Trónviszályok.
Trónviszályok.
Béla király halálával (1063), I. Endre király fia, Salamon került a trónra, a ki alatt ismét a német befolyás kerekedett felül a királyi udvarban.
Azok közé a férfiak közé, a kik ekkor az ország sorsát intézték, tartozott Vid bácsi ispán, a sváb Guthok nemzetségének sarja, vitéz, erélyes, de kíméletlen és czéljai elérésére mindenre képes férfiú, a ki ép úgy bírta Salamon, mint IV. Henrik császár bizalmát. (Pauler Gyula i. m. 148.) Vid terjedelmes birtokok ura volt. Így övé volt a búziási síkság is Valkó vármegyében. E birtokot a besenyők, e mindig zsákmányra éhes, rabló nép, mely ez időfajt Bolgárországban telepedett le, 1071-ben elpusztították.
Salamon király nem nézte tétlenül kedvelt híve birtokainak pusztítását és miután a királyi udvarban különben is kétségtelennek tartották, hogy a nándorfehérvári görögök ösztönözték a besenyőket zsákmányolásra, ezért Salamon még ebben az évben I. Béla király fiaival, Géza és László herczegekkel egyesülve, a Titel alatti révnél, a mai Szalánkemén átellenében összegyűjtötte hadait, és Nándorfehérvár ellen indúlt. Seregével a Dunán átkelvén, betört a Szerémségbe, mely akkor még a bizánczi császársághoz tartozott és elfoglalta Nándorfehérvárt. E hadjáratban Vid ispán is részt vett, a bácsi katonasággal. (Pauler i. m. I. 150–153.)
Salamon hadserege az ütközet után a kórógyi mocsarak mentén, a búziási mezőn megállapodott, a hol a vezérek a szerzett hadizsákmányon megosztoztak. Ez alkalommal esett Géza herczegen az a sérelem, mely a Salamon és Géza között később kitört viszálynak legfőbb oka lett. A király ugyanis, Vid veje, Illye ispán és Frank püspök tanácsára, a zsákmánynak nem harmad-, hanem csak negyedrészét juttatta a herczegnek.
Géza, látván a király egész környezetének iránta való ellenséges indulatát, útközben, a Morava torkolatánál elvált a királyi seregtől és Keve vára fölött, az úgynevezett Tatárrévnél átkelvén a Dunán, visszasietett herczegségébe, hogy védelemre készüljön. Ezért nem vett részt, bár hívták, az 1074. évi hadjáratban sem.
Így az ellentétek mindinkább kiélesedtek a király és a herczegek között és miután a szakadatlan békealkudozások sem vezettek eredményre, végre Salamon, tanácsosai rábeszélésére, 1074-ik év február havában a Tiszánál, Kemejnél csakugyan megtámadta Géza herczeget, a ki csatát veszítve, átmenekült a Tiszán és Pest felé vette útját. Salamon, hogy a herczegeket teljesen megsemmisítse, győzelmében elbizakodva, Géza után sietett. Márczius 14-én Mogyoródnál történt a döntő ütközet, a melyben László herczeg, sógorával, Ottóval és a cseh segédhadakkal heves küzdelem után Salamon seregét teljesen szétverte.
Vid, bácsi főispán, a ki a viszálykodásnak elejétől kezdve egyik főélesztője volt, a balszárnyon harczolt a bácsi várkatonasággal. E zászlóaljat a csehek már az első támadásnál megsemmisítették. Vid maga is a csatatéren maradt, és a királyi herczegség helyett, melyet Gézától megszerezni óhajtott, be kellett érnie a közös sírral, a melybe a győztes László az elesetteket temettette. (Pauler Gy. i. m. I. 165.)
A mogyoródi győzelem után I. Géza foglalta el a trónt. Halála után (1077) a nemzet László herczeget választotta királylyá, kinek uralkodása alatt sem volt a vármegye megkímélve az ellenséges támadásoktól.
