A magyarországi harcok kezdete
A magyarországi harcok kezdete
Az 1989 előtt hazánkban megjelent munkák a magyarországi harcok kezdeteként a II. vi-lágháború idején általában 1944. szeptember 23-át jelölik meg, amikor a 2. Ukrán Hadseregcsoport 53. hadseregének 57. lövészhadteste Lökösháza–Battonya–Nagylak vonalában több ponton átlépte a mai magyar határt. E történelmi toposz a mai napig él, holott figyelmen kívül hagyja az 1944-es határokat. Magyarországnak akkor szerves része volt az 1940 nyarán a második bécsi döntéssel visszatért Észak-Erdély és Székelyföld is, ahol már egy hónapja elkezdődtek a támadó fél területnyereségét eredményező harcok.
Az 1945 után újra élő trianoni határok visszavetítése 1944-re hasonló helyzetet teremt, mintha például az 1683–1699-es törökellenes visszafoglaló háborúkat sem a teljes történelmi államterületen követnénk, hanem megállva a vasvári békében meghúzott határvonalnál, Magyarország közepén, s Buda visszavívását kihagynánk. Delente megszólalnak a harangok. Bár a pápa imaként rendelte el a déli harangszót a nándorfehérvári védőkért, a harangok évszázadok óta a diadalt ünneplik. E győzelemre magyarként emlékezünk, noha a város, Belgrád már rég egy szomszédos ország fővárosa. A fél évezreddel későbbi magyarországi harcokat – megítélésünk szerint – a történettudománynak mindazon területeken vizsgálnia kell, ami az adott időben Magyarországhoz tartozott.
Augusztus 24-én a 2. Ukrán Hadseregcsoport jobbszárnya a Keleti-Kárpátokban kijutott 79a magyar határ közelébe. A 40. hadsereg ékei megközelítették Karácsonkőt, a 7. gárdahadsereg ékei elérték a hegyekbe felvezető Tatros völgyét. 25-én Friedrich Kirchner páncélos tábornok, az LVII. páncéloshadtest parancsnoka Karácsonkő keleti szegélyére vette vissza harccsoportja arcvonalát. Ettől hosszabb időn át szerepel a napijelentésekben a karácsonkői hídfő (Brückenkopf Piatraneamt).405 A várossal a németek egy szeletét is tartották a moldvai Romániának. Egy út vezet csak onnan a hegyekbe, amely feljebb, még román területen előbb ketté, majd háromfelé ágazik. A legészakibb úton fel lehet jutni Dornavatra városához, amely a Borgói- és a Radnai-havasok keleti lábainál fekszik; a középső a Kis-Beszterce völgyében a Borszéki-hágón és a Tölgyesi-szoroson át vezetett Magyarországra; a déli egyenesen felvitt a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz.406
405 KTB 7208204. felvétel.
406 Térkép-1.
Az első harcok magyar területen nem ott és nem csak ott törtek ki, ahol a szovjet csapatok elérték a határt. A román vezetés fentebb bemutatott intézkedései az 1940. évi második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt területek elfoglalására egyenesen vezettek a román hadsereg és a magyar határvédelmi alakulatok közötti ellenségeskedések kirobbanásához. E kisebb, minden esetben román betöréssel kezdődő összecsapásokat augusztus utolsó negyedében a Honvéd Vezérkar 1. (hadműveleti) osztály napi tájékoztatóiból lehet figyelemmel kísérni. A szeptemberi tájékoztatók nem maradtak fenn.
Jóllehet a Gyimesi-szorosban már augusztus 24-ére virradó éjszaka fogtak el szovjet katonákat, ez az esemény nem tekinthető a magyarországi harcok kezdetének, miután még nem az összefüggő front érte el Magyarország korabeli területét. Egy kétfedelű szovjet gépből ugrott ki néhány ejtőernyős, akik nem tudtak kikerülni a magyar csendőrök és határőrök gyűrűjéből.407 Nem valószínű, hogy a magyar vasutas és postás egyenruhában lévő ejtőernyősök bevetése összefüggésben lett volna azzal a román átállással, amely hozzávetőleg egyidejűleg (legfeljebb 1-2 órával korábban) zajlott a repülőgép indításával. 1944 tavaszától egyre gyakrabban dobtak le Magyarországon, főként a hegyvidékeken szovjet ejtőernyősöket. Hiába tudott a Szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság a tervezett román átállásról, egy olyan „alacsony szintű” parancsnokság, mint egy repülőtér vagy egy ún. antifasiszta iskolatábor, nem kaphatott előzetes értesítést. Ráadásul a szovjet politikai és katonai vezetés is a velük egyeztetett 26-i dátumot ismerte.
407 Refl.: Magó-levél 4. p.
Román részről egy, esetleg két nappal korábban megtörtént a magyar határ átlépése, mint szovjet részről. Augusztus 24-én Kovács Ferenc szerint, aki akkor az Ojtozi-szorost védő 24/1. erődszázad parancsnok-helyettese volt hadnagyi rendfokozatban, megtörtént az első összeütközés a román és a magyar haderő között: „Az első támadás augusztus 24-én a román átállást követő napon történt. Egy kisebb román csapat, 30-40 fő lehetett (...) géppisztollyal (...) felderítés nélkül jöttek fel az első erődelemekig. Rövid harc után megadták magukat. (...) Néhány órával később egy nagyobb román alegység tűnt fel egy román alezredes parancsnoksága alatt (...) nem tudta, hogy egy völgyzár közepén lovagol. (...) egy román motoros csoport követte. (...) Rövid csetepaté után ők is megadták magukat (...) Ez volt az utolsó román próbálkozás. Az oroszok a román átállást követő második illetve harmadik napon (...) kezdték meg a támadást délről, Sósmező felől.408
408 Refl.: Kovács-levél.
Amennyiben a Kovács Ferenc levelében foglaltak valóban augusztus 24-én történtek meg, akkor a magyarországi harcok kezdetének napját 1944. augusztus 24-ében kell meghatározni. Ehhez azonban még – úgy tűnik, hosszadalmas – kutatásokat kell folytatni, mivel a 24-i ojtozi román betörésről semmilyen más levéltári forrás, levél, írott vagy szóbeli visszaemlékezés nem számol be, sőt, az írott és a szóbeli források – Kovács kivételével – egybehangzóan azt állítják, hogy nem láttak román katonákat. Addig is a dokumentált augusztus 25-ét kell a magyarországi harcok kezdőnapjának tekintenünk, augusztus 24-ét pedig egy lehetséges változatnak. Az ún. „oral history” alapszabálya ugyanis az, 80hogy egy visszaemlékező (levéltárilag alá nem támasztható) állítása a lehetséges, két visszaemlékező állítása a valószínűleg kategóriáját meríti ki, s ha már hárman, egymástól függetlenül állítják ugyanazt, akkor az elfogadható. Kovács hadnagy e sorok megjelenésének pillanatában az egyetlen, aki (jelenlegi ismereteink szerint) augusztus 24-re teszi a román betörést az Ojtoz völgyében.
Augusztus 25-én Marosvásárhely körzetében a román határőrség kisebb erőkkel harcfelderítő vállalkozásokat indított, amiket a magyar határvédelem még aznap vissza is szorított a határon túlra.409 Kirendelték a marosvásárhelyi Csaba királyfi gyorsfegyvernemi hadapródiskola 1 db Pz.IV harckocsival és 1 db Zrínyi rohamtarackkal rendelkező harccsoportját is, ám mire az kiérkezett, már nem kellett beavatkoznia. A továbbiakban ez a csoport naponta tartott a térségben tüntető felvonulásokat, ám az aktív határvédelem szeptember 1-jei elrendeléséig a határt sosem lépte át.410 Augusztus 25-én a román határőrség Illyefalvánál is próbálkozott – ott is sikertelenül. E naptól román katonák a lakossággal erődítési munkálatokat végeztettek a Kolozsvártól délre lévő Feleki-tetőn.411
409 Gosztonyi 171. p.; megjegyzendő, hogy az augusztus 25-i marosvásárhelyi román betörésre másutt nem található adat. A forrás fogalmazása többféleképpen értelmezhető: „...olyan fegyveres akciók, amelyek nagyságukkal és intenzitásukkal túllépték az e térségben már megszokott magyar–román ellenségeskedések mértékét.” A 25-i adatot azért tartjuk elfogadhatónak, mert ez a nap a román haderő általában vett aktivizálódásának napja korábbi szövetségeseivel szemben, s mert 25-ére már valamennyi román tiszt ismerhette a román politikai és katonai vezetés Észak-Erdélyre vonatkozó nyilatkozatait és intézkedéseit.
410 Marosvásárhelyi 2. p.; megjegyzendő, hogy ez a forrás is csak a kirendelésről és a tüntetésről ír, a román betörést (aznap, lásd az előző jegyzetben) nem említi. A kirendelés ténye viszont feltételezi a román betörést.
411 Welser 577. p.
Másnap több helyen történtek román betörések. Brassótól északkeletre az aldobolyi román granicsár (határőr) őrs behatolt Illyefalvára, de a magyar csendőrök visszavetették a határon túlra.412 Makónál, illetve Mezőhegyesnél egy-egy századerejű román harccsoport lépte át a határt, ezeket magyar határvadászok verték vissza.413 Az utóbbi területen ismétlődő betörések a továbbiakban kiesnek vizsgálódási körünkből.
412 Tájékoztatók 494/b. lap.
413 Zákó 21. p.
Olyan arányú aktív román fellépéstől, amelyet már a katonai szakterminológia is támadásnak minősít, az átállás ellenére, a magyar tisztikar egy része nem tartott. Somody József százados, a 21. székely határőrzászlóalj parancsnoka, ezt jegyezte fel naplójába az átállás másnapján: „A románok délről való támadása azt hiszem nem valószínű, mert erre nem igen lehettek felkészülve és az ellenintézkedés folyamatban van.”414 Az események Somody vélekedését igazolták: a román haderő Erdély területén csak akkor indított támadó hadműveleteket, amikor arcvonalukra már felzárkóztak a 2. Ukrán Hadseregcsoport nagy létszámú és páncélozott harcjárművekkel jól ellátott magasabbegységei.
414 Refl.: Somody-levél.
Augusztus 26-án az összefüggő (amennyire összefüggőnek tekinthető a visszavonuló német csapattöredékek és az őket üldöző szovjet csapatok térben sakktáblaszerűen széthúzódott halmaza) front elérte és átlépte Magyarország (akkori) határát. Ez az a nap, amit a magunk részéről a magyarországi hadműveletek kezdeteként értékelünk.
E napon a szovjet ékek elérték az Ojtozi-szoros keleti bejáratánál román oldalon lévő Gorzafalvát, de a határt még nem. Egy harckocsikkal megerősített gyalogos kötelék pedig Dormánfalva irányából feljött az Úz völgyében, és átlépte a határt. („Von Onesti drückte er in Richtung auf den Ojtoz-Pass bis Grozesti vor und nördl. davon stiess er von Darmanesti im Uzul-Tal mit Infanterie und einigen Panzern nach Westen über die ung. Grenze bis 12 km nordostw. Feltiz.”)415
415 KTB 7208207. felvétel; HL BEI 4. p.
A szovjet csapatok 26-án a Csobányos völgyében is elérték és átlépték a határt, de nem hatoltak be mélyen az ország területére. Mivel nem ütköztek számottevő ellenállásba, ám mégis megálltak, ez arra enged következtetni, hogy egy kisebb létszámú csoportról, oldalbiztosító őrsről vagy harcfelderítő járőrről lehetett szó.416
416 Sylvester-augusztus 26. 12. p.
A térségben védő magyar és német csapatok közül a 70. határvadászcsoport kötelékébe tartozó 32. határvadász-zászlóalj 32. határportyázó-százada az Úz völgyébe települt, annak 1. őrse közvetlen a határra (az ún. Zollamthoz), 2. százada a Csobányos völgyébe, Csobányos-telepre; a 67. határvadászcsoport kötelékébe tartozó 26. határvadász-zászlóalj 2. százada az Ojtozi-szorosban a határközség Sósmezőre. Az erődszázadok közül a 32/1. az Úz völgyében a Csuklyánka-hegy oldalában, a 996-os és az 1205-ös magassági pontoknál, a 24/1. Ojtoz-telep térségében biztosította a völgyzárakat. E kötelékeket erősítették 81az Úz völgyében a 11., a Csobányos völgyében a 13. székely határőrzászlóalj századai. Egy székely határőrzászlóalj állományába három század (szervezete mint a gyalogszázadoké) és egy nehézfegyverszázad (2 db 8,1 cm-es aknavető, 2 db 3,7 cm-es páncéltörő ágyú, 4 db 8 mm-es géppuska, 2 db 20 mm-es nehézpuska) tartozott. A 32. határvadász-zászlóalj hegyi-ágyúsütegének állásai (4 db 1914/35 M. 7,5 cm-es Škoda hegyiágyú) a két völgy közötti Magyarós-hegyen voltak.417 A német Abraham-csoport az Úz völgyében hozzávetőleg egy század erőben az Orjos patak mentén foglalt védelmi állásokat,418 a csoport nagyobb része az Ojtoz völgyében volt. A Csobányos völgyébe a Festner-csoport vonult vissza Moldvából.
417 Hadrend-1943; Veress III–XVI. fejezet 1., 2. vázlat; Szabó József János (hadtörténész alezredes, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem) helyszíni kutatásai, amelyeknek rendelkezésemre bocsátását ezúton is köszönöm; a továbbiakban: Szabó József János kutatásai.
418 Sylvester-könyv 98. p.
Megjegyzendő, hogy Szabó József János hadtörténész helyszíni kutatásai három esetben eltérnek a tanulmányozott dokumentumok adataitól. A m. kir. Honvédség ekkor érvényben lévő 1943-as hadrendje és Veress Lajos vezérezredes könyve III. kötetének XVI. fejezetéhez mellékelt 1., 2. vázlata a 32/1. erődszázadot az Úzvölgy-Zollamt területén jelöli meg. Szabó az erődöt magát ettől 3 km-rel beljebb találta meg, Úzvölgy-telep keleti kijáratánál. Ugyanezen források a 4. székely határőrzászlóaljat jelölik meg mindkét völgyben egyaránt. Szabónak valamennyi akkor ott harcolt és ma is a térségben élő székely határőr egymástól függetlenül és egybehangzóan azt mondta, hogy a 11. zászlóalj harcolt az Úz és a 13. a Csobányos völgyében. A Dél-Ukrajna Hadseregcsoport hadi-naplója a német Abraham-csoportot a további napokban is többször említi a két völgyben, ám Szabónak a volt székely határőrök – ugyancsak egybehangzóan – állították, hogy a német katonák legnagyobb része „nem állt be” a magyar védelembe, csak átvonult állásaikon visszafelé.
Helyi kutatások alapján írott és Sepsiszentgyörgyön kiadott könyveikben Sylvester Lajos, a Székelyföldön megjelenő Háromszék újságírója és Szőts Dániel helytörténész, a sepsiszentgyörgyi 11. székely határőrzászlóalj egykori karpaszományos tizedese megerősíti, hogy az Úz völgyében a 11., a Csobányoséban a 13. zászlóalj harcolt. A 11. zászlóalj jobb szomszédja (az Ojtozi-szoros irányában) a kovásznai 10. székely határőrzászlóalj volt. Egy-egy határvadász-, határőr- és erődszázad egyaránt kb. 200 (a visszaemlékezők szerint akkor és ott 150-160) főt számlált, egy hegyitüzérüteg kb. 50 főt. Az Úz völgyének védelmét erősítette 4 páncéltörő ágyú (2 db a 11. székely határőrzászlóalj he-gyi-ágyúsütegétől + 2 db az erődszázadtól), 4 páncéltörő nehézpuska (2+2), 4 aknavető (2+2), 12 géppuska (4+8) és 1 légelhárító löveg (a 11-esektől).419
419 Sylvester-könyv 55–71., 95–96. p.; Szőts 38. p.; Szabó József János kutatásai.
A támadókat ilyen részletesen nem ismerjük, csupán magasabbegység-szintig határozhatjuk meg kötelékeiket a rendelkezésre álló szovjet, orosz és román szakirodalom alapján. A 8. német hadsereg balszárnyával szemben, a Beszterce-hegység északi lejtőin és attól északra a 40. szovjet hadsereg, attól délre, a 8. hadsereg jobbszárnyával, illetve a IX. magyar hadtesttel és a Székely Határvédelmi Erőkkel szemben a 7. szovjet gárdahadsereg harcolt. Ennek arcvonalán vetették be a 2. (Gorskov-) lovas-gépesített csoportot.420
420 Zaharov 138. p.; Armata Romana 72–73., 76. p.; Kálmán II–254. p.
Az Úz völgyébe betört szovjet csoportot a német források harckocsikkal megerősített gyalogos kötelékként határozzák meg. A gyalogság a 7. gárdahadsereghez, a harckocsizó kötelék a 23. harckocsihadtesthez tartozhatott.421
421 Minaszjan 153., 160., 169. p.
A szovjet csapatok 1944. augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyében átlépték a korabeli magyar határt, megkezdődtek az 1945. április 12-ig tartó magyarországi hadműveletek.422
422 KTB 7208207. felvétel; Mehner X–478. p.; Tájékoztatók 494/b. lap; A magyarországi harcok befejezését illetően lásd: Lexikon 300–302. p.
Ha a magyarországi hadműveletek kezdőnapjának 1944. augusztus 26-át jelöltük meg azon az alapon, hogy akkor az összefüggő front lépte át a korabeli államhatárt, akkor a magyarországi harcok kezdőnapjának meghatározásánál vissza kell lépnünk egy napot annak alapján, hogy román katonák augusztus 25-étől lépték át rendszeresen a határt – ez 82utóbbi azonban nem jelentett összefüggő frontot, csupán egymástól függetlenül működő reguláris, főként határőrszázadokat és -zászlóaljakat.
A Székelyföld keleti szegélyén az országhatár a második bécsi döntés nyomán megegyezett az ún. történelmi magyar–román határral. A magyarországi hadműveletek kezdeténél érintett három hegyi átjáró közül a legjobban járható a Csíki- és a Háromszéki-havasok között található Ojtozi-szoros. A Moldva felé folyó Ojtoz (Oituz) mentén épített út vezetett fel a 866 méter magasan fekvő szoroshoz. A határ a vízválasztó regáti oldalán, Sósmező keleti szegélyén volt. A szoros mintegy 7 km-re bent, magyar területen kezdődött, s maga 4 km hosszú volt. Attól Berecken át Kézdiszék irányába vezetett lefelé a műút. Bereck 6 km-re van a szoros nyugati kijáratától. Bereck és a 2,5 km-re északnyugatra fekvő Lemhény között félúton érkezett ki a műút az első magyar oldali vízfolyáshoz, az Oltba igyekvő Feketeügyhöz. A határon lévő Sósmező akkor nagyközség volt, amely Háromszék vármegye Kézdi járásához tartozott. Félúton Sósmező és Bereck között, a szoros nyugati kijáratánál feküdt Ojtoz-telep, közigazgatásilag Bereck része. Román oldalon sokkal közelebb volt a legközelebbi falu, 2 km-re az Ojtoz menti Herzsa. Sósmezőről magyar oldalra csak az Ojtoz völgyében, a hágó irányába lehetett (legalábbis nagyobb csoportoknak) bejönni, de román oldalról nem csupán az Ojtoz völgyében lehetett feljönni idáig, hanem a Szalánc patak (Slănic) mentén is. Szaláncról talajút vezetett a Pap-hegy nyugati lejtőin Sósmezőre.423
423 Térkép-1.; Térkép-3.: 5576/K és 5577/Ny szelvény; Helységnévtár 445., 521. p.
Az Ojtozzal párhuzamosan, attól 20-25 km-re északra, ugyancsak a Tatrosba (Trotuş) folyik az Úz (Uzul). Kevésbé ugyan, mint az Ojtozé, de az Úz völgye is járható. Akkor javított talajút vezetett át benne Romániából Magyarországra. Az országhatár itt is a vízválasztótól keletre, attól légvonalban mintegy 7 km-re volt. A határtól 3 km-re feküdt Úzvölgy-telep, a tőle több mint 20 km-re fekvő Csíkszentmárton közigazgatási része (Csík vármegye, Csíkszentmártoni járás). A határon állt egy régi, még k. und k. vámház, a Székely Határvédelmi Erők hadrendjében is szereplő Zollamt Úz [sic!]. A határtól 4 km-re román oldalon is volt egy telep, Úzmező (másutt Úzrét). A szó szoros értelmében az Úz völgyében nem volt hágó, a folyócska mentén lehetett bejöni az Úzvölgy-teleptől 10 km-re található Aklos-csárdáig, ahol az északról érkező Bence patak az Úzba folyik, onnan délnek fordulva, azonnal átvágva a vízválasztón, le lehetett ereszkedni a Kászon völgyében Csíkszentmárton felé. Az Aklos-csárda melletti elágazótól tovább haladva nyugatnak, még 8 km-t kellett megtenni a vízválasztóig. A vízválasztó előtt, közel az Úz forrásához fekszik Egerszék. Nagyobb csoportok Moldva felől az Úz völgyében az aklosi elágazón át e két úton juthattak be Magyarországra. Az aklosi elágazónál az Úz völgye 70-80 m-re keskenyedik, s a domborzat nem teszi lehetővé a szűkület megkerülését.424
424 Térkép-1.; Térkép-3.: 5476/K szelvény; Térkép-7: zone 20 kol. XXXV. számú szelvény; Helységnévtár 603. p.
Az Úz völgyében a terep adta lehetőségeket kihasználva, csupán 8 bunkert építettek ki, az egyéb átjárókban átlagosnak tekinthető 25-30 helyett (többek között azért, mert a Csuklyánka-hegy oldalában beépítettek a védelmi rendszerbe egy kb. 100 főt befogadó természetes barlangot), s kialakították az erődszázad visszavonulási útvonalát is. Az Aklos-csárda és a Zollamt körzetében kiépített erődítésrendszert, amely az Árpád-vonalba illeszkedett, Mátyás-erődnek nevezték. Az ezt védő 32/1. erődszázad parancsnoka Némay László százados volt. A térségben még megtalálhatók voltak a munkácsi m. kir. 11. gyalogezred által az I. világháborúban kialakított állásrendszerek (pl. lövész-, összekötő és óvóárkok), amelyeket a 11. székely határőrzászlóalj 1. és 3. lövészszázadának katonái „használatba is vettek.”425
425 Szőts 138–139. p.; Szabó József János kutatásai.
Az Úztól 5-8 km-re északra, azzal párhuzamosan folyik a Csobányos (Ciobănuş). E folyócska is a Tatrosba igyekszik. A Csobányos mentén csak jó időben járható talajút futott, s a három hegyi átjáró közül ez volt a legkevésbé járható. A határ 2,5 km hosszon a 83Csobányos mentén haladt. Onnan, ahol északnak fordulva elhagyta azt, 5 km-re bent, magyar területen volt a Csobányos-telep. Az állandó lakóházakkal bíró fűrésztelep köz-igazgatásilag az attól 17 km-re délnyugatra fekvő Csíkszentgyörgy része (Csík vármegye, Kászonalcsíki járás) volt. Román oldalon a határtól 7 km-re folyó Tatrosig nem volt lakott hely, a torkolatnál Csobányostorok feküdt. Feljönni onnan a határhoz nem lehetett más úton, mint a folyócska mentén. Befelé Magyarországra csak a Csobányos völgyében lehetett haladni, nyugatnak a mintegy 10 km-re lévő forrásig, onnan át a vízválasztón, és le az 5 km-rel alatta délnyugatra található Csíkmenaságra. A Csobányos völgyében sem volt szó szerinti értelemben vett hágó vagy szoros. Az Úz és a Csobányos völgye között terült el a Magyarós-hegy (másutt Mogyorós-hegy), több, 900-1300 m közötti magasságú csúccsal, közöttük nagyobb csoportok számára járhatatlan völgyekkel.426
426 Térkép-1.; Térkép-3.: 5476K szelvény; Térkép-7.: zone 20 kol. XXXV. szelvény; Helységnévtár 165. p.
Augusztus 26–27-én a szovjet Gorskov-csoport részei a 7. gárdahadsereghez tartozó gyalogsággal két, akkor Magyarországhoz tartozó települést foglaltak el. Az Úz völgyében a 2. lovas-gépesített csoport 5. lovashadteste, az Ojtozi-szorosban 23. harckocsihad-teste működött.427 Az Úz völgyébe betört harccsoport 20-30 harckocsival 26-án délelőtt meglepetésszerűen elfoglalta a határon lévő vámházat, majd Úzvölgy-telepet, s körülzárta a völgyzárat. Az Abraham-csoporthoz, a 32/1. határportyázó-századhoz, a 32/1. erődszázadhoz és a 11. székely határőrzászlóaljhoz tartozó magyar és német katonák a völgyet szegélyező hegyekre húzódtak fel. Az erődöt délután fél négykor ürítették ki, amikor elfogyott a lőszer. A szovjet ék – az írott források szerint – befutott az Aklos-csárdáig. Szabó József János helyszíni kutatásai szerint azonban, miután elhagyták az Úzvölgy-telepet és az erődszázad körletét, még az aklosi elágazó és a Rugát-tető előtt elakadtak a 10 km hosszú szurdokban.428 Az szovjet harckocsik közül többet a szászrégeni repülőtérről felszálló német Ju-87 „Stuka” zuhanóbombázók semmisítettek meg.429
427 Mehner X–482. p.; Minaszjan 153. p.
428 Tájékoztatók 496/b. lap; Sylvester-augusztus 26. 12. p., -augusztus 27. 17. p.; Sylvester-könyv 92. p.; Szabó József János kutatásai.
429 Szőts 45. p.; Sylvester-könyv 63., 65. p.
Ami Úzvölgy-telep elestét illeti, a német források ugyan Poiana Uzului elvesztéséről tudósítanak, de azt egyértelműen meghatározzák, hogy ez a határ magyar oldalán következett be („...drangen feindl. Kav.-Verbände über die Grenze bis in Gegend SW Pojana Uzul for.”)430 A határ magyar oldalán viszont Valea Uzului volt található. A németek feltehetően összekeverték a két telep, Úzmező (Poiana Uzului) és Úzvölgy (Valea Uzului) nevét. Egy visszaemlékezés a Magyarós-hegyen lévő magyar állások bekerítését is megemlíti, ami csak akkor volt lehetséges, ha a szovjet csapatok túlhaladták Úzvölgy-telepet. Megjegyzendő, hogy a német forrás 27-ére teszi Úzvölgy-telep elfoglalását, ám a magyar források és az egykori résztvevők egybehangzó állítása szerint az 26-án történt.431
430 Mehner X–482. p.
431 Sylvester-augusztus 26. 12. p.; Sylvester-könyv 58–60., 62., 67–69. p.; Szőts 42–45. p.
A határon álló vámházat és Úzvölgy-telepet – állítólag – csellel foglalták el. Augusztus 25-én egy német oldalkocsis motorkerékpáron két német tisztnek öltözött és németül tökéletesen beszélő férfi érkezett a határra, s megbeszélték a 11. székely határőrzászlóalj parancsnokával, Serfőző János alezredessel, hogy másnap néhány harckocsival visszavonulnak magyar területre, ezért az utat csak az ő beérkezésük után robbantsák fel. Serfőző, aki tudott a román átállás nyomán megindult német visszavonulásról, s még örült is a vélt erősítés beérkezésének, nem fogott gyanút, még a magyar állásokat is megmutatta a „német” tiszteknek. Másnap meg is érkezett Szőts szerint 6, Sylvester szerint 7 német harckocsi, amelyek szabályosan megálltak a határsorompó előtt, ám belőlük oroszok ugráltak ki, és elfogták a mit sem sejtő magyar határőröket (a szovjet csapatok másutt is használtak zsákmányolt német harckocsikat). A harckocsik azt követően célzott lövéseket adtak le a magyar állásokra és az onnan látható erődelemekre. Szőts Dániel szerint Serfőzőt, aki a rajtaütés láttán lovon elmenekült, hadbíróság elé állították és halálra ítélték, ám a korabeli szokások szerint kapott egy pisztolyt egy tölténnyel, amivel főbe is lőtte magát. E hadicselre nincsenek konkrét bizonyítékok, azt több visszaemlékező meséli.432
432 Sylvester-augusztus 26. 12. p.; Sylvester-könyv 58–60., 62., 67–69. p.; Szőts 42–45. p.
84Az Úz völgyében történtekre Keresztes Andor, a 32/1. erődszázad aknavetős katonája így emlékezik: „Benn voltunk az erődben, készültségben. (...) német tisztek feljöttek 25-én Némay századoshoz, az erődöt végigjárni. A százados úr azt is elmondta, hogy innen ez hiányzik s az hiányzik (...) A németek azt mondták, ők hoznak mindent. (...) este (...) amikor lenéztünk azon a szoros völgyön, a határon túl (...) az egész völgy tele volt kocsival (...) dübörgött minden. (...) szombat reggel volt. 9-10 óra felé jött a parancs, hogy hagyjunk azonnal mindent, az állásokat el kell foglalni. Mire az állásokat elfoglaltuk, már a határt lőtték. (...) az erőd felé nem tudtak jönni az aknazár meg a harckocsiakadályok miatt, ekkor elindult egy csapat ki a Mogyoróspatakán [sic!]. De se lőszer nem volt, se semmi egyéb. Az aknavetőkhöz is csak ködgránát maradt, mindent ellőtünk már. Egy (...) tartalékos zászlós, Erőss Dénes tanító volt a parancsnokunk. Azt mondta: »Székelyek ne hagyjátok!« De nem nem volt mivel lőni. A ködgránátokat is az oroszok közé lőttük. Parancsot kaptunk a visszavonulásra. A Rácpatakában vonultunk vissza csendesen, amikor besötétedett (...) Az Úz völgyében már nem lehetet, ott oroszok voltak, felmentek gyalogsággal a Rácpatakán és visszajöttek az Úz völgyébe az erőd mögé a Sóvetőpatakán. Az oroszok az erődnél estig nem mentek be az Úz völgyébe. Éjjel 11 órára kikerültünk a Sajtetőre. Mire felértünk, az oroszok már feljutottak Aklosig. Az Úz völgyében ott volt a sok akna, egy se volt éles. Mikor beindultunk a havas oldalán, hogy a parancs szerint Aklosba beérjünk, hát Aklosban a Szenesmart alatt már lőttek.”433
433 Keresztes Andor, a 32/1. erődszázad aknavetős katonájának visszaemlékezése Szabó József János birtokában.
27-én reggel a 23. harckocsihadtest az Ojtoz völgyében, betörve a magyar 26/2. határportyázó-század és a német Abraham-csoport védelmébe, elfoglalta Sósmezőt. A német–magyar csapatok rövid, de heves harc után nem erőltették tovább az Ojtoz völgyének kiszélesedésében fekvő nagyközség védelmét, inkább visszavonultak az Ojtozi-szoros keleti bejáratánál kiépített, a 24/1. magyar erődszázad által megszállt völgyzárhoz.434 Kora délelőtt még ellenlökést készítettek elő, ám 1715-kor már Sósmező nagyközség elvesztéséről futott be jelentés a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport törzséhez.435
434 KTB 7208213. felvétel; Mehner X–482. p.; Kálmán II–256. p.; Minaszjan 153. p.
435 KTB 7208220. felvétel.
Sósmező önálló község volt, Úzvölgy-telep nem, ám állandóan lakott házakkal rendelkező, térben különálló település. Ilyenformán Úzvölgy-telep volt az első település és Sósmező az első község, amely 1944-ben Magyarország akkori területén a szovjet csapatok birtokába került, mégpedig augusztus 26-án.
26-án a Csobányos völgyében érték el a szovjet csapatok a Magyarós-hegy északi lábát, 27-én az Úz völgyében a délit. A 11. székely határőrzászlóaljtól a hegyen állásban lévő 1. és 2. század, a nehézfegyverszázad aknavetőszakasza (2 db 8,1 cm-es aknavetővel), a hegyi-ágyúsüteg (4 db 7,5 cm-es Škoda hegyiágyúval), illetve az oda az Úz völgyéből felhúzódott katonák (összesen mintegy 370 ember) 28-ára virradóra visszavonultak a Csobányos völgyébe. Akik északnak mentek le a hegyről, mert nem tudtak még az oroszok jelenlétéről a Csobányos völgyében, fogságba estek, akik északnyugat felé húzódtak vissza, 28-án estére megérkeztek Csíkmenaságra. Megjegyzendő, hogy a hegyet birtokló erők megfelelő tüzérségi tűzerővel (kézifegyverekkel a távolság miatt nem) ellenőrizni tudták mind az Úz, mind a Csobányos völgyét, ezt az I. világháború bebizonyította. 1944 augusztusában az 1916–1917-es állások még megvoltak, a hegy védői mégsem tettek kísérletet a Csobányos-völgy tűzzel történő lezárására, mivel ott a váratlan román átállás miatt nem hajtották végre a tervezett erdőirtást, s így nem látták volna a célpontokat, ha tudtak is volna az ottani betörésről. Az Úz völgyében látható szovjet célpontokra leadtak néhány lövést, de lőszerük hamar elfogyott – annak készletezésére sem maradt elegendő idő. Szabó Géza főhadnagy, a 11. székely határőrzászlóalj egyik századparancsnoka és Erőss Dénes tartalékos zászlós, a 11. székely hegyi-ágyúsüteg parancsnoka ezért döntött a visszavonulás, illetve a Magyarós-hegy feladása mellett.436
436 KTB 7208213. felvétel; Mehner X–482. p.; Kálmán II–256. p.; Minaszjan 153. p.; Sylvester-könyv 55., 69., 71–78., 88–89., 95. p.; Szabó József János kutatásai; Boér Imre székely határőr visszaemlékezése Szabó József János birtokában.
85A Magyarós-hegyen állásban lévő székely határőrszázadok egyikében szolgált Boér Imre így emlékezik az Úz-völgy keleti szakaszának elvesztésére és a Magyarós-hegy feladására: „Felszerelésünk első világháborús elavult karabély, néhány tojáskézigránát, 40 db élestöltény (...) Augusztus 25-ről 26-ra virradó éjjel (...) gépjárművek reflektorfényét lehetett látni, felvonulóban a Kárpátok irányába. (...) körülbelül fél 10 és 10 óra között (...) eldördültek az oroszok ágyúi. A tetőről távcsővel láttuk, ahogyan a lángok felcsaptak az Úz völgyi fatelepen, amelyet belőttek. A völgyben a levegő megtelt füsttel, porral (...) Rövidesen két orosz tank jelent meg a beton-gúla sor előtt (...) Bár a gúlasoron könnyedén átbillentek, de a telitalálat nem késett, amit tüzéreink lőttek ki a tetőről. Az oroszok (...) az út két szélén a sáncokban előrehajolva, úgymond »ügettek« csípőhöz szorított lőfegyvereikkel a kilőtt tankok irányába. Az erődszázad teljesítette feladatát mindaddig, amíg visszavonulásra nem kényszerült. Délfelé érkeztek a tetőre, Úz-völgyből az első hírhozók zihálva, csapzottan, már akik megmenekültek. Ők voltak az elsők, akik megütköztek az oroszokkal. Egyetlen orosz katona sem jött fel (...) Nem maradt más lehetőség, minthogy a Mogyoróstető [sic!] Csobányos felőli (...) lejtőjén levonuljunk a völgybe. (...) Amint szakaszaink majdnem zárt rendben vonultak vissza a szűk völgyben, az oroszok (...) óriási tüzet nyitottak ránk. A meglepetéstől és az ijedtségtől úgy menekült mindenki, ahogy tudott a fák között. A megtámadott menetoszlopunk végéről a mi harci eszközeink is megszólaltak, de a harc kimenetele nem változott. Akik nem tudtak menekülni, azokat az oroszok lerohanták és elfogták. Akkora volt a zűrzavar, hogy veszteségeinkről nem tudok számot adni.”437
437 Boér Imre székely határőr visszaemlékezése Szabó József János birtokában.
Aznap, amikor az első szovjet kötelékek átlépték a magyar határt, a Honvéd Vezérkar 6. osztálya semmitmondó közleményt juttatott el a sajtónak. A 11 soros kommünikéből a keleti front eseményeivel foglalkozó 3 sor így hangzott: „A magyar hadsereg Kárpáti arcvonalán az elmúlt héten kölcsönös felderítő tevékenységen kívül jelentősebb harccselekményekre nem került sor. Az ellenség helyi támadó vállalkozásait mindenütt visszavertük.”438 A „támadó vállalkozás” akkor kis erejű harcfelderítést, nem pedig területfoglalásra irányuló előrenyomulást jelentett.
438 27. számú hadijelentés (in Hadijelentések 674/b. lap).
A következő, szeptember 2-án keltezett hadijelentés bővebben foglalkozott az erdélyi harcokkal. A Mezőhegyes, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy térségében végrehajtott román betörésekkel kezdődik, hangsúlyozva, hogy azokat a saját csapatok minden esetben visszaverték (ami akkor egy-két község elvesztését leszámítva, megfelelt a valóságnak). A Keleti-Kárpátokban a hadijelentés súlyos harcokról tesz említést a Gyimesi-szorostól délre végig a Székelyföldön. Megírja, hogy erős szovjet és román kötelékek több ponton behatoltak az ország területére. A kommüniké szerint magyar, székely [sic!] és német csapatok ezeket minden esetben a határra vetették vissza. Látni fogjuk a későbbiekben, hogy ez viszont már nem fedte a valóságot. A közlemény említést tesz a magyar csapatok román és szovjet területen végrehajtott harctevékenységéről is.439
439 28. számú hadijelentés (in Hadijelentések 676/b. lap).
Augusztus 26-án a dél-erdélyi határon is incidensek voltak. Ekkor robbantak ki az ellenségeskedések a Barczaságban a német és a román hadsereg között. E napon vették birtokba a román csapatok a 8. német hadsereg csapattöredékei ellenében a Tömösi-hágót (Predeal).440 A Brassótól délre fekvő szoros elvesztése, pontosabban meg nem szerzése érzékeny veszteség volt a németek számára, mivel ez volt a legrövidebb és a legnagyobb áteresztőképességgel rendelkező átjáró a Déli-Kárpátokon, s a Bukarest–Ploieşti körzetében harcban álló erős német kötelékek ezen át vonulhattak (volna) vissza Magyarországra. A szoros mindkét oldala eredendően román kézen volt, mivel a Brassói-medence Romániában maradt a második bécsi döntést követően is. Ott nem álltak rendelkezésre magyar csapatok, amelyek fedezték volna a német visszavonulást, illetve a román kiugrást 86követően azonnal lezárták volna a hágót. A brassói román összekötő törzs egyébként csak 26-án vált ki a hadseregcsoport kötelékéből („Das rum. Verb. Kdo., das bei der H.Gr. geblieben war, verlässt die H.Gr.”). Ez volt az utolsó, a német parancsnoklási struktúrából kivált román parancsnokság. Azok a román tisztek, akik a királypuccstól számított negyedik napig sem álltak át, a Waffen-SS kötelékébe soroltattak be, s a háború végéig német oldalon harcoltak. Számuk azonban csekély volt.441
440 Mehner X–478. p.
441 KTB 7208211. felvétel.
A karácsonkői hídfő védelmét fokozatosan a 46. gyaloghadosztály vette át a Kirchner-csoporttól, ahogyan érkeztek csapatrészei Moldvából. 26-án a védelembe bekapcsolódott a Kessel-csoport, kötelékében a 286. rohamlövegdandárral és két lövészszázaddal.442
442 KTB 7208211. felvétel.
Augusztus 27-én a Honvéd Vezérkar hadműveleti osztálya nagyobb erők kiérkezését jegyezte fel a Keleti-Kárpátokban a határ előterébe: egy szovjet hadtestet a Tatros völgyében. Láttuk, ez valójában több volt: a 2. lovas-gépesített csoport 5. lovas és 23. harc-kocsihadteste, továbbá a 7. gárdahadsereg egy lövészhadosztálya. Harcoslétszámuk nem volt magas, innen eredhet, hogy a magyar harcfelderítés egy hadtestnek vélte az Ojtozi-szorosba, illetve az Úz és a Csobányos völgyébe beérkező erőket.443
443 Tájékoztatók 496/b. lap; Zaharov 120–121. p. (vázlat); Armata Romana 59., 72–73., 76–79. p.
Három szovjet hadosztályt jelentettek a Békás-szoros előteréből, a karácsonkői hídfőnél. Ezek a 7. gárdahadsereg 25. gárda-lövészhadtestének csapattestei voltak. A Tölgyesi-szoros előterében két szovjet hadosztályt és egy román hadtestet jelentettek. A szovjet hadosztályok a 24. gárda-lövészhadtesthez tartoztak, a hadtest innen hiányzó harmadik hadosztálya volt az, amelyik a 2. lovas-gépesített csoport gyalogságát alkothatta. A román hadtest a 7. volt, kötelékében a 103. és 104. hegyiparancsnoksággal (később hegyi-hadosztállyal), a 8. határőrezreddel és a 17. gyalogezreddel. A később e térségben lezajlott harcokban a román erők így, hadtestkötelékben nem vettek részt. A Kosnai-nyakkal szemben, s attól északra a Máramarosi-havasokig két szovjet hadtestet jelentettek. Ezek a 40. hadsereg kötelékébe tartoztak. Németvásártól északra az 51., attól északabbra a Moldova folyó két oldalán az 50. hadtest helyezkedett el. A hadműveletek e fázisában a szovjet hadosztályok pontos helyzete nem állapítható meg, de az megadható, hogy a hadosztályok és dandárok mely hadtestekbe tartoztak.444
444 Tájékoztatók 496/b. lap; Zaharov 120–121. p. (vázlat); Armata Romana 59., 72–73., 76–79. p.
27-én a déli magyar–román határszakaszon a Honvéd Vezérkar 1., hadműveleti osztályának napi tájékoztatója szerint nem voltak harccselekmények. A 2. hadsereget éppen szervező Veress altábornagy, IX. hadtestparancsnok 2. segédtisztje, Welser Tibor tartalékos zászlós azonban egy, a magyar határvadászok által visszavert betörést jegyzett fel naplójában, azzal a megjegyzéssel, hogy „Ez ma már a negyedik vagy ötödik ilyen jelentés.” Az események és a román vezetés intézkedéseinek ismeretében a magunk részéről Welser feljegyzését tekintjük mérvadónak.445
445 Tájékoztatók 496/b. lap; Welser 577. p.
Augusztus 28-án a székelyföldi határ teljes szélességében fellángoltak a harcok. A szovjet csapatok szinte minden járható völgyben átlépték a határt és felvették a harcérintkezést a Székely Határvédelmi Erőkkel. Rendhagyó módon a Honvéd Vezérkar 1., hadműveleti osztálya napi tájékoztatója vonatkozó részét teljes egészében idézzük:
„2.hds.
