Bottyán János.

Teljes szövegű keresés

Bottyán János.
A fegyverszünet leteltével az ellenségeskedések ismét kezdetüket vették. Az alföldi hadjárat vezetésével Rákóczi ekkor Bottyán Jánost, a vitéz kurucz dandárnokot bízta meg, a ki a fegyverszünet folyamán, október 10-én esküdött neki hűséget. Rákóczit e megbízatásában az is vezérelte, hogy Bottyán Csongrád 142vármegyében is birtokos lévén, a császáriaktól okozandó károk ellensúlyozása kétszeres érdeke volt. Még mielőtt Bottyán átvette volna az alföldi hadak fölötti vezérletet, már megkezdődtek a csatározások a Bácskában, a császáriak és a kuruczok között.
E csetepaték azonban, Hellebrondt levelei szerint, nem annyira a szerbek, mint a császáriak vezérlete alatt, az egyes erősségekben elhelyezett szerb őrségek ellen folytak.
Bottyán újból felszólítást intézett a szerbekhez, hogy a kuruczokhoz csatlakozzanak, sőt hajlandó lett volna őket rendes zsold mellett alkalmazni. De a pópáktól felizgatott szerb nép hallani sem akart Bottyán ajánlatáról. Ennek következtében Bottyán, ki időközben Érsekújvárról leérkezett, megindította ellenük a hadjáratot.
Bottyán megjelenése új erőt öntött a kuruczokba. A kurucz lovasság Szeged, Földvár és Péterváradsáncz alá nyomult, majd átkelvén a Dunán, a Szerémségbe tört; egy másik csapat Titelig száguldozott, s az e vidéken tartózkodó szerbeket elűzve, Péterváradtól és Szegedtől elvágta az élelemszállítást. Hogy pedig a dunai közlekedést hatalmában tartsa, Földvárnál és Soltnál sánczokat építtetett, miáltal a péterváradi őrség és a budai vár között az összeköttetés teljesen megakadt. Bottyán deczember 13-án már Kúnszentmiklósnál táborozott, s miután Rákóczi őt ismét Nagyszombatba rendelte, eltávozta előtt Földvárról, deczember 15-én, újabb kiáltványban hívta fel a szerbeket a békén maradásra. Eltávoztával csupán a Solti sánczok őrizetére maradt vissza 1200 kurucz, mire a bácskai és a marosmenti szerbek ismét mozogni kezdtek. A fejedelem főhadiszállásán azonban ez újabb mozgolódásról még mit sem tudtak. 1705 február 2-án Bercsényi Miklós a többek között azt írja Bottyánnak, hogy miután a szerbek az ellenségeskedést megszüntették, iparkodjék őket továbbra is megtartani békés magaviseletükben. Mikor azonban a szerbek újabb mozgolódásainak híre Rákóczihoz jutott, 1705 márczius 2-án újabb intőlevelet intézett hozzájuk, melyben őket három hét alatt hódoló küldöttség menesztésére szólította fel, mert különben tűzzel-vassal fogja elpusztítani őket. A hódoló küldöttség helyett azonban a marosmelléki szerbek Arad mellett összegyűlvén, május 24-én Madarast és Kúnhegyest (Kiskúnhegyest) váratlanul megrohanták, a két helységet kirabolták és felgyújtották. Károlyi Sándor, a ki ekkor vette át a tiszántúli sereg fölötti parancsnokságot, Nyiry ezredest küldte a szerbek ellen, a ki azonban az első összeütközés alkalmával 45-öd magával elesett s két ágyúja is odaveszett. De a visszavonuló szerbeket Károlyi és Berthóti István szolnoki kuruczkapitány üldözőbe vevén, a visszafoglalt két ágyún kívül még hármat elvettek a szerbektől s egész Gyuláig üldözték őket. Ezalatt Bottyán János is megérkezvén az Alföldre, egész a Száváig száguldozott hadával és a kezeibe került szerbeket irgalmatlanul levágatta. (Thaly Kálmán: Bottyán János élete. – Márki Sándor i. m. I. 348. – Századok 1868., 625., 631.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem