30. SZÁZ ESTE ÖRÖME
30. SZÁZ ESTE ÖRÖME
Ideiktatjuk írásunk legelejére s mindenekelőtt Berczik Árpádnak azt a levelét, melyet Beöthy Lászlóhoz küldött. Nem mint miniszteri tanácsos, habár a hivatalos híradás ezt is odateszi, de mint a magyar színpadi szerzők egyesületének elnöke. Szép a levél, s dicsőség a magyar színpadi szerzőknek, hogy három társuk száz estéje örömében így tudnak osztozni. Erőt hírdet ez. Mert csak az erő tud örülni a más sikerének is. És kicsi homályosságok, vajudások s zajongások közt is látjuk mi már, mint veszi birtokába a magyar talentum végre a színpadot is. És nemcsak az operett-színpadot. Beöthy László meghatott hangon válaszolt a Berczik-levélre, a köszönte meg a szerzők nevében is ezt a levélüdvözletet. Íme a Berczik szép levele:
Nagyságos igazgató úr!
A János vitéz századik előadása alkalmából van szerencsém a Magyar színpadi szerzők egyesületének igazgatósági megbízásából úgy Nagyságodat, mint az oly rendkívüli sikert aratott daljáték szerzőit üdvözölni. Minden magyar színterméknek diadala mindnyájunknak javára válik, akik e téren dolgozunk, mert a közönség bizalmát a magyar művek iránt fokozzák, s a színigazgatóknak is tanulságul szolgálhatnak, hogy magyar művekkel is tartós hódításokat vihetnek végbe. A János vitéz fényes eredménye ily rövid idő alatt a magyar daljáték terén szinte páratlanul áll, s emeli e győzelem fontosságát, hogy tisztán nemes, költői s mi nem kevésbé jelentős – tősgyökeres magyar eszközökkel érte el. A magyar művészet a magyarosodást előmozdítván – nemzeti küldetést teljesít, s hogy oly nemzeti mű előadásának, mint a János vitéz, a magyar szellem terjedésére, mindenekelőtt a székesfővárosban mélyreható hatása van: senkisem tagadhatja azt, aki látja, hogy a közönség mily széles rétegeit tudta e mű megmozgatni. A most – fájdalom – elhanyagolt népszínmű elejtett fonalát vette föl ez a daljáték, s ebből a szempontból nem tekinthetjük tisztán színpadi eseménynek. Bár a példa mindenképpen buzdítólag hatna, s a magyar művészetnek további fejlődését nemzeti szellemben elősegítené. Ezt magától értetőleg, csak úgy érhetjük el, ha működésünkben a nemzeti irány követelésén kívül a közönség ízlésének és fokozott igényeinek is megfelelni iparkodunk, s a külföldi termékekkel az összehasonlítást kiállva, a tisztességes verseny eszközeivel igyekszünk lehetőleg kiszorítani azokat.
A mű jeles szerző-hármassága: a szöveg írói, Bakonyi Károly és Heltai Jenő s a zeneszerző, Kacsóh Pongrác méltónak bizonyultak ahhoz a nagy névhez, kinek örökszép költeményét a színpad számára földolgozták.
Nagyságodé pedig, mint igazgatóé az érdem, hogy e művet fölfedezte, annyi szeretettel színrehozta, és olyan diadalra segítette.
Örömükben résztveszünk mindnyájan, akik a magyar színművészet hivatását nem abban látjuk, hogy az idegen szellem egyszerű közvetítője legyen, hanem hogy eredetit tudjon létrehozni, s ezzel egy magasabb cél érdekében nemes föladatot teljesítsen.
Kiváló tisztelettel
Berczik Árpád s.k.
E levél lerótta helyettünk is, amivel Beöthy Lászlónak s a szerzőnek esti-szórakozó, író vagy magyar hálában tartozunk. És most már egész lelkünkkel gondolhatunk – Kukorica Jánosra. Fedák Sárira, a beregszászi lányra, Fedák Sárira új-magyar lelkünk komédiás, játszó kedvének most már kétségtelenül diadalmas lányára, aki valamikori apró cézárnői, de nagyon érthető indulatait elűzheti már. Mert oda nőtt azóta, ahova akart, s mert az oderint dum metuant-ra már akkor sem volt oka, mikor még Bob hercegnek hívták Kukorica Jánost, de már vidéki túrokon Lili asszonyként is könnyeink forrása tájáig eljutott. Megindult a magyar föld, lesz belőlünk valami. Valamikor nem volt más hangszerünk a tárógatónál. Ma már ezer új melódiára ezer új instrumentumunk van. Új gondolatok, új vágyak, új álmok, új érzések, új színek, új sejtetések, új borzongások szent szomjúsága él bennünk. Egyszerre nem érkezhetnek meg minden szomjúságok csillapítói. De vannak s lesznek új és magyar piktorok, vannak új írók, lesznek új poéták, vannak már régóta koturnusos nemes, új-magyar aktorok… Vannak s lesznek már sokan és mindenütt újak, kiket az új magyar evolúció adott. Ne tessék gúnyolódni és tessék örülni, hogy a dalos, a vidám, a pajkos, a félmelankóliás, a siheder kedvességű, egészségesen érzéki, vidám, könnyű magyar Múzsa is elküldte nekünk az ő új-magyar Fedák Sáriját. Komolyak, ne röstelkedjetek, léhák ne irigykedjetek. Magyar örömmel, bátran lehet ujjongva tapsolni Fedák Sárinak. Mind-mind örüljünk. Mert ez a leány alighanem még több, mint amennyinek eddig látjuk. Majd meg fogják látni!
Budapesti Napló 1905. február 17.
(Dyb.)
