A tordai csata harmadik szakasza: az utolsó szovjet–román kísérletek a magyar védelem felszámolására
A tordai csata harmadik szakasza: az utolsó szovjet–román kísérletek a magyar védelem felszámolására
A Torda elfoglalására tett kísérletek hadműveletileg elválaszthatatlanok a Gyalui-havasok keleti előhegyei között lefolyt harcoktól: a tordai magyar–német arcvonal-kiszögellés átkarolására indított támadássorozat minden esetben onnan indult ki.
Október 2-án a német napijelentések szerint másfél-kétórás tüzérségi előkészítést követőn 4 hadosztálynyi erőben indult támadás a Torda–Aranyosegerbegy terepszakaszról északi irányban, s a szovjet–román csapatok több ponton betörtek a magyar védelembe. A Hasadát forrásvidékétől északra elesett Járarákos, a Turi patak völgyében Pusztacsán és Pusztaszentmárton. A támadók kitörtek Tordatúr déli részéből Torda felé, ezzel a Torda–Kolozsvár főút szovjet–román ellenőrzés alatti szakasza 5-6 km hosszúságúra nőtt.1203
1203 KTB 7208935. felvétel; Mehner XI–89. p.
A harctevékenység megélénkülésére nem utolsósorban annak következtében került sor, hogy előző nap Torda térségébe beérkezett a szovjet 2. lovas-gépesített csoport (Gorskov-csoport), állományában az 5. gárda-lovas- és a 23. harckocsihadtesttel.1204 Ez a szovjet gyorscsoport még szeptember 25-én azt a feladatot kapta Malinovszkij marsalltól, hogy a 27. szovjet és a 4. román hadsereg sávjában október 2-án lépjen támadásba, foglalja el Kolozsvárt és támadjon tovább Szatmárnémeti irányába.1205
1204 KTB 7208934. felvétel.
1205 Minaszjan 275. p.
203Október 2-áról, 3-áról és 4-éről a 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplójának mellékletei közül sem maradt fenn semmi. Az ekkor lefolyt harcokról elsősorban Esze Jenő százados emlékirataiból tudunk részleteket, de csak az aranyosegerbegyi védőkörletre vo-natkozóan, ahol a parancsnoksága alatt álló 2. páncélos-utászzászlóalj bevetésre került. Itt 2-án a szovjet támadó csoportosítás mindössze néhány száz méteres betörést tudott kiharcolni, s a vasúti kitérő területét vette birtokba a Vaskapu-hegy északkeleti lábánál.1206
1206 Esze 57–59. p.
A 2. páncélos-utászzászlóalj 0 órára befejezte a 6. gépkocsizó lövészzászlóalj felváltását, és átvette annak állásait a vasútvonal mentén a 435-ös magaslattól az attól délkeletre húzódó kocsiútig. 0745-től a szovjet tüzérség előkészítő tüzet lőtt a zászlóalj állásaira, majd 11-kor a szovjet gyalogság támadásba lendült, s röviddel ezután a vasúti kitérőnél betört a védelembe. Esze százados ellenlökésre utasította a 2. század zászlóaljtartalékot képező két szakaszát, amelyek elreteszelték a betörést. 18 órakor az oroszok felújították a támadást, ismét betörtek a zászlóalj vonalaiba, ám onnan egy újabb ellenlökés kivetette őket. Sötétedés után a zászlóaljat két lövészszakasszal erősítették meg.1207
1207 Refl.: Esze-levél és a mellékelt 4. számú 2. páncélos-utászzászlóalj-parancsnoki harctudósítás (in Esze Jenő archívuma, a dokumentumot a szerző elhelyezte a Hadtörténelmi Levéltárban).
Kiegészítő adatokkal rendelkezünk a 2. páncéloshadosztály 2. hadműveleti segédtisztje naplójából is. Schuppler Erik hadnagy feljegyezte, hogy a szovjet tüzérség 0630 és 0800 között erős tűz alatt tartotta az állásokat, majd a gyalogság támadást indított. A Vaskapu-hegy kétszer is gazdát cserélt, ám magyar kézen maradt. A hadosztály vesztesége szeptember 5-e óta 81 tisztre, illetve 1768 altisztre és legénységi állományú katonára emelkedett.1208 Kiegészítő adatokkal szolgál a 25. híradózászlóalj 1. vezetékes századának naplója is, amely egész nap erős szovjet–román tüzérségi tűzről és repülőtevékenységről számol be.1209 A harcok megélénküléséről számol be a Honvéd Vezérkar 36. számú, MTI számára kiadott hadijelentése is: „Tordától Ny-ra és K-re az ellenség – erőinek átcsoportosítása és újabb csapatok beérkezése után – X.2-án hajnalban, több órás tüzérségi előkészítés mellett ismét több hadosztállyal indult támadásra. Az arcvonalat áttörnie sehol sem sikerült. Néhány kisebb betörési helynél ellentámadásunk folyamatban van.”1210
1208 Refl.: Schuppler-napló október 2-i bejegyzése.
1209 25.hír. 97. p.
