67. A LIPCSEI DIÁKOK
67. A LIPCSEI DIÁKOK
Lipcsében még fiatalok a diákok. Őrködjék fölöttük sokáig a diákok istene. Jaj volna, ha a diákok is elvénhednének. Nekik fiataloknak és bátraknak kell lenniök mindörökké.
Bátor fiúk a lipcsei diákok. Szózatot intéznek tanáraikhoz s minden társaikhoz. Vessék le már végre a vallás rabruháját. Hiszen egy tudományos műveltségű ember úgy sem lehet őszinte tagja semmiféle eklézsiának. Miért cipelni valamely konfesszióhoz tartozás hazugságát? Minden nem teológus professzor lépjen ki egyházából. A teológiai fakultásokat pedig dobják ki végre az egyetemekből. Írjanak föl a kormányokhoz evégből.
Így beszélnek a lipcsei diákok. És egész Németország diákságát hívják táborukba.
Tetszik nekünk az ő bátorságuk. Az igazságot ők látják igazán. De igazság csak azok számára van, akiket még nem ölelt át az élet. Az élet igazsága: a köteles képmutatás.
A diák-fiatalság tüze föl-föllobban bennünk, öregebbekben is néha. Az intellektuális lények farizeussága bennünket is gyakran dühbe hoz. Aztán magunkra gondolunk és mosolygunk. Könnyes szívvel utáljuk és értjük magunkat és a világot. Ki e sorokat írja, milyen messze jár már Johannes Calvinustól. És gyáván megmarad kálvinistának. Nyugaton ezrei és ezrei élnek a nagy intellektusoknak, kik gyávák. Vagy talán bölcsek és mártírok? Tudósok, agitátorok, művészek, írók. Egész életük a dogmák rombolása. Néha lármásan ateisták is. Különösen az agitátor-fajta. Könyveik indexre kerülnek. Egyházuk papjai vadul csatáznak velük. Ők megmaradnak névleg tovább is egy vallás híveiül.
Az élet akarja a hazugságot. Mint ahogy az élet igenlése is egy nagy hazugság. És ami a lipcsei diákokat bántja: a kisebb hazugságok közül való. A világ erőrendje ma még nem tűri meg a bátorságot. Talán sohase fogja megtűrni. Annyi bizonyos, hogy ma még nem tűri meg. Végre egy sereg ember van, aki azt vallja, hogy a világon csak bombákkal lehet segíteni. Kényszerítsük őket, hogy ne legyenek képmutatók, s dobják el a bombákat?
Mégis áldja meg a diákok istene a lipcsei diákokat. Irigyeljük őket Németországtól. A szent, az új, az elérhetetlen és mégis áldott igazság hevíti az ő szíveiket. Már ők jobb emberek lesznek, mint kik már fiatalon összeölelkeztek e csúnya élettel s úgy farizeuskodnak, mintha aggok volnának.
Budapesti Napló 1906. január 19.
Lellei
