58. A LEGBÚSABB PÁRT
58. A LEGBÚSABB PÁRT
Egy Sedanba vitt Magyarország s egy vert hadvezér egy becsületes ember, akinek a győzőt kell játszania. Ez a háttér, s a színen egy aggódó, rossz álmú, szomorú embert látunk: gróf Andrássy Gyulának hívják. Talentumos fia egy zseniális, építő természetű apának, komoly, derék, tudós és ambíciós. Hányszor kell naponkint legyintenie tolakodó árnyak felé, s fölsóhajtania: nem ezt akartam.
Az Andrássy pártja riadót fúvat mostanában sűrűen. S ez a riadó úgy hasonlít a Lengyelország felé menekülő nagyságos fejedelem búcsú-riadójához. Ezután már csak a nóta jöhet: „zöld erdő harmatát, piros csizmák nyomát, hóval fedi be a tél.” Hajh, még Nietzsche erkölcsei mellett is nagy bűn, nagyon nagy bűn, a szülőgyilkosság. De mindenek fölött való nagy bűn egy nemzettársadalmat sikertelen forradalomba vinni.
A negyvennyolcasok úgy tettek, mint Bocskai kóbor, vitéz hajdúi: ők csak nyerhettek a harcban. Győzelmet, erkölcsöt, tisztességet, nevet, de mindenesetre zsákmányt. A néppárt távolabbra nézett, messzibb célokért, taktikából harcolt, s nem bánta, akármi lesz a vég. De gróf Andrássy Gyula egy gróf Andrássy Gyulának a fia. Gróf Andrássy Gyula ismeri a históriát s az erőket, melyekből minden jelen adódik s minden jövő fejlődik. Hát ma is azt vallja-e az alkotmánypárt, hogy jó dolog volt írmagot se hagyni a régi hatvanhetesekből?
Az alkotmánypártnak – írja a párt egyik lapja – föl kell hagynia a „bocsánatot kérek, hogy a világon vagyok” álláspontjával. Ugyancsak ez a lap gúnyos bánattal konstatálja, hogy ez a Budapest, melynek polgársága túlnyomó részében hatvanhetes, kilenctized részben negyvennyolcas képviselőt választott. Osztozkodni, ahol az összefolyt régi és alkalmi negyvennyolcasság mindent el nem árasztott, voltaképpen csak a negyvennyolcasok és a néppárt osztozkodnak. A nemzeti intelligencia jobb érzésű és mindentől megcsömörlött része föltűnően kezd érdeklődni a szocializmus iránt. Nagyon jól lát az alkotmánypárt valóban, de meg meri-e látni azt is, hogy kicsodák ennek az okai?
Alakult pedig az alkotmánypárt a kockára tett s visszaszerzendő alkotmány nevében. Ma megvan az alkotmány, legalább az alkotmánypárt azt állítja, hogy megvan. Nagy nevek díszítik a pártkoszorút, társaságnak is előkelő ez a párt. Mikor a koalíció, a nyergetlen paripa: az engedélyezett hatalom hátára került, bizonyosan örültek is az alkotmánypárti urak. Lám, milyen okos volt minél kevesebbet engedni maguk közé a nem korai és hiteles disszidensek közül. Azután milyen öröm: közülük való vagy legalábbis hozzájuk állott a miniszterelnök. A pártvezér belügyminiszter, aki választatni szokott s az államtitkár, aki szintén választatni szokott, szintén az övék. Oda és annyi főispánt küldenek, ahova és amennyit akarnak. Ilyen körülmények között még öljünk egy kicsit. Most már öljük meg alaposan és mind a régi elvtársakat. És az alkotmánypárt elnémította, kiirtotta a hatvanhetet annak a negyvennyolcnak a számára, mely kormányozni nem tud, de melynek nem is fontos a negyvennyolc, amellett, hogy hatvanhetet hiúságból és gyávaságból nem tud mondani. És annak a néppártnak a számára, mely előtt igazán a hatvanhét a leglényegtelenebb.
„Gyakorlatban – írja az alkotmánypárt lapja – a hatvanhét legalábbis akkorát lépett a negyvennyolc felé, mint amekkorát kellett lépnie, ha a valóságban akart cselekedni s a levegőben bizonytalankodni nem akart, a negyvennyolcnak a hatvanhét felé. A határok azért nem mosódtak el, megmaradtak, meg is maradnak, s mentül több joga van az életre a hatvanhétnek, annál több oka[van] az éberségre a negyvennyolcnak.[”]
Hajh, nem egészen úgy van, ahogy az alkotmánypárt finomkodva s titkolózva mondja. A helyzet az, hogy nincs negyvennyolc, s a hatvanhét nagyon erőtlen az alkotmánypárti kezekben az alkotmánypárt hibája miatt.
Szomorú, de szinte szentírás: a mai Európában, a mai Ausztria–Magyarországban vagy Deák szelleme kormányozhat vagy a – katonaság. A koalíció bomlik, az általános választói jognak jönnie kell, s az ország nagyobbik felében korrupt és a nembánomság híve, tisztességesebb felében pedig remény nélkül élő.
Az alkotmánypárt a legbúsabb párt ma, majdnem olyan bús, mint az ország. Alkotmányt akart menteni egy bűnösnek deklarált rendszert. Megölte és megölette a szabadelvű pártot, s elfűrészelte maga alatt a fát. Csak egy kicsit katolikusabb, mágnásosabb, konzervatívabb, kaszinóibb amannál. De jóval-jóval képtelenebb még vállalni is azt, hogy Magyarország konszolidáltságát vissza tudja adni.
Bár mi látnánk rosszul s nem az alkotmánypárt, de Andrássy Gyula okvetlenül élő, belső vágyakozása győzne. A másik Andrássy Gyula fiáé, aki ha tévedt is, de hitványabb Magyarországot nem akarhat, mint az apja akart. Egy nagy, bűnös hazugság átka fekszik az országon, s ez nyomja az alkotmánypártot is. Az Andrássy Gyula bűnbánata és becsületessége, mely kiváltképpen fénylik a mai cselekvő politikusok sötétségében, hátha tehetne csodát. A csoda segíthet már csak az alkotmánypárton és – Magyarországon.
Budapesti Napló 1907. december 15.
(A.)
