47. FEDÁK SÁRI

Teljes szövegű keresés

47. FEDÁK SÁRI
Az első vendégjáték –
Nem tudom önről, kedves vagy kedvetlen olvasó, el szokta-e olvasni a lap vezércikkét is vagy a színház rovatot kedveli csupán, hogy aztán még némi leereszkedéssel futó szemlét tartson a plebejus hírrovaton s a még kevésbé előkelő törvénykezésen. Akárhogy is legyen, ön alapos disputákat folytatott és folytat Fedák Sári miatt. Ezen nevezetű leányt most vagy imádja, vagy rémségesen szapulja. Erre mérget vesz e sorok írója. Egyszerűen azért, mert Fedák Sári nem az a leány, akiről hideg melegséggel vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni. Ő első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki. Egyéniség, aki nem paktál s aki nem reflektál semminemű türelemre.
Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszaladt a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős, szűz vihar végigsöpört ott mindent. Trónjaikról lerángatott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen formákat, tradíciókat és konvenciókat. A kis bálványdöntő úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel. Fedák Sári is fölforgatta s megcsúfolta a színpadi hadakozásnak minden becses, régi elvét. Nem volt újságíró dandárja, nem volt haditerve, ignorálta a kulissza küzdelmeit. Nekivágott a csatatérnek, a színpadnak s megnyert minden csatát.
Ma Fedák Sárit rettenetesen gyűlölik s fanatikusan imádják. Színházakat emel és tör le, jámbor vidéki helyeket forgat fel ünnepelik, hetenként három, négy milliomossal jegyzik el, legendákat tudnak róla, ócsárolják, de emlegetik folyton mindig. Hát ez kérem: nagyság. Akárhogy tetszik bámulni, nagyság. Ez a lány valaki, egyéniség, eredetiség és erő. Az ellenségeinek gyűlölete bizonyítja ezt legjobban, na, meg hát ő maga! Tessék megnézni és megérteni őt a színpadon. Ez a leány filozóf. Smokkokat s habitüéket a lábai tarthatnak lázban, fiatalságának tüzes indulata. Mi látjuk benne a mélységet. Az új operettstílusnak múzsája ő, hiában kereszteltették el fiú-primadonnának. Van egy isteni póza, amely fölér a torok-primadonnák minden hanggimnasztikájával. Ebben benne van a hivatottságnak, büszkeségnek, erőnek, egészségnek, bájnak, fiatalságnak a csodálatos harmóniája. Vakítóan intelligens és merész. Sóhaja, beszélő mozdulatai, kacagása, szerelmes búgása, dévajsága mind a filozófusra vall, aki egyéniségének morzsáival el tudja ragadni a közönségeseket, ám azokat hódítja meg csak igazán, akik ezt az érdekes és értékes egyéniséget teljes pompájában meg tudjuk látni és érteni.
A „Bibliás asszony”, amelyben először lépett föl Fedák Sári Nagyváradon, éppenséggel nem zajos sikerekre csinált szerep. Fedák Sárit a második fölvonás után vagy tizenötször hívta ki a zsúfolt ház. A „mondanivalója” s a „csipkeszoknya” sanszonokkal többet nem tudna mondani, sejtetni és éreztetni (és mi reánk éppen nem e nóták frivolsága hatott) Yvette, a nagy Yvette sem. Azért csodálatosan gazdag a Fedák Sári egyénisége, mert ő valódi játékművésznő, varázsos interpretáló tehetség s szenzációs tánc-zseni is. Sokaságos skálája van a Fedák Sári tehetségének. Meg tetszik ezt majd még jobban látni a jövő estéken.
A nőket érdekli, hogy mesés és szenzációs sikket és toaletteket mutatott Fedák, ki mellett igen ügyes táncosnő volt Kulinyi Mariska, tapsokat kapott Benkő Jolán, bevált Peterdi Etuka s jók voltak Pintér, Bérczi, Szatmáry s a többiek is.
Nagyváradi Napló 1902. május 3.
(ae).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem