56. OLGA
56. OLGA
– Bemutató előadás a Nemzeti Színházban –
I.
A Nemzeti Színház úgynevezett magyar ciklusa egy új magyar névvel és egy új magyar drámával ajándékozott meg bennünket ma este. E nemzeti munkában Wolfner Pál játszott a Nemzeti Színház kezére. A név jól sikerült: Farkas Pál. A darab sem hozott szégyent a Wolfner névre. Annyi idétlenség után íme egy érett demonstráció. Egy tudatos munka. Mottója nincs, de lehetne. Talán ez: „gyorsan járj, tovább érsz”. Olyan biztosak volnánk sok földi dologban, mint amilyen biztosak vagyunk a Wolfner–Farkas titkos gondolatának a megfejtésében: „adjatok új mezőket: nem birok magammal”. Istenem, rossz is lehet az, mikor az ember kis nemzet fia. Szócsatákat vív a külföldön. Itthon Theszeuszként megöli a nemzetiségi szörnyet. Ellátja gondolatokkal a gondolattalan társadalmat. Ír regényt, novellát. Esztétikus, szociológus, kritikus, politikus, aktív jogtudós, jogíró. Nem is lehet elsorolni. Mit csinálhat még az ember, mikor mértföldes csizmáit ismeri minden haraszt? Még a nevét is eldobja, hogy új akadályokat leljen. És drámát ír. És ifjú még…
II.
E második, kis strófában tisztázzuk mindenek előtt, hogy jaj volna a világnak, ha elsokasodnának benne a művészek. Minélfogva szó sincs róla, hogy a színpadról mindig művészembernek kelljen beszélnie. Szívesen hallunk onnan mindent, ami érdekes. Szívesen hallgatunk mindenkit, akinek van mondanivalója. És Farkas Pálnak ne volna? Dehogy nincs. Hirtelenében fölsorolunk egyet és mást az Olgá-ból. A budapesti társaság. Az új magyar Nórák. Az ügyvéd. A korrupció. A magyar tőke speciális bestiasága. És a sajtó züllöttsége mindenek felett. Dilettáns lelkeknek nincs perverzebb szenvedélye, mint a sajtó vetítése. Tele is van az irodalmunk hazug sajtó-fotográfiákkal. De nehogy valaki azt sejtse, hogy a mi érzéseink szerint is nebántsvirág volna a zsurnalisztika. Csak az következik mindebből, hogy aki ennyit és így rak maga elé, nemcsak az önkezét bénítja el, de még – a lábát is. Így még rúgni sem lehet, amit ne tessék kicsi dolognak venni. A szociális, rikító, ordító színmű hasznos és divatos valami, pedig főcélja a rúgás, ami jó társadalmi orvosszer. De Farkas Pálnak ez sem sikerült. De érett demonstrációról beszéltünk az előbb. Tudatos munkáról. Igen: a darab színrekerült. Sőt tán még sikere is volt. De a sikere nem több Farkas Pálnak, mintha Wolfner Pál conférance-ot tartott volna ugyane témákról. Az Olga: egy új formájú conférence. Szabad a conférence-ban elmésnek is lenni, unalmasnak is, fantasztikusnak is, sőt hamisnak is, sőt oh még értelmetlennek is.
III.
