D) AZ ÖNKÉNTES NEMZETŐRSÉG ÉS AZ ELSŐ ÖNKÉNTES CSAPATOK
D) AZ ÖNKÉNTES NEMZETŐRSÉG ÉS AZ ELSŐ ÖNKÉNTES CSAPATOK
A nemzetőrség mozgósítása végül is csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A jelentős számban mozgósított nemzetőrség a Délvidéken sikeresen oltalmazta ugyan a magyar, német és román helyiségeket a szerbek meg-megújuló támadásaival szemben, de az egyre inkább elhúzódó háború vívására nem volt alkalmas. Márpedig augusztusra nyilvánvalóvá vált, hogy a kezdeti várakozásokkal ellentétben ez a háború még sokáig eltarthat.
A mozgósítás és a váltások megszervezésének amúgy is nehézkes – és költséges – rendszerét tovább bonyolította, hogy az a nyári mezőgazdasági csúcsmunkák idejére esett. Így olyan szélsőséges eset is előfordult, hogy a túlnyomórészt paraszti népességből álló nemzetőr alakulatok, felváltásukat be sem várva, elhagyták őrhelyüket és hazamentek – aratni.
A fenti problémák arra ösztönözték a Batthyány-kormányt, hogy új megoldást találjon. A kézenfekvő új honvédzászlóaljak felállítása lett volna. Ezzel kapcsolatban, mint látni fogjuk, már történtek is lépések. A születőben lévő tervezet – mely lényegében egy egész hadsereg létrehozásával számolt – törvényi elfogadtatása, illetve realizálása viszont igen csak időigényesnek tűnt. (Nem beszélve arról, hogy fennállt a lehetőség, hogy azt az uralkodó nem fogja szentesíteni.)
Ebben a helyzetben Batthyány ismét a nemzetőrségi törvényt vette elő, hogy legalizálhassa újabb csapatok létrehozását. Augusztus 13-án kiadott rendeletével „önkéntes nemzetőri alakulatok“ kiállítására utasította a törvényhatóságokat. Ezeknek a honvédzászlóaljaknál tárgyalt feltételek szerint – tehát önkéntes alapon, a cenzus figyelmen kívül hagyásával, zsoldfizetéssel, katonai esküt téve, s a hadi fegyelem alatt állva – kellett alakulniuk. Egyetlen kritériumban volt csupán különbség: a szolgálati idő itt a „háború végéig“ – nem pedig három évre szólt.
A törvényhatóságok ily módon kiállított alakulatait – századokat, zászlóaljakat – szeptember folyamán Veszprémben, Vácott, Szolokon és Aradon, azaz négy „nemzetőri“ táborban vonták össze.
Ezek összlétszáma az említett hónap végén 12 ezer fő körül mozgott, azaz mintegy 15 zászlóaljat tett ki. (Több önkéntes nemzetőri alakulat ugyanekkor még szervezés alatt állt. Erdélyben ugyancsak alakultak önkéntes nemzetőri csapatok, így például Marosszéken és Aranyosszéken egy-egy zászlóalj.)
Az önkéntes nemzetőrségnek különösen fontos szerepe lett Jellačićtámadásának elhárításában. A szeptember 11-én a Drávát átlépő, mintegy 50 ezer főnyi horvát inváziós sereg kezdetben ugyanis alig talált ellenállásra. Közvetlenül a támadás megindulása előtt a Drávát őrző nemzetőri csapatok nagy részét ugyanis visszavonták, miután ezeket a veszprémi önkéntes nemzetőr tábor katonáival kívánták pótolni. Csakhogy ezek még nem érkeztek meg felváltásukra.
A magyar had alig 6 ezer főnyi reguláris része, két honvédzászlóalj, néhány magyar sorzászlóalj, két huszárezred, valamint némi tüzérség, mely Nagykanizsán és környékén állomásozott magára maradt, s a nagy túlerő miatt egészen Pákozdig volt kénytelen hátrálni. Itt a sereg létszáma a veszprémi és a váci tábor csatlakozásával – valamint a császári-királyi 6. Württemberg huszárezred és a 34. Porosz herceg gyalogezred két zászlóaljának csatlakozásával – 17 ezer főre nőtt. S az önkéntes nemzetőrök nemcsak létszámbeli bővülést jelentettek, hanem alaposan kivették részüket a szeptember 29-i pákozdi győzelemből is.
Jeleskedtek a szolnoki tábor önkéntes nemzetőrei is, akik Görgei Artúr vezetésével – Tolna és Baranya megye népfelkelőinek segítségével – bekerítették, és október 7-én Ozoránál fegyverletételre kényszerítették Jellačić seregének Roth és Phillipovich tábornok vezette 10 ezer főnyi hadoszlopát.
Az önkéntes nemzetőrségnél maradva, megemlítjük, hogy a fővárosban szerezett két önkéntes nemzetőrzászlóalj már szeptember közepén reguláris honvéd zászlóaljjá alakulva a 13. és 14. sorszámot kapta. Ez egyben előre jelezte a tendenciát – vagyis azt hogy az önkéntes nemzetőr zászlóaljak – melyeknek szervezési elvei lényegében nem különböztek a honvéd zászlóaljakétól – a későbbiek során honvéddé alakultak.
A Jellačić támadását közvetlenül megelőző, illetve követően időszakban több önkéntes csapat szervezésére is sor került. Így például megalakult a Hunyadi önkéntes csapat, amelynek alakítására Kossuth pénzügyminisztériumi osztálytitkára, Szalay László kapott megbízást, augusztus 13-án. Ez a gyalogságból és lovasságból álló alakulat a Duna-Tisza közén toborzódott, majd Görgei alárendeltségében részt a horvátok elleni elleni harcokban. Csakúgy, mint a Zrínyi-csapat. Ez utóbbi elődje egy augusztus – szeptember fordulóján Bécsben toborzott önkéntes csapat volt, melynek végleges megszervezésére – Budapestre érkezését követően – szeptember 16-án Perczel Mór kapott megbízást a miniszterelnöktől. Perczel önkéntesekkel, valamint a császár-királyi hadsereg átszökött katonáival – akik nagyrészt a Budán állomásozó „Cordier“ gránátos zászlóaljtól szöktek meg – egészítette ki az alakulatot. (A későbbi honvédsereget figyelembe véve még két önkéntes csapatot kell megemlítenünk. A „Kossuth-huszárokat“, akiknek – vagyis egy teljes, 8 századból álló ezrednek – a felállítására a Székelyföldön Berzenczey László kormánybiztos kapott megbízás augusztus 16-án, továbbá a Hajdúságban alakuló, gyalogságból és lovasságból álló Bocskai-csapatot, melynek szervezését szeptember 12-től Sillye Gábor országgyűlési képviselő, majd kormánybiztos irányította.)