A./ K.Kárpát arcvonal: a Szé. hvéd. pk. védőkörletének D.részén az elg. több helyen átlépte az országhatárt. Éspedig:
az Ojtozi szorosban az elg. kb. 6-8 km. teret nyert.
A Lóbércz-n lévő saját szd. az őt É-ról megkerülni akaró elg-el harcban áll.
A Baska havasa 1367 hárp. területén saját szd. harcban áll az őt bekerítő elg-el.
Az Uz völgyében elg. pc-osok az Aklóscsárdá-ig jutottak előre. Itt lgv. gá-ink 4 elg. hk-t kilőttek. /:ebből 3 drb. T-34-es volt.:/ A harcok folyamatban vannak. Az Uz völgyből Kászonfeltiz felé orosz előreszivárgás volt megállapítható.
87Elg. részek a Csobános patak völgyében a hv. po. örsöt visszavetették.
Piricskető-nél az elg. a határszöget birtokbavette.
Az Uz völgyi helyzet tisztázására Csikszentmárton körzetéből 3 zlj-as csop-al ellentád. van folyamatban. Ennek eredménye még nem ismeretes.”446
446 Tájékoztatók 498/b. lap.
A dokumentumban a szé. hvéd. pk. rövidítés a Székely Határvédelmi Erők parancsnokát jelenti, a zlj. zászlóaljat, az elg. ellenséget, a csop. csoportot, a hv. po. határvadász-portyázót, a pc-os páncélost, a hk. harckocsit, az lgv. gá. légvédelmi gépágyút.
Szabó József János kutatásai szerint a Lóbércen és a Baska-havasán jelzett alosztályok határportyázó-, illetve visszavonuló székely határőrszázadok voltak, a 4 harckocsit nem az Aklos-csárdánál, hanem a 32/1. erődszázad állásai előtt lőtték ki légvédelmi lövegekkel és a 32. határvadász-zászlóalj hegyi-ágyúsütegének Magyarós-hegyen telepített elavult 7,5 cm-es Škoda hegyiágyúival.447
447 Szabó József János kutatásai.
Augusztus 28-án a Csobányos völgyében óvatosabban haladó szovjet csapatok birtokba vették Csobányos-telepet.448 Másnap, egy harckocsikkal is rendelkező harcfelderítő járőr, átlépve a vízválasztót, elérte Csíkszépvíz–Csíkcsomortan–Csíkszentlélek előterét, de nem foglalt el lakott helyet. A német napijelentésben szereplő Sóstelek csak egy tanya a Csobányostól néhány km-re folyó Szulta (Sulta) patak mentén, fenn a hegyekben. A 32. magyar határvadász-zászlóalj német páncélozott harcjárművek támogatásával a fenti köz-ségektől 9-10 km-re keletre, még mielőtt a szovjet alegységek kiléptek volna a magasabb hegyek közül, megállította azokat.449 30-án a Csobányos völgyéből 28-án kijutott szovjet ékek betörtek Csíkszépvízre.450 31-én az állásaikból kivetett magyar alosztályok a 10. rohamtüzérosztály támogatásával visszafoglalták a községet, amelynek körzete a terep adottságai következtében az egyetlen, ellentámadás indítására alkalmas hely volt a térségben, s így eredendően ott jelölték ki a főellenállási vonalat is.451
448 Sylvester-augusztus 26. 12. p.
449 KTB 7208231. felvétel; Tájékoztatók 500–500/b. lap.
450 Tájékoztatók 502/b.–503. lap.
451 Tájékoztatók 504/b. lap.
Az Úz völgyében 28-án az arcvonal 3 napra megszilárdult. Rögtönzött alakulatokból és határőr-, illetve határvadász-alosztályokból felállított három zászlóaljnyi erő, a német Abraham-csoport támogatásával 28-án ellenlökést indított és elérte az Aklos-csárdát, ahol a 26. határvadász-zászlóalj körkörösen védhető támpontja mindaddig képes volt az úzi átjáró lezárására, ameddig a szomszédos völgyeken át a hátába nem kerültek (a 32/1. erődszázadnak is ezért kellett pont az Aklos-csárdához vonulnia a Mátyás-erőd feladása után). A sikeres ellenlökés a 26. határvadász-zászlóalj állásait megkerülve beszivárgott szovjet erők felszámolását célozta, s azt a 27. könnyűhadosztály Csíkszentmártontól keletre települt nehéztarackos-ütege támogatta 15 cm-es lövegekkel.452 Az aklosi elágazóról a magyar csapatok csak 31-én vonultak vissza, a Csíkszentmárton–Pottyond terepszakaszra, de még úgy, hogy 2-5 km-rel a falvak előtt beásva magukat, azokat is védték; feladták viszont Egerszéket. A szovjet csapatok augusztus 31-éig sehol sem jutottak túl a főellenállási vonalon.453 Szőts Dániel kutatásai szerint az ellenlökésben magyar részről a 26. és 34. határvadász-zászlóalj, a 11., 12., 18. székely határőrzászlóalj, a 32/1. erődszázad, a X. székely utászzászlóalj és a X. székely híradózászlóalj részei vettek részt. Szőts megemlíti a 68. határvadász-zászlóaljat is, ám a térségben a források szerint ilyen csapattest nem volt, a 68. hadrendi szám a határvadászcsoport parancsnokságát takarta, amelybe a 34. határvadász- és a 14. határőrzászlóalj tartozott.454
452 Mehner X–485. p.; Tájékoztatók 498/b. lap; Sylvester-augusztus 27. 17. p.; Szabó József János kutatásai.
453 Sylvester-augusztus 27. 17. p.; Szabó József János kutatásai.
454 Szőts 50. p.; Sylvester-könyv 46. p.
A hadseregcsoport augusztus 28-i napijelentése arról ír, hogy a magyar ellenlökés nem tört át, ellenben egy szovjet támadás áttört és teret nyert Csíkszentmárton irányába. Ez a Honvéd Vezérkar napi tájékoztatóinak ismeretében pontosításra szorul. A magyar ellenlökés valóban nem tört át, de nem is ebből a célból indult, hanem a helyzet tisztázására az Úz völgyében. Eljutott az aklosi elágazóig, ahol a magyar csapatok három napon át lezárták a csíkszentmártoni irányt. Feladatát tehát teljesítette.455
455 KTB 7208224. felvétel; Tájékoztatók 498/b. lap.
88Az ellenlökés lefolyását a Sylvester Lajos által összegyűjtött visszaemlékezések révén jól ismerjük. A térségben elérhető magyar erőket 27-én Csíkszentmártonban Radnóczy László ezredes, a 68. határvadászcsoport parancsnoka gyülekeztette, s este megszabta feladatukat. Tulajdonképpen nem is ellenlökésre utasította az összesített harcérték szempontjából három zászlóaljnyi magyar erőt, hanem arra, hogy vonalba fejlődve haladjanak az Úz völgye irányába, kutassák és számolják fel a betört vagy beszivárgott szovjet csoportokat, s az aklosi elágazó körzetében állítsák helyre az eredeti védelmi rendszert. Szó sem volt a harcparancsban a szovjet vonalak áttöréséről. A harccsoport Némay László százados vezetésével indult meg, aki a 32/1. erődszázad parancsnokaként a legjobban ismerte az eredeti védelmi rendszert. Több helyen megütköztek kisebb szovjet csoportokkal, amelyeket sikerült szétszórni. Sok hadifoglyot is ejtettek, de román katonát nem találtak. Váncsa Albert szerint: „Visszafoglaltuk ezt a részt. Nem volt masszív ellenállás, csürheként vonultak (...) a román átállás már megtörtént (...) augusztus 28-ánál tartunk, s még egy román sincs (...) nem igaz, hogy románok vezették őket (...) az oroszok a románokat éppen úgy szedték össze, mint mást és vitték a különböző táborokba.” Az ellenlökés során a magyar harccsoport kb. 280 főt vesztett.456
456 Sylvester-könyv 80–83. p.
A németek által jelzett szovjet harcfelderítő járőr a másik irányban jutott túl az aklosi elágazón, nem a csíkszentmártoniban. A magyar forrásanyag egyértelművé teszi, hogy a járőr a Kászon völgyében jutott le az első falu, Kászonfeltiz határába. Arról azonban nem tesz említést, hogy bevonultak volna a faluba. Sőt, kifejezetten felderítő csoportról ír, azt pedig tudjuk, hogy ezeknek a szovjet csoportoknak általában nem szabták feladatul lakott települések elfoglalását.457
