241. NAPÓLEON GYOMRA
241. NAPÓLEON GYOMRA
Egy zsíros és kopott könyvre bukkantak mostanában. Párizsban, a Hôtel Drouot-ban egy angol elárverezte azt a jegyzéket, melyet Pierron, Napóleon háztartója, vezetett. Egy könyv ez, kopott, időviselt, elrongyolódott könyv, olyan, mint bármelyik kofa kiadási jegyzéke. Ha beletekintünk, megtudjuk, hogy Napóleon mikor evett tojást, főzeléket, sültet, más érdekesebb dolgokról nem is esik szó; mindenütt egyszerű számadások, unalmas felsorolások, ételnevek, a margón a császár ellenőrző számműveletei. Az élet konyhaszagú prózája fuvall felénk, olyan apróságos ügyletek, melyek a legutolsó kisvárosi szakácsot is untatnák s ez a könyv nekünk mégis kedves és lázas feszültséggel olvassuk át. Minden egyes szó, minden egyes sor egy embert fedez fel számunkra s megteszi azt, amit eddig a historikusok s a nyolckötetes munkák nem tudtak elérni, közelünkbe hozza Napóleont, a gyomorbajos embert, a kínban fetrengő beteget és megsajnáljuk, megszeretjük őt. Valami vigasztalást merítünk abból, mikor halljuk, hogy diétikus móddal kellett lassan tengődnie a sír felé. Ez a háztartási könyv egy emberi dokumentum Napóleon mellett.
Nem tagadhatjuk, eleinte mindnyájan valami borzongó bámulattal nézünk fel Napóleon alakjára. Látjuk a golyózáporban, a Szajna rozoga hídján, daccal megfeszülve s a golyózápor ellen egy köpennyel védekezve. Valami fény-túlság van benne, valami bizonytalan és bántó. Ki ez az ember? Ma feleletet kapunk reá, de nem egy költőtől, sem egy historikustól, hanem egy közönséges szakácstól, aki napról-napra szorgalmasan bevezeti urának étrendjét. Emberi hit és emberi bizalom kél bennünk, mikor látjuk, hogy ez a gyomorrákos Napóleon is csak úgy szenved a görcsöktől, mint bármelyik halandó s a cézári gyomor bágyadtan utasítja vissza az ételt, amit ezüst tálcán nyújt át neki a kínai szolga. Ebben a könyvben nyomról-nyomra követhetjük az előre haladó végzetet. Az étrend eleinte eléggé gazdag, később azonban fokozatosan csonkul, kisebbedik, a pénzt a gyógyszerész kapja s nem a mészáros és a pék. A császári asztalon sokszor hónapokig sincs más, mint tojás és saláta. A police de table-nak még a félelmes császár is meghajol. Mindebben a titkos meghódolásban, amelynek fatális bekövetkezését egy elrongyolódott könyv zsíros lapjain vesszük észre, ebben az örök törvényeknek való alávetettségben, mely a császár megbontott étrendjében fejeződik ki, van valami naiv elégtétel osztó és igen emberi.
Mintha így szólna hozzánk valaki:
– Napóleon feldúlta a világot s bizonyára joga is volt hozzá, mert bírta; de az ő gyomorrákja viszont megsemmisítette őt s ennek a betegségnek is joga volt ehhez és halálakor bizonyára éppen oly nagy igazság történt, mint mikor győzött. Napóleon kormányozta a világot, de őt viszont a gyomra kormányozta…
Budapesti Napló 1907. június 7.
