39. A NAGY ÉRZÉS
39. A NAGY ÉRZÉS
– Bemutató előadás a Nemzeti Színházban –
1. Marcel Prévost-nak igaza van, ha üdvözli az új ifjúságot. A régibb ifjúság betegesen intellektuális volt. Pár decennium előtt hangulat-ifjak domináltak Franciaországban. Belső és benső életet élők. Sokat tanulók, meditálók, vers-kedvelők, mániákusok. Ma más világ van már. A francia ifjak labdát rúgnak és olyan egészséges lelkűek, mintha mind kocsisok volnának. És Marcel Prevost joggal örülhet e nagy változásnak. De volt-e már ifjú, magyar generáció, mely túlságosan értelmi vagy érzelmi életet élt? Nem animálisan, de emberien érzelmit és komplexet? A meditáló emberek olyan sok bajt okoztak volna már Magyarországon? Túlságosan szeretik itt a versírókat és filozófusokat? Bizonyisten, nem értjük Ferenczy Ferencet. A magyar társadalmat sem a gondolat, sem a túlságosan intenzív érzés nem fojtogatja. Miért kellett neki úgynevezett iránydarabot írni az eseményes és gondolatos lelki élet ellen?
2. Dános László utálja az egészséges és felületes világot. Az érzések mániákusa ő. Egy szittya Nietzsche-ember. Főképpen a szerelemben. A vagy-vagy embere. A szerelem vagy legyen vagy ne legyen. Éltessen vagy öljön. De nagy és egész legyen. Ez a viharember viszi a darabot. Tarka és zajos utakon. Ő nagy érzést kíván és csak nagy érzést. Mániája nagyon veszedelmes. Dános miatt pusztulnak, hullnak a lelkek. A nagy érzés nevében mindenkit örvénybe taszít Dános. A kínálkozó boldogságot legszívesebben. Majdnem mindenki meghal a színpadon. De a súgó, aki életben marad, ha nem rettegne úgy az ügyelőtől, megmagyarázhatná a közönségnek a morált:
– Lelki szélcsöndben kell élni. Nem szabad sokat várni. Sem magunktól, sem másoktól. A premiereknek is csak így van sikerük.
3. Az iránydarabokhoz már hozzászokott a szegény publikum. Máshol, Nyugaton egy iránydarabban sok minden feledteti a tendenciát. Előkelő tónus, vonatkozások, esprit, pompás dialógok, artisztikus csalétkek. Ferenczy Ferenc ügyes ember. Magyar eszközökkel dolgozik. Egy kis filoszemitizmus, egy kis terézvárosi filozófia, dzsentri-cécó, haldoklás cselló mellett, szellemidéző-szeánsz, a Vígszínház német darabjainak már bevált fogásai s Brieux-szokások. Egészen jól számított. Kissé zavaros az, amit s ahogy beszél hozzánk a színpadról. De ügyes ember, s az epizódok átsegítik a folyón, melyet megárasztani tudott, de meghidalni nem.
4. Kiket dicsérjünk a színészek közül? Ál-érzésű s ál-igazságú darabban a dicséret – szinte gyalázás. Persze érzelmes, szép, zengő és tetsző volt P. Márkus Emma. Megint belegázolt egy csomó női szívbe az előkelő és szép öreg Császár. Ám sokan észrevették, hogy Odry, Dezső, Pethes s a többi újak is játszanak. A színpad régen nem volt olyan népes, mint ma. Ferenczy Ferencnek sok emberre van szüksége. Érdekes és szép közönség. A legjobban megcsinált első felvonás után kevés volt a taps és kihívás. Annál több a negyedik után. Itt fene megható dolgok történnek. Általában pedig miért ne jegyeznők le a legteljesebb valóságot: ez kell a Nemzeti Színháznak.
Budapesti Napló 1905. december 3.
Dyb
