267. HÉTRŐL HÉTRE
267. HÉTRŐL HÉTRE
Kisasszony, maga volt szíves egy rövid levélben letárgyalni engem, mert heti krónikáimban nemigen foglalkozom aktualitásokkal, főképpen pedig nem úgy foglalkozom, mint azt tisztelt elődeim tették.
Kitüntető figyelméért köszönet. Tudatom egyszersmind, hogy jövőre sem a maga kedve szerint fogok krónikázni.
Aki az események íródeákja, azt hidegen kell hagyniok az eseményeknek.
Jaj volna, ha nem úgy volna. Ha hátraránt a minden nap. Ha gerjedést hozna minden esemény.
Tulajdonképpen az életben csak egy dolgot találok mulatságosnak: regisztrálni. Jó kis újságíró-közszó. Találkozik vele minden napihírben. A kritika ellenben kellemetlen. Az ember nem szereti felfedni magát, hazudni pedig – írásban – nem mindenki szeret.
Én, kisasszony, sem őszinte, sem hazug nem akarok lenni.
Nagy dolog ám az az általában. Nagy, kényelmes és okos. Várni míg az ember szeme előtt összekavarognak az események, ez a legokosabb. Akkor aztán ebben a zavaros szürkeségben kutatunk a színek után. A szín: ez a lényeg. Vagy közönségesen: általában.
Bocsánat hát kisasszony, de én ezután is csak általában krónikázom…
*
Általában az élet szép és jó mulatság. Általában igaza van Leibniznek: ez a világ az összes elképzelhető világok közt a legtökéletesebb. Általában mulatságos élni, kivált ha az ember huszártiszt vagy pláne egyetemes gondolkozó… Általában… de a részletek. A részletek kellemetlenek. A kenyér, a futás, a marakodás, a hazugság, a nyomor, a betegség s a – politika.
De hát az ember a részletekért él és részletekben hal meg. A részletekért hevül e világ, s a részletek ölnek meg bennünket.
Szeretnék néha igazságot találni egy-egy részletben. De vagy nincs, vagy nem lehet megtalálni, vagy nem lehet kimondani. Szeretnék például egy már eltemetett taláros főpapról egyet-mást mondani. Nem lehet. A haldokló Kossuth-gyalázóról is. Nem lehet. Azonkívül, hogy kimondanák rám „a minden emberi érzésből kivetkezett új magyar” szitkot – nem is illik. A világon maradtak még régi, öreg mondások. De mortuis nil nisi bene, ellenben az élőket siessünk halottakká tenni.
*
Ünnepelünk. Az ünnepnapok összejöttek. Van abban valami csodálatos és mégis logikus igazság, hogy mi éppen mostanában ünnepeltünk legtöbbet, mikor őszintén lelkesedni nem tudunk.
Talán magunkat, talán másokat akarunk becsapni. Őszinték nem vagyunk – annyi bizonyos.
Pardon, Zichy János gróf úr őszinte mert lenni. Öt csapást hevert ki – szerinte – szerencsésen a magyarság. Egyik csapás a protestantizmus…
Úgy van. De egy csapást nem fog kiheverni. Ha ezek a népbolondító, latifundiumos, sötét alakok hatalomra jutnak véletlenül. Ebbe okvetlenül belepusztulunk.
Szabadság 1900. augusztus 19.