1210 Hadijelentések 695/b. lap.
Október 3-án a német napijelentések a szovjet–román támadás folytatódásáról írnak. Az észak felé, a Kis-Szamosba folyó Fenes patak völgyében elfoglalták Kisfenest, és elérték a Hideg-Szamost. Komjátszegnél sikerült elreteszelni az előző napi román betörést, s a peremvonalat a Kolozsvár–Torda főút vonalára előretolni. Az arcvonal estére a Hideg-Szamos–Isztolna–Tordaszentlászló–Szelicse–Mikes–Tordatúr–Torda vonalon húzódott. Aranyosegerbegytől északnyugatra a támadók szintén teret nyertek északnak.1211
1211 KTB 7208943. felvétel; Mehner XI–91. p.
Esze százados emlékiratai és 4. számú harcjelentése szerint hajnalban a 2. páncélos-utászzászlóalj állásaiba bevonult a 3. harckocsiezred árkászszázada, s átvette a 2/3. páncélos-utászszázad állásait, amely viszont az 59. utászzászlóaljat váltotta fel. Napfelkelte után a szovjet tüzérség lőni kezdte a műszakiak által megszállt védőállásokat, majd 10 órakor megindult a támadás az aranyosegerbegyi védőkörlet ellen. Két román zászlóalj indult meg szovjet harckocsik támogatásával a Péterlaka-völgyben futó vasútvonalat átlépve, keleti irányban. Elfoglalták a 401-es magassági pontot, majd északnak fordultak a Kis-Ördöngős-hegy irányába, s átkarolták a 2/2. páncélos-utászszázad támpontját. A szá-zad a hegy felől 11 óra után ellenlökést indított, amelyben részt vett egy Pz.IV harckocsi és egy Nimród önjáró gépágyú is, Tar László százados parancsnoksága alatt (Esze egy Tar vezetéknevű és ismeretlen keresztnevű folyamőr századost említ, Dávidházy István naplóból tudjuk, hogy az 5. gépkocsizó lövészzászlóalj parancsnoka kapcsolódott be az ellenlökésbe). A megerősített század a 448-as magassági pont körzetében addig feltartóztatta a románokat, amíg kora délután beérkezett vonalaiba a 4. gépkocsizó lövészzászlóalj egy harccsoportja, amely a saját tüzérségtől támogatva megfutamította a románokat. 17 órakor Naményi ezredes, a 4. gépkocsizó lövészzászlóalj parancsnoka a köd és a közelgő 204alkonyat miatt leállította a sikeresen haladó ellenlökést. Az aranyosegerbegyi védőkörlet védőinek létszáma ekkorra az eredeti 20-25%-ára csappant.1212
1212 Esze 61–65. p.; Refl.: Esze-levél és az ahhoz mellékelt 4. számú 2. páncélos-utászzászlóalj-parancsnoki harctudósítás (in Esze Jenő archívuma, a dokumentumot a szerző elhelyezte a Hadtörténelmi Levéltárban); Refl.: Dávidházy-napló szeptember 14-i bejegyzése (Tar százados azonosítására vonatkozóan).
Október 4-én a német források szerint a 2. román hegyihadosztály elfoglalta Isztolnát, de egy magyar ezred Gyalu körzetéből indított ellenlökése a betörést Isztolnától északra elreteszelte. Ezen a napon elesett Tordaszentlászló is, ennek ellenére az arcvonal a kisvárostól 2-3 km-re északra megszilárdult. Ez azonban már csupán 2-5 km távolságban húzódott (délre) a Kis-Szamostól, amely mentén a Kolozsvár–Nagyvárad főútvonal haladt.
Tordától keletre egy román harccsoportnak szovjet harckocsikkal sikerült betörnie a hegyek közé. A mély betörés elreteszelésére a város szélén kiépített védőállásokból elvont csapatokkal indult ellenlökés, amely egy magaslatot a várostól északra visszafoglalt, ezzel megakadályozta Torda körülzárását. Mivel a várostól északnyugatra fekvő Tordatúr szeptember 30. óta a 18. román kiképző hegyihadosztály kezén volt, az összeköttetést Tordával már csak északi irányban, a Karácsony-völgyön át lehetett fenntartani.1213
1213 KTB 7208954. felvétel; Mehner XI–94. p.
Ezen a napon este a Wöhler-seregcsoport 1. vezérkari tisztje már arról tájékoztatta a hadseregcsoport törzsét, hogy a kialakult helyzet következtében a védők feladták Tordát („Thorenburg von den Ungarn aufgegeben worden ist.”). Friessner késő este ezért maga hívta fel Veresst, hogy a várost nem adhatja fel, azt minden körülmények között tartania kell az erősítés beérkezéséig („Thorenburg unter allen Umstanden zu halten, bis neue Kräfte heran seien.”). Ez így, ebben a formában megfelel a megszokott formulának: az utolsó emberig...; az utolsó töltényig...; minden körülmények között...; etc.1214
1214 KTB 7208961. felvétel.
Elgondolkodtató azonban, ahogyan a hadseregcsoport német főparancsnoka beszélt a neki alárendelt magyar hadseregparancsnokkal. Az is érdekes, hogy közvetlenül hívta, s nem Wöhlert utasította a neki az Armeegruppén keresztül alárendelt Veress felé egy érvénytelenítő parancs kiadására. Friessner kérte Veresst („Der Oberbefehlshaber bittet”). A magunk részéről azzal magyarázzuk ezt a szokatlan jelenséget, hogy egyrészt (mint láttuk) a hadseregcsoport vezetői már a hadműveleti szintű visszavonulás előkészítésével foglalkoztak, másrészt nem kívánták bekeríttetni és elveszteni a Tordát védő csapatokat („die eigenen Kräfte in Thorenburg eingeschlossen würden und verloren gingen”). E két dolog eredője eredményezhette, hogy Friessner nem parancsolt, hanem kért, ily módon kifejezésre is juttatta szándékát Torda tartására, de szabad kezet is adott a mindenkori helyzetet részleteiben jobban ismerő Veressnek az esetleges kiürítésre. Azt pedig, hogy Friessner mégis szükségesnek látta kérni, s nem engedélyezte azonnal Veressnek a tordai arcvonal-kiszögellés feladását, azzal magyarázhatjuk, hogy az ekkor még szintén tervezett hadműveleti szintű támadás egyik kiindulópontja éppen Torda térsége lett volna („Dies sei auch im Hinblick auf die kommende Angriffsoperation von Bedeutung.”).1215
1215 KTB 7208961. felvétel.
Mindössze 10 perccel Friessner és Veress telefonbeszélgetése után Grolman hívta a 2. magyar hadsereg-parancsnokságnál működő német összekötő törzs főnökét, Eismann vezérkari ezredest, s engedélyezte, hogy a várost védő csapatrészek a város északi szegélyén kezdődő hegyeken foglaljanak védelmi vonalat, csak utóvédeket hagyva hátra az eredeti állásokban. Meghagyta, hogy ha erős támadás éri a tordai arcvonal-kiszögellést, akkor a csapatok megóvása előbbre való, mint a város minden áron való védelme.1216
1216 KTB 7208961. felvétel.
Érdekes volna a fentiek összevetése azzal, hogy miként látta ugyanezt Veress. Emlékirataiban azonban csupán annyit említ meg, hogy „A várost az október 4- és 5-én lezajlott súlyos harcok után fel kellett adni.” Ennyit, egy mondatba összefogva. Nem tudunk meg többet Hollósy-Kuthy emlékirataiból sem. Ő is röviden, mindössze másfél sorral intézi el Torda elvesztését: „Október hó 2-án az orosz Tordánál újból támadt. Végül is hosszas harc után, október hó 4-én a várost is elfoglalta.”1217
1217 Veress III–32. p.; Hollósy-Kuthy 69. p.
Torda feladásának pontos dátumát Esze százados emlékirataiból tudjuk, aki idézi a 2. 205páncéloshadosztály elveszett (vagy elő nem került) hadműveleti naplójának október 4-i bejegyzését: „Torda két oldalán bekövetkezett helyzet szükségessé tette az ott lévő erőknek kivonását és hátsóbb védőállásba való visszavonását.” A tordai arcvonal-kiszögellés védelmét ekkor már a 2. páncéloshadosztály parancsnoksága irányította. Esze akkor, ok-tóber 4-én másolta be saját naplójába az idézetet, így autentikusnak tekinthető.1218
1218 2573./2.pc.ho.I.a.44.X.4. számú intézkedés (in Esze 66. p.).
Jelenlegi ismereteink szerint a 25/I. gyalogzászlóalj volt az utolsó, amely elhagyta Tordát. Siprák László őrnagy zászlóaljparancsnok – saját elhatározásból – a kiürítésre vo-natkozó parancsot csak akkor hajtotta végre, amikor a többi csapatrész már kivonult a vá-rosból. Zászlóalja a Tordát északkeletről uraló 429-es magaslatot tartotta megszállva, így harcálláspontjáról a várost és a kivonulást végig belátta. A magaslatot viszont ekkora a szovjet gyalogság bekerítette, ráadásul besötétedett. A zászlóalj ki tudott törni észak felé, ám – egyébként is jócskán megfogyatkozott – állománya 70%-os veszteséget szenvedett, ideértve a sebesülteket is. Siprák őrnagyot e haditettéért és szeptember 23-án tanúsított hősies magatartásáért (lásd ott) soron kívüli előléptetésre terjesztették fel.1219
