168. A SZARVAS-CSÁRDA KÖRÜL
168. A SZARVAS-CSÁRDA KÖRÜL
– Az aranytollú főjegyző úr figyelmébe –
Pest vármegyének bizonyára Fazekas után is van aranytollú főjegyzője. Magyarországon minden vármegyének volt, van és lesz. Hogyne lenne a híres, a büszke, az „első” vármegyének? Aranytollú főjegyző úr, a Szarvas-csárda dolgáról ékes jelentést várunk. Az nem beszéd, hogy csak a nagyszerű dáridók s úri vitézkedések mámorosítsák meg a pennát. Az élet: nem csupa nemzeti ellentállás. Az élet: nem csupa áldomás a Pannóniában. Még csak nem is csupa paraszt-ráncbaszedés ez a büdös élet. Komplikált, brutális, véresen tarka is olykor. Belétartozik a Szarvas-csárda is például összes néhai lakóival együtt. Sőt, ha jól tudjuk, Pest vármegyébe is beletartozik. Ne csak mi írók legyünk olyan bolond, nagy szívűek, hogy az élet vasárnapjain kívül a nagypéntekeket is megállítsuk. Az aranytollú főjegyző úr se írjon mindig díszmagyarban. Ne mindig hősi, szép finom és úri dolgokat. Tessék, aranytollú főjegyző úr, ékes jelentést írni a Szarvas-csárda dolgáról. Néhány irodalmibb momentumra szívesen hívom föl az aranytollú főjegyző úr figyelmét. De úgy lehet, hogy Gulner kétszeresen őméltósága is haszonnal figyelhet.
Pest vármegyét még Afganisztán sem fogadná el ajándékul. Ha úgy egyáltalában lehetséges volna vármegyéket átnyújtani. Mert hihetetlenül megrendülnének Afganisztán közbiztonsági viszonyai. Ölni például Bácsbodrogból, Dunántúlról, sőt messzebbről is Pest vármegyébe jönnek manapság az ölők. Pest vármegye egy új Bakony lesz bakonyi rengetegek nélkül mihamar. Hogy hetenként minden nagyobb faluban agyonsimogatnak valakit, ez már nem is szenzáció. Hogy kondát, négy ökröt, juhnyájat, lovakat úgy tüntetnek el, mint a szép tündérmesékben, ez pláne mulatság. De az mégis mintha túlzott buzgóság volna, hogy ember-mészárszékek meghonosításán fáradozik Pest vármegye. Az ember mégis csak ember, dolgozik, adót fizet, katonaanyagot produkál. Kár az emberért, tekintetes vármegye, igazán kár.
És milyen alaposan, jól, hentes-elvekkel ölnek itt Pest vármegyében. A nagyvárosi, úgynevezett rém-gyilkosságok elkövetői leckét vehetnének. És még azt mondják, hogy a vármegye a maradiság fészke.
Reggel a fölgyújtott csárdában megtalálják a lemészároltakat. Még homályos a hajnal s egy gazdatiszt vagy micsoda küldöncöt keres, hogy hatóságot, csendőrséget értesítsenek. Az összegyűlt népből nem kerül egy bátor, aki elinduljon. Ki tudja, nincsenek-e még itt a közelben a gyilkosok. Ugyanazok, akik azt a szegény kocsist is pót-gyilkossággal elnémították, mert belekibickedett a dolgaikba. A jámbor, megriadt emberek ismerték Pest vármegye közbiztonságát. Itt nem sietnek el a színtérről olyan félelemmel a gyilkosok, mint másutt.
Az is kár, hogy a boncolást nem látta valami igazi vármegyei úr. Főispán, alispán vagy egy nótárius legalább. Isten szent, szűz, szabad ege alatt vagdosták szét a még szét nem vagdalt emberdarabokat. A füstös, bűzös, égett rom-házba nem mehettek be boncolni. Hirtelen egy sátort csinálni, ehhez ötlet kellene. Így azután sok száz ember szemléltető szabad oktatásban részesült a boncolás-tudományból.
Hogy Anglia milliomos spleen-betegei nem tudják, mennyivel közelebb, mennyivel érdekesebb szenzációkhoz juthatnának. Már például maga az, hogy az ember Pest vármegyében falun vagy pusztán vesz egy magányos házat, sőt e házba beleköltözik. Érezhet-e a beduinok között, Marokkóban, Arábiában, bárhol, sátrak alatt töltött éjszakákon nagyszerűbb, emberibb, szörnyűbb izgalmakat.
Adhatnék még néhány, sőt a néhánynál több adatot Pest vármegye aranytollú főjegyzőjének. De, úgy gondolom, ő már sejti, hogy milyen írói eszközökkel kellene megcsinálnia legközelebbi jelentését. Esküszöm, hogy ha báró Eötvös József ma élne és Pest vármegye főjegyzője volna, így írna. Sajnos, Magyarország mai közigazgató urait csak époszi témák érdeklik s csak ukázokat tudnak alaposan írni. S végül még valami eszembe jut s azt még ide írom: Gulner főispán úr megíratott valamit a lapokba nemrégiben. Azt, hogy nála nem emlékszem hány száz vagy ezer Pest vármegyei ember jelentkezett, hogy vezesse őket a parlament elé a gaz horvátok megfenyítésére. Gulner főispán lelkes, hazafias szíve örömtől dobogott. Szerencsére az obstrukció véget ért s nem kellett horvátokat pusztítani. Gulner főispán helyén azonban én megdöbbentem volna vármegyém népének harciassága miatt. Legalább ennyit gondoltam volna: ördög és pokol, itt baj van, ha már az én népem nem elégszik meg azzal, hogy suttyomban ölhet és gyilkolhat.
Mindenesetre pedig jól vagyunk kormányozva, igazgatva, őrizve Pest vármegyében és ez országban.
Budapesti Napló 1907. július 23.
A. E.
