2. A TÁBORNOKI- ÉS TÖRZSTISZTI KAR ÖSSZETÉTELÉNEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

Teljes szövegű keresés

2.
A TÁBORNOKI- ÉS TÖRZSTISZTI KAR ÖSSZETÉTELÉNEK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
a) Születés, nemzetiség, származás
A születés helyét tekintve – mint azt a következő (2.) táblázat is szemlélteti – a honvédsereg parancsnokainak zöme a történelmi Magyarországról származott.
2. sz. táblázat
A tábornoki-és törzstiszti kar megoszlása a születés helye szerint
A születés helye
Százalék
Történelmi Magyarország (Erdéllyel)
742
80,9
Habsburg Birodalom egyéb országai
137
14,9
Más országok (külföld)
38
4,2
Összesen:
917
100
 
A parancsnoki kar tagjainak közel 20%-a nem Magyarországon született. Ennek magyarázata elsősorban abban rejlik, hogy a tábornokok és törzstisztek jelentős része nem magyar volt.
A Habsburg Birodalom egyéb országaiból – köztük az ide sorolt Horvátországból – származó tisztek születési helye az alábbi képet mutatja:
3. sz. táblázat
A Habsburg Birodalom egyéb országaiban születettek megoszlása
Ország/terület
Százalék
Ausztria
33
23,4
Horvátország/Szlavónia
32
23,4
Galícia
31
23,4
Cseho./Morvao.
27
19,8
Olasz tartományok
8
5,8
Dalmácia
3
2,1
Szilézia
2
1,4
Bukovina
1
0,7
Összesen:
137
100
 
A fentiek alapján megállapítható, hogy Ausztria, Horvátország, Galícia, valamint Cseh-és Morvaország volt az, ahol a történelmi Magyarország után a legtöbb honvédtiszt született.
A parancsnoki kar külföldi származású tagja közül 15-en a felosztott Lengyelországban, 13-an a német államok valamelyikében látták meg a napvilágot, illetve 3 fő Franciaországban, 2-2 Angliában, az itáliai államokban és a Havasalföldön, 1 fő pedig Belgiumban született.
A honvédtisztek születési helyének statisztikájából már eleve következtethettünk arra, hogy jelentős lehetett a nem magyar származású tisztek aránya. Ugyanakkor közismert, hogy a XIX. század közepének Magyarországa soknemzetiségű ország volt, melyben a nem magyar etnikum aránya meghaladta az 50%-ot. Az is köztudott, hogy az
1848–49-es szabadságharc sikertelenségének egyik oka a hibás nemzetiségi politika volt. A magyar forradalom vezetői azzal, hogy 1848 tavaszán és nyarán megtagadták az ország lakossága nagyobb hányadát kitevő nemzetiségek jogos nemzeti követeléseinek teljesítését, fokozatosan az ellenfél, a bécsi reakció táborába sodorták őket.
A magyarországi nemzetiségek szabadságharc alatti szereplése azonban sok tekintetben árnyaltabbá válik, ha megvizsgáljuk a szabadságharc hadseregének nemzetiségi összetételét. Reprezentatív felméréseken alapuló számítások szerint ugyanis a honvédsereg legénységi állományának kb. felét az országban élő más népek, tehát nem magyarok adták. Az egyes alakulatok ilyen irányú vizsgálata azt mutatja, hogy – az erdélyi Szászföld kivételével – az ország német, a Partium és a Temesköz román, valamint Kárpátalja ukrán anyanyelvű fiai nagy számban küzdöttek a honvédsereg soraiban, sőt a szlovákok népességük arányszámához viszonyítva több honvédet adtak a szabadságharcnak, mint a magyarok!
Jól működött a megyékre felosztott újonckontingensek kiállításával megbízott magyar vármegyei apparátus? A föld nélküli szlovák és kárpátukrán agrárproletárok tömegei gazdasági tényezők következtében lettek honvédek? Vagy azért, mert tudták, hogy a magyar forradalomnak köszönhetik felszabadulásukat a jobbágyi kötöttségekből, és felismerték, hogy ennek védelméről van szó? Alighanem mindhárom feltevésben van igazság. Ettől függetlenül, tény, hogy a honvédhadsereg legjobb egységei között számos olyan alakulatot találunk, amely döntő vagy jelentős részben magyarországi németekből, szlovákokból, románokból vagy kárpátukránokból állt.
A Nagyváradon alakult 27. és 55. Bihar megyei honvédzászlóalj legénysége például román többségű volt. E zászlóaljak Bem alatt kitűntek Erdély felszabadítása során és az is előfordult, hogy román felkelők ellen harcoltak.12
12. CSUTAK KÁLMÁN: Aradi fogságom alatt írt iratok az 1848–49. évi szabadság-harc, különösen az Erdély havasai ellen vezetett hadjáratról. Pest, 1868. 10. és 65.
Az Arad megyében sorozott 29. honvédzászlóalj legénységét 1848 őszén egy magyar lakosságú vidéken szervezett zászlóalj katonáival kívánták összevegyíteni, mivel féltek, hogy a túlnyomóan románokból álló zászlóalj nem fog megfelelni kötelességének. Erre végül nem lett szükség, mert a zászlóalj anélkül is bizonyított: 1849. február 8-án a Közlönyben is méltányolt rendkívüli hősiességgel egy egész ellenséges dandárt vert ki Újaradról.13
13. KLÖM. XIII. 370., 399., 555., 604., 765.
A 9. honvédzászlóalj még az elsők között, 1848 nyarán Kassán alakult, a vidék magyar és szlovák önkénteseiből és Debrecenben százötven fős kiegészítést kapott Bihar és Szilágy megyei románokból. Decemberben a Délvidéken leharcolt alakulat újabb kiegészítését háromszáz bánsági román és szerb újonc biztosította, s végül még egy nagyrészt németekből álló temesvári nemzetőrszázadot is a zászlóaljhoz csatoltak.14 Ez a zászlóalj lett a szabadságharc egyik leghíresebb csapatteste, Tápióbicske, Isaszeg, Vác, Nagysalló, megannyi csata hőse, amelynek rendhagyó „veres” színű sipkáját kitüntetésként rendszeresítették a honvédseregben.
14. HOFFMAN ARNOLD: Az 1848–49-i veressipkás 9-ik honvédzászlóalj története. Kassa, 1906. 12., 25–26., 35.
Szlovák többségű legénységből állt például a neves 4. (pozsonyi) honvédzászlóalj, mely Erdélyben harcolt, a branyiszkói áttörésnél kitűnt Zólyom megyei 1. és 2. (később 51. és 124. honvéd-) zászlóalj, és az 1848 őszén a honvédsereghez csatlakozott cs. kir. 2. Sándor, valamint a 60. Wasa gyalogezred három-három zászlóalja. Ugyancsak jelentős számú szlovák szolgált az 1848 őszén szintén a honvédsereghez állt 34. gyalogezredben, valamint a „haza hívó szavára” ugyanekkor hazaszökött 8. Koburg és 10. Vilmos huszárezredben.15
15. Bécsi Hadilevéltár: Grundbücher, 2. Linien Infanterie Regiment, 34. LIR., 60. LIR., 8., 10. Huszaren Regiment, 1841–1850.
Az 1848 őszén, valamint az 1849 tavaszán kivetett újonc kvóták alapján, valamint a honvédsereghez csatlakozott cs. kir. alakulatok legénységének nemzetiségi összetétele konkrét ismeretében feltételezhetjük, hogy a szlovák születésű honvédek száma 25 ezer, a román anyanyelvű honvédek száma pedig 20 ezer fő körül mozgott.16
16. Túlnyomóan vagy jelentős mértékben szlovák nemzetiségű legénységből állt a 4. (pozsonyi), a 15. (pozsonyi), a 16. (nyitrai), a 17. (Bars megyei) a 20. (kassai), a 40. (terencséni) a 46. (Somogy megyei, de Felső-Magyarországról kiegészítést kapott), a második 51. (Zólyom megyei), a 64. (szintén Zólyom megyei), a 100. (lévai) és a 124. (Zólyom megyei) honvédzászlóalj, továbbá a honvédsereg csatlakozott, felső-magyarországi kiegészítésű cs. kir. ezredek: a 2., a 34. és a 60. gyalogezred három-három, továbbá a 33. gyalogezred 3. zászlóalja, a Weissl”-gránátos zászlóalj, végül a 3., 8. és 10. huszárezred. A román honvédek zöme a 27. (nagyváradi), a 63. (Szatmár megyei), a 69. (partiumi), a 89. (partiumi), a 105 (máramarosszigeti), a 123. (nagyváradi), a 134. (torda–aranyosszéki), a 135. (Nagyszebenben alakult), a 136. („hátszegi román”) és a 137. (észak-erdélyi) honvédzászlóaljban szolgált. (E mellett számos honvédzászlóalj 1849 tavaszán és nyarán román újoncokból kapott feltöltést.)
Az ország német lakosságának többsége – az erdélyi szászokat kivéve – a szabadságharc lelkes támogatójának bizonyult. Dél-Magyarországon, ahol a szerb felkelés a magyarok (és az első időszakban a románok) mellett a német lakosságot is fenyegette, több németekből álló nemzetőr zászlóalj alakult. Később a bácska-bánsági németek jelentős számban álltak be a honvédek közé, s 1849 májusától „saját” alakulatuk is volt: a Bem alakította 67., „bánsági német” honvédzászlóalj.17
17. KLÖM XV. 428., Nagy Sándor: Háromszék LXV.
A szepességi németek nemcsak a honvédsereg számára folyó lőszer-és fegyvergyártásban jeleskedtek – miként a Rákóczi-szabadságharc idején is. Fiaik adták a Lőcsén szervezett 19. honvédzászlóalj, valamint a Cornidesz-féle ,,Szepesi vadászzászlóalj” – egy jeles gerilla csapat – katonáit.18 Bácskai bunyevácokból állt a honvédsereg egyik legjobb alakulata, a 34. (zombori) honvédzászlóalj, és szinte kizárólag ruszinok (kárpátukránok) alkották a 21. (munkácsi) honvédzászlóalj legénységét.19
18. TIRTS REZSŐ: 1848–49-i élményeim. Késmárk, 1903.
19. A 34. honvédzászlóaljra ld. KLÖM XV. 753., a 21. honvédzászlóaljra ld. Hadtört. Levélt. 1848–49-es gyűjtemény.
Ezek után izgalmas kérdés, hogy a honvédsereg legénységének nemzetiségi szempontból vegyes összetétele tükröződött-e, s ha igen, menynyire a tisztikarban.
A honvédtisztek nemzetiségi hovatartozásának megállapítása sok esetben igen nehéz feladat. Ennek az az oka, hogy gyakran olyan tisztek is magyarnak vagy a „magyar politikai nemzet” tagjának vallották magukat, akik születésükre, etnikai hovatartozásukra nézve nem voltak magyarok. Ennek lényegében két oka volt, melyből az egyik az asszimiláció. A reformkorban a magyar nyelv egyre általánosabbá válásával, a magyar nyelvű kultúra és a nemzeti jellegű intézmények előretörésével, jelentős lett a nemzetiségek körében a magyarosodás. E folyamat jelentőségét és méreteit szemlélteti például, hogy 1848/49-hez kötődik a névmagyarosítás első nagy hulláma. Márpedig a név megváltoztatása – ha nem külső kényszer hatására történik – általában az asszimilációs folyamat befejezését tanúsítja. A szabadságharc törzstisztjei közül például ötvenen magyarosították nevüket, hatan még a forradalom előtt, a többiek a szabadságharc idején.
A másik ok a magyar politikai nemzet fogalmában gyökerezik. A magyar nemzet, azaz a magyar politikai nemzet alatt a kor a nemességet értette, melybe a kiváltságos nemesi osztály nem magyar származású tagjai is beletartoztak. A Délvidék szerb és horvát nemességének, Felső-Magyarország szlovák kisnemesei és az erdélyi, vagy bánsági román anyanyelvű nemesség alapvető érdekei egybeestek a magyar nemesség érdekeivel. A társadalmi haladásért, a polgári átalakulásért folytatott harcot egy részük közösen vívta a magyar nemességgel, de többnyire, mint a magyar politikai nemzet tagjai, s nem mint nemzetiségük képviselői. 1848–49-ben a nemzetiségek nagyobb része a magyar forradalom és szabadságharc ellen fordult, de e nemzetiségeknek a kiváltságos osztályhoz tartozó tagjai közül számosan a szabadságharc oldalára álltak. Ez a fejlemény sokuk számára pedig „hungarus” mivoltuk – a „magyar politikai nemzethez” való tartozásuk – érzetének megerősödésével járt együtt.
A nemzetiség megállapításánál így végül is nem a születés szerinti (etnikai) hovatartozást vettük figyelembe, hanem azt, hogy ki minek vallotta magát. A honvédsereg tábornoki, törzstiszti karának a nemzetiségi megoszlása eszerint a következő volt (ld. 4. sz. táblázat).
4. sz. táblázat
A tábornoki és törzstiszti kar nemzetiségi megoszlása
* 5 szlovák, 5 bunyevác, 2 angol, 1-1 francia, szlovén és görög
A szabadságharc katonai vezetésében a nem magyar származású törzstisztek és tábornokok aránya viszonylag magas volt. Ez a magas arányszám azonban elsősorban nem a magyarországi nemzetiségek részvételét jelenti. A honvédsereg vezetését képező tábornoki és törzstiszti karban a hazai nemzetiségek közül csak a németek a szerbek és a horvátok alkottak jelentős csoportot. Magukat szlováknak, románnak vagy ukránnak valló honvéd törzstisztek úgyszólván alig voltak.
Több körülmény folytán alakult ez így. Egyrészt azért, mert az említett nemzetiségek polgári-értelmiségi vezető rétege nemzeti jogainak érvényesítését a bécsi udvarra támaszkodva, a császárság keretein belül kívánta megvalósítani, miközben a magyar nemzeti törekvésekkel mindinkább szembe került. S tudjuk, hogy a honvédsereg vezetésében számba jöhető nemzetiségi polgári vezető rétegek csatlakozását a magyar forradalom politikai vezetése a nemzetiségek jogos követeléseinek elutasításával lehetetlenné tette.
Másrészt, mint láttuk, a honvédsereg tisztikarának (törzstiszti karának) legfőbb forrását a cs. kir. hadsereg jelentette. A cs. kir. hadseregben, viszont, ebben a korban a románok, a szlovákok és a kárpátukránok csak kis számban szolgáltak tiszti rendfokozatban.
A magyarországi nemzetiségiek közül a nemesek, sokan elérték ugyan a tiszti rendfokozatot a cs. kir. hadseregben, esetükben azonban többnyire olyanokról volt szó, akik a magyar nemességhez fűződő gazdasági, társadalmi, kulturális és családi kapcsolataik szövevényrendszere következtében lényegében magyarnak tekintették magukat. (Mint például a szlovák születésű Janik János, és Liptai [Hrobony] Ferenc vagy a román származású és a későbbi román fejedelmi házzal rokon, Zala megyei földbirtokos és szolgabíró Gyika [Ghica] Jenő stb.)
A románokról, szlovákokról és ukránokról szólva azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy ha a honvédsereg parancsnoki karából hiányoztak is, főtiszti rendfokozatban (hadnagy, főhadnagy és századosként) jelentős számban szolgáltak a honvédseregben. A magyarok mellett, mint látható, igazából csak a németek és osztrákok aránya kiugróan magas, valamint a lengyeleké volt jelentős a honvédsereg vezető tisztjei között. (Ennek okairól valamint a táblázatban szereplő katonadinásztiákról majd a későbbiekben szólunk.)
A ’48-as forradalom és szabadságharc egyik alapvető jellemvonásaként tartjuk számon, hogy azt az erős polgárság hiányában a nemesség, a polgári és nemzeti átalakulás
ban személyesen is érdekelt liberális középnemesi réteg vezette. Nem érdektelen tehát megvizsgálni, hogy e tekintetben mi jellemezte a szabadságharc, vagyis a honvédsereg katonai vezetését. Ennek érdekében nézzük meg, hogy a parancsnoki karban (illetve azon belül az egyes nemzetiségek viszonylatában) milyen volt a nemesek-, illetve a nem nemesek aránya (ld. 5. sz. táblázat).
5. sz. táblázat
A tábornoki-törzstiszti kar származás szerinti megoszlása
Nemzetiség
Nemes
Nem nemes
Összesen
 
Százalék
Százalék
Százalék
Magyar
573
87,3
83
12,7
656
100
Német/ osztrák
37
28,2
94
71,8
131
100
Lengyel
31
100,0
31
100
Délszláv*
12
42,9
16
57,1
28
100
Olasz
5
71,4
2
28,6
7
100
Egyéb
30
51,7
28
48,3
58
100
Összesen:
688
223
911
100
 
 
* a szerbek, horvátok és szlovének együtt
A fenti adatokból mindenek előtt az állapítható meg, hogy a nemesek aránya a honvédsereg parancsnoki állományában is domináns összeségében 75,4%-os volt. Ezen belül, a lengyelek esetében elérte a 100%-ot (legalább is az ismert esetekben), és a magyaroknál is jelentősen meghaladta az átlagot (87,3%.)
A német születésű tisztek esetében viszont a „polgárok” voltak többségben (71,8%), míg a szerbeknél és a horvátoknál nagyjából azonos volt a nemesek és a nem nemesek aránya.
Önmagában a nemesi származás – főleg a magyarországiak esetében – azonban még nem sokat mond. A tisztek vagyoni viszonyainak ismeretében (ld. életrajzok) arra következtethetünk, hogy a nemesi születésűek nagyobb fele a közbirtokos – ilyen értelemben a középbirtokos – nemességből származott. További 25–30% a kisbirtokosok, illetve a vagyontalanok kategóriájába tartozott. Végül 4–5%-ot tettek ki a nagybirtokosok. Ez utóbbiak többsége a honvédsereg 60 főnemesi származású törzstisztje köréből került ki. (A honvédsereg főnemesi származású parancsnokainak mintegy fele erdélyi volt, akik viszont többnyire közbirtokosnak számítottak, egyharmada pedig a komolyabb vagyonnal nem rendelkező „katonabárók” csoportjából, a katonai érdemekért bárói, vagy grófi rangra emelt családokból származott).
A nemesi és nem nemesi származású tisztek társadalmi helyzete megállapításának egyik további lehetősége, ha megvizsgáljuk, hogy apjuk milyen foglalkozást űzött. Az ezzel kapcsolatban ismert adatok a következő képet mutatják (ld. 6. sz. táblázat).
6. sz. táblázat
A tábornokok és törzstisztek szüleinek foglalkozási megoszlása
Foglalkozási ág
Százalék
Császári-királyi tiszt
157
27,1
Vagyonából él
152
26,3
Megyei-városi hivatalnok
131
22,6
Állami-és magánalkalmazott
70
12,1
Értelmiségi
36
6,2
Iparos, keresk., földműves
33
5,7
Összesen:
579
100
 
Az e tekintetben rendelkezésre álló adatok mindenek előtt azt erősítik meg, hogy a honvédsereg parancsnokainak zöme – függetlenül nemesi, vagy nem nemesi születésétől
– apja foglalkozása alapján a társadalmi középrétegekhez tartozott. A táblázatban található foglalkozási ágak a korabeli társadalmi hierarchiában ugyanis középen helyezkedtek el. Feltűnő, hogy a honvédsereg tábornokai és törzstisztjei jelentős részének az apja is tiszt volt – a császári-királyi hadseregben. Ez a nem nemesi születésű honvédtisztek esetében még inkább jellemző volt, mint a nemesi származásúaknál. A „polgári” – tehát nem nemes származású – tisztek másik felének apja pedig általában állami (kincstári, vagy közigazgatási) hivatalnok volt. Így zömük lényegében nem a klasszikus értelemben vett – iparos vagy kereskedő – polgárságból származott.
Foglalkozás, iskolai végzettség
A honvédsereg parancsnokai maguk, a szabadságharc kitörésekor, 1848 tavaszán az alábbi foglalkozást űzték (ld. 7. sz. táblázat).
7. sz. táblázat
A tábornoki-és törzstiszti kar foglalkozási megoszlása
A honvédsereg későbbi vezetőinek nagyobb fele 1848 tavaszán tehát a császárikirályi hadsereg aktív (442 fő), illetve már nyugalmazott tisztje (97 fő) volt.
Ezt a magyar szabadságharc egyik sajátosságaként értékelhető tényt, ti., hogy egy olyan forradalmi hadseregről van szó, ahol a parancsnoki állomány nagyobb részben hivatásos, szakmájához értő tisztekből állt, ugyanakkor ki kell egészítenünk. A honvédsereg parancsnoki karában ugyanis nemcsak az aktív és nyugalmazott császári-királyi tisztekből, valamint tisztjelöltekből és altisztekből lett tisztek rendelkeztek katonai képzettséggel. Az egyéb foglalkozási ágaknál felsoroltak között sok volt, még 1848 előtt kilépett cs. kir. tisztet, „hadfit” (tisztjelöltet), illetve tiszthelyettest találunk. Velük együtt, valamint a más hadseregekben – elsősorban az 1831-es lengyel felkelésben szolgáltakkal – a honvédsereg parancsnoki karában a katonaviseltek száma, illetve aránya az alábbiak szerint alakult (ld. 8. sz. táblázat).
8. sz. táblázat
A tábornoki-törzstiszti kar katonai előélettel rendelkező tagjai
A)
Cs. kir. hadseregben:
Tábornok
Törzstiszt
Százados
Főhadnagy
Hadnagy
Altiszt/hadfi
Összesen
a) aktív
2
19
140
141
106
34
442
b) nyugalmazott
-
7
65
19
6
-
97
c) kilépett
-
1
14
47
91
85
238
összesen
2
27
219
207
213
119
777
B)
Más hadseregekben
2
6
8
7
2
-
25
Végösszeg:
4
33
227
214
215
119
812
 
Ez lényegében azt jelenti, hogy a honvédsereg tábornokainak és törzstisztjeinek abszolút többsége (a 945 főből 812, vagyis 86%) a szabadságharc előtt tisztként (693 fő, 73,4%), illetve tisztjelöltként, vagy altiszti rangban (119 fő, 12,6%) szolgálva gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezett.
A parancsnoki tevékenység ellátásához ugyanakkor elméleti tudásra is szükség van. Magasabb szintű katonai ismereteket a Habsburg Birodalomban elsősorban a bécsújhelyi katonai akadémián, valamint a bécsi hadmérnöki akadémián, illetve a Korneuburgban, majd Tullnban működő utásziskolán, valamint a magyar nemesi testőrségnél lehetett szerezni. Az említetteken – valamint más, külföldi katonai akadémiákon (pl. a franciaországi Metz városában, ahol a később honvédtisztté lett lengyel emigránsok közül tanultak többen – végzettek száma a következő volt (ld. 9. sz. táblázat).
9. sz. táblázat
Magasabb katonai tanulmányokat végzett
A magyar nemesi testőrségnél
88 fő
A tullni utásziskolán
33 fő
a bécsújhelyi katonai akadémián
40 fő
A bécsi hadmérnöki akadémián
35 fő
a külföldi katonai akadémián
10 fő
Összesen:
206 fő
 
Ez a tábornoki-törzstiszt kar 21,8%-át jelentette. (Ez az adat annyiban szorul kiegészítésre, hogy mintegy további 200 tiszt katonai ezred nevelőintézetben nevelkedett.)
A foglalkozás szerinti megoszláshoz visszatérve, a második helyen a hivatalnokok és alkalmazottak összevonható kategóriája (157 fő 18,2%) áll. Esetükben a társadalmi hierarchia szempontjából azonos szintet képviselő foglalkozásokról van szó. Az ebbe tartozó vármegyei (és városi) hivatalnokok (esküdt, szolgabíró, jegyző, árvaszéki, törvényszéki ülnök, néhány megyei alispán, polgármester stb.), állami közigazgatási hiva
talnokok, valamint a kincstári és magánuradalmi alkalmazottak (pl. gazdatisztek, jószágfelügyelők stb.) foglalkozásuk alapján a társadalom középső rétegének tagjai voltak, s lényegében csak alkalmazójuk tekintetében – állam, önkormányzat, vagy nagybirtokos – tértek el egymástól.
Jelentős számot képviselt továbbá az úgynevezett vagyonból élők kategóriája. E közel 12% (103 fő) lényegében a földbirtokán gazdálkodó (magyar) köznemeseket jelentette.
A honvédsereg későbbi katonai vezetőinek 5,6%-a 1848 tavaszán értelmiségi – elsősorban az ügyvédi – pályán tevékenykedett.
Végül, az ország „polgárosodásának” jeleként 14 iparos és kereskedő (köztük Gábor Áron) is bekerült a honvédsereg vezetésébe.
Életkor, vallás
10. sz. táblázat
A tábornoki-és törzstiszti kar életkori megoszlása
Életkor
Százalék
18–25 év
61
6,7
26–40 év
522
57,0
41–55 év
280
30,6
55 év feletti
52
5,7
Összesen:
915
100
 
A honvédsereg parancsnoki állományának életkori megoszlása eléggé sajátos képet mutat. Erőteljesen képviselve volt benne – a forradalmi hadseregekre jellemző módon – a húszas éveiben járó fiatalság, mely például a szemben álló császári-királyi hadsereg vezetéséből, illetve törzstiszti karából teljesen hiányzott. A honvédtábornokok és törzstisztek zömének életkora 26 és 40 év közé esett, de 30%-kal viszonylag jelentős volt a 41–55 évesek aránya is. Ez utóbbiak nagy része azonban nem a szűkebben vett honvédseregben, hanem a nemzetőrségnél teljesített szolgálatot (ahová általában nyugalmazott cs. kir. századosként nevezték ki őket).
A legifjabb korosztály (18–25 évesek) tagjai többnyire „csak” az őrnagyi rendfokozatot érték el, mint például a 20 éves Bay Bertalan és a hasonló korú Mara Gábor, aki zászlóalja élén hősi halált halt. Két őrnagy azonban még náluk is fiatalabb volt: a 18 éves Szász Dániel, valamint a 19 éves gr. Ráday Pál.
A felső vezetést alkotó tábornokok és ezredesek többsége négy korcsoporthoz tartozott. A huszonévesekhez – köztük Klapka Györggyel, és a 27 évével legfiatalabb tábornokkal, Czecz Jánossal. A harmincas éveiben járt többek között Görgei Artúr, Gál Sándor és gr. Leiningen tábornok. A „negyvenesek”-hez tartozott pld. Damjanich és Dessewffy Arisztid. Végül ötvenes évei derekán járt pl. Aulich, Bem és Dembiński.
A szabadságharc két legidősebb törzstisztje a 68 éves Gergye Gábor honvéd alezredes, valamint a szintén annyi idős Bernád Antal nemzetőr őrnagy volt.
A parancsnoki kar tagjai vallási hovatartozásának megállapítása több szempontból is fontos. Önmagában azért, mivel olyan korról van szó, amelyben ennek komoly szerepe volt. Másfelől a felekezeti hovatartozás ismerete sok esetben nélkülözhetetlen támpont volt például az illető anyakönyvi adatainak (pontos születésének és halálozásának), és származási viszonyainak megállapításánál. A tábornokok és törzstisztek ezzel kapcsolatos adatait a 11. sz. táblázat tartalmazza.
11. sz. táblázat
A tábornoki-és törzstiszti kar vallási megoszlása
Vallás
Százalék
Római katolikus
631
70,6
Református
122
13,6
Evangélikus
104
11,6
Görög keleti
24
2,7
Izraelita
5
0,6
Unitárius
5
0,6
Görög katolikus
3
0,3
Összesen:
894
100
 
Ehhez itt csupán annyit kívánunk hozzáfűzni, hogy a fenti adatok is bizonyítják, hogy nem áll a későbbi „császárpárti” történetírásnak az az állítása, miszerint az 1848/49-es magyar szabadságharc az evangélikus Kossuth és Görgei vezette „protestáns lázadás” lett volna.
Mindaz, amit a fentiekben elmondottunk, a honvédsereg tábornoki és törzstiszti karának egészére jellemzőek. Az adatok és az azokból levonható következtetések a parancsnoki kar különböző nemzetiségű csoportjainál többé-kevésbé azonban eltérnek az átlagtól, valamint egymástól, ezért a fenti vizsgálatok elvégzésére az egyes nemzetiségek szerint is szükség volt.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages