240. FRANCIA TISZTEK A JAPÁN HADSEREGBEN

Teljes szövegű keresés

240. FRANCIA TISZTEK A JAPÁN HADSEREGBEN
Picquart francia hadügyminiszter elrendelte, hogy több oly francia törzstiszt, aki a katonai tudományokban kitüntette magát, osztassék be a japán hadsereghez, ahol két évig kell tanulmányozniok az ottani viszonyokat. Picquart az ily jelöltektől az angol nyelv tökéletes ismeretét követeli, azonkívül némiképp érteniök kell a japán nyelvet is. Párizsban a hadügyminiszter e rendelkezése nagy feltűnést kelt, már azért is, mert különös jele a változott időknek. Napóleon hadseregének, a világ első katonáinak utódai a legifjabb kultúrnéphez járnak iskolába, ahhoz a néphez, amely a sárga fajhoz tartozik és amelynek gyermekeit kitiltják a szabad Amerika iskoláiból. Amerika nem akarja, hogy a kis japánok az Unió iskoláiban képezzék ki magukat és Franciaország a legkitűnőbb tisztjeit küldi Japánba, hogy ott tanuljanak és megismerjék azokat a vívmányokat, amelyeknek a japán nép Oroszország felett aratott győzelmeit köszönheti. Kedvező tünete a köztársaság hadseregében uralkodó szellemnek az is, hogy a hadügyminiszternek szabad követelni a főtisztjeitől a japán nyelv ismeretét és hogy biztos benne, hogy akad akárhány katonatiszt, akik ennek a feltételnek meg tudnak felelni. Ismeretes, hogy a francia hadseregben sokat dolgoznak és hogy Picquart tábornok maga is, akit 8 évig elzártak az aktív katonai szolgálattól, kellemesen meg volt lepve, amikor oda visszatérve, látta, mennyit haladtak a tisztek katonai és tudományos téren. Picquart hadügyminiszter maga is a tudomány embere, ment minden előítélettől és mint miniszternek nincs egyéb vágya, mint a rábízott hadsereget a fejlődés legmagasabb fokára emelni. Elküldi tisztjeit az utolsó napok győzőihez iskolába. A japán hadsereg európai tapasztalatok befolyása alatt és külföldi, jórészt német tisztek oktatása mellett modern hadsereggé alakult át. A mag, amelyet Európa Japánban elvetett, csodálatos gyümölcsöket hozott és ezek most újabb magot adnak Európa számára, ahonnan Japán mai kultúrája elindult. Nagy érdeme Picquart tábornoknak, hogy az intelligencia e körfutását most újra bezárja és visszavezeti forrásához.
Budapesti Napló 1907. március 9.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem