140. JEGYZETEK A SZAJNA MELLŐL
140. JEGYZETEK A SZAJNA MELLŐL
I. Zola és Bonaparte
A Dreyfus-pörbe[n], mely már nincs, két revolvergolyóval pörújítást akartak nyitni a minap. Zolát vitték s temették a Panthéonba. Zolát, a hamvaiban is háború-szerzőt. Az a senki, aki a szerencsétlen Dreyfust megsebesítette, természetesen eszköz volt. Császárpártiak, royalisták sohase fogják elfelejteni, hogy élt egy Zola nevű író, aki megírta a Débâcle-t. Ez a Débâcle a Zola legnagyobb bűne, Sedannak, a német–francia háborúnak ez a hatalmas magyarázata. „Je ne cache pas, j’explique”, mondta hányszor, de hányszor Zola. Gyűlölte a hazugságot, a társadalmit, a hazafiast, a vallásost, a mindenfélét: A „j’accuse”-nél nagyobb szerepe volt a Dreyfus-pörben a Débâcle-nak. Ma már katonák, tábornokok bevallják, hogy ez a Débâcle fölér száz történelmi művel. Zola Emil a béke és emberiesség Napóleonja volt, igazi Bonaparte-temperamentum. Jobban tudott harcolni a hadsereg ellen a békéért, mint a fiók-Bonaparte hadserege a háborúért. Sőt talán nagyobb harcos volt ő az első Bonaparténál is, kinek lelke rokon volt a Zola megnemesült lelkével. Ott a Panthéonban Lannes de Montebello, Napóleon híres maréchaljának közelében, jó helyen vannak most már a Zola hamvai. Arról adnak leckét a világnak, miként kell tökéletesedni s harcolni. Ha Bonaparte vér helyett bátor igazságokban fürösztötte volna meg a világot, hol tartana ma már ez a szegény emberiség.
II. Franciaország, a papok és a gyarmatok
Fontainebleau környékén a minap ósdi klastromot láttunk, ósdi szép templommal, s rajtuk nagy táblák: kiadó. Párizsban, a Dames du Sacré-Coeur templomban ez idő szerint régi egyiptomi táncokat mutatnak be lengén öltözött táncosnők. Holott még mindig a templomban van Szűz Máriának egy nagyon finom, művészi szobra. Ez a szobor vidám arccal nézi a változott időket s a szép táncosnőket. Franciaországban, a kontinentális Franciaországban tehát itt tartunk már. De a gyarmatokon gyáva a francia kormány, legtöbb helyen hatalmi és politikai okokból. Tonkinban például elnézi, hogy a papok izgassanak az új, egyházat és államot szétválasztó törvények ellen. Madagaszkárban pláne kiszolgáltatja a bennszülötteket a hittérítők vad fanatizmusának. Hát ez már sehogysem illik a francia burzsoázia hazug, papfaló radikalizmusához. Itthon igen, szembeszáll a papuralommal, mely századokra vetette vissza az emberi kultúrát. De azt nem bánja, ha most a papok ugyanilyen sok százados merényletre készülnek a kolóniák lakosai ellen. Még a legprogresszívebb polgárság is, miként a francia, aszerint hajlandó a kultúra mellett vagy ellen lenni, hogy lesz-e, s mennyi haszna lehet belőle.
III. Amit Lyonból üzennek
Lyonból az emberi jogok ligája heves kongresszusi ülésen üzenetet küldött a francia kormánynak s az egész policájos világnak. Tiltakozik a liga, hogy a kormányok bizonyos fogalmakat nebántsvirágokká tegyenek a gondolat és ítélet elé. Nincs az istennek az az állama, mely megtilthassa nekem, hogy éppen például a hazáról, államról s társadalmi rendről harsányan ne úgy ítéljek, ahogy nekem éppen tetszik. Ez nagyon kényelmes dolog volna így, s holnap már a Föld is megállana forgásában, amit még Galilei korában sem tett pediglen. Igenis, a gondolatszabadság és gondolathirdetés korláttalan emberi jog, a hazáról éppen olyan bátran mondhatok véleményt, mint a klérusról vagy a tőzsdéről. Ha pédául a haza egy fogalombálvány lesz, akkor minden emberi gonoszság e mögé búvik. És a lyoni kongresszus kemény hangon ítélte el azt az államrendet, mely Hervét bebörtönözte. Lyon Párizshoz sincs közel, s milyen messze van Budapesttől, de milyen vigasztaló dolog, hogy Lyonban kultúremberek nyelvén kiáltották el az eb ura fakót.
Párizs 1908. június 10.
Szocializmus 1908. június 18.
Ady Endre
