55. MIKLÓS JUTKA KÖLTEMÉNYEI
55. MIKLÓS JUTKA KÖLTEMÉNYEI
Miklós Jutka talán nem is sokára már, a maga dalait fogja dalolni. Több dicsérettel, több reménységgel nem is lehet ám ennél lenni egy fiatal poétához. Pláne magyar poétalányhoz, akinek majdnem minden társnője – s maga is egy kicsit – azt hiszi Annie Vivanti Budapestig jutása óta, hogy a nőpoétának nem lehet nagyobb feladata, mint Szaffót játszani, amellett, hogy nem felejtkezik meg más poétákat sem utándalolni. Miklós Jutka e hibájából is szabadulhat, mint a többiből. Nem ír majd Ikarosz-dalokat, de bátrabb lesz mégis Ikarosznál. Nem énekli meg a maga Dalait. El hagyja maga mögött röpülni a nagy újságeseményeket és azokat a hangulatokat, melyeket idegen versek adnak neki, s melyek az ő finom, gazdag leányszívében összecsereberélődnek az övével. Ha ezekről lemond, majd meglátja, mennyi marad neki, mennyivel több marad. Hogy a saját versével biztassuk:
„Az lesz a nap! – Ha megtalálom,
Amit kerestem – sóvárogva vártam!
– S újjongva kiálthatom a világba,
Hogy megtaláltam!… megtaláltam!…”
Amit kerestem – sóvárogva vártam!
– S újjongva kiálthatom a világba,
Hogy megtaláltam!… megtaláltam!…”
Találja meg a maga lelkét, ezt a sok érzésű, erős, de nőiesen erős, ma még nagyon fiatal lelket, s akkor – majd meglássa – mennyivel szebb, örvendetesebb lesz a szent titkos lélek-út az érzésektől a dalokig. Valami azt sejteti velünk, hogy Miklós Jutkának nem lesz a sorsa, mint annyi újabb versíróé volt: az örökös sokat ígérés. Meg fogja járni a poétakészítő érzések, kétségek és küzdelmek belső kálváriáját s majd elibünk áll, mint ama kevesek egyike, ki megkövetelheti, hogy meghallgassák, ha dalol. Csinos, formás első verseskönyve (Singer és Wolfner bizománya) több, mint egy poétai látogatókártya, azért akartunk mi is e sorokban egy kis külön melegséget éreztetni.
Budapesti Napló 1905. március 24.
A.
