A szabadságharcz után.
A szabadságharcz után.
1848–1860-ig az ág. evangélikusokról Bács-Bodrog vármegyében a következőket említhetjük fel. Midőn a szabadságharcz kitört, az evangélikusok is, mint a haza hű fiai, búban és örömben egyaránt osztozkodtak a többi magyar testvérekkel. A legtöbb egyházközség férfiai nemzetőrök voltak, kiknek kapitányuk a pap, hadnagyuk a tanító volt. E tekintetben kimagaslik Hajnóczi Sámuel, kiskéri lelkész, a kit a szabadságharcz után halálra is ítéltek, de később kegyelmet nyert. Az ág. evangélikusok egyházi életének legnevezetesebb mozzanatai voltak a Pátens elleni küzdelmek. E küzdelmek alatt két nagy pártra szakadtak. Egyes, különösen tót egyházközségekben Kuzmányi Károly, nagyhírű bécsi theologiai tanár titkos agitátorai a Pátens mellett működtek, maga Kuzmányi személyesen is lejött ide szervezni az autonómia elleni mozgalmakat; viszont az esperességi közgyűléseken buzgó vezérférfiak, lelkészek és világiak egyaránt, a bécsi és linczi békekötésekre, valamint az 1790–91. évi XXVI. törvényczikkre hivatkoztak s a Pátens elfogadói ellenében tántoríthatlanul ragaszkodtak az autonómiának sértetlen fenntartásához. Mindamellett a vallásügyi kormány Újverbászon egy 356patentális püspökséget alapított. Püspöki adminisztrátornak Karner Vilmos, temesvári lelkészt, és annak korai halála után Tessényi János, torzsai lelkészt nevezte ki. Azonban Tessényi János is csak hét hónapon át viselte e hivatalt, mert az egész országban mindinkább szilárdabb álláspontot foglaltak el a protestánsok a Pátens ellen, úgy hogy ő felsége 1860 május 15-én kelt legfelsőbb kéziratával hatályon kívűl helyezte a Pátenst, oly módon, hogy szabadságában állott minden egyes egyházközségnek a Pátenst elfogadni, vagy elvetni. Ennek következtében a bács-szerémi esperesség már 1860 május 18-án tartott közgyűlést, melyen a Pátenst húsz szavazattal tizennyolcz ellenében elvetette. Ámde ez a tótok és németek között teljes szakadást idézett elő, s már ugyanazon a gyűlésen és a később, szeptember 5-én tartott közgyűlésen végleg elhatározták az esperesség kettéosztását, egy teljesen önálló tót és teljesen önálló német esperességet alakítván. A tót esperesség a Pátens, a német esperesség az önkormányzat alapján volt szervezve. Miután azonban hasonló zavarok voltak országszerte, az evangélikusok egyetemes gyűlése 1860 október 10-én feliratot terjesztett fel a felséges császárhoz és apostoli királyhoz, esedezvén a Pátens végképeni megszüntetéseért. Ez alatt az autonóm szuperintendensek is fáradhatatlanúl igyekeztek a fennforgó szakadásokat megszüntetni. Így a bányakerületi szuperintendens, Székács József személyesen látogatta meg a bács-szerémi egyházmegyét és az 1861 május 3-án Újverbászon tartott esperességi közgyűlésen kibékítette az ellenfeleket, mire a két esperesség ismét egyesült.
