8. VIRIBUS UNITIS
8. VIRIBUS UNITIS
Viribus unitis. Ezt Kossuth Ferenc mondotta a hatvani állomáson. Apponyit kísérte a jászok földjére, ahol még nem ismerik – a negyvennyolcas Apponyit. Ki hitte volna, így gúnyolódott Kossuth, hogy ők valamikor az uralkodó jelszavával indulnak a harcba?… Aztán mentek tovább, s a jász lakomán már fordult a téma. Apponyi ott már másképpen beszélt. Tósztjában azt mondta, ő olyan negyvennyolcas, aki a királyt a legelső magyar embernek tartja… Szépséghiba az egész. Csak majd nagyobb szépséghiba ne támadjon a koalició arculatán. Mindenesetre meg van az új koaliciós ige: viribus unitis…
*
Viribus unitis… Kezd fogyni a latin műveltség ebben az országban, koaliciós urak. Nem érti ezt a magyar ember, s ha megérti, nagyon furcsákat fog ráfeleselni. Vagy tán felesel is már. A hajdúdorogi magyarokat, akik nem ellenzéki, hanem negyvennyolcas jelöltet szerettek volna, nem igen tudta a minap megnyugtatni gróf Zichy Jenő. És a hajdúdorogiak nemcsak a saját lelkük nevében nyugtalankodtak. A magyar ember, minden magyar ember, lelke nyugtalankodott az ő beszédjükben. Emlékezzenek csak a liberális negyvennyolcasok. Nem régen történt: néhány esztendeje. Iszonyú nehéz problémát kellett elhelyezni s megoldani a magyar ember becsületes lelkében. Azt kellett megértetni a magyar emberrel, hogy van rosszabb a bűnnél is, és van veszedelmesebb párt a kormánypártnál is. Tetszik emlékezni ugyebár? Históriai, nagy veszedelmet éreztek ekkor a mi igaz, liberális politikusaink. A magyar fajta nagy dicsősége, hogy a magyar ember, a magyar választó, megtanulta a leckét. Megértette, hogy neki rettegnie kell a néppárttól. És tartózkodnia kell Ugronéktól. És tartózkodnia kell Apponyiéktól. Tartózkodnia kell mindentől, aki és ami klerikális. Azt hiszik a koaliciós urak, hogy ebben az országban mindenki olyan hamar felejt, mint ők? Majd megmondja, ha megérti, a magyar ember, hogy mi ez a – viribus unitis.
Viribus unitis… Lásd: Gönc, Tapolca, Csorna, Karcag. És jönni fog a többi. Az ország nem érti, s nem fogja megérteni a vezérlő urak dolgát. A magyar ember logikája a legegyenesebb logika a világon:
– Hát most már Apponyi vezessen minket, akinek olyan nehéz feje volt, hogy csak ennyi idő után tanulta meg a mi hitünket? Aztán kóbor ebnek nincs szállása!… Nem tiszta dolog ez!…
Paraszti, durva beszéd ez, de magyar beszéd. És logikus beszéd. Soha politikai szövetkezésért nem fizettek még olyan árt, mint a negyvennyolcas párt, az igazi negyvennyolcas párt fog ezért a frigyért fizetni.
No de beszélni fog a másik magyar ember is, a harmadik is, a negyedik is:
– Hát most már Rakovszky az igaz magyar ember s a kormánypárti jelölt árul egyedül bennünket Bécsnek? De hiszen a mi kormánypárti jelöltünk németül sem beszél tán. Rakovszky pedig már elfelejtett volna németül? Nemrégen még szavában törte és lelkében utálta a magyar beszédet. És a császárt is elfelejtette vajon?
Így és ilyeneket fog gondolni és mondani a magyar ember. Vezérlő urak, ha megfeszülnek is, a választásokat nem fogja sokáig túlélni ez a szent szövetkezés. A vezérlő uraknak e balga mámorából a nép csakhamar ki fog ábrándulni. S Kossuth Ferenc ha száz évig él, akkor is röstelkedve fog visszagondolni arra a pár sor írásra, amellyel Csornán lefújta a negyvennyolcas jelöltet, hiveit pedig odaparancsolta Rakovszky István mellé. E pár sor írásában azt találta mondani Kossuth, hogy Rakovszky az ellenzék igazi bajnoka, s aki ellene fellép, az csak ál-függetlenségi lehet. Micsoda megfoghatatlan, feneketlen eltévelyedése Kossuth Lajos fiának! Az ultramontán pártvezér egész politikai hitvallása nem egyszerű megtagadása, hanem valóságos arculcsapása a Kossuth Lajos eszméinek. És pedig nem egyedül, nem is elsősorban azért, mert Rakovszky a 67-es alapon áll, nem a 48-ason. Hanem azért, mert Rakovszky aulikus ember, a jövendő udvar embere, s mint ilyen a hatvanhetet is sokallja. Neki nem a népszabadság a vezércsillaga, hanem a klerikális befolyásnak az udvari hatalom erősbödése útján való uralomrajutása. Kossuth Lajos a lelkiismeret szabadságáért rajongott, Rakovszky a lelki bilincsek rajongója. Kossuth Lajos a népfelség hatalmát ki akarta terjeszteni az egymás közt egyenlő felekezetekre is; Rakovszky egyetlen vallás hatalmi eszközeinek gyarapításáért cserébe odaadná szívesen az egész népuralmat is. Kossuth Lajos az állam urává a népet akarta tenni, s a népállam legdrágább kincsének a lélek korlátlan szabadságát hírdette; Rakovszky a nép urává akarja az államot tenni, s emettől a lelki rabság elrendelését követeli. És mégis Rakovszky az igazi ellenzéki, aki pedig a negyvennyolcas polgárokat a Kossuth Lajos ösvényén vezeti, azt ál-függetlenségivé bélyegzi Kossuth Ferenc!…
*
Viribus unitis. Negyvennyolcasok, vigyázzatok a Rakovszky István s a Darányi Ignác mandátumára. Egyáltalában vigyázzatok, nehogy káruk essék azoknak, akik a negyvennyolcas párttal szövetkeztek. Mert ez nem volna gavalléros dolog. Elvek? Ki beszél itt elvekről. Nézzetek a negyvennyolcas pártot megnemesítő Apponyira. Ő díszes, tisztelt, nagy férfiú. Kellettek ehhez elvek? Ő bármely pártot megnemesít, s talán még meg fog nemesíteni néhányat. Nem kell az ügybe idegen dolgokat zavarni. Itt most másról van szó. Vendégeink vannak. És mindenek fölött: a koalició. Önmagáért. Ezért érdemes küzdeni – viribus unitis…
*
Viribus unitis… Apropó! Bizonyos benne Kossuth Ferenc, hogy ez a magyar király jelszava? Mintha nem így volna. Ausztria császárjáé ez a jelszó. Kossuth Ferenc bizonyára a Rakovszky érzékenységét akarta kimélni. Apró szolgálatok elősegítik a barátságot. A magyar királynak Bizalmam az ősi erényben a magyar jelszava, s könnyen megesik, úgy is fog történni, ez lesz a választók jelszava is. De nem úgy, miként a vezérlő urak magyaráznák. Másképpen. Az országot nem lehet becsapni – viribus unitis.
Budapesti Napló 1905. január 18.
(–y.)