457 KTB 7208224. felvétel; Tájékoztatók 498/b. lap.
30-án a Kászon felső folyásánál fekvő Kászonfeltiz, Kászonaltiz, Kászonimpér és Kászonjakabfalva szovjet kézre került. A napi tájékoztató szerint a szovjet csapatok elérték a Kászon völgyében telepített völgyzárat. A dokumentumok Kászonjakabfalvától délre jelzik a völgyzárat, azonban Szabó József János helyszíni kutatásai tisztázták, hogy Kászonújfalu határában létesítették, s hogy a személyi állományt is egy ideig ebben a községben szállásolták el (később barakkokból álló laktanyát építettek az erőd mögött). A völgyzárnál a szovjet katonák elakadtak, illetve nem erőltették tovább a támadást Kézdi-szék irányába. Az Úz völgyében harcoló szovjet csapatok erejüket nyugat felé koncentrálták, ez váltotta ki az augusztus 31-i magyar–német visszavonulást az aklosi elágazótól. A kászonújfalui völgyzárat a védők csak szeptember 9-én robbantották fel, amikor a Székelyföld 7-én megkezdett kiürítése miatt fel kellett adni állásaikat.458
458 Tájékoztatók 502/b.–503. lap; Sylvester-könyv 85. p.; Szabó József János kutatásai.
Kászonjakabfalvánál szeptember 3-án a szovjet csapatok utoljára kísérelték meg az áttörést a térségben, ám azt (feltehetően) a 24. székely határvadász-zászlóalj részei meghiúsították. Eközben Mező Ferenc tartalékos zászlós, szakaszparancsnok haditettével kiérdemelte a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. A szakasz állásaira támadó túlerejű szovjet gyalogsággal szemben maga vette át a géppuska irányzását, majd – sebesülten is – a lőszer kifogytával kézigránátokkal folytatta a közelharcot egészen hősi haláláig.459
459 Vitézségért 70. p.
Az augusztus 31-én a Csíkszentmárton–Pottyond terepszakaszra visszavonult magyar–német csapatok meg tudták szilárdítani állásaikat. Ezt elősegítette a német Breith-csoport bekapcsolódása a harcokba. Szeptember 3-án egy erősebb szovjet támadás majdnem áttörte arcvonalukat. Ezt a védőszakaszt csak szeptember 11-én éjfélkor kezdték feladni, amikor már megindult a Székelyföld kiürítése.460 Megjegyzendő, hogy a Breith-csoportot nem Hermann Breith páncélos tábornok, a III. páncéloshadtest, hanem Friedrich Breith altábornagy, a 4. hegyihadosztály parancsnoka vezette.
460 KTB 7208244. felvétel; Sylvester-augusztus 27. 17. p.; megjegyzendő, hogy a csoportot nem Hermann Breith páncélos tábornok, a III. páncéloshadtest, hanem Friedrich Breith altábornagy, a 4. hegyihadosztály parancsnoka vezette.
Augusztus 28-án a szovjet lovasság a Kászon (Caşin) patak mentén (néhány km-re délebbre folyik az Ojtoznál Moldva irányába a Tatrosba; nem azonos a Kézdivásárhelynél 89a Feketeügybe torkolló Kászonnal) átlépte a határt, északnak fordult, és az Ojtozi-szoros nyugati kijáratánál kijutott Ojtoz-telephez. A keleti kijárathoz előző nap visszavonult vé-dők feladták a szorost és a telepet.461 29-én a magyar 26/2. határvadász- és 24/1. erődszázad a német Abraham-csoport részeivel Bereck irányából visszafoglalta az Ojtozi-szorost és Ojtoz-telepet.462 Az ellenlökésekre épített védelmi elgondolás itt is funkcionált.
461 KTB 7208224. felvétel.
462 KTB 7208231. felvétel.
Ez az elgondolás igen sajátos volt, s általában jól sikerült átültetni a gyakorlatba az augusztus végi és szeptember eleji harcok során. A völgyekben (átjárókban) kialakított védelmi rendszert három vonalból alakították ki. A határon általában székely határőr-alosztályok foglaltak elővédként állásokat. Beljebb, a szűkületekben építették ki az Árpád-vonal részét képező, körkörösen védhető völgyzárakat. Itt vájták ki a földbe süllyesztett, erődszázadok által megszállt bunkereket is. A bunkereken nem voltak lőrések (csak egy bejárat), azokat úgy álcázták, hogy semmilyen irányból sem voltak láthatók. Legbelül alakították ki a főellenállási vonalat. Az elővédnek ellenséges támadás esetén halogató harcot folytatva kellett visszavonulnia. Az erődszázad addig tartotta magát a nyílt tüzelőállásokban, amíg az lehetséges volt, majd behúzódott bunkereibe, s – a mindenkori helyzet függvényében – átengedte „maga felett” a támadókat vagy visszavonult a határvadász-zászlóalj támpontjainak irányába. A támadás megállítása a határvadász-zászlóalj feladata volt. A határvadászok és az állásaikba behúzódott egyéb erők ezt követően indítottak ellenlökést, ami az erőd visszafoglalására irányult, s nem volt célja az ellenség üldözése az eredeti állásokon túl. Az erődszázad katonái – amennyiben bunkereikben húzódtak meg – az erőd elérése után jöttek elő, s ismét elfoglalták állásaikat. E harceljárás szinte minden esetben meglepte a szovjet parancsnokokat, ami nem kis mértékben járult hozzá a magyar határvédelem sikerességéhez. Azt persze el kell ismerni, hogy a Székelyföldön a nem várt román átállás nyomán általában nem állt rendelkezésre elegendő erő és eszköz ezen harceljárás előírás szerinti alkalmazásához, s hogy az első napokban magyar részről is tapasztalható volt némi zavar a megvalósításban. A viszonylag kevés ellenlökő erő pótlására nemegyszer német csapatrészeket is bevetettek.463
463 Szabó József János kutatásai.
28-án az arcvonal elérte az országhatárt a Gyimesi-szorosban is. Ez 20 km-re északra található a Csobányos völgyénél, benne maga a Tatros folyik Moldva irányába. A tulajdonképpeni szoros messze bent volt az országban. Attól a ponttól, ahol a folyó kilépett Magyarországról, légvonalban 12 km-t, de a völgyben haladva felfelé a folyó több mint derékszögű kanyarulata miatt 17 km-t kellett megtenni a szoros alsó bejáratáig, Gyimes-felsőlokig. Közvetlen a határnál, Gyimes községnél csak a 32. határportyázó-század őrsei teljesítettek szolgálatot. A völgyet feljebb két helyen zárta le völgyzár: Gyimesfelsőlok-nál, a szoros bejáratánál a 32/2., s előtte 6 km-re Gyimesközéploknál a 32/3. erődszázadé. Két zárat azért telepítettek, mert a felsőloki a tulajdonképpeni Gyimesi-szoros bejáratát zárta le, a középloki a falu alatt a Tatrosba torkolló Hidegség völgyét. Ennek völgyében felfelé haladva ugyanis rá lehetett térni a Balánbányán át Gyergyószentmiklósra vezető hegyi útra, amely a Békás-szorostól Magyarország irányába lefelé vezető völgybe torkollott, s azon át a Békás-szoros hátába lehetett kerülni.464
464 Veress III–1., 2. vázlat; Térkép-1.
A gyimesközéploki völgyzár állapotáról, kiépítettségéről 1944 augusztus végén, az azt biztosító erőkről, az ellátásról, a visszaérkező német csapattöredékekről pontos képet nyerünk Magó Istvántól, aki a III. Erődítési Csoportparancsnokság 16. erődítési kirendeltség építő részlegében teljesített szolgálatot (a nyolcadik gimnázium után azonnal behívták). Tőle tudjuk, hogy a román átálláskor a harckocsiárkok nem voltak még készen, így pótlásukra a lakossággal ásattak ún. V-árkokat a község előterében és házai között.465 Szabó József János ehhez hozzáteszi, hogy augusztus 23-án a harckocsiakasztó-sorok sem álltak még a helyükön.
