57. RANAVALONA
57. RANAVALONA
Királynő volt Ranavalona. Hejh, szép história ez. „Van egy szép aranysziget valahol”. Éneklik valamelyik operettben. Van. Azaz inkább volt. A földrajzi könyvek Madagaszkárnak hívják. Itt élt boldog barbárság illatos ölében Ranavalona. Barna bőrét nem ápolta éppen párizsi módon. De szépen élt mindazonáltal őfelsége. Madagaszkárt még akkor nem sugározta be a fehér emberek kultúrája.
Ő felsége, Ranavalona ott élne most is, ha rajta múlnék. De közben az történt, hogy a Civilizációnak megrökönyödve tűnt fel egy napon, hogy Madagaszkáron elevenen eszik a vademberek egymást. Erre: Madagaszkárt civilizálták, s azóta a francia legionáriusok mindig agyonütik előbb a zsíros benszülöttet, mielőtt társai falni kezdenék.
Miután pedig Civilizáció őnagyságának útjában állott Ranavalona ő felsége, Madagaszkár királynője száműzetésbe jutott, ami már megesett fehér szuverénekkel is.
De a művelt francia udvarias még a vad királynőkkel szemben is. A szintén civilizált Algériában adott neki lakást. Neki, Ranavalonának, s ad neki évenkint harmincezer frank konyhapénzt. A civilizáció ingyen áldásain kívül.
És él azóta Algériában Ranavalona. Megtanulta a kés és villa használatát. Illatos fürdőket vesz naponként. Manikűrt és pedikűrt tart. Tudja jól, hogy valamirevaló asszony csak a rue de la Paix-n vásárolhat Párizsban. Ismeri a gyémánt, a szőnyeg, a prém és más nevezetes földi hívságok becsét. Sőt olyan masszőrje is van talán, aki eldörzsöli a csúnya ráncokat.
E közben pedig elképzelhetetlen tömegét nyerte a nagy impresszióknak és tanulságoknak.
Megtanulta mindenekelőtt értékelni a Pénzt. Madagaszkárban igen nevetett volna, ha valaki mutat neki akárhány száz darabot a Francia Bank szép ezreseiből, s arról akarta volna meggyőzni, hogy másra is jó, mint hogy játsszék vele szeretett kis hugocskája: Razafinandrianianitra.
Ma nem mulat ezen ügyben, de gyakorta szomorkodik. Az ördögbe is: az ember, jobban mondva, a királynő, nem ette tartármártással a kecsegét Madagaszkárban, de egyébként könnyebben élt.
Mert, harmadszor, az ember, azaz a királynő, annak üttette ott le a fejét, akinek akarta. Ez jó lehet. Másodszor az övé volt, amit csak ő ismerhetett és megkívánt. Először és mindenekelőtt más ott a Nap, ahol megszoktuk.
E gondolat és sok hasonló gondolat után Ranavalona, igen praktikusan, odakonkludál, hogy a háztartáspénz kevés.
Pénzt, pénzt, pénzt, több pénzt! – íratta a minap íródiákjával vagy diáknőjével Loubet úr kormányának. Ti civilizációt adtatok? Ezt kérdheti magában. És elvettétek az országomat és az életelégülés lehetőségét? Hát legalább adjatok pénzt a háztartásra.
Minden háziasszony gondoljon szeretettel, megértéssel, Madagaszkár exkirálynőjére. Asszony ez a javából, igazi asszony. Az emberi kultúra smokkjai ellenben fölszisszenhettek. Ez az asszony a fejükhöz csapott egy borzasztó, súlyos igazságot:
– Civilizáció? Kultúra? Haladás? Szép, szép. De adjatok hozzá mindenkinek elegendő gombostű-pénzt.
Budapesti Napló 1905. március 26.
A. E.