1219 Vitézségért 40–41. p.
Torda védelme az ott harcoló magyar katonák számára több volt, mint egy város vagy egy hídfő megtartása. Torda jelképpé vált, birtoklása erkölcsi erőt jelentett. Ezt nem csupán a korszak kutatója állítja, de mindenki, aki akkor részt vett a harcokban. A 25. gyaloghadosztály parancsnoka ennek következtében szükségesnek tartotta, hogy katonáinak külön lelkesítő parancsot bocsásson ki, nehogy harci kedvüket végleg elvegye az egy hónapja annyi áldozat árán védett város feladása: „...a jelenlegi és csak átmeneti gyengeség, valamint a magunk erejére való utaltság más – nemzeti érdekű és nagy horderejű – események alapkövetelménye. Szívós kitartásunk és minden talpalatnyi földért vívott elkeseredett és önfeláldozó harcunk még ebben a hónapban gyümölcsét meg fogja hozni. A ho. minden becsületes tagja IX.8-a óta történelmet ír. Minden nap amit Erdély védelmében a ho. harcolt a multat felülmuló és a jövőben is csak nehezen túlszárnyalható dicsőség sorozat. Isten és a Haza büszke ránk! A hálát a sors biztos nem fogja tőlünk megtagadni, ha kötelességünket továbbra is csorbítatlanul teljesítjük. A fentieket minden pk. (...) a legénységnek tegye alapos oktatás tárgyává. vitéz Hollósy-Kuthy vörgy. sk.” E lelkesítő parancs október 5-én kelt, ami megerősíti Torda feladásának 4-i dátumát.1220
1220 2042./25.gy.ho.I.a.44.X.5. számú hadosztályparancsnoki tájékoztató (in 25.ho. 74. számú melléklet 197. lap).
Érdekes annak elemzése, Hollósy-Kuthy mit értett az alatt, hogy még ebben a hónapban meghozza gyümölcsét a kitartás és a sok áldozat. Tudhatott vagy sejthetett valamit a készülő kiugrási kísérletről? Esetleg az október 12-ére tervezett, Cigánybáró fedőnevű hadműveletről? Vagy „csupán” lelkesíteni akarta tisztjeit, altisztjeit és katonáit, még azon az áron is, hogy alap nélküli reményt önt beléjük a történtek pszichés feldolgozásához szükséges néhány napra? Nem tudhatjuk bizonyossággal, hiszen ő maga nem ír erről. De az egyértelmű, hogy az embereiért felelős parancsnok módjára cselekedett.
Október 5-én a német jelentések arról számolnak be, hogy a szovjet–román csapatok tovább erőltették támadásukat. A Gyalui-havasok keleti előhegyeinek északi lábainál, a Bányabükk-nyugat–Szelicse-észak terepszakaszon sikerült azt elreteszelni, nagyjából az országhatáron, mindössze 5-7 km-re délre Kolozsvártól. Komjátszegnél a szovjet–román csapatoknak nem sikerült északkeleti irányban átlépniük a Torda–Kolozsvár főút vonalát. A Tordától északkeletre fekvő hegyekben teret nyertek ugyan, de a Tordáról visszavonult magyar csapatrészeket ezen a napon sem sikerült északról bekeríteniük.1221
1221 KTB 7208963–7208964. felvétel; Mehner XI–96. p.
Az október 5. és 8. között lefolyt harcokra vonatkozó magyar forrásokkal nem rendelkezünk. Veress, Hollósy-Kuthy, Esze sem ír ezekről emlékirataiban. A 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplójának mellékletei is csak október 8-án folytatódnak.
Október 6-án a német napijelentések szerint a Kis-Szamostól délre a szovjet–román kötelékek több zászlóalj- és századerejű támadást indítottak, de számottevő eredményt 206nem értek el. A Kolozsvártól délre 5 km-re, Erdőfeleknél indított ellenlökés súlyos harcok árán az erdőkbe nyomta vissza az előző nap Kolozsvártól látótávolságra került szovjet–román erőket. Elhárított támadásokat említenek Komjátszegnél, Tordatúrnál és Tordától északra. A Tordából kivonult és attól északra védekező magyar csapatrészek bekerítése a szovjet–román csapatoknak e napon sem sikerült, jóllehet Tordatúrtól keleti és a Tordától északkeletre fekvő hegyekben nyugati irányban indított támadásaik ezt célozták.1222
1222 KTB 7208969. felvétel; Mehner XI–99. p.
Ezen a napon a 15. német gyaloghadosztály parancsnoksága átvette a Kessel-csoport arcvonalszakaszának irányítását.1223 Elgondolkodtató, hogy a német hadvezetés a 15. had-osztály törzsét tekintette kvázi-hadtestparancsnokságnak, avagy a II. magyar hadtestet gyakorlatilag hadosztálynak. Mindkét értelmezés nyitott. A tordai csata utolsó napjaiban a magyar 25. gyalog- és 2. páncéloshadosztály együttes harcértéke sem haladta túl egy átlagos német hadosztály harcértékét.
1223 KTB 7208971. felvétel.
Október 7-én a német napijelentések Kolozsvártól délnyugatra és délre jelentős szovjet–román csapatösszevonásokról tesznek említést. Ezzel párhuzamosan több kisebb támadás indult a Kis-Szamostól délre húzódó védelmi vonal ellen, amelyeket általában a magyar–német csapatok visszavertek, de Kolozstótfalutól délre a szovjet–román erők kisebb betörést harcoltak ki, amelynek elreteszelését aznap a hadseregcsoport nem látta lehetségesnek. Bányabükktől nyugatra német–magyar ellenlökés indult, de kezdeti térnyerés után szembetalálkozott a támadásban lévő szovjet harckocsikkal, amelyek visszavetették kiindulási állásaiba. Komjátszegnél egy 8 szovjet harckocsival megerősített, 2 román gyalogzászlóaljból álló harccsoport betört a védelembe, és a Torda–Kolozsvár főút mentén északnyugati irányban teret nyert.1224
1224 KTB 7208982. felvétel; Mehner XI–102. p.
Október 8-án a 2. magyar hadsereg arcvonalszakaszán, a német források tanúsága sze-rint, érdemleges harcok nem folytak.1225 Ezen a napon a 2. hadsereg-parancsnokság kiadta parancsát a visszavonulásra. A tordai csata ezzel befejeződött.1226
1225 KTB 7208994. felvétel; Mehner XI–106. p.
1226 Veress III–32. p.; Hollósy-Kuthy 70. p.
A visszavonulás a 2. páncéloshadosztály kivonásával kezdődött, amit 8-án sötétedés után kellett megkezdeni, s 9-én hajnalig befejezni. A 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplójának mellékletei között fennmaradt az „Intézkedés a 2.pc.ho. kivonásával kapcsolatban”. A 2. páncéloshadosztály kivonására vonatkozó parancsot Esze százados is idézi emlékirataiban. Ezek ismeretében kritikával kell kezelnünk a magyar páncélosseregtest kivonására a Veress emlékirataiban megadott 5-i, illetve a Hollósy-Kuthy emlékirataiban szerelő 4-i dátumokat.1227 A 25. gyaloghadosztály kapott arra feladatot, hogy fedezze a 2. páncéloshadosztály kivonását, s a hadsereg utóvédeként még egy napig tartsa védőállásait. Hollósy-Kuthy 1240-kor szabta meg a két (a 25. és a 26.) gyalogezred-parancsnok harccsoportjának az erre vonatkozó feladatot.
1227 Hadosztályparancsnoki intézkedés (in 25.ho. 77. melléklet 198. lap); 2628./2.pc.ho.I.a. 44.X.8. számú intézkedés (in Esze 66. p.); Veress III–32. p.; Hollósy-Kuthy 70. p.
A nyugati csoportosításnak a védelmi harcon túl fel kellett készülnie, hogy a 9-ére virradó éjszaka visszaveszi arcvonalát 5 km-rel, de mozgását csak a páncélosseregtest csaparészeinek kivonása után volt szabad megkezdenie. A csoportnak a hadosztály jobbszárnyán arcvonalának hátravétele közben is fenn kellett tartania az összeköttetést a 15. német gyaloghadosztállyal. A keleti csoportosítás arcvonalának visszavételét Hollósy-Kuthy az éjszaka folyamán sem engedélyezte, ellenben a 26. gyalogezred-parancsnok csoportja kötelékében lévő 25. felderítőosztályt, a páncéltörő tüzéralosztályokat és az összes német csapatrészt a sötétedés beálltával hátra kellett vonnia Mezőcsán körzetébe. A visszavonulás fedezésére a 25. gyaloghadosztályhoz rendelt 59. magyar határvadász-zászlóalj, 1008. német önjáró páncélvadászosztály és 1. hadosztályközvetlen aknavetőszázad beérkezésével 8-án 19 órára számolt. E három alakulatot hadosztálytartalékként a két gyalogezred-parancsnok harccsoportjának csatlakozása mögé vezényelte. A tábori tüzérség számára egyelőre állásban maradást határozott meg, de ütegeik kb. harmadának hátravételét megkezdhették 207a sötétedés beálltával. A keleti csoportosítást továbbra is a Jáhn-, a nyugatit a Rónay-tüzércsoportnak kellett támogatnia.1228
1228 Hadosztályparancsnoki intézkedés (in 25.ho. 77. melléklet 198–202. lap); Refl.: Schuppler-levél 2. p.
18 órakor Hollósy-Kuthy újabb intézkedést adott ki, amely már a 25. gyaloghadosztály visszavonulásával foglalkozott. Noha leírta, hogy az előzőt hatályon kívül helyezi, valójában csak módosította azt. A hadosztály erőinek csoportosítását nem változtatta meg, s mint az alapvető feladatot, a 2. páncéloshadosztály kivonásának fedezését sem. Abban tért el délben kiadott intézkedésétől, hogy éjszaka, a 2. páncéloshadosztály kötelékeinek kivonása után nemcsak a 25. gyalogezred-parancsnok harccsoportjának kellett megkezdenie az arcvonal visszavételét, hanem a 26. gyalogezred-parancsnok harccsoportjának is. Meg kellett kezdeniük az állásváltást a tüzércsoportoknak is, de úgy, hogy mindig legyen azonnali tűzkészségű üteg tüzelőállásban.
Az utóvédeknek 9-én estig határozta meg a kitartást, meghagyva nekik, hogy csak igen erős támadás esetén hagyhatják el állásaikat, de ez esetben is halogató védelmet folytatva vonulhatnak csak vissza, s (9-én még) nem érhetik utol a hadosztály főerőit. A hadosztály-parancsnokság törzsszállását 9-én reggel 5-re kellett elfoglalni Kolozson. Az október 9-ei főellenállási vonalat a Pusztacsán–Mezőcsán terepszakaszon jelölte ki. Jobbról a 15. német gyaloghadosztályhoz a Pusztacsántól északra lévő 574-es magassági ponton, balról a 9. magyar tábori póthadosztályhoz Mezőcsántól keletre a Szénafű-hegy keleti lejtőjének aljában, a Rét patak völgyében kellett csatlakozni.1229
1229 Hadosztályparancsnoki intézkedés (in 25.ho. 79. melléklet 205–209. lap).
Ez volt az utolsó intézkedés, amit Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy a 25. gyaloghadosztály parancsnokaként aláírt. Október 8-án kézhez kapta parancsát, hogy visszavezénylik az 1. hadsereghez, ahol a III. hadtest parancsnokságát kell átvennie.1230
1230 Hollósy-Kuthy 70. p.
Bár erre vonatkozó forrással vagy utalással nem rendelkezünk, nyilvánvaló, hogy Hollósy-Kuthy a két intézkedés kiadása közben kaphatta kézhez Veress visszavonulást elrendelő parancsát, amely (ismereteink szerint) nem maradt fenn.
Ha megvonjuk a tordai csata harmadik szakaszának mérlegét, akkor hasonlóan kettős következtetésekre jutunk, mint az első két szakaszt illetően. Mindkét harcoló fél eredményeket tudott elkönyvelni, de alapvető feladatát egyik sem tudta teljesíteni.
A 2. magyar hadsereg jobbszárnyán sikerült meggátolni a szovjet–román csapatok kilépését a Gyalui-havasok keleti előhegyei közül, ezzel megakadályozni Kolozsvár elfoglalását, a 2. Ukrán Hadseregcsoport kijutását a közép-erdélyi lankás dombok közé, a 2. hadsereg elvágását a 6. német hadseregtől, valamint Torda térségében harcoló főerőinek átkarolását északnyugatról. A 2. hadseregnek sávja közepén viszont nem sikerült megtartania a Torda és Aranyosegerbegy közötti főellenállási vonalat, sőt, a védelem két pillére közül Tordát is feladni kényszerült. Az csupán részeredménynek tekinthető, hogy a betöréseket általában mindig elreteszelte, s képes volt az áttörés megakadályozására. Torda elvesztése után ugyanis csupán idő kérdése volt, mikor kell a védelem másik pillérét, Aranyosegerbegyet is kiüríteni, s végleg visszavonulni a tordai csatamezőről. Ez a visszavonulás független lett volna az október 8-án elrendelttől, s tekintettel a 25. gyalog- és 2. páncéloshadosztály leharcoltságára, valamint a tartalékok hiányára kérdéses, hogy a 9. szovjet gárda-gépesítetthadtest 46. harckocsidandárával megerősített román 9. gyalog-, illetve 7. és 21. kiképző gyaloghadosztályokkal szemben mennyiben tudott volna halogató védelmet folytatva megkapaszkodni egyes hátsóbb terepszakaszokon. A 2. hadsereg balszárnyának sikerült megtartania az Aranyost keletről szegélyező meredek dombvállat, ezzel megakadályozni a Torda térségében harcoló főerők átkarolását északkeletről.
Szovjet–román részről ezek fordítottját kell megállapítanunk. Jobbszárnyukon nem tudták áttörni a meredek Aranyos menti dombvállat, ám ez nem is esett támadásuk főirányába. Lett volna egy pillanat, szeptember utolsó napjaiban, amikor megítélésünk szerint 208áttörést harcolhattak volna ki a 2. magyar hadsereg keleti irányú átkarolására, egyben elvágására a Gruppe Siebenbürgentől, de a hadműveleteket irányító szovjet és román hadtestparancsnokok nem éltek a lehetőséggel, vagy nem észlelték azt, erőiket továbbra is a Torda–Aranyosegerbegy terepszakaszra koncentrálták. Így a 9. tábori póthadosztálynak a 25. gyalog- és a 2. páncéloshadosztály részeivel közösen sikerült visszavetnie a 7. román kiképző gyaloghadosztály dombvállra feljutott részeit az Aranyos mögé.
Középütt nagy veszteségek árán, a 23. német páncéloshadosztály kivonását követően sikerült felgöngyölíteniük a magyar főellenállási vonalat, elfoglalniuk Tordát, s előrevinni arcvonalukat az Aranyostól északra húzódó hegyek közé. Október első napjaiban birtokba vették e hegyek legdélibb vonulatát, közte a sokáig a magyar–német ellenlökések megindulási körzeteként az Aranyos menti öntéssíkságot északról lezáró Vaskapu-hegyet. Hadműveleti szintű áttörést azonban nem tudtak kiharcolni, nem voltak többre képesek, mint lépésről lépésre átrágni magukat az egyes magyar csapatrészek reteszállásain.
A támadó csoportosítás balszárnyán megtört a tordai csata második szakaszában tapasztalt lendület. Hiába küzdötték le a Gyalui-havasok keleti előhegyeit, kilépni azok közül nem voltak képesek. Ezzel pedig, ismervén a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport fő csoportosításainak elhelyezkedését, Kolozsvár–Bánffyhunyad térségében hadműveleti rést üthettek volna a 2. magyar és a 6. német hadsereg jobb- és balszárnya között.
