206. PÁRIZS, AZ ASSZONY-VÁROS
206. PÁRIZS, AZ ASSZONY-VÁROS
Párizs, június hó.
Nagy kultúra, avagy hanyatló, beteg kultúra-e az olyan, mint a Párizsé, melyet immár az asszonyhatás teljesen befogott? No, lám, ezúttal is könnyebb kérdezni, mint válaszolni, mert hiszen Franciaország mindig asszonyos ország volt. Hiszen ez a sorvadva is pazar életű ország akkor is térdelt a nők előtt, amikor életvidámsága a tobzódó erőből fakadt.
Ez a szent Genovévák, Jeanne d’Arcok, a híres Medicis-asszonyok, a Lucile-ek, a Corday Sarolták országa. És a Sévignéké, a Stäel asszonyoké és végtelen légiójáé a nagy hatású asszonyoknak. És itt élt Madame Pompadour, korának legszebb és legimádottabb némbere, és itt emelte oltárra a józan Ész nevében és személyesítőjeként a meztelen nőt a francia forradalom.
Az emberek pedig Párizsban most a Palais de Bagatelle-be s a Tuileriák kertjének pavillonjába járnak szép asszonyokat csodálni. Női portrék pompás sokasága mind a két tárlaton, régi, nagyszerű, jeles vagy gyönyörű arcok, előttük tolongnak Párizs eleven asszonyszépei. Micsoda megható és szomorúan szép, gyáva meghunyászkodás, álmélkodás és hódolat ez az asszonyok, az asszony előtt. Párizs nem termette meg azt a feminista nőtípust, mely az északi germánoké, sem az orosz nihilista nők típusát. Párizs, Franciaország agyontáplálta, agyonmívelte a nőt, olyan pompával és hódolattal vette körül, hogy ma már a rajongó nő nem tud akarni s nem vágyik semmi harcra. Harci keserűségek helyett: édes illatok és ízek a párizsi, a francia nő vágya és akarata. Ellen Keyt, aki a minap itt járt s aki előadására kapott óriási közönséget, mert Párizsnak mindenre kerül óriási közönsége, a nők, akik meghallgatták, illedelmesen, titokban kinevették.
Érdekes, hogy milyen kegyetlen sorsa van Párizsban az olyan nőnek, akinek nem elég az imádtatás. Például a női írókat, nőművészeket, akik férfias gőggel és talentummal állanak ki a placcra, jobban ütik, mint a férfi-konkurrenseket.
Egyik párizsi lap most ankétet rendez, melyik tizenkét nő a legjelesebb francia nő. Maga a lap sorolja fel azokat, akik közül választani lehet, s szerfölött jellemző, hogy Suzanne Despres sincs közöttük. Aki csak valaki a nők között, erős, férfiasan valaki, annak nincs része és jussa Párizs asszonytiszteletében.
Nagy kultúra, hanyatló kultúra, a római császárság hagyománya, gall vagy kelta ösztön ez a különös, ellentmondó, beteges asszony-kultusz? Újra egy kérdés, melyre válaszolni nehéz, s újra egy válasz, mely megállapítás: Párizs nemcsak Ville-Lumière, de Asszony-város is.
Pesti Napló 1909. június 18.
Ady Endre
