56. EGY KÜLÖNÖS POÉTÁRÓL
56. EGY KÜLÖNÖS POÉTÁRÓL
Történt egyszer, hogy Bartha Miklós egy gyulai híve, mikor már semmiképpen sem tudta védni a kálvinista jezsuitát, ezt a nyilatkozatot tette nekünk:
– Bartha Miklósnak minden hibája abból fakad, hogy a legnagyobb impresszionisták közül való. Valóságos poéta, ki erős hangulatai szerint esetleg félóránként változik, s aki hajlik minden szuggesztióra.
Úgy jutott eszünkbe ez a nyilatkozat, hogy olvastuk most Bartha Miklósnak Eötvös Károlyhoz intézett nyílt levelét. Ez a levél hirtelen azt a véleményt szüli meg bennünk, hogy ez az ember csakugyan poéta. Állandóan egzaltált, hóbortos poéta, akinek ez alatt a levél írása alatt is legalább nyolcféle hangulata és hite volt. Kezdi a levelet, mint vak – zsidógyűlölő. A tizedik sorban már elégiát kezd. Hirtelen a büszkeség őrjöngése fogja el. Azután lecsillapodik, s hideg kezekkel fojtogatja a „kis gnóm” Mezey Ernőt, kinek tíz sor múlva ismét szerelmet vall, s így vágtat végig a papíron a legváltakozóbb hangulatokban. Az ilyen ember csakugyan poéta, de közveszélyesebb a Szentpétervárott letartóztatott Poe Edgárnál, s hozzá nem olyan poéta, akinek legalább a halála után megbocsátanak. Mert Poe Edgár csak poéta akart és tudott lenni. Bartha pedig őrült hangulatai szerint minden. Mikor a legőrültebb a hangulata, akkor pláne becsületbíró is. Különös poéta hát ez a Bartha Miklós. Egyszer ki fog törni rajta egy olyan szent őrület, hogy kényszerzubbonyt kell adni rá.
Nagyváradi Napló 1901. július 19.