465 Refl.: Magó-levél 1–5. p.
9028-án a szovjet 5. lovashadtest jobbszárnya a Tatros mentén elérte a határt, elfoglalta a román oldali Palánka határvárost és az attól 1 km-re lévő, magyar oldali Gyimest. Nem ért el azonban maradandó sikert, ugyanis a német Festner-csoport egy része, amelyik a Tatros völgyében Moldva felől visszavonulva éppen aznap ért a határhoz, a Brusturoasa felől hátba támadta a szovjet harccsoportot, s visszafoglalta Palánkát, illetve Gyimest.466 A Festner-csoport azonban nem állt meg a határon, hanem tovább hátrált felfelé a Tatros mentén. 29-én a Gyimesközéplok előtti völgyzárig vonult vissza. A völgyzár alatti falvakat: Gyimest, Tarhavaspatakát, Gyimesbükköt feladta.467
466 KTB 7208224–7208225. felvétel.
467 KTB 7208236. felvétel; Tájékoztatók 500–500/b. lap.
Sebő Ödön emlékiratai szerint, aki akkor főhadnagyi rendfokozatban a 32. határvadász-zászlóalj 4., gyimesbükki őrsének parancsnoka volt, a védelemben részt vett még az 1. székely hegyitüzérosztály egy ütege 4 db 7,5 cm-es 1914/35 M. hegyiágyúval, amelyek a Bilibók-hegy déli lejtőjéről tűz alatt tarthatták a Tatros völgyét az országhatárnál. Mellettük egy század székely határőr is beásta magát a 70. határvadászcsoportból. A hadrend alapján – amennyiben valóban ott voltak – a 4., az 5. vagy a 6. székely határőrzászlóaljhoz tartozhattak. A Tatros-völgyben a határhoz beérkezett egy honvéd aknavetőalosztály is, ismeretlen számú és űrméretű aknavetővel. Sebő mint rangidős átvette mindezen alakulatok felett is a parancsnokságot. A német Festner-csoport részeként Sebő a 72/II. páncélgránátos-zászlóaljat azonosítja Fuchs százados parancsnoksága alatt. Sebő adatait levéltári források nem támasztják alá, de nem is cáfolják.468 Megjegyzendő, hogy Szabó József János kutatásai szerint Sebő rosszul emlékszik, mivel nem a 4. őrs, hanem a 32. határvadász-zászlóalj portyázószázadának parancsnoka volt.
468 Sebő 117–118. p. Az első kiadás kéziratának nyomdába adása után jelentkezett vitéz Sebő Ödön, a Gyimesi-szorosban védekező magyar harccsoport irányítója (eredetileg a 32. határvadász-zászlóalj 4., gyimesbükki őrsének parancsnoka főhadnagyi rendfokozatban), aki akkor emlékiratain dolgozott. 2000. január 11-én megjelent könyve (adatait lásd a Bibliográfiában) érdekfeszítően és tanulságosan állít emléket a hazájukat hősiesen védő honvédeknek és székely határőröknek (s így elolvasását őszintén ajánlom mindenkinek), ám javarészt emlékezetből leírt adatai – többek között a levéltári dokumentumok hiányában – nem minden esetben maradéktalanul helytállóak.
Magában a Gyimesi-szorosban 30-án nem voltak számottevő harcok, de a Palánkától délre a hegyekbe a Csügés patak mentén felvezető úton a szovjet oldalőrsök felhatoltak a Csobányos völgyét északról határoló hegyekig, s (ellenállás nélkül) elfoglalták az út menti öt kis falut, ebből hármat magyar területen: Gyepecze, Sóstelek, Kóstelek.469 31-én Csü-géstől nyugatra, átkelve a hegyeken, leereszkedtek a Boros patak mentén, elfoglalták Bo-rospatakát, s Gyimesközéplok és Gyimesfelsőlok között kijutottak a Tatroshoz. Gyimes-középlok, bár így a hátába kerültek, még nem esett el, oda kelet felől épp aznap érkezett be egy visszavonuló német zászlóalj.470
469 Tájékoztatók 502/b.–503. lap.
470 Tájékoztatók 504/b. lap.
28-án Németvásár felől az 50. szovjet lövészhadtest csapatai behatoltak a hegyek közé, s (még román területen) elérték a Beszterce és a Kis-Beszterce összefolyását a XVII. német hadtest védősávjának déli szárnyán. A 46. német gyaloghadosztály részei nem tudták magukat tartani a Beszterce völgyében ettől lefelé, a szovjet ékek másnap észak felől elérték Békás várost a Beszterce és a Békás összefolyásánál. Ez a betörés veszélyeztette a LVII. páncéloshadtest északi szárnya által tartott karácsonkői hídfő hátát, hiszen a Beszterce kelet–nyugati irányban keskeny, de észak–déli irányban hosszú völgyét nyugatról a közel kétezres Csalhó-hegység határolta, s ha a völgy elvész, nincs hol visszahúzódniuk Magyarországra, bekerítésbe kerülnek. A németek a völgy nyugati szegélyén így nem foglaltak védőállásokat.471
471 Mehner X–485., 488. p.; Tájékoztatók 504/b. lap.
Magát Karácsonkő városát a Kessel-csoport még 27-én feladta,472 de attól 8 km-re feljebb a Beszterce völgyében a hídfőállást tovább tartotta. Az előző napi északi szovjet előretörés miatt 30-án az egész hídfőt feladta, s Békás városáig vonult vissza, lezárva a Békás-szoros moldvai feljáratát. Hátát ezzel a manőverrel biztosította, ugyanis onnan már nem volt más felvezető út a hegyekbe, mint a Békás patak völgye.473 Másnap folytatta a visszavonulást, kiürítette Békás városát és Gyergyóbékásnál átlépte a magyar határt.474
472 Mehner X–482. p.
473 Mehner X–491. p.; Tájékoztatók 504/b. lap.
474 Mehner X–493. p.
Említettük: az Úz és a Csobányos völgyében az I. világháborúban is komoly harcok folytak. A tét a két völgyet uraló Magyarós-hegy birtoklása volt. Egy I. világháborús harc-jelentés illusztrálja, miért nem tudták a fiúk megtartani azt, amit apáik foggal-körömmel 91megvédtek: 1944-ben azon élőerő és harceszközök töredéke állt csak rendelkezésre, mint 1917-ben, ellenben az 1944-ben a két völgybe betört szovjet egységek fegyverzete messze meghaladta az I. világháborús cári orosz csapatrészekét. Ez egyúttal az 1944-es honvédek és a székely határőrök hősi helytállását is bizonyítja.
Az oroszok 1916. december 23-án egy meglepetésszerű tömegrohammal elfoglalták a magaslatot. A másnap és az 1917. január 4-én végrehajtott ellenlökés nem járt sikerrel, így egy nagyobb mérvű támadást kellett hosszasan előkészítenie a társégben harcoló m. kir. 39. honvéd gyaloghadosztály parancsnokának, Breit vezérőrnagynak. A támadáshoz összesen 107 különféle löveget vontak össze, s ezen felül 8 német ágyú is részt vett a tűz-támogatásban. 169.253 gránátot halmoztak fel, amelyből az 1917. március 7. és 8. közötti, kétnapos tüzérségi előkészítés alatt minden orosz árokfolyóméterre átlagosan 35, minden felderített orosz lövegre és aknavetőre 8 lövést adtak le. A március 8-án végrehajtott saját gyalogsági rohamot összesen 6 nehéz, 6 közepes és 10 könnyű német aknavető, 6 gránátvető és 28 géppuska támogatta. E napon a tüzérség részéről 800-tól egyórás ún. ellenőrző lövés, 0900-től 1030-ig zavaró tűz, 1030-tól 1100-ig megsemmisítő tűz került kiváltásra. Ezt követte 1100-kor a gyalogsági roham, s 1100-tól a tüzérség ismét zavaró tüzet lőtt, immár az oroszok mélységébe, hogy akadályozza visszavonulásukat és esetleges ellenlökéseiket. A hosszas előkészítés meghozta gyümölcsét: „A tüzérségi és aknavető tűz az ellenséges akadályokat, az ellenséges állást és annak megszálló csapatát egyszerre oly mértékben semmisítette meg, hogy gyalogságunk a magaslati vonulatot még az elrendelt idő előtt, majdnem veszteség nélkül 11 óra 15 percig foglalta el és mindjárt az üldözéshez és az állásban való berendezkedéshez láthatott hozzá. Hatalmas anyagi zsákmányon kívül az ellenség 408 halottat hagyott hátra. 13 tiszt és 991 fő legénység esett fogságunka. A saját veszteségünk igen kicsi, Csobánostól (...) egészen Láposig bezárólag 45 halott és 215 sebesült volt, azaz az ellenséges veszteségnek egy ötöde.” A gyalogsági támadást egy teljes gyalogdandár hajtotta végre – csak a Magyarós-hegy visszafoglalására.475
475 Magyarosi támadás. 1917.III.8. A m. kir. 39. honvéd gyaloghadosztály tüzérparancsnokának szám nélküli jelentése (rozsnyói Markó Elek tartalékos tüzér őrnagy hagyatéka, a szerző elhelyezte a Hadtörténelmi Levéltárban).
