123. AZ „ÁRTATLANOK”
123. AZ „ÁRTATLANOK”
(Dr. Fényes Samu színműve, mely most könyv alakban jelent meg)
Dr. Fényes Samu könyvbe szedette „Ártatlanok” című, keserves és viharos emlékű, de jeles színdarabját. „Megcsúfolt”-nak mondja egy szép előszóban ezt a mindennek elmondott, csak éppen meg nem bírált színművét Fényes. A könyv címlapján panaszkodik és dicsekszik is ez a három büszke szó: „egyszer adták elő”. Szereti az ilyen félét a magamfajta ember, aki elvből nem jár színházba, s aki tapasztalta már, milyen könnyű nálunk siker és bukás. Sietek bevallani, hogy az „Ártatlanok” nekem nagy élvezetet szerzett, s azt szerezte, hogy kilyukadjak néhány igazságra.
Olvassák el bár az „Ártatlanok”-at azok, akik a Nemzeti Színházban látták vagy nem látták. Egy intelligens agitátornak erős írása ez, velem együtt az lesz a hitük, esküszöm. Az „Ártatlanok” magyar darab, mint ahogy magyar az a botrány, amit ez a darab okozott. Dr. Fényes Samu nyugodtan, büszkén bocsájthatja a nyilvánosság elé az ő „megcsúfolt” munkáját.
Urak, ma uralkodó magyar urak, hallgassatok ide egy kicsit, ha tudtok. Nem mi vagyunk az okai, hogy a ti szavatok szerint „túlzók” vagyunk. Valóban, rendezett, nyugati társadalomban túlságos volna az „Ártatlanok” tendenciája. Az, amit dr. Fényes Samu hirdet, tudósok, kriminalisták zárt körében maradna. Ha pedig színpadra jönne, enyhébben és takartabban jönne, ez is bizonyos.
De az a magyar sors most, hogy mindent túlozzunk mi, „túlzók”. Debrecen főutcáján beszélgettem a minap, tavaszi, lármás estén egy elég konzervatív valakivel. Megegyeztünk abban, hogy az emberi kultúra mai irányáról s becséről eshetik szó. De az bizonyos, hogy a magyar társadalmat minden negyven-ötven évben meg kell verni, mint egy rossz gyermeket. Rá kell kiáltani: vagy itt vagy Európában vagy sem, te zseniális semmiházi. Ha idejöttél, akkor nincs jogod úgy élned, mint Kínának és Kóreának. Ma megint a verés, a szükséges verés idejénél tartunk, mint a Kazinczyék föllépésénél, mint Petőfi idejében s Grünwald Béla és Péterfy tegnapi korában. Az ember nem angol, de magyar, s nem könnyen törődik bele, hogy a dolgok úgy folynak, ahogy folynak. A hivatalos Magyarország, még az irodalmi is, egyszerűen, de elegánsan bolondozik velünk. Ne tessék tehát csodálkozni, ha mi, „túlzók”, politikában, tudományban, irodalomban, művészetben – valóban túlzók vagyunk. Bajos dolog ott nem túlozni, ahol még az sincs meg, amit – túlozzunk. Előkelő Magyarországról álmodozunk itt pár százan, s nem elégíthet ki bennünket egy közép-európai Macedónia.
A Fényes Samu (ő a dr. címet nem röstelli) drámája másutt – más lett volna. A mai Magyarországon csak ilyen lehetett, s örüljünk, hogy ilyen Nietzsche fordítója, s a másutt már elhelyezkedett ideák propagátora hasznos ember. Sőt, ebben a színművében is nem egy helyütt poéta, bizonyisten poéta, ami nagy dolog. Mindenesetre pedig olyan magyar ember, aki szépen és bátran tud harcolni. Nem rossz darab és nem közönséges szépségű írás az „Ártatlanok”, állítom. Csak egy Paul Adam írta volna, már is nagyszerű volna, mert ilyen balgák vagyunk. Azonban, hogy gennyes, magyar sebekbe nyúlt az írójuk penecilusa, ez csak új érdem.
Hogy bűnös ember nincs, én erről csak verset mernék írni, ha úgy se kapnék kiadót, mint Lombroso. Ha viszont darabot írnék, elrejteném az igazságomat, hogy jobban tündököljék. Elrejteném, mint Hauptmann vagy Wedekind, vagy más. De magyarul én is csak úgy írnám meg, mint dr. Fényes Samu.
Tessék nekünk helyet adni, a magyar intellektuálisoknak. Majd mi is fogunk annyi önmérsékletet gyakorolni, mint a negyvennyolcasok a politikában. Tessék nekünk megengedni, hogy európai Magyarországot csináljunk, s megtelítsük az alkalmasokat európai eszmékkel. Különben, ne tessék, úgyis mindegy, vagy-vagy, valaminek jönnie kell. Kacagok a csacsiságon, mely sokszor az én szegény fejemen tölti kedvét. Ördögöt is, én nem vagyok szerelmes a más kultúrába, de ezt már csak inkább szeretem, mint a magyar kulturátlanságot.
Dr. Fényes Samu mint „bajtárs”-nak ajánlotta, s ajándékozta könyvét. Az vagyok, bajtársa mindenkinek, aki világosabb Magyarországot akar. Ezt szinte fájdalmasan vallom be azoknak, akik viszont kozmopolita kitűnőségükkel túlvannak a magyar problémákon. Én bennük vagyok, bennük élek, sőt missziót érzek. Ezért ajánlom mindenkinek, olvassa el az „Ártatlanokat”, dr. Fényes Samu „megcsúfolt” színművét. Sok szamárság megtörténhetik a Duna–Tisza táján, de talán mégse lehetséges halálra ítélni egy szükséges, kultúraéhes, jó magyar embert.
Budapesti Napló 1908. április 10.
Ady Endre
