Számvéber Norbert: A Waffen-SS magyar sízászlóaljai
88Számvéber Norbert: A Waffen-SS magyar sízászlóaljai
A Harmadik Birodalom fegyveres ereje – így a Waffen-SS is – 1944-re már akut létszámhiánnyal küszködött. Noha sorra állították fel az újabb alakulatokat, ezek előírt összlétszáma egyre alacsonyabb lett. Az egyre fokozódó emberanyag-szükséglet miatt mind a német szárazföldi hadseregnél, mind pedig a Waffen-SS-nél igyekeztek minden számbavehető forrást kihasználni. A Waffen-SS elsősorban a Németország határain kívül élő úgynevezett népi németek körében toborzott, majd 1944-től sorozott is. Azonban az egyre súlyosabb veszteségek arra kényszerítették az SS-t, hogy a nemzetiszocialista fajideológia szerint nem germán népek köréből is elfogadjanak önkénteseket.
Az 1. magyar SS-sízászlóalj (1. ungarische SS-Schi-Bataillon)
A m. kir. Honvédelmi Minisztérium 1944 kora őszén a magyar hegyivadász és határvadász alakulatok számára sítanfolyamot indított Kárpátalján, Rahó székhellyel. A tanfolyam szervezője Zelkó József tartalékos főhadnagy volt. A közeledő szovjet erők miatt azonban a részvevőket visszairányították Budapestre, ahol néhányan – köztük Zelkó is – kézhez kapták Waffen-SS behívójukat az SS harmadik magyarországi akciójának keretében. Miután a harcolni akaró tanfolyamisták felszerelését a Honvédelmi Minisztérium nem vállalta, azok elfogadták a Waffen-SS ez irányú ajánlatát. Az 1944. október 17-én Zelkó József és az SS birodalmi vezetője, Heinrich Himmler által kötött különmegállapodás szerint az 1. magyar SS-sízászlóalj néven felállított alakulat, amelynek parancsnoka Zelkó József SS-Obersturmführer (főhadnagy), közvetlenül Himmlernek lesz alárendelve mint „különleges csapat”. Az alakulat vezényleti és szolgálati nyelve a magyar, kizárólag a Vörös Hadsereg ellen lehetett bevetni, s lehetőleg Magyarországon.
Miután október 18-án az SS magyarországi kiegészítő parancsnoksága Budapesten egyenruhával ellátta a mintegy 800 fős egységet, amely ekkor törzsből, három vadászszázadból és egy nehézfegyverszázadból állt, november 10-e táján vasúton a sziléziai Neuhammerben lévő kiképzőtáborba szállították. Itt téves intézkedések során az SS szintén ide irányított 8925. „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztályának néhány tisztje az alakulatot feloszlatta és állományát seregtestükbe olvasztotta. A november végén Budapestről mintegy 1000 főnyi újonccal Neuhammerbe érkező zászlóaljparancsnok tisztázta a helyzetet és Himmler parancsára helyreállította az eredeti szervezetet, illetve az újabb jövevényeket a zászlóaljba betagolta. Emiatt december 4-én a mintegy 1800 főből álló „zászlóalj” maga is két zászlóaljra oszlott.
Másnap Bad Saarow-ban megkapták teljes fegyverzetüket: az első három század századonként kilenc db 7,92 mm-es MG-42 típusú könnyűgéppuskát kapott, századonként két szakaszt 7,92 mm-es MP 44 típusú rohamfegyverrel láttak el, míg a többieket 7,92 mm-es Kar 98k típusú ismétlőkarabéllyal szerelték fel. A nehézfegyverszázad felszereléséhez nyolc db MG-42 nehézgéppuska, egy db MG-42 könnyűgéppuska, hat db 8,1 cm-es Gr.W. 34 típusú közepes gránátvető és négy db 7,5 cm-es Geb. Kanone 43 L/ 18-5 típusú hét fő részre bontható hegyiágyú tartozott. Ez utóbbiból csupán ez a négy példány készült. Az alakulatot terepszínű álcázózubbonyokkal is ellátták. 1944. december 7-én Neuhammerben megkezdődött az ezen fegyverekre való átképzés és a még kiképzetlen újoncok felkészítése.
