268. ZSIDÓ ÉS SZÍNÉSZNŐ
268. ZSIDÓ ÉS SZÍNÉSZNŐ
Sohse szerettem néző lenni szerelmi cselszövényekkel telt színdarabokban, de kedvvel néztem szövögetését annak a szívviszonynak, melynek hőse Medve Miklós volt, akit szobaáristomban őriztet most haragos családja.
Valóságos trubadúr volt a gyerek. A lány egy édes baba, aki aranyos kedvvel lépett a színpadra, pajkos volt, bájos, elragadóan ügyes, és… és… még nem ismerte a színpadot.
Mondom, hogy tetszett nekem ennek a két gyereknek összetalálkozása. Abban a színházban, melyben én akkoriban valósággal laktam, s melynek hasonlóképpen megvoltak a maga kis regényei, – ez a két fiatal szív élte át a legtisztábbat, legártatlanabbat valamennyi közt.
Ha a leány a színpadra lépett, virágerdő nőtt ki a zenekar mélységéből. Mind, mind tapsoltunk, őszintén, örömmel. A beavatottak kerestük szemeinkkel a fiút.
Nem láttuk sehol. Valamelyik páholy sarkából, elbújva, könnyes szemekkel gyönyörködött az ő kis imádottja örömében.
Ártatlan diákszerelem volt. Nekünk jólesett, hogy így is lehet szeretni. Önkéntes klakkot szerveztünk a lánynak a fiú kedvéért, s dicséreteket zengedeztünk a fiúról a lány előtt, s a lány kedvéért. Szóval csupa jóakaratból még jobban egymásba szerettettük őket.
Hát persze mi nem gondoltunk arra, hogy ebből baj is lehet. Úgy véltük, hogy ennek is vége szakad egyszer, mint minden kis regénynek. Ha pedig komollyá válik a dolog, az sem baj: egymásé lesznek.
Nem is látszott a dolog lehetetlennek. Persze csak mielőttünk. A leány megérdemli, hogy boldog legyen. A fiú pedig lemond arról, hogy ő is cs. és kir. kamarás legyen, mint a bátyja. Nem is olyan túlságos áldozat ez, ha az ember fiatal, szeret és szerettetik, és mellékesen egymillió korona néz rá.
Sajnos nem nekünk volt igazunk és nem a szerelmeseknek.
Ez a kis tévedés nagy tragédiát csinált. Egész életük boldogságába került.
A mi úgynevezett előkelő családjainknak nincs kifogásuk az ellen, ha valamelyik fiatal sarjuk ki akarja egy cseppet tombolni magát. Még pénzzel is ellátják. Ha a médium színésznő, annál jobb. Ez úri passzió. Ha megunta, otthagyja. Ha pénz kell, kerül…
Medve Miklós azonban nem mutatkozott ilyen előkelőnek. Igaz, hogy a színésznő sem olyan volt, mint a többi.
Így közeledett a katasztrófa. A fiú házasságra gondolt, a leány pedig áldozatot hozni némi tradícióknak nem akart.
Talán vígjáték lesz a kis drámából, ha a lány csak szegény. De színésznő. Sőt – zsidó!…
Ilyen hallatlan körülmények mellett nem lehetett mást tenni, mint [hogy] a fiút halálba, a leányt esetleg a Dunának kergetik.
A tragédia még nincs befejezve, de már vígjáték aligha lesz belőle.
Kellemetlen dolog, hogy manapság csak a trónon történnek regények. Cs. és kir. kamarások és kamarás-jelöltek között nem. A kamarások nem akarják akceptálni azt a kis kamarát, amelybe a vér tódul, s poéták és szakértők szerint a szerelem lakozik…
Szabadság 1900. augusztus 24.
ae.
