95. CHIMÉRAPOLIS
95. CHIMÉRAPOLIS
Hát Andrew Carnegie csakugyan komolyan veszi az ő bolond tervét? A Times újságolja. Tehát alighanem igen. Valahol Hága mellett várost alapít Carnegie-Romulus. Hatvan millió márkát szánt ez új Rómára. Vagy talán jobban mondva: ideális új-Athénre. És ez új város lakói az álmodók lesznek. Az emberfajtának örökké érthetetlen, szent vagy bolond példányai: a művészek. Akik tudniillik valóban azok. Chiméra fiai és leányai. Poéták, piktorok, muzsikusok, képfaragók, filozófusok s hasonlók. Mindazok, akik voltaképpen sohasem élnek ti véletek, élethabzsoló embermilliók. Carnegie ezeket akarja összegyűjteni. Ezeket, kikkel sohasem volt tisztában a világ: majdnem-istenek-e, vagy alig-istenek. Szomjúhozók ezek, s lelkükben hordják nagy titkait a mindenségnek. A fájdalmas létnek, a mérhetlen univerzumnak vallomásaira lesnek ezek méla csodaórákban. Kifeszültek az ő lelkeik húrjai mindig, hogy verjenek ki egy-egy hangot a világ számára. Miért vagyunk? Mik vagyunk? Mit érzünk? Miért szenvedünk? Merre megyünk?
És most ezeket össze akarja gyűjteni Andrew Carnegie. Hogy együtt legyenek. Hogy elszakadjanak a többi emberek életétől. Hogy érzékeny és nyugtalan lelkükkel egymás lelkét kínozzák. Hogy hiányozzék nekik a tömeg butasága és szívtelensége, mely voltaképpen zengővé teszi a húrokat az ő lelkeikben. Ezt akarja Andrew Carnegie. Csakis amerikai pénzkirálynak támadhat ilyen istentelen terve. A Carnegiek hitethetik csak el önmagukkal, hogy nekik joguk van belekontárkodni a sajátságos, rettenetes Élet műveibe. És ha el tudná akolozni az emberiségtől a művészeket, mire gondol ő? Az álmodóknak jobb lesz-e így? S a józan világnak is jobb lesz-e? És mit csinál a lélek hermafroditáival, a félig-álmodók s félig józanokkal?
Chimérapolis – chimérapolis. Carnegie terve sohse válhat valóra, Ha megannyi milliója is van ő Pénzességének. Az Élet nem tűri, hogy az ő nagy titkaiból is trösztöket csináljanak. Egyelőre úgy kell maradnia az állapotnak, mint van: jönnek közénk állandóan ők, az álmodók, az érthetetlenek, az idegenek, a fájdalmukból teremtők. És mártírizálja őket a tömeg. És bennük minden élet titka és fájdalma buzog.
(Ellenben ha Carnegie meg tudná csinálni ezt a várost, hát nem szeretnék ott lakni. Poéták együtt? Filozófusok együtt? Művészek együtt? Szép kis Lipótmező lenne!)
Budapesti Napló 1905. május 18.
A. E.