901945. február 9-én a kiképzőtábor felé közeledő szovjet páncélos erők átmeneti feltartóztatására az illetékes német hadkiegészítő parancsnokság kérésére a „zászlóalj” az I. zászlóaljból – mivel az egység csak Magyarországért folytatott harccselekményekben volt alkalmazható önkéntesen jelentkezőkből egy 220 fős, három db 7,5 cm-es löveggel rendelkező páncéltörőágyús-szakasszal megerősített riadószázadot állított fel vitéz Gencsy József SS-Haupsturmführer (százados) parancsnoksága alatt. A riadószázad azt a feladatot kapta, hogy a Bober folyótól nyugatra, a Breslau–Berlin autópályán létesítsen útzárat az azon közeledő szovjet harckocsik ideiglenes feltartóztatására. Mivel azonban a kijelölt terepszakaszt a szovjetek a riadószázad megérkezése előtt elérték, az alosztály Gross-Gollmisch-től nyugatra, az autópályától délre foglalt védőállást. Az déli órákban néhány harckocsit ki is lőtt az előrenyomuló szovjet erők páncélosai közül. A nagy veszteséggel járó elhárító harcok során február 11-én az egység Nitschenkau-tól északnyugatra próbálta zárni az autópályát, mialatt több heves szovjet gyalogsági támadás érte. Addigra az általuk kilőtt harckocsik száma elérte a tizenegyet. A délutáni órákban Hühner-Berg-ig, illetve Kranich-See-ig szorították vissza a századot. Páncéltörő ágyúit elvesztette, Eichberg-nél védekező részeit a szovjetek bekerítették és megsemmisítették. Február 12-én a megsemmisült riadószázad maradványai a Klitschdorf-i ligeten át Lorenzdorf-ig vonultak vissza.
Az 1. magyar SS-sízászlóalj zöme időközben február 10-én gyalogmenetben elhagyta a tábort, majd négy napi menetelés után bevagonírozott és vasúton a stájerországi Leoben-be szállították. 1945. február 20-án a II. zászlóaljat a Judenburg melletti „Seetaler Alp” magashegyi gyakorlótérre irányították. Ugyancsak e napon vonult be az alakulathoz Leoben-be a Neuhammer-i riadószázad maradéka: Gencsy egyetlen megmaradt tisztjével és hét katonájával. Március 25-e táján az 1. magyar SS-sízászlóalj parancsnoksága az SS-Führungshauptamt és a Honvédelmi Minisztérium közös utasítására beolvasztotta állományába azt a mintegy 1500 főnyi, szétvert és nagyrészt fegyvertelen honvéd hegyivadászt, akik ekkor Győr térségében tartózkodtak. A Dachau-ból érkező felszerelés kevésnek bizonyult a most már kb. 3000 fős sí-zászlóaljnak, mely 27-én megalakította III. zászlóalját is. A III. zászlóaljat szintén a „Seetaler Alp” kiképzőtáborba küldték.
91Április 17-én mindhárom zászlóaljat riadóztatták és a Graz-tól délkeletre védelemben lévő IV. SS-páncéloshadtesthez vezényelték gyalogsági feladattal. A szállítás közben Fronleiten-nél parancs érkezett, hogy egy századnyi erőt küldjenek a Semmering-től dél-keletre védekező, Zeltweg-ben honvéd repülőkből összeállított és Ghyczy Márton repülő főhadnagy parancsnoksága alatt harcoló századnak. Az útnak induló félszázad parancsnoka egy Görög nevű SS-Untersturmführer (hadnagy) volt. Ez az egység Pfaffensattel környékén került bevetésre, ahol egy tiszt és 71 altiszt illetve közkatona elesett, hét pedig eltűnt. A zöm beérkezvén a IV. SS-páncéloshadtesthez, ott jórészt az 5. SS „Wiking” páncéloshadosztály alárendeltségében harcolt a háború végéig.
Az 1. magyar SS-sízászlóalj szervezete 1945. május 8-án a következő képet mutatta (létszám kb. 3000 fő, ebből harcképes 2500 fő): a törzs tolmács-, híradó-, motorkerékpáros jelentő-szakasszal, tábori csendőr különítménnyel és törzsbiztosító szakasszal, az I. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (parancsnoka vitéz Darvas László SS-Hauptsturmführer), a II. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (parancsnoka vitéz Zelkó László SS-Sturmbannführer <őrnagy>, a „zászlóalj” parancsnokának testvére) és a III. magyar SS-hegyivadász-zászlóalj (parancsnoka a Neuhammer-i harcokat túlélt Gencsy József SS-Hauptsturmführer). Az egységnek ellátó alakulata nem volt. A stájerországi harcokban elesett három tiszt, 160 altiszt és közkatona, eltűnt egy tiszt és 56 altiszt és közkatona. A Neuhammer-i riadóegység veszteségeivel együtt az alakulat összesen 13 tisztet és 467 altisztet, illetve közkatonát veszített. Egyes részei – már az általános kapituláció után – május 10-ét követően Attersee körzetében amerikai hadifogságba, míg más elemei – maga Zelkó József is – Leoben-nél szovjet hadifogságba estek. Néhány még honvéd egyenruhában lévő katonája a Szent László hadosztályhoz csatlakozva brit fogságba menetelt.
Az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred (1. ungarische SS-Sturmjäger-Regiment)
Az 1944. október 23-án Budapesten Otto Winkelmann SS-Obergruppenführer und General der Polizei és Beregfy Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter kézjegyével ellátott német-magyar írásbeli egyezmény alapján a Waffen-SS által november 2-án felállíttatott az SS 25. „Hunyadi” 92fegyveres-gránátoshadosztálya. Ezt követően magyar részről december 23-tól megalakultnak tekintették az SS 26. „Hungária” fegyveres-gránátoshadosztályát is, de németek ezen hadosztály felállításáról csak a később intézkedtek. A hadosztályokat Neuhammerbe írányították. A seregtestek kiképzett de fegyvertelen létszámfeleslegéből 1944. december végén hadosztályonként egy-egy gyakorlatilag hegyivadász kiképzésű és felszerelésű ún. „sízászlóaljat” állítottak fel. A „Hunyadi” hadosztályé az SS 25. sízászlóalja (1. magyar) elnevezést kapta (Waffen-Schi-Bataillon der SS 25 <ung. Nr. 1.>), míg a „Hungária” hadosztályé az SS 26. sízászlóalja (2. magyar) titulust nyerte el (Waffen-Schi-Bataillon der SS 26 <ung. Nr. 2.>). Ezen alakulatokat a két hadosztály parancsnoksága két heti gyakorlatozás után Magyarországra szándékozta küldeni, hogy ott az 1945. január 1-jén meginduló, s Budapest felmentését célzó hadműveletekben részt vegyenek, abban a hadosztályokat képviseljék. Esetleges siker estén jelentős propagandahatást vártak tőlük.
Az SS 25. sízászlóalja 1945. január 1-jén még részt vett a Neuhammerben propagandisztikus célból rendezett díszszemlén, majd bevagonírozott és Prága, illetve Bécs érintésével Győrszentivánra érkezett, ahonnan gyalogmenetben 93Tatára vonult. Itt miután január 6-án az SS 26. sízászlóalja is beérkezett január 8-án a két zászlóaljat ezredkötelékbe vonták össze. Létszáma ekkor kb. 1500 fő. Az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred néven felállított alakulat parancsnoka Rideg(h) Kelemen SS-Sturmbannführer lett (a szakirodalom egyes képviselői ezt vitatják). Az ezred szervezete: törzs a közvetlenekkel (tolmács-, híradó-, motorkerékpáros jelentő-, tábori csendőr- és törzsbiztosító szakaszokkal), I. magyar SS-rohamvadász-zászlóalj (parancsnoka ismeretlen) és II. magyar SS-rohamvadász-zászlóalj (parancsnoka egy Lenk nevű magyar SS-Hauptsturmführer). A gyalogsági fegyvereik nagy részét ezen alakulatnál is 7,92 mm-es MP 44 típusú rohamfegyverek tették ki. Waffen-SS hegyivadász egyenruházatukon – melyet francia, olasz eredetű német zsákmány felszerelési darabokkal voltak kénytelenek kiegészíteni – magyar királyi honvéd rangjelzéseiket együtt viselték az SS magyar fegyveres alakulatai számára bevezetett – de csak néhány ezer példányban legyártott – „H” tükörhajtóka-jelzéssel.
