Női viselet.
Női viselet.
Az egy öltő ruha neve leggyakrabban a gúnya (ünneplő, vagy hétköznapló, husulásra, szaggatásra való). A női viselet ruhadarabjai a legtöbbnyire csak a kötésig érő, rövid újjú, pöndölbe kötött ing (Mélykúton: gusza ing). A nyári kabátkák neve nagyon változatos és sokszor módosult jelentésű. A könnyebb, sokszor bélelt és lekötött kabátkák legelterjedtebb neve a vizitli (Baracska, Dávod, Jánoshalma, Csantavér, Bácsgyulafalva, Kishegyes, Topolya, Zenta, Katymár, Őrszállás, Felsőszentiván), vagy testhezálló (Kisszállás, Topolya, Csantavér, Tataháza), testálló (Mélykúton, ha rövid újjú: gusza testálló). Ez a női ruhadarab és neve nagyon elterjedt az ország más részein is (Csíkban „vizitka” Hontban és Tiszaeszláron „vizitke”, Baranyában „vizitli”). A deréktól elálló, hasonlóképen nyári vászonkabát a tüledálló (Veprőd, Bajmok, Mélykút, Topolya, Gombos). Egyéb neveik: pongyolka (Kossuthfalva, Topolya), löbbentyű (Dávod), leves (Mélykút, Jánoshalma, Kisszállás, Zenta, Madaras, Katymár), blúz (Kossuthfalva, Tataháza, Topolya), rékli, repülő (Bajsa), jobbka (Gombos), répike, böbölyke (Mélykút). Alattuk hordják a leggyakrabban fehér vászonból készűlt és testre szabott pruszlikot (Baracska, Dávod, Tataháza, Jánoshalma, Mélykút, Doroszló, Zenta, Bajmok). Ismernek szövetből való, vagy kötött pruszlikot is, melyet a testálló kabátkák fölé öltenek, s melyet a nemzetiségek (pl. a kisoroszok) is viselnek. Bélelt, testhez álló kabátjuk a vármegye délnyugati részén a miczi (Bácskertes, Doroszló, Gombos). A miczi valószínűleg a bácskai svábságnak az 1830-as évekből ismeretes női kabátkájának nevéből (Mitzchen) alakúlt. A német ruhadarab kezdetben sárga, majd zöld, a múlt század ötvenes éveiben sötétkék, vagy fekete gyapotszövetből készűlt, csípőig érő női kabátka volt. A 70-es években szorítja ki a hasonlóképen csípőkig érő, testhez álló „bondschurl”, a magyarság alább következő bandzsur-ja. Nagyon elterjedt egy-két női felöltőjük. Ilyen mindenekelőtt a bájkó nevű, vattával bélelt, csípőig érő, legtöbbnyire fekete kabát; bájkó: Bezdán, Gombos, Dávod, Baracska, Őrszállás, Monostor, bajka: Katymár, kaczabájkó: Tataháza, Csantavér, Kishegyes, kaczibajka: Bajsa, kaczabáj: Zenta, Sajkásgyörgye, (v. ö. kacza: Hont várm.; kaczabajka: Félegyháza, Baranya, bajkó: Vas vm., Fajsz, Tolna vm.) A kaczabajka, nevével együtt a vármegyei kisoroszok előtt is ismeretes (Sajkásgyörgye). Ugyanilyen ruhadarabnak más neve a bandzsur (Rém, Baracska, Tataháza, Csantavér, Veprőd), bundzsur (Gombos). Bondzsur néven a Nagykúnságban is él. Bácsvármegyéből a magyarság között félszázados divatja igazolható. Hasonlóképen készűlt ruhadarabja itt-ott (Baracska, Tataháza, Csantavér) a férfiviseletnek is van. Egy másik téli, inkább ünneplő felöltőjük a gyapjúszövetből, vagy bársonyból szabott térdig érő, szőrmével bélelt, prémes tyurak (v. ö. csurak: felöltő Baranyában; tyurak: az asszonyok prémes bundája Kún-Majsán; czurak: az asszonyok rövid télikabátja a szlavoniai magyarságnál), melyet néhol, pl. Gomboson, budiká-nak, menté-nek is hívnak. Irásos adat szerint Veprődön félszázad előtt már ismerik ezt a, valószínűleg a bunyeváczoktól átvett ruhadarabot. A bunyeváczság ma is viseli. Gomboson kívűl, főleg a vármegye középső és 329déli felének magyar községeiben divatos (Veprőd, Temerin, Kishegyes, Csonoplya, Bácsföldvár, Mohol). A szoknyák formája (s ez a régibb) a felűl szűk, alúl fodraival elálló harangalak, a mely azonban a csípőnél erősen elgömbölyödő formának hódol meg. A dunamenti községek szoknyái rövidebbek.
A ruhaszövetek között a luxus nagy teret ád a félselyemnek, virágos selyemszöveteknek, bársonynak. Ez kétségtelenűl bunyevácz és szerb szomszédjaiknak hatása. A dunamenti falvakban a legújabb időben terjed ez a fényűzés. A selyem és bársony Baracskán még ritka. Dávodon a fejkendő, szoknya, nagykendő selyemből való. Az éjszaki falvakban is széltében használják: Tataházán a testhez álló kabátkához, szoknyához, kötényhez, Mélykúton ünneplő felsőhöz és kötényhez, Jánoshalmán, Kisszálláson egész öltözet is készűl selyemből, bársonyból. A tőlük délre fekvő községekben is mindenütt kedvelik: Csantavéren felsőruhákon, kendőnek, köténynek, Bácsgyulafalván, Topolyán, Kossuthfalván az ünneplők gyakran egészen selyemből, bársonyból valók, Bácskertesen, Gomboson bársonykabátkák, selyemkendők divatosak, Kishegyesen, Doroszlón mellénykét, kötényt szabnak belőlük. A szövetszínek a lehető legtarkábbak, s annyira kevertek, hogy egyes községek, vagy tájékok uralkodó színeit alig lehet megállapítani. Általában a világoskék, piros, zöld, bordó a kedvelt színek, s közülök is főként a piros árnyalatai és a kék a használtabbak. Sötétebb alapszínű szövetekből készűlnek az idősebbek ruhadarabjai, de egy-két községben mintha szintén kevésbé kedvelnék a rikítót (Topolya, Kishegyes, Tataháza, Gyulafalva). A női hiúságot a vármegyében általában inkább a ruha színe és szövetének értéke elégíti ki. Mellettük a női kézimunka alkotásainak, a hímzésnek, csipkének alárendelt szerep jut, s főként csak az ingek (Gombos, Gyulafalva, Doroszló, Temerin), zsebkendők (Baracska, Dávod, Mélykút: czanglis kendő), nyári kabátkák (Tataháza, Jánoshalma, Kisszállás, Topolya) díszítésében vesz részt. Annál elterjedtebb a nyakra kötött, hajba font, szoknyákra varrt különféle színű pántlikák divatja. A gombosi lányok bokrétába kötött pántlikájukat (a „kutyát”) a hajuk alá kötik, őgy hogy két vége alácsüng. Színét az évszakok szerint változtatják: nagybőjtben kéket, nagyhéten feketét, máskor pirosat. Ugyanezt ruháikkal is megteszik: karácsonykor minden fehérnép fehér kendővel jelenik meg az éjféli misén, nagypénteken feketébe öltöznek. – A dunamenti községekben a leány és menyecske egyformán öltözködik, csak a leány hajába rózsás pántlikát fonnak, a menyecske pedig piros kazsmir-kendővel köti be a fejét. A tiszamenti falvakban nagyon elterjedt a fityula nevű főkötő, melyet a menyecskék a fejkendő alatt viselnek. Az éjszaki községek főkötője a trityi. – Ékszerek dolgában is fényűzők. A gyöngyök divatja ritkább, függők, gyűrűk közönségesek, de legjellemzőbb a nyakba kötött ezüst és aranypénzek („lázsiások”) viselése. Ez a délszláv szokás általános, s csak újabban enged teret az aranykereszteknek, medaillonoknak. – A női lábbelik között a csizmának nincs helye; a czipők, még pedig a kivarrott és sokszor arany-, ezüstszalagokkal díszített, legnagyobb részt fekete vagy sárga bőrből, posztóból, bársonyból készűlt gombos vagy fűzős félczipők és a papucsok a divatozók. A bőr-, selyem- vagy bársony-papucsok divatja inkább a dunamenti és az éjszaki községekben általánosabb. Viselnek még gyapjúból kötött, félczipőalakú pantyust, pantyuskát, melynek talpára bőrt varrnak, s a melyet kétségtelenűl a tótoktól vettek át.
