193. DANKÓ PISTA
193. DANKÓ PISTA
A csengődi pusztán betegen fekvő országos hírű nótafáról, a legszebb, legzamatosabb új magyar népdalok költőjéről írunk örvendetes újságot. A lapokat bejárta az a hír, hogy Dankó Pista állapota válságosra fordult, s a vasárnapi fővárosi lapok s ezek nyomán a vidékiek is arról adtak hírt, hogy Dankó elérkezett a szomorú véghez: haldoklik. Aki dalait hallotta, énekelte, bennük örömének, bánatának kifejezését találta – elszorult szívvel gondolt arra, hogy a magyar népdalköltészetnek ez a bőséges, kiváló forrása el fog apadni és elnémul annak a drága hegedűnek a hangja, amelyen annyi magyar érzés, annyi mély és megkapó zenei gondolat elevenedett meg – örök életre.
Örömmel írjuk most, hogy a híresztelés a költő haldoklásáról nem felel meg a valóságnak s aki e sötét rémhírt megcáfolja, az a legilletékesebb egyén: maga Dankó Pista. Dankó a következő táviratot intézte lapunkhoz:
„Haldoklási hírem nem igaz; úgy vagyok, mint voltam.
Dankó”.
Gyógyuljon meg mielőbb a páratlan nótafa. Még örvendetesebb hírt várunk a csengődi pusztáról.
Nagyváradi Napló 1902. július 16.
