző-táborát Magyarországra vezényelték át. Tudnunk kell, hogy mivel az 1. hegyidandár küzdő egységeinek nagy többsége idegen parancsnokság alatt állott és harcolt, az 1. hegyidandár-parancsnokságot – a hadseregen belül – a kiképzés és nevelés 66irányításával és ellenőrzésével bízták meg. Feladatuk volt továbbá a személyi utánpótlás biztosítása, valamint menetalakulatok szervezése.
Szinte még menetközben, március 18-án kapta meg a dandárparancsnokság új védőkörletének helyét és végrehajtandó feladatát. Ezek szerint a Rába-menti Zsuzsanna-vonalat kellett megszállni és kiépíteni.
Mint az 1. hegyidandár vezérkari főnöke, Szakonyi Dezső vezérkari százados írja: „1945. január 20-tól a dandár valamennyi küzdő alakulata idegen alárendeltségben állott és harcolt.”
A kijelölt Zsuzsanna-vonal védelmét is főleg a rendelkezésükre álló kiképző-tábor egységeiből kellett megszervezni. A létszám nem tett ki többet 6000 főnél, mely hozzávetőleg 50 golyószóróval, 10 géppuskával, 10 aknavetővel, öt db (3,7 cm-es) páncéltörő ágyúval, öt db (7,5 cm-es) nehéz páncéltörő ágyúval és kb. 15 db hegyiágyúval rendelkezett. A felsorolt egységekkel szállta meg és szervezte meg a védelmet, közel 30 km-es kiterjedésben, Győr-dél–Sobor-észak között a dandárparancsnokság.
1945. március 26-án a létszámban és tűzerőben többszörös fölényben lévő szovjet támadók áttörték a Marcalra, majd a Rábára alapozott védővonalakat és Bősárkányon át, március 31-én Hegyeshalom irányába támadtak. Április 1-jén a hegyidandár parancsnokság egységeit kivonták és a további irányítást a német II. SS-páncéloshadtest parancsnoka vette át. Ezen a napon a dandár egységeinek az a része, mely a harcok során nem szigetelődött el, nem morzsolódott fel, nem esett fogságba, – nem akarva a magyar határon túl is harcolni – a szovjet erők előtt letette a fegyvert. A megmaradt töredék – tudomásom szerint – Mittelsbach (Ostmark) területén gyülekezett. További sorsuk előttem nem ismert.
Az 1945. év elejétől idegen alárendeltségben küzdő, de az 1. hegyidandár állományába tartozó egységek alkalmazását és harci cselekményeit nem tudtam nyomon követni. Hadijelentések nem voltak, a seregtestek hadműveleti naplói, ha voltak is, elvesztek és a megmaradtakban sincs utalás rájuk. A reménye viszont még megvan annak, hogy előbukkan néhány feljegyzés és személyi beszámoló.
Legyen biztató számunkra a mai és tegnapi nap ünnepi eseménysorozata, mint a Magyar Királyi Honvédség hegyi alakulataira való emlékezés fellobbanó lángja.
Hajtsuk meg fejünket hősies harcuk és haláluk előtt.