Olga budapesti leány. Egy csuka-falánkságú milliomos vállalkozónak, Szovák Péternek a leánya. Az apja kikeres neki egy urat – férjnek. Olga azonban különös lány. Fátum-kereső hölgy. Szakít az apjával, hogy a Kartaly Endre felesége legyen. Kartaly Endréé, az újságíróé, a panamisták istenostoráé, a ragyogó tollú publicistáé. Szovák Péter azzal a dühvel, milyet csak a megalázott milliomosok érezhetnek, lát hozzá a bosszúálláshoz. Mivel Farkas Pál szerint a budapesti tőke minden gonoszságra képes, Szovák Péter kitúrja Kartaly Endrét minden redakcióból. Nagy a nyomor. Kartaly kénytelen egy zuglap szerkesztését elvállalni, s kénytelen magát odaadni bérért Szovák egy konkurrensének, a Közgazdasági Banknak. Támadja az apósát. A pénz azonban csak a nyomorral szeret birkózni. A Közgazdasági Bank kibékül Szovákkal. Kartaly nyomorban s most már elzüllötten áll. Két-három hétig haza sem megy. Már nem a nagylelkű férfiú, akibe Olga szerelmes lett. De Olga, a különös Olga nem tágít mellőle. A Közgazdasági Banknak fenyegető levelet ír Kartaly, s a banknak egy mindenre kapható, aljas ügyvédmegbízottja e levelet a rendőrséghez juttatja. Kartaly börtönbe kerül. Szovák ekkor sem tudja elválasztani tőle Olgát. Olga kijelenti, hogy ő a megbélyegzett embert is szereti.
IV.
Tehát a szerelem ditirámbusa volna a színmű? Nem az. Olga drámája? Lehetne. De nem az. Olga egy érthetetlen, beteg nő. Farkas Pál, ha már darabja címével kitüntette, többet foglalkozhatott volna vele. Hát minek a drámája az Olga? A pénzé? A budapesti társadalomé? Az igazságé? A zsurnalisztikáé? Az országos tisztátalanságé? Nem értjük, nem értjük. Egyet látunk: Farkas Pál a világ legagilisebb embere. Agilisan néz, lát, halmoz, figyel. Iszonyú hosszú is a darab. Mintha élete minden ötletét, olvasmányainak minden emlékét, a budapesti szóbeszédnek minden szavát összeadta volna. És ez neveztessék társadalmi drámának. Sohse az ez, ha még olyan keveset ér rendszerint a kikiáltott társadalmi dráma. A Farkas Pál darabja: drámai revű. Új magyar műfaj. Diadala az agilitásnak. Diadala a sokoldalúságnak. Útmutató kezdő drámaírók számára, mint kell nem is akarni újat, erőset, irodalmit.
V.
Ritkán láttunk gondosabb, feláldozóbb, jobb előadást a Nemzeti Színházban. A jogcímtelen címszerepben Lenkei Hedvig jeleskedett. A revű-drámában neki jutott a leglehetetlenebb szerep. Mert a szerepek olcsók, nagyszerűek, hálásak és ruganyosak, mint a revűben szokásos. De ez olcsó föladatokhoz önmaguk számára művészi föladatokat adtak hozzá nagy becsületességükben a Nemzeti Színház művészei. Legalább legyenek: figurák. Gál Szovák Pétere remek. Pethes annyi tartalmat, életet ad Kartaly Endrének, amennyi sohse élt az író fantáziájában. Dezső, Rózsahegyi, Gabányi, Paulay Erzsi, Molnár, Ivánfi s egytől-egyig szinte olyanok, akik az Olgánál mind emlékezetreméltóbbak. A hatás? Furcsán nehéz erről beszámolni. Egy-egy erősen budapesti akkord hálára talált az ismerős füleknél. Egy-egy jól megcsinált ismerős figura tetszett. A sajtó mindig és minden módon izgató téma, ma már izgatóbb a színpadnál. Mivel pedig az első felvonás ígér is valamit, a budapesti zsúréletnek pedig elég pikáns karrikatúráját adja, az első felvonás után vagy háromszor hívták lámpák elé a szerzőt. A második felvonásban nemkülönben volt kihívás. A harmadik után is. Baráti hangok erősítgették minden szögletben, hogy a legújabb magyar darabok mellett még majdnem jó is az Olga. Holott ez kevés dicséret. Mi meg merjük állapítani, hogy Wolfner–Farkas Pál a legszorgalmasabb drámaíró. Ez egyetlen drámájában többet írt össze, mint más tízben. Hol fog ez a bámulatos agilitás teret kapni, ha még növekedni fog?
Budapesti Napló 1905. március 25.
(Dyb.)
