Tatárjárás.
Tatárjárás.
A tatárok közeledésének első hírére IV. Béla mindenekelőtt a családját igyekezett biztonságba helyezni, melyet a bácsmegyei származású Báncza nembeli István, váczi püspökre, egy rendkívül ügyes és becsületes férfiúra bízott, a kit később a sajóparti vészes csata után a császárhoz és a pápához is elküldött követségbe. (Pauler Gyula II. 199. – Karácsonyi, Magyar nemzetségek I. 197.)
A mint a tatárok betörtek az országba, a király mindenfelől magához rendelte a várkatonaságot és a főpapok hadait, de ezek rendkívül lassan gyülekeztek. Csak Ugron, bács-kalocsai érsek érkezett idejekorán Pestre, a ki már márczius 5717-én meg is ütközött a Pest környékén száguldozó tatárokkal, de szerencsétlenül, mert vitézeit a tatárok csaknem mind agyonnyilazták és maga majdnem életét vesztette.
Míg a tatárok mindegyre jobban közeledtek Pest felé, a felbőszült nép haragja a kúnok ellen fordult, a kiket a tatárbetörés okozóinak tartott. Midőn pedig a kúnok fejedelme, Kuthén, a felbőszült nép áldozatául esett, a kúnok a magyarok ellen fordultak s a Duna–Tisza közét kezdték pusztítani.
A zsákmányoló kúnok útközben nagyobb magyar csapattal találkoztak, mely Bölcs csanádi püspöknek és a bács-egyházmegyei birtokos Barcz fia Miklósnak vezérlete alatt a Dunához igyekezett, hogy családtagjaikat túl a Dunán biztonságba helyezzék. (Theiner: Mon. I. 36.) E csapatot, valószínűleg Bodrog vidékén, a kúnok mind egy szálig levágták. De a kúnok nem akarták kizsákmányolni győzelmüket, hanem kisiettek az országból, hol most már a magyar és a tatár készült egymással a döntő küzdelemre és valahol Gombos táján átkelvén a Dunán, Szlavoniába törtek, honnan Bolgárországba menekültek.
A mai Bács-Bodrog vármegye területét tehát már a tatár-betörés előtt végigpusztították a kúnok, s valószínűleg ez okozta, hogy a bodrogi és a bácsi zászlóaljak nem vettek részt a muhi csatában. Angelos János, szerémi herczeg, (kinek anyja Margit, III. Béla leánya volt) 1240-től bácsi ispán, megmenekült a tatároktól, mert még 1242 nov. 16-án is életben volt. Hasonlókép megmentette életét a Aba nembeli Demeter, 1240-ben még bodrogi ispán is, mert 1246-ban még országbírói méltóságban találjuk. (Tört. Tár. 1897. 442., 460–463.)
A gyászos sajóparti csata, (1241 április 11.) melyben Ugron bács-kalocsai érsek és Erardus bácsi főesperes is elesett, a magyar sereg megsemmisülésével végződött. Április hónap második felében a tatár hadak már elözönlötték a Tisza mentét. Az egykor virágzó helységek sorra pusztultak el, míg a nép a Tisza mocsarai és nádasai között keresett menedéket.
Midőn Ogataj khán halálának híre 1242 február végén a Magyarországban pusztító tatár hadhoz érkezett, a vezérek megkezdték a visszavonulást. Batu hada a mai Begecs községnél kelt át a Dunán. Azt a helyet, a hol az átkelés történt, a középkorban Tatárrévnek, utóbb Tatárnicának nevezték. Egy másik tatár csapat a mai Monostorszeg alatt kelt át a Dunán, mely helyet sokáig szintén Tatárrévnek neveztek. (Bács-Bodrog vármegye tört. társ. évk. III. 114.)