Szovjet részről sajátos volt, ahogyan gyorscsoportjaikat alkalmazták, előrevetítve azt a gyakorlatot, amit a németek nem egy esetben követtek a magyarországi hadszíntéren. A szovjet harckocsi- és gépesítettdandárokat a magyar védelem peremvonalának áttörésére alkalmazták, s gyalogságukat a szovjet lövészeken kívül román gyalogosok és hegyivadászok alkották. Ez annyiban volt sajátos, hogy a szovjet magasabbparancsnokságok általában a lövészcsapattestekkel támadtak első lépcsőben, s a rendelkezésükre álló gyorskötelékeket a lövészek által elért betörési terepszakaszokon a második lépcsőből vetették harcba. Ezt, az ún. mélyhadművelet elméletéből adódó gyakorlatot figyelhetjük meg általában a későbbiekben a magyarországi hadműveletek során.
Magyar részről is megfigyelhetők eltérések az általános gyakorlattól. A szükség, vagyis a viszonylag kevés és egyre csökkenő harcértékű gyalogság, a kevés harcjármű, illetve a terep, a sok, viszonylag meredek lejtőjű hegy, köztük patakvölgyek sajátos harceljárását alakította ki a tüzér és a műszaki csapatrészek együttműködésének. Az ellenlökések végrehajtásakor, a betörések elreteszelésekor nem egy esetben hoztak létre (ideiglenes) tüzér-műszaki harccsoportokat, leggyakrabban egy ütegből és egy műszaki századból vagy műszaki szakaszból, hol műszaki, hol tüzértisztek parancsnoksága alatt. E harccsoportok nem egyszer önállóan zártak le egy-egy kisebb jelentőségű völgyet. Harceljárásuk ilyenkor eltért az előírásostól. A tüzérek zárótüzet lőttek a völgy egy meghatározott pontjára, a tüzérségi tűz fedezete alatt a műszakiak zárakat telepítettek a völgybe, majd gyorsan visszahúzódtak, s tüzelőállást foglaltak a zár biztosítására a völgy egy hátsóbb pontján vagy a lejtőkön, ahol a tüzérek tűztámogatásával igyekeztek kitartani a gyalogos- vagy páncéloscsapatrészek beérkezéséig. Ennek során megfigyelhető volt a törekvés, hogy a tüzérek löveggel vagy gépágyúval ellátott páncélozott harcjárműveket szerezzenek maguknak, akár a harckocsizók rovására is.1231
1231 Esze Jenő leírásai általában; 25.ho. leírásai általában; Adonyi-Naredy Ferenc elmondása, aki a 25. gyaloghadosztály vezérkari főnöke volt vezérkari őrnagyi; Zágony Pál elmondása, aki a 25. gyaloghadosztály műszaki parancsnoka volt századosi; Siegler Egon elmondása, aki a 25. gyaloghadosztály 25. felderítőosztálya kerékpárosszázadának parancsnoka volt főhadnagyi rendfokozatban; Teleki Lajos szakaszvezető elmondása, aki a 7. tábori pót-utászszázadban szolgált; Refl.: Esze-levél és az ahhoz mellékelt 2473./2.pc.ho.I.a.44.IX.25. számú hadosztály-vezérkari főnöki intézkedés (in Esze Jenő archívuma, a szerző elhelyezte a Hadtörténelmi Levéltárban); Refl.: Eszes-levelezés 2. p.
Ha a tordai csata egészének mérlegét kívánjuk megvonni, akkor elsőként azt kell megállapítanunk, hogy a 2. magyar hadsereg hadműveleti szintű feladatát alapvetően teljesítette, tehát megakadályozta a szovjet gyorscsoportokkal megerősített 27. szovjet és a 4. román hadsereg hadműveleti áttörését Torda térségében és kijutását a harckocsikkal jól járható közép-erdélyi medencébe, valamint fenntartotta a hadműveleti és a harcászati összeköttetést a helyüket állandóan változtató német seregestek között.
209Le kell azonban szögeznünk, hogy Erdély másfél hónapos tartását (augusztus 23-tól október 8-ig) nem szabad elsődlegesen a 2. magyar hadseregnek tulajdonítanunk. Ez az a pont, ahol vitába kell szállnunk Veress vezérezredes és Hollósy-Kuthy altábornagy emlékezéseivel. Látnunk kell ugyanis, hogy Erdély területén sehol sem következett be hadműveleti szintű szovjet–román áttörés, a 6. és a 8. német hadseregnek alárendelt magyar és német hadtestek kötelékében harcoló magyar és német seregtestek ezt mindenütt képesek voltak megakadályozni (lapozzunk vissza példának okáért az Ojtozi-szoros birtoklásáért augusztus végén, vagy a Marosvásárhely–Szászrégen térségében szeptember közepén le-folyt harcokhoz). Alapvetően minden német–magyar kötelék teljesítette feladatát, nem jobban, de nem is kevésbé, mint a 2. magyar hadsereg.
