62. A LÓ
62. A LÓ
Még csak a politika is szabadabban lélegezhet vasárnap óta. Az alagi meeting megérkezett. Most már még a politikánál is okosabb dologgal foglalkozik Budapest és az ország. Csompora Molochot elsőnek hozta be? Akkor fölfordulhat a koalíció. Most már hozzáláthatunk ahhoz, amiből élünk. Itt az igazi tavasz, a lóversenyek ideje.
Kazinczy Ferenc jeles elméjű magyar úr volt annak idején, de a lovakhoz nem értett annyit, mint Pálmai Henrik például. Hogy színdarabot is tudott volna írni a lóról: szó sincs róla. Lovakkal járta be a nemes s szép Erdélyországot, s alig várta, hogy láthassa Zsibót. Zsibón pedig báró Wesselényi Miklóst, az ő barátját, ezt a legendásan nagy magyar embert. Megbámulta a zsibói ménest is. Ajándékba kapott egy gyönyörű, angol fajcsikót. Ellenben akármilyen büszke is volt Wesselényi az ő lovaira, nem igen jutott idő arra, hogy a lovakról sok szó essék. Akkoriban tudniillik a magyar lélek pallérozása volt a divatosabb téma. Mégis úgy sejtjük, hogy Wesselényi és Kazinczy valamivel többet is beszéltek a zsibói ménes dolgáról, mint amennyi emléke maradt ennek Kazinczy írásaiban és más írásokban. Mind a két nagy ember vátesz-lélek volt. Hátha Kazinczy ezeket mondta az ő nagy barátjának – mindenesetre más és Kazinczyra inkább valló szavakkal:
– Nagy és nemes barátom, én e mívedet is minden szép magyar lelkek bámultatására érdemesnek tartom. A nemzeti közvagyonosodásnak igen jeles tényezőjévé válhat a te míved. De féltem éretlen nemzetünket. Itt nehezen történik valami úgy, mint a jók javallják. Én úgy érzem, hogy nagy félreesmerés lesz ebből. Olyan különös elősejtésem van, hogy a magyarhoz illő szép és hasznos lovaknak kultuszából lovaknak lottériája lesz, s egy lófutás több lesz a gyengeségre hajlandó emberek szemeiben, mint nyelvünk és lelkünk pallérozásának, honunk jobb sorsra derítésének szent ügye. Nevess talán ki, nagy és nemes barátom, de félek. Ebből nagy elfajulás lesz. Semmi haszna a köznek. És mit szólnál ahhoz, ha valaha úgy fordulna a dolog, hogy honunkban több megbecsüléshez jutna egy lófutás, mint például egy jeles irodalmi munkának kinyomtattatása?
De vajon csakugyan ilyeneket mondatott volna Kazinczyval a zsibói ménes láttára az ő jósló lelke? Nem. Nem. Aligha látta s mondta ezeket Kazinczy. Mert akkor nagy jelenet következett volna. Báró Wesselényi Miklós előtereltette volna az ő büszkeségét, a híres, nevezetes zsibói ménest. Puskákat készített volna maga mellé vagy bunkózó legényeket, s másnap egy csikó sem maradt volna a zsibói ménesből.
Budapesti Napló 1905. április 4.
A. E.