A január 9-10-én még harcászati gyakorlatokat végző alakulatot a IV. SS-páncéloshadtestnek, közelebbről az 5. SS „Wiking” páncéloshadosztálynak rendelték alá. Január 11-én a hadosztály 10. SS „Westland” páncélgránátos-ezredével együtt Esztergomtól délkeletre, Pilisszentkereszt előtt vetették be, ahol súlyos veszteségeket szenvedett. Másnap a magyar SS-rohamvadászok Pilisvörösvár térségében támadtak és magába a helységbe is sikerült betörniük. Erőik egy része Pomáz előtt állt. Az elszenvedett veszteségek miatt (2 tiszt, 127 altiszt és közkatona elesett; két tiszt és 17 katona eltűnt) az ezredet január 13-án Tatára vonták vissza feltöltés céljából. Másnap Csórra helyezték át, s mivel ekkor csupán 900 főnyi bevethető katonája volt, a felfrissítés tovább folytatódott. Január 18-án a német IV. SS-páncéloshadtest 3. páncéloshadosztálya alárendeltségében, mint páncélosokra ültetett gyalogság kerültek bevetésre. A 19-én és 20-án Dunapentele irányában folytatott előretörés az alakulat mintegy 160 halottjába és 70 sebesültjébe került. Az ezred részt vett Székesfehérvár visszafoglalásában a Ney-féle SS-harccsoport elemeivel keveredve. Ezt követően az alakulat részekre szakadozott. Az erősen leharcolt II. zászlóalj január 25-én Lepsény és Balatonvilágos térségében harcolt, előrevetett osztagai Balatonszabadi előtt álltak. Négy nap múlva az ezred elcsigázott egységei számára Csórt jelölték ki gyülekezési körzetként.
94Az ezred részei február 2-tól a Margit-vonalban folytattak elhárító harcokat az 5. SS „Wiking” páncéloshadosztály alárendeltségében. Március 22-én megkezdték visszavonulásukat Székesfehérvár térségéből nyugat felé állandóan változó alárendeltségben. Másnap a rohampuskákhoz való lőszer krónikus hiánya miatt kivonták őket az arcvonalból, majd március 26-ra az ezred két részre szakadva gyalogmenetben elérte Mórichida, illetve Jánosháza körzetét. A „Ridegh-csoport” (az 1., 3. és 6. századok) átmenetileg az 1. magyar hegyidandár erőivel közösen hárította el a Marcal-csatorna vonalában támadó szovjet erők csapásait, többek között egy erős harckocsitámadást is. A 2., 4. (nehézfegyver-) és 5. századokat, valamint egyéb részeket tömörítő „Lenk-csoport” a német 1. népi hegyihadosztályhoz talált csatlakozást Celldömölk térségében, majd március 30-án Szombathelytől délre felzárkózott a IV. SS-páncéloshadtest, illetve a Ney-féle SS-ezred erői mellé. A „Ridegh-csoport” április 4-én a II. SS-páncéloshadtest kötelékében Mosonszentpéternél lépte át a magyar államhatárt és különböző alárendeltségekben harcolt német területen főleg Bécsújhely és Mayerling körül, míg végül a megmaradt mintegy 150 fő Enns körzetében, május 5-én az amerikai csapatok előtt tette le a fegyvert. Az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred veszteségei a visszavonulás során (részben becsült adatok): két tiszt, valamint 301 altiszt és közkatona elesett, 143 fő (ebből három tiszt) pedig eltűnt. A „Lenk-csoport” április elején újra a német 1. népi hegyihadosztálynak lett alárendelve St. Michael térségében. Április 18-án ismét az 5. SS „Wiking” páncéloshadosztálynak, illetve az 1. magyar SS-sízászlóaljnak rendelték alá. Az általános fegyverletétel időpontjában a csoport maradéka feloszlott, részei (kb. 200 fő) Klagenfurt irányába húzódtak és a Szent László hadosztály elemeivel együtt kerültek brit hadifogságba.
