243. LEVÉL
243. LEVÉL
Kedves öregem, hallom – mi ugyanis szép családi szokás szerint nem levelezünk egymással –, hogy az érettségi vizsgát jelesen tetted le. Gratulálok: mi mind ilyen szamarak voltunk. Jelesek az iskolában, szekundások az életben… Ez is családi tradíció!…
Gondolom: az édesapánk oda van az örömtől. Rémítően büszke lehet rád. Énvelem is így volt annak idején. Innen tudom…
Éppenséggel így volt velem is. Már látta bennem a família becsületének restaurálóját. Látta, mint végzem el kitüntetéssel a kálvinisták valamelyik jogakadémiáját, s mint választanak meg lelkesedéssel a mi nemes vármegyénk valamelyik oláh járásának szolgabírójává. Nagy dolog lett volna ez, jussunk is van hozzá, mint afféle kopott hétszilvafásoknak…
Na aztán, hogy az öreg milyen szörnyűen csalódott – azt te tudod legjobban.
Hát úszol a dicsőségben fiú!… Milyen fene boldog is vagy. Becézgetnek odahaza, megsüvegelnek a faluban, elfogadja az udvarlásodat még a hamis szemű Erzsike is, akinek pedig már egy igazi mérnök is kurizált!… Fiú, irigyellek!… Csak azt sajnálom, hogy saját rövidlátó szemeimmel nem láthatlak. Hja, én nem lehetek otthon… Én már régen voltam szépreményű ifjú!…
Hallom, hogy filozopter leszel. Okosan, édes öregem. A földön még csak egy boldogság van: filozopternek lenni!… Pénzed persze mentül kevesebb lesz. Nem ad, meg hát nem is adhat az öreg. De te azért bizonyosan nagyon vígan fogsz élni odafenn Pesten. Hallom ugyanis, hogy az alkoholt csak látásból ismered még, és a lányokkal is csak annyira mentél, hogy az ideálodnak szerelmet mertél vallani… Huj, ha én is így lettem volna annak idején, talán most vidoran tanítanám a latin szintaxist…
Vagy tudja az ördög. Ezen a mi familiánkon valami fátum ül. Az anyámét értem. Egyik nagybátyánk remek poéta volt. Aztán kispap lett, s egy szomorú éjszakán agyonpuffantotta magát. Ha jól tudom, éppen itt történt Váradon. A nagynéninkről is szomorú mesét hallottunk. Azt meg a színpad ölte meg… A vérben van a baj, a vérben…
Te azonban – úgy látszik – kiütöttél a familiából. Első elemista korod óta komolyan veszed az életet. Valószínűleg neked van igazad. Komoly kis história ez valóban, de – lásd – a tragikumot egy hajszál választja el a nevetségestől… Én szegény fejem, olyan komolyan léptem át ezt a hajszálat, mintha legalábbis Rubikon lett volna!…
Te nem fogod ezt tenni. Az apánk után ugyanis csak ketten örökölnőnk – ha lenne mit…
Amit egyikünk elrontott, azt a másik köteles helyrehozni. A jámbor reményeket értem. Azokat a reményeket, melyeket helyettem is te fogsz beváltani, édes öregem. Te: a filozopter…
Arra figyelmeztetlek, hogy ne versenyparipáskodj, mert letörsz. Ne legyenek egyéb ambícióid az oklevélnél. De ne is tanulj másért!…
Fogsz ott fenn hallani régi öreg frázisokat, de vattázd be a füled. Az absztrakt fogalmakra rossz idő jár. Ma már legabsztraktabb: a pénz. Ez lobogjon kékes lidércfénnyel előtted, míg tanulsz. Nemesebb ambíciód ennél nem lehet. Az élet egyetlen célja az élhetés, élni pedig csak pénzzel lehet…
Dárius nem fogsz lenni. Keveset lehet a mi hülye társadalmunkban ésszel szerezni. De ha emancipálod magad ferde morálteóriák alól, öt tál ételt is ehetsz naponként…
Vedd elő az egyetemen a predikátumaidat is. Olyan világot élünk, hogy nem érdemes demokratáknak lenni. Ha ügyes ember vagy, kurtanemes voltoddal is pénzt fogsz tudni csinálni…
Lehet, hogy nevelősködnöd kell odafenn. Az Istenért vigyázz! Olyan családhoz kerülhetsz, ahol van lány, de pénz nincs. Valami szamárságot ne csinálj!… Házasodni pénz nélkül – még elgondolni is borzasztó!…
Szóval légy okos!… Hideg és számító. Iparkodj gazdag ember lenni. Keress, szemelj ki egy gazdag leányt! Elég csinos fiú vagy, aki a szerelmes trubadúrt is elfogadhatóan tudná játszani. Rajtad áll minden…
Lásd, egy cseppnyi önzés is szól belőlem. Én már alaposan kijátszott ember vagyok. Koránvénült, nervózus, fáradt. Valamelyik pillanatban kiejtem a tollat, s mit csinálok akkor?… Abban bízom, hogy te nem engeded magad kompromittálni, s adsz nekem is egy zugot…
Utoljára hagytam a legfontosabbat. Hallom, hogy valami önképzőköri pályadíjat nyertél. Verssel vagy novellával – meg sem írták jóformán.
Édes öregem, ugye nem igaz?…
Ugye nem igaz? Ugye nem írtál te sem verset, sem novellát?
Borzasztó volna elgondolni is. Hát a te véred is meg volna mérgezve?
Dobd el azt a nyomorult pennát, égesd el azt a szamár írást!… Egy családból elég egy bolond!… Többet nem tudna elviselni szegény édesanyánk. Ne írj verset vagy novellát, ha lelked van, édes öregem! De nem hiszem, nincs bátorságom elhinni az egészet…
…Hogy vagy fiú?… Én a régi kopott reporter vagyok. Avval a problémával tépelődöm folyton, melyikünk nézi le jobban egymást: a világ engem vagy én a világot?…
Most megint kiadok egy tucatnyi verset. Bizonyosan megint ráfizetek néhány havi kosztpénzt. Azt kérded, miért írok akkor?… Ezt nem tudom én! De úgy látszik, addig írok, míg felírom az utolsó kosztpénzt is, és meghalok éhen!…
Szervusz fiú! Ne írjál te semmit. Boldog filozopterjelölt…
Az édesanyánknak pedig ne mondd meg, hogy melyik világ szélén vagyok!… Szervusz!…
Szabadság 1900. június 22.
Ady Endre