Ami megkülönböztette mégis a 2. magyar hadsereg II. magyar hadtestét a többi magyar vagy német hadtesttől, az volt, hogy egyfelől a szeptember 5-i támadás fő súlyát ez a hadtest viselte, másfelől, hogy az általa megvívott tordai csata volt az időben leghosszabb védelmi hadművelet. Magát a támadás megindítását szeptember 5-én elkésettnek tekintjük, miután megindulásának pillanatában már eleve nem volt esély a hadműveleti cél, a Déli-Kárpátok átjáróinak lezárására (e kérdést fentebb elemeztük).
A tordai csatát összevetve más hadműveleti térségekben lezajlott harcokkal, azt kell megállapítanunk, hogy nem volt annyira különleges, mint azt a két magyar tábornok emlékirataiból kiolvashatnánk. Ha példának okáért a Marosvásárhely vagy a Szászrégen előterében lefolyt harcokkal vetjük össze részletesen, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy mindhárom térségben nagyjából azonos mennyiségű és harcértékű kötelék vívta meg a védelmi harcokat. De még egy érdekes megállapításra juthaunk. Az utóbbi két térségben közel két hétig tartott a védelmi hadművelet, majd a kulcsfontosságú város feladásával véget ért, s a harcok hátsóbb terepszakaszokon folytak tovább. Tordánál is ez következett volna be, e következtetésig a két magyar tábornok is eljut. A szeptember 13-án kezdődött tordai csata ugyanis 22-én válságos szakaszába jutott, s az arcvonal helyreállítását, egyben a kulcsfontosságú város megtartását egyedül a 23. német páncéloshadosztály 23-i bevetése tette lehetővé. Ha ezt a német seregtestet nem Tordánál, hanem Marosvásárhelynél vagy Szászrégennél vetik be, ugyanúgy meghosszabbíthatta volna ott a védelmi hadművelet időtartamát, mint tette azt Tordánál. Az persze nem volt véletlen, hogy a 23. páncéloshadosztályt éppen Tordához és nem Marosvásárhelyhez vagy Szászrégenhez cso-portosították. Ez azért mégis megkülönbözteti a tordai csatát az Erdélyben lefolyt többi védelmi hadművelettől. Ha ugyanis Tordánál következik be hadműveleti szintű szovjet áttörés, akkor attól keletre felborul a teljes erdélyi német–magyar védelmi rendszer, nem is beszélve arról, hogy a német tervekben Torda térsége (az egyik) támadó hadművelet kiindulópontjaként szerepel.
Földrajzi elhelyezkedésénél fogva Torda (s „mögötte” Kolozsvár) központi helyzetet foglalt el az erdélyi hadszíntéren. Innen az esetlegesen áttörő szovjet–román kötelékek viszonylag könnyen kijuthattak volna a Hajdúságba és a Nyírségbe, hátába kerülhettek volna a 8. német hadseregnek, elvágva visszavonulási útvonalait a Tisza irányába. Ezt a földrajzi elhelyezkedést érzékelte és vetett be Torda térségében több gyorscsoportot (harckocsi-, gépesített- és lovashadtestet) a szovjet hadvezetés is. Ezek egy részét (a 6. gárda-harckocsihadsereget, a 2. Ukrán Hadseregcsoport legerősebb csapásmérő kötelékét) többek között azért vitték át a Délkelet-Alföldre, mert nem sikerült a szeptember 5-i direktívában meghatározott feladatokat teljesítve, Kolozsvár körzetén át kijutnia az Alföldre (nem csupán ezért, s ez is igen lényeges). Az pedig, hogy feladatát nem tudta teljesíteni, a 2. magyar hadsereg szívós ellenállásának tudható be. Még akkor is, ha az a 23. német páncéloshadosztály bevetése nélkül szeptember utolsó dekádjában összeomlott volna.
210Ez a szívós ellenállás jogosítja fel a történészt annak megállapítására, hogy az 1944 őszi tordai csata (a teljesség igénye nélkül), az 1941 késő nyári umanyi csata vagy az 1944 tavaszi galíciai támadás mellett, a magyar katonák egyik legkiemelkedőbb fegyverténye volt a II. világháborúban. Talán apáik hősi helytállásához lehet hasonlítani Przemyśl-ben, Gorlice mellett, Doberdo alatt vagy Caporetto felett...
A történész így látja ezt, s így látták a kortársak is. A többször idézett Esze Jenő 55 év távolából, mint nyugállományú honvéd ezredes katonás tömörséggel az alábbiakat vetette papírra: „A tordai csata (...) minden áldott napján elkeseredett harcokkal akadályozhattuk csak meg, hogy a Torda–Aranyosegerbegy között húzódott (...) védővonalunk (...) az ellenség az erőszakolt támadásaival (...) kettős átkarolással (...) bekerítve megsemmisítse. Ez a tény a tordai csata értékelhetősége szempontjából, mint végeredmény megítélése döntő jelentőségű! (...) Honvédségünk ez a hadjárata (...) sok olyan katona-erkölcsi és vezetési, harceljárási szakmai jellegzetességnek a tudományos megítélésére s értékelésére alkalmas, ami honvédelmünk jövője szempontjából hasznosítható lenne!”1232
1232 Refl.: Esze-levél.
