Tomori vezérsége. Küzdelemek.
Tomori vezérsége. Küzdelemek.
E válságos időkben, midőn a török már Bácska szomszédságában volt, a köznemesség figyelembe Tomori Pálra irányúlt, a ki ekkor az újlaki (illoki) ferencz-rendű zárdában tartózkodott. A király, a közóhajnak engedve, az 1522. év végén Tomori Pált kalocsai érsekké és bácsi főispánná nevezte ki, az 1523. évi országgyűlés pedig a végvidék főkapitányává tette meg. Tomori székhelyét Bácsról Péterváradra tette át és maga mellé vévén Batthyány Györgyöt, Pétervárad parancsnokát (1523), mindent elkövetett, hogy kettős feladatának méltóan megfeleljen. Így a főkapitányi hadnak, bár mindössze csak 300 gyalogosból, 500 lovasból és 1000 naszádosból állott, mégis gyakran sikerült megakadályoznia a néha egészen Péterváradig portyázó törökök pusztításait. (Érdújhelyi Menyhért: Újvidék tört. – Századok 1881. évf. 379.)
Tomori tevékenységét azonban nagyon megbénította az a körülmény, hogy az udvartól nem kapott elegendő pénzt Pétervárad felszerelésére és katonái eltartására. Így történt, hogy a naszádosok már több hónap óta nem kapván meg zsoldjukat, miután megbízottaik ez ügyben Budán is hiába jártak, 1525 jan. elején újra lázongani kezdtek. Erre Tomori jan. 14-én felment Budára, hogy nagy felelősséggel járó tisztéről lemondjon. A pápai követek azonban kieszközölték, hogy a kincstárból Tomori hadainak zsoldhátrálékára 13.000 forintot fizessenek ki, sőt a pápai segélypénzekből még 300 gyalogost is fogadtak fel számára. Tomori ekkor visszavonván lemondását, febr. hó 2-án visszatért Péterváradra. (Millenn. Tört. IV. 456.)
A főnemesség és a köznemesség azonban a helyett, hogy az ország védelmére gondolt volna, még az 1525. évi rákosi és hatvani országgyűléseken is folytatta gyilkos pártküzdelmeit.
Az 1525. év folyamán a péterváradi őrség ismét nem kapott zsoldot, mire a katonaság egy része felmondta az engedelmességet és odahagyta a várat. Pedig ekkor már a törökök betörtek a mai Bács-Bodrog vármegye területére is. 1525-ben egy török csapat átkelvén a Dunán, Titelt fölgyújtotta és a városból több száz foglyot hajtott el. Sőt 1526. év első napjaiban híre járt, hogy Bali bég, Nándorfehérvár parancsnoka, Péterváradot készül megtámadni. Miután Tomori hasztalan sürgette a segítséget, az 1526. év első napjaiban ismét Budára ment és másodízben is lemondott főkapitányi tisztéről; de a pápai követek közbenjárására újra elvállalta Pétervárad felszerelését. Márczius végén Budáról Kalocsára ment, hol a húsvéti ünnepeket akarta tölteni. Itt április 9-én arról értesült, hogy a naszádosok, miután 14 havi zsoldjukat nem kapták meg, beváltották régi fenyegetésüket és szétoszlottak.
82A főpap lelkét kétségbeesés szállotta meg és elhatározta, hogy összes méltóságairól lemond, midőn hírűl hozták neki, hogy Szulejmán szultán elindult Konstantinápolyból Magyarország leigázására. E baljóslatú hír hallatára az érsekben felülkerekedett a hazafias áldozatkészség. Április 13-án Budán termett, a hol elhatározták, hogy Péterváradot hirtelen megerősítik.
Tomori április 25-én ismét Péterváradon van, hová épen jókor érkezett, hogy még maradásra bírja a város és a vidék lakosait, a kik az első vészhírekre menekülni igyekeztek. Tomori Burgió pápai követtől 500 gyalogost, 200 huszárt és 36 ágyút kapott, a király pedig 25.000 forintot bocsátott rendelkezésére. (Millen. Tört. IV. 486.) Ez a pénz azonban csakhamar elfogyott. Tomori újból futárt küldött a királyi udvarba, de követét június 7-én várakozásra utalták, a péterváradi naszádosok parancsnoka ellenben (június végén) a székesfehérvári egyházi kincsek beolvasztásából nyerendő pénzre kapott utalványt.
Június második felében a királyi haditanácsban az a terv merült fel, hogy Tomori a töröknek a Szávánál való föltartóztatására tegyen kísérletet. Ezért mindenfelé futárokat küldtek szét, meghagyván a főuraknak és a vármegyéknek, hogy Tomori táborába menjenek, azonban csak Török Bálint, Szabadka földesura, Ráskai Balázs, a szekszárdi apát és a boszniai püspök jelentek meg csapataikkal Vásáros-Váradon, kívülök még az esztergomi érsek, az esztergomi káptalan és a pécsi püspök küldött néhány száz fegyverest. Tomori Péterváradon tartotta főhadiszállását; a várat jókarba helyezte, az elszéledt naszádosokat ismét összegyűjtötte, úgy hogy körülbelül ezren lehettek.
Arra a hírre, hogy Szulejmán hada már Nándorfehérvár alatt táboroz, a dunamelléki parasztság a Maroson túlra menekült; ide jöttek, – mint azt Tomorinak július 15-én kelt leveléből tudjuk, – a szerbek is, a kik már előbb a Szerémségből Futakra költöztek.
Június második felében Tomori a budai haditanácstól azt az utasítást nyerte, hogy ne zárkózzék be Péterváradra, hanem a vár közelében üssön tábort. Tomori ekkor Pétervárad parancsnokságát a vitéz Alapi Györgyre bízta, maga pedig július első napjaiban seregének egy részét átszállíttatván a Dunán, a Vásáros-Váradnál táborozó Török Bálint, Ráskai Balázs, a szekszárdi apát és a boszniai püspök hadaihoz csatlakozott és itt elsánczolta magát. Serege, melyet még a királytól kapott 10,000 aranyon felfegyverzett pórokkal kiegészített, 4000 emberből állott.
Ibrahim nagyvezér, a Dunán jelentékeny vízi haderőtől kísérve, július 12-én érkezett Pétervárad alá, s a vár ellen július 15-én általános rohamot intézett. Ugyanakkor a sajkások megtámadták a török hajóhadat, melyet Tomorinak a Duna partjain felállított serege is támogatott. Miután a török hajóhad csúfos vereséget szenvedett, Ibrahim másnap (július 16-án) nagy sereget tétetett át a Duna túlsó partjára. A küzdelem e napon szárazon és vízen alkonyatig tartott, a nélkül, hogy bármelyik fél is valamely előnyt tudott volna kivívni.
Tomori ekkor az urakkal és a csapatok vezéreivel tanácsot tartott és elhatározták, hogy miután a törökök túlnyomó erejével nem tudnak megküzdeni, bevárják a királytól kérendő segédcsapatok megérkezését és ekkor kísérletet tesznek Pétervárad felszabadítására. De mivel a király a kért 1000 főnyi segédcsapatot nem küldhette el, Tomori megkezdte a visszavonulást és a Duna mentén egész Bácsig hátrált, útközben folyton harczolva a török portyázókkal, a kik ekkor már egész Bács vármegyét keresztül-kasul pusztították.
