A Vörös Hadsereg általános állapota 1945 januárjában
1944 végére a Vörös Hadsereg befejezte a Szovjetunió területének visszafoglalását és helyenként behatolt a német szövetségi rendszer korábbi tagállamainak (Bulgária, Románia, Szlovákia stb.) területére, valamint Magyarországra is. A keleti front ekkor mintegy 2 200 kilométer hosszan húzódott a Balti-tengertől egészen az Adriai-tengerig.
1945 januárjában a szovjet fegyveres erők gigantikus erőt képviseltek. A Vörös Hadsereg ekkor 7 millió 109 ezer főt számlált. A legnagyobb haderőnem, a szárazföldi csapatok állományába 6 millió 289 ezer fő tartozott, ebből 458 ezer fő volt a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának (gyakorlatilag Sztálinnak) tartalékában.
A szovjet hadsereg fő csapásmérő erejét 457 lövész-, lovas- és légideszant-hadosztály mellett 34 harckocsi- és gépesítetthadtest, valamint 23 önálló harckocsi- és gépesítettdandár alkotta. Tartalékban volt 31 hadosztály, egy harckocsi- vagy gépesítetthadtest és hat harckocsi- illetve gépesítettdandár. A harcoló csapatok 12 900 harckocsival és önjáró löveggel rendelkeztek, a tartalékot 2 200 páncélos jelentette. A tüzérség mintegy 115 100 löveggel és aknavetővel rendelkezett (a sorozatvetők és 50 mm-es aknavetők nélkül), ebből 7 100 tűzeszköz tartalékban volt. A szovjet légierő a csapatokat 15 540 repülőgéppel támogathatta.
Ebből a hatalmas katonai potenciálból az összfegyvernemi magasabbegységek 58,7 százalékát és a nagyobb harckocsi- és gépesített kötelékek 70,2 százalékát a keleti front középső szakaszán vetették be. A dél szárnyon, ahová a magyarországi hadszíntér is tartozott, a szovjet összfegyvernemi erők 23,9 százaléka harcolt, s itt alkalmazták a harckocsi- és gépesített erők 24,4 százalékát is. A többi szovjet alakulat az északi szárny küzdelmeiben vett részt.
114Az 1944 nyarán végrehajtott „Bagratyion” és az augusztus végén indított „jaşi-kisinyovi” hadműveletek során a szovjet csapatok szétzúzták a német Közép Hadseregcsoportot és igen jelentős veszteségeket okoztak a Dél-Ukrajna (később Dél) Hadseregcsoportnak is. Szeptembertől kezdve azonban lassult a szovjet előrenyomulás sebessége és a veszteségek is egyre nőttek.
A keleti front hatalmas, sík területein tomboló csatákban páncélozott harcjárművek összecsapásaira jóval gyakrabban került sor, mint egyéb hadszíntereken (kivéve talán Észak-Afrikát). A szovjet harckocsizó- és gépesített alakulatok azonban még 1944-ben is igyekeztek kerülni a német páncéloscsoportokkal való találkozást, s inkább tüzérségükkel, páncéltörő ágyúikkal, valamint a légierő IL–2 típusú csatarepülőgépeivel vették fel ellenük a harcot.
A Vörös Hadsereg páncélosállománya jócskán megsínylette ezeket a harcokat. 1941. június 22-én a szovjet csapatok 22 600 (igaz nagyrészt elavult) harckocsival rendelkeztek, de 1942 januárjában már csak 7 700 páncélossal. A szovjet hadiipar páncélos-termelését 1944 végéig az alábbi táblázat mutatja:
Páncélosok
|
1941
|
1942
|
1943
|
1944
|
Összesen
|
Harckocsi
|
6 274
|
24 639
|
19 959
|
17 025
|
67 897
|
Önjáró löveg
|
–
|
51
|
4 047
|
11 958
|
16 056
|
Összesen:
|
6 274
|
24 690
|
24 006
|
28 983
|
83 953
|
8. számú táblázat: A szovjet páncélos-termelés 1941-1944 között.
Ezek alapján az 1941. június 22-én meglévő állománnyal együtt összesen 106 ezer 553 szovjet gyártmányú páncélos „fordult meg” a csapatok állományában. A szovjet páncélosok számát tovább növeli, hogy a fenti 106 ezer 553 darabos mennyiségben még egyetlen angolszász harckocsi és önjáró páncéltörő ágyú sincs benne, amelyekből a kölcsönbérleti szerződés alapján az Egyesült Államok 5 887 darabot, Nagy-Britannia és Kanada további 4 523 darabot szállított a Szovjetuniónak 1944 végéig. Így mindösszesen 115116 ezer 963 darab harckocsi, önjáró löveg és önjáró páncéltörő ágyú „ment át” a szovjet csapatok kezén 1944 végéig.
Ebből a mennyiségből a Vörös Hadsereg 1945 elején 25 ezer 400 harckocsival és önjáró löveggel rendelkezett. A harcoló csapatoknál a tartalékokkal együtt ebből 15 ezer 303 páncélos volt. A fennmaradó mintegy 10 ezer darabot minden bizonnyal a kiképző alakulatok használták.
Hová tűnt több mint 91 ezer 500 darab harckocsi, önjáró löveg és önjáró páncéltörő ágyú? A szovjet harckocsiveszteségek időbeli megoszlását a következő táblázat mutatja:
Vörös Hadsereg
|
1941
|
1942
|
1943
|
1944
|
Összesen:
|
Harckocsi-veszteség
|
20 500
|
15 000
|
22 400
|
16 900
|
74 800
|
9. számú táblázat: Szovjet harckocsiveszteségek 1941. június – 1944. december között.
Véleményem szerint ez az adatsor csupán a szovjet gyártmányú harckocsik veszteségeit tartalmazza, a szovjet használatban megsemmisült angolszász páncélosok mennyiségét nem. Szerintem a fennmaradó 16 ezer 700 darabos mennyiség az 1942-1944 között elveszített szovjet gyártmányú önjáró lövegeket és a szovjet kezelőszemélyzettel harcoló megsemmisült angolszász páncélosokat takarja.
Ha az 1941-1944 közötti szovjet és német páncélos-veszteségeket összehasonítjuk, azt láthatjuk, hogy mintegy 91 ezer 500 szovjet páncélos hiánya áll szemben körülbelül 23 ezer 800 elveszített német páncélossal. Vagyis átlagban minden elpusztult német páncélosra csaknem négy megsemmisült szovjet harckocsi és önjáró löveg jutott. Egy angolszász elemzés szerint egy szovjet harckocsi várható élettartama legyártásától a harctéren való megsemmisüléséig alig hat hónapra rúgott.
A szovjetek a második világháborúban tehát hatalmas páncélos-veszteségeket szenvedtek el. A szovjet hadiipar termelése azonban fedezte ezeket a veszteségeket, sőt a legfelsőbb hadvezetésnek tartalékok felhalmozására is volt lehetősége. Az ugyancsak súlyos személyi veszteségek pótlására egyre fokozottabb mértékben vonták be a visszafoglalt szovjet tagköztársaságok férfilakosságát is.