239. TERÉZ ÉS NŐVÉREI

Teljes szövegű keresés

239. TERÉZ ÉS NŐVÉREI
[Párizsból írja levelezőnk:]
Párizsban és a többi metropolisban a magyar dicsőségnek új hírnökei jelentkeznek. A disztingvált Hungarák, a pompás temperamentumú kurtizánok az új hírnökök. Európa és Amerika nagyvárosai telve vannak már ezekkel a valóban kedves és tehetséges magyar nőkkel. S most egy esetet az ő eseteik közül csak azért írunk le, mert tipikus. M… Teréz és két nővére csinos budapesti leányok. Teréz már tíz éves korában táncolni tanult, mint illik az egy okos budapesti házmesterleányhoz. Nagyon fiatalon Londonba került s ott férjhez ment egy Piornik nevű lengyel zsidó kereskedőhöz, aki új angol nevén: Mister Forbre. Otthagyta persze az urát s ma egyik táncos istennője a párizsi Parisienának. A másik két M… leány viszont egy másik még előkelőbb párizsi mulatóhely csillagai. Teréznek most folyik a válópöre s evvel kapcsolatban egy másik ügyről is kellett döntenie a francia bíróságnak. Teréz, aki katolikus, avval indította meg a válópört, hogy angol törvények szerint neki a rabbi előtt kellett volna házasságot kötnie az ő férjével. Mielőtt erről döntés esett volna, a férj el akarta tiltani Terézt a színpadtól. A gálánt francia bíróság elutasította a férjet keresetével, a válópör pedig folyik. Teréz és nővérei közben persze aratják Párizsban a diadalokat. A három magyar leány sikere olyan csábító, hogy most valamennyi párizsi orfeum magyar művésznőket keres. És találnak is bőven, ami azt jelenti, hogy Budapest szörnyen szegényedhetik és gavallértalanodik.
Budapesti Napló 1907. március 7.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem