61. ÓH, BENKŐ ÚR
61. ÓH, BENKŐ ÚR
Benkő Gyula úr tiszteletbeli főügyész még talán ma is nemes Baranya vármegyében. Elment egy bankettre, ahol Kossuth őexcellenciájára mondtak tósztot. Benkő úr elfelejtette, hogy új rendszer van, s az éljenekbe belerikoltott egy abcugot. Ezért őt megdorgálta a belügyminiszter, s szekundát adott neki a pécsi ügyvédi kamara.
Rosszul esik, de ki kell jelentenünk, hogy Magyarország nemkoalíciósai Franciaország reakcionárius ellenzékével vannak rokonságban. Azokkal bánnak majdnem úgy, mint velünk, nemkoalíciósokkal. Mi vagyunk az utolsó emberek, akiket agyon kell ütni lelkileg, pénzileg, erkölcsileg, mindenképpen. Az én öcsémet még tanárnak se szabad kinevezni, nemcsak azért, mert kálvinista, de mert az én öcsém. Franciaországban az ellenzéki mágnások erre azt szokták mondani, hogy így van, amikor az inasból úr lesz. És minden demokrata-elvem fönntartásával én is csak ezt tudom mondani. Olyan emberek kerültek hatalomra és uraságra, akik sem hatalmasok, sem urak nem tudnak lenni. Nem is akarok más példát mondani, mint a Kossuth Ferencét. A kicsi mérnök, aki például a Riviérán bárhol, jó helyen, még a table d’hôte-nál is az utolsó helyet kapta volna, Magyarországon nádor és a király után első ember. És Ugron Gábor, aki más országban Nasinál rosszabb sorsra jutna, félelmes tekintély. És Apponyi Albert, akinél eszmékben bővebb és jó órában sokkal óvatosabb tud lenni Kardhordó Árpád, nagy ember, nagy elme, nagy szónok.
No, ebben a tekintetben beváltották a nemzeti demokrácia ígéretét. A silányság soha még úgy nem volt fölmagasztalva, mint Magyarországon. S ráadásul ezt nem is szabad nekik megmondani: belügyminiszterileg el van tiltva.
Óh, Benkő úr, milyen naiv úr ön. Hogy megérdemelte ön azokat a büntetéseket, amiket kapott. Ön azt merte mondani, hogy abcug Kossuth Ferenc. Uram, uram, tanuljon tőlünk életet és élni tudást. Ezennel harsogva, példát adva, őszintén kívánjuk: éljen Kossuth Ferenc. Tanuljon ebből, s utánozzon bennünket, óh, Benkő úr.
Budapesti Napló 1907. december 18.
Ód.
