94. AMIT AZ AUTOMOBIL BESZÉL
94. AMIT AZ AUTOMOBIL BESZÉL
Kevesen járnak a budapesti automobil-kiállításra? Azt beszélik, hogy kevesen. És báró Born Frigyes sóhajtozva gondolhat a decemberi Párizsra. A ragyogó Grand-Palais-ra. Az autó-alkalmatosságok nagyszerű kiállítására, ahol ő ott járt. A tolongásra. A lázas napokra, melyek a jockey-clubtól az utolsó Habert-asztaltársaságig ünnepet jelentettek. Miközben pedig a világ minden nyelvén bírálgatták az automobil-ipar remekeit, a száz tagú rezes banda nem egyszer örvendeztette meg a kóborló magyart ama jeles nemzeti dallal, hogy hallod-e te kőrösi lány. Hogy miért is nincs ez így Budapesten is? Csak azért, mert kicsik és szegények vagyunk?
Az automobil par excellence az életcsúcsra került harmadik rendnek diadalszimbóluma. A leggőgösebb polgári jármű. Az egyéni iparkodásnak, a vagyonnak, a lázas életnek, a gyorsaságnak, a parvenű-gőgnek kereken röpülő proklamációja. Az automobilt azért kellett kitalálni, hogy a burzsoa-gőg most már végleg halálra gázolja a lovagi dölyföt. Az új high-life a régi high-lifet. A jelen a múltat.
Megérezték ám ezt Franciaországban is a régi arisztokráciának ama kevesei, kiknek zsebében akad még néminemű pénz, vagy akik polgári iparkodással tartják fenn históriai nevük régi fényét. Siettek automobil-clubjaikat megcsinálni s demonstrálni, hogy ők is beleillenek az új szekérbe. Abszolúte nem sikerült. Az automobil a sans-culotteok unokái számára készült. A milliók új urainak számára. Az automobilt olyan életfelfogás csináltatta meg a technikusok agyával, mely négy nemzedék alatt kiforgatta tengelyéből a régi világot. Az új vezető társadalmi elem számára készült az automobil, mely már leszámolt az Uzés-hercegekkel, s mely gőgösen nevet, ha a múlt arisztokráciája berzenkedik, s melynek csak akkor válik ólomszínűvé az arca, ha az új sansculotte-ok az új forradalmi dalt éneklik palotájuk alatt.
És nálunk azért nincs hazája az automobilnak, mert nálunk elsikkadt a harmadik rend, Nyomorékul be akarják ugyan tölteni a helyét egy kis töredékkel. A külföldi mintákban utazó szocializmus akarja főképpen elhitetni önmagával, hogy itt a gőgös, dús polgárság alól kell kirántani a hatalom székét. Dehogy van ez így. A faktum az, hogy mi vagyunk Európa egyetlen feudális országa. A sallangos négyfogatú hintók országa mit akar az automobiltól? Ahol még azok is, akiknek a nagy hiátust kellene kitölteniök társadalmi tagoltságunkban, akik az új idők divatja szerint szereztek vagyont, őrült irigységgel szemlélik s majmolják a történelmi arisztokráciát, ott hogy lehetne polgári gőgről beszélni, s ott hogy lehetne villamos, pompás automobilról lenevetni a trottlit a négyesfogaton vagy szintén automobilon, hol azonban még kiáltóbb az ő trottlisága? Dehogy! Sőt beszélik nálunk új vagyonú nagy urakról, kik természetesen sietnek földbirtokot vásárolni indusztriális forrású pénzükön, hogy vidéki birtokukon gyönyörű négyes ötös fogatokon járnak. Budapesten azonban félnek – a megítéltetéstől. A mi burzsoáink tehát még négyes fogatokkal sem mernek hadat üzenni a régi, de nálunk örök uraságú high-lifenek.
Tehát az automobil is marad a jeles nevű, feudális urak passziója nálunk. Ergo nem hódíthatunk tömegeket ez új, modern szekérnek. Párizsban nincs mindenkinek tíz-húszezer frankja egy automobilra. De érdeklődéssel, egyelőre érdeklődéssel, mindenki szívesen adózik az ördögszekérnek. Mert ott a levegőben van a várakozás, mely a harmadik rend bukását s minden emberi produkcióban részesedést fog hozni mindannyiunknak.
Nálunk az automobil egyelőre a feudális urak sportja s nem társadalmi diszpozíciók eredménye. Nem is beszélve arról, hogy utaink sincsenek hozzá. Mert sok és jó utat szintén egy demokratább, egy polgári társadalom szükséglete teremtene.
A mi automobil-mániánk, ha volna ilyen, hazug volna. És hogy újra írjuk le egy egyszer már megírott igazságunkat, hát nem őrülten komikus látvány az új idők legmodernebb járművében, a munkával szerzett milliók diadalkocsijában, olyan latifundiumos urakat látni, akik még Tankréddel, vagy négyszáz év óta porladó spanyol grandokkal gondolkoznak, s rettegnek egy balesettől, mely a cs. és kir. kamarási tabellát érhetné?
Az automobil korán érkezett hozzánk, s ha szörnyen is adjuk a civilizáltakat, bizony valami olyanféle érzést kelt bennünk, mint mikor vademberek először jutnak gyufához. Órákig dörzsölnek össze két darab fát, s akkor meggyújtják rajta a gyufát…
Budapesti Napló 1905. május 17.
Adieu.
