239. TÖMEGES ALÁÍRÁSOK
239. TÖMEGES ALÁÍRÁSOK
A nagyváradi jogakadémia polgárai üdvözölni akarják a budapesti kartársakat a keresztcsonkítás megtorlása iránt indított mozgalmukért. Már tömeges aláírások történtek – újságolja egyik laptársunk, mely ugyanekkor a néppárti gyűlésekről programot közöl.
Tehát tömeges aláírások folynak, készül az üdvözlő levél.
Ha még el nem készült, engedjék meg nekünk a nagyváradi jogász urak, hogy a szövegre nézve az alábbi propozíciót tegyük.
A mi üdvözlő levelünk így hangzanék:
Kedves barátaink!
Szomorúan értesültünk, hogy az új egyetem gipsz-díszítésű magyar címereit aljas kezek meggyalázták, leverve róluk a keresztet. Szomorúságunkban azonban egy vigasztaló reménységünk volt. Az tudniillik, hogy ez a gyalázat nem a mienk, s a magyar ifjúság gyalázata lesz: rajta fog száradni a névtelen tettes sötét lelkén. Azt hittük, hogy a budapesti egyetem ifjúsága egy szálként emelkedik fel, hogy óriási erkölcsi hatalmával megadja a megsértett nemzeti büszkeségnek a felséges elégtételt, s kinyilatkoztatja, hogy ettől az undok tettől a budapesti egyetemek minden polgára távol áll, s a merénylet minden egyetemi polgár szívét felháborodással tölti el.
Sajnos nem így történt. Ti, kedves barátaink, nem siettetek a magyar címernek elégtételt szerezni, hanem beszaladtatok a kiaknázható véletlenséget áhítva váró karok júdási ölelései közé, s kihasználtattátok magatokat testvéreitek ellen. Az a nyomorult, aki szentségtörő kezekkel illette a szent magyar címert, nem ártott a mi tekintélyünknek annyit, mint ti ártottatok – lehet jóhiszeműleg –, kedves barátaink.
Fáj nekünk titeket ilyen szerepben látni. Mi a magyar főiskolákon levő kartársaknak más missziót szántunk.
Itt vonaglik előttetek az ifjú magyar társadalom nehéz betegen. Rettenetes sebek vannak a testén: faji, politikai, felekezeti, gazdasági és osztályharcok mélyítik ezeket a sebeket mindegyre. Pedig magyar társadalom nélkül Magyarország sincsen, akkor meg mi szükség lesz a magyar címerre? A mi szíveinknek még épeknek kell lenniök, a mi lelkeink még nem lehetnek megmérgezve, gyógyítást csak tőlünk várhat ez a nagy beteg. Minekünk nem ellentéteket kell keresnünk, de áthidalni minden szakadást. Nekünk csak egy célunk lehet: az egyesítés.
Minekünk rangunk a tudás, politikánk az egyenlőség, vallásunk a magyarság legyen. Tőlünk vár gyógyulást ez a széthúzó, nagybeteg magyar társadalom, s átkozottak vagyunk, ha egy tettünk is nem az egyesítést, hanem a széthúzást szolgálja…
Meg kellett ezeket írnunk nektek, kedves barátaink. Védjétek a magyar címert minden őrült ellen, de védjétek magatokat is minden kór ellen, mert nekünk egészségeseknek kell maradnunk. Barátilag üdvözöl egyébként benneteket a nagyváradi kir. kath. jogakadémia polgársága.
A nagyváradi jogászok talán szebben fogják ezt megírni, de erős hittel hisszük, hogy írásuknak ez lesz a lelke. Úgy legyen!
Szabadság 1900. június 7.
ae.
